Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Harmadik mese – Elza, a tiszteletbeli rendőrkutya

nozival3.jpg

Nózi legszívesebben már otthon pihent volna, de sajnos meg kellett várnia a rendőrségi kihallgatás végét. Rendőr gazdája ugyanis még javában dolgozott. Nózi nem az a fajta rendőrkutya, akit rácsos rendőrségi kennelekben tartanak. Tudta jól, hogy kiváltságos helyzetben van, hiszen amellett, hogy minden este munka után a gazdája házában hajthatja álomra a fejét, napközben sem kellett a betonozott aljú, szűk kennelben unatkoznia. Gazdája irodája ugyanis a rendőrségen szándékosan úgy volt berendezve, hogy Nózi is kényelmesen érezhesse magát a szolgálatközi szünetekben, vagy amikor épp nem volt mit csinálnia. Most is a kanapéján szuszogott, és várta, hogy hazamenjenek végre. A kihallgatások alatt unatkozott a leginkább, hiszen gazdája ilyenkor órákon keresztül csak írt, és írt és írt, miközben a kihallgatott emberek beszéltek. Legalábbis jobb esetben, hiszen előfordult, hogy meg sem szólaltak.

Most éppen ez utóbbi eset állt fenn. A két zsivány, akikből Nózi gazdája próbálta meg kihúzni az igazságot, makacsul hallgatott. Pedig Nózi az ékszerbolti lopás után azonnal rátalált a nyomukra, és egészen a betörők házáig vezette a rendőröket. Sajnos azonban az ékszerek nem kerültek elő a házukból, így az bizonytalanná vált, hogy tényleg ők tették. Ha továbbra sem vallanak be semmit, akkor még az is előfordulhat, hogy el kell engedni a két férfit. Nózit bosszantotta a dolog, hisz biztos volt benne, hogy igazi tettesekre csaptak le. A nem túl sikeres kihallgatás végeztével a két férfit Nózi gazdája egy őrizetes zárkába kísérte. Itt várják meg a rendőrség további döntését a sorsukról, vagyis arról, hogy szabadon távozhatnak, vagy egy időre még a rendőrkapitányság vendégszeretetét élvezik. Hogy ne tudjanak összebeszélni, általában külön cellákban helyezik el a bűntársakat, itt azonban erre nem kerülhetett sor, mert ezen a pici kapitányságon csak egyetlen egy rácsos cella volt.

Nózinak még egy ideig várnia kellett gazdájára, aki még most is valami papírmunkával bíbelődött, úgyhogy unalmában úgy döntött, tesz egy kis sétát a folyosón. Otthonosan járt-kelt a kapitányságon, ismert itt minden embert és minden helyiséget, az irodákban mindig szívesen látott vendég volt egy kis dögönyözésre. Ma azonban sajnos a legtöbb irodaajtót zárva találta. Éjszaka volt már, hiszen a betörőket is késő este vették őrizetbe, úgyhogy Nózi gazdáján kívül csak néhány rendőr tett-vett a kapitányságon. Mivel Nózi nem tudta mivel elütni az időt, letelepedett az őrizetesek zárkája elé, és hallgatta, ahogy azok beszélgetnek.

Ha valaki látta volna őket, biztos nagyot nevet. Nózi, az öt kilós yorkshire terrier úgy ült ott, mintha őrizte volna a rács mögé dugott férfiakat. Ezen egy darabig az őrizetesek is elviccelődtek, akik egyébként is nagyon magabiztosan viselkedtek. Furcsa módon egy cseppet sem izgultak. Úgy tűnt, egy percig sem gondolták komolyan, hogy a rendőrség bármit is rájuk tud bizonyítani. Gyorsan meg is beszélték a rács mögött, hogy majd mindketten azt hazudják, hogy semmit sem tudnak az ékszerbolt kirablásáról, és soha nem látták az ellopott ékszereket sem.

Természetesen suttogva beszéltek, sőt, ha meghallották valamelyik rendőr cipőjének a kopogását, ahogy épp közelített a folyosón, akkor rögtön abbahagyták a beszélgetést. Hogy hatásosabb legyen a jelenet, egyikük még el is heveredett a vaslábakon álló, földhöz csavarozott priccsen, alvást színlelve. Aztán ahogy elhaladt a rendőr, már folytatták is a pusmogást. Nózinak persze nem csak a szimata, de a hallása is rendkívül jó volt, úgyhogy mindent hallott abból, amit az őrizetesek egymás között beszélgettek.

– Na, hol is tartottunk? – kérdezte a fiatalabbik őrizetes, aki ránézésre még akár szimpatikusnak is tűnhetett ártatlan, kisfiús ábrázatával.

– Megbeszéltük, hogy azt valljuk, hogy semmit sem tudunk az ékszerrablásról. Csak abban bízom, hogy nem hagytuk ott az ékszerboltban az ujjlenyomatunkat – válaszolta az idősebb fickó, akinek az arcát egy meglehetősen hosszú sebhely csúfította el, amit több-kevesebb sikerrel a szakállával és a bajuszával igyekezett palástolni. Torzonborz, ápolatlan hajával nem volt egy bizalomgerjesztő figura. – Ugye te is kesztyűben dolgoztál? – vallatta most fiatalabb társát.

– Kezdőnek nézel? – húzta fel az orrát amaz. – Persze hogy abban dolgoztam! Ha jól emlékszem, éppen te voltál, aki megfeledkezett erről a szabályról a múltkor. Amikor kiraboltuk azt a másik ékszerboltot. Most meg engem akarsz kioktatni? Na, szép! – mondta sértődötten a fiatalabb.

– Nem akarlak kioktatni, csak kérdeztem – hűtötte le a társát a szakállas. – Egyébként pedig nem ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövettünk az ékszerboltban. Emlékeztesselek a te hibáidra is? Majdnem elpuskáztad az egészet, úgy berezeltél. Ha innen kikerülünk, azonnal el kell menni az ékszerekért, mielőtt valaki rátalálna a rejtekhelyén – folytatta.

– Ugyan már ki találna rá ott? Harminc éve nem használják azt a régi körszínházat, ahová elrejtettük. Csak kóbor kutyákkal van tele, te is láttad. Azoktól úgyis sokan félnek. Olyan, mintha saját őrző-védő szolgálatunk lenne – kuncogott saját viccén a fiatalabbik.

– Ja… – hallatott egy elfojtott nevetést az öreg. Aztán hirtelen elkomorodott az arca. – Te, mi van, ha a Kornél lelép vele? Tudod, hogy megállapodtunk, hogy neki is jár tíz százalék a zsákmányból, amiért őrt állt nekünk a rablás alatt. Hiszen ő is tud a rejtekhelyről!

– A helyről tud, de a láda kulcsa nálam van! – mondta magabiztosan a fiatal.

– Na persze, mintha a Kornélnak egy zár olyan nagy kihívás lenne! – fintorgott a szakállas. – Na, mindegy, bízzunk benne, hogy nem fordul meg a fejében semmi butaság!

A közeledő léptek zajára a két fogvatartott elhallgatott. Nózi felpattant az „őrségből”, hiszen gazdája érkezett. Végre mehettek haza a fárasztó szolgálat után. Ugyan lekésett a ma esti közös futkározásról az Illaberek-béli barátaival, de majd holnap bepótolja. Van mit mesélni nekik. Vajon hová dughatták az ékszereket ezek a bűnözök? Most megpróbált visszaidézni mindent, amit Lara megmentésekor a körszínházban meg a környékén látott és hallott. Az ékszereknek ezek szerint ott kell lenniük valahol. De hiszen akkor még az is lehetséges, hogy Lara látta őket! Erre a gondolatra egy kicsit lelkiismeret-furdalása támadt, hiszen megígérte Larának, de legfőképpen Biginek és Boginak, hogy sűrűn látogatni fogja őket. Ehhez képest azóta egyszer sem sikerült eljutni oda. Most azonban nem halogathatja tovább a látogatást, tudta, hogy a megszerzett információval kezdenie kell valamit. Át kell adni a rendőrségnek az elrabolt ékszereket, és akkor a két bűnöző biztosan hosszú időre rács mögé kerül.

Na de kit kellene bevonnia az akcióba? Muszáj volt pontról pontra mindent átgondolnia, hiszen rendkívül bizalmas információkról volt szó. Nem mintha nem bízna meg a barátaiban, de fő az óvatosság. Itt van például a cserfes Jessica. Nózi szinte kizártnak tartotta, hogy Jessica magában tudna tartani egy ilyen izgalmas és fontos dolgot. Egyébként is Jessica nagy valószínűséggel nem kíván majd átvágni a sűrű bozóton a körszínházhoz, nehogy piszkos legyen a bundája. Doki meg általában is inkább a lustálkodást és a heverészést választja a tisztáson. Márpedig ez az akció veszélyes lesz, és kiváló állóképességet, valamint kitartást kíván. Elza pont megfelelő lesz. A múltkori kalandjuk során már bebizonyította, hogy állhatatos, jól irányítható, és keményen tud dolgozni. Amellett nem fecseg senkinek sem feleslegesen, főleg ha előre megbeszélik.

A másnapi séta alkalmával Nózi és Elza kicsit elvonult a többiektől, hogy megbeszéljék az akció részleteit. Nózi nem csalódott Elzában, aki azonnal ráállt a dologra. Úgy döntöttek, hogy már másnap végrehajtják a tervet. Jessicának és Dokinak azt mondták, hogy meglátogatják Laráékat, ami egyébként nem is volt olyan nagy füllentés. Csak azt „felejtették” el részletezni, hogy mi is a látogatás valódi oka. Szerencséjükre sem Jessica, sem Doki nem firtatta különösebben a dolgot, és nem is akartak csatlakozni.

Elza és Nózi nagy izgalommal vágott neki immár másodszorra a sűrű, tüskés bozóttal benőtt erdős területnek. Elza ment elöl, hiszen sokszor csak úgy tudtak tovább menni, hogy Elza a testével utat tört maguknak a háborítatlan, pókhálókkal és kúszó növényekkel beszőtt terepen. Mintha csak dzsungelben lettek volna. Kis idő múlva megpillanthatták azt a női alakot formázó szobrot, amely a valamikori körszínház bejáratánál fogadta a vendégeket. A szobor, mit sem törődve az idő hívó szavával, rendületlenül állt és büszkén tekintett a színpad felé.

– Hát itt is lennénk – mondta Nózi. – Keressük meg gyorsan Laráékat, ők talán tudnak valamit a dologról!

A jöttüket el sem titkolhatták volna. Az Elza súlya alatt megroppanó gallyacskák hallatára Lara már ki is szaladt, hogy ha kell, élete árán is megvédje kicsinyeit. Amikor megpillantotta, hogy kik közelednek, nem hitt a szemének. Örömében kis vakkantásokat hallatott, miközben szaladt a barátai, korábbi megmentői elé. A három jó barát nagy farkcsóválás és ugrándozás közepette örvendezett a találkozásnak. Mikor Elza és Nózi beljebb kerültek, megpillantották Bigit és Bogit is. Kitörő örömmel rohantak feléjük, hogy üdvözölhessék őket. A kiskutyák azonban elszaladtak.

– Mi történt velük? – kérdezte csodálkozva Elza Larától. – Máris elfelejtettek bennünket? De hisz a saját testemmel melegítettem őket. – mondta csalódottan.

Lara csak mosolygott, de nem válaszolt. Talán azért, mert tudta, hogy nemsokára mindenki számára egyértelmű lesz a helyzet. Ahogy ugyanis tettek még néhány lépést a kőlépcsők felé, az egyik búvóhelyként használt üregből még két kiskutya szaladt ki. Így már összesen négyen méregették a vendégeket bizalmatlanul, folyamatosan figyelve anyjuk reakcióit.

– Hát ez meg hogy lehet? – fordult elképedve Elza Nózi felé, aki már megértette a helyzetet, és rendkívül elszégyellte magát, hogy ilyen hosszú ideig nem látogatták meg a barátjukat.

A kiskutyák nem Bigi és Bogi voltak. Akárhogy is számoltak, egy év telt el azóta, hogy Larát kimentették a körszínház közelében levő ásott kútból. Akik most kikukucskáltak a búvóhelyről, új jövevények voltak, Bigi és Bogi testvérei a következő alomból.

Elza is megértette már.

– Istenem, de édesek! – lelkendezett, de inkább nem közelített hozzájuk, nehogy megijessze őket. – De akkor hol van Bigi és Bogi? És hogy vannak?

– Ó, ők nagyon jól vannak, köszönöm szépen. Azt hiszem, mondhatom, hogy felnőttek már. Most épp vadászni indultak az erdőbe. Ilyentájt nagyon sok a béka, és azt mindketten imádják.

– Igen, igen, emlékszem rá, hogy szeretik a békát. Én is majdnem fogtam nekik egyet! – jelentette ki büszkén Elza.

Nózi komolyra fordította a szót.

– Kérlek, Lara, szükségünk van a segítségedre! – kezdte, Lara pedig figyelmesen hallgatta. Nózi elmondott mindent, amit a rendőrkapitányságon hallott, és azt is, hogy valószínűleg a környéken vannak elrejtve a lopott ékszerek. Nem csalódott Larában.

– Három férfi jelent meg az éjszaka közepén – kezdett bele Lara. – Már rég aludtunk. Furcsa hangok ébresztettek, olyanok, amit csak ritkán lehet errefelé hallani, főleg éjszaka. Emberi hangok voltak, és azt is tisztán ki lehetett venni, hogy többen vannak. Ahogy kicsit előrekúsztam az üregben, láttam, hogy a három férfi egy-egy fénylő tárggyal hadonászik. A színpad elejéhez mentek, ahol van egy lyuk. Mindannyian eltűntek abban a lyukban egy időre, majd újra megjelentek, és aztán el is mentek. Elhagyták a színházat. Azóta sem láttam egyiküket sem. Nem bántottak senkit, ezért én sem bántottam őket. Nem gondoltam, hogy gonosz emberek.

Nózi és Elza azonnal a színpadhoz rohantak. A színpad szélénél egy nagy lyuk tátongott, amelyet látszólag nem olyan régen faágakkal takartak el. Nózi majdnem bele is esett. A lyuk elég mély volt, de szerencsére egy vaslépcső vezetett le az aljába. Valószínűleg súgólyukként használhatták még régen, amikor szinte mindennaposak voltak itt az előadások. Elza és Nózi lement a lépcsőn, és körülnézett, míg Lara fentről figyelte őket. Kellett néhány másodperc, amíg szemük hozzászokott a félhomályhoz. Viszonylag tágas helyiség nyílt odalent, amely valamikor szépen be is lehetett rendezve. Legalábbis a beton talajon foszlásnak indult szőnyeg és a falakat beborító, már szúette könyvespolcok erről tanúskodtak. „Csak lenne valami szagnyom, amin elindulhatnék!” – gondolta Nózi, majd megpróbálta visszaidézni a két férfi szagát, akiknek a beszélgetését kihallgatta.

Töprengését Lara izgatott vakkantásai szakították meg. Mi történhetett odefent? Nózi azonnal elindult felfelé a lépcsőn, amikor hirtelen ismerős szag csapta meg az orrát. Ugyan nem tudta, hogy kitől származik, de annyit tudott, hogy ilyen szagot csak akkor szokott érezni, amikor gazdájával éles bevetésre indulnak. Ez a félelem szaga, amit az olyan emberek árasztanak magukból, akik félnek a lebukástól. Rögtön tudta, hogy a körszínházhoz egy ember érkezett, aki nagyon ideges. Izgatottsága szagát pedig messziről megérezte. Aztán már hallotta is őt, ahogy épp a súgólyuk felé közeledik. Gyorsan kellett döntenie.

– Elza, próbáljunk meg elbújni idelent, és egy hangot se! – hangzott a gyors ukáz, miközben Nózi már be is farolt az egyik polc alá. Elza egy sötétebb sarokban próbált meg észrevétlennek maradni. Még a szemét is becsukta, mintha ez bármit is változtatott volna azon, hogy látják-e őt, vagy sem.

Mindketten lélegzetvisszafojtva hallgatták, amint a férfi leereszkedik a súgólyukba, mit sem sejtve arról, hogy nem lesz egyedül. Nózi azonnal tudta, kivel is állnak szemben. Ő az, akit Kornél néven emlegettek az őrizetbe vett férfiak. Ő az, aki őrködött az ékszerrablás közben, most pedig eljött, hogy kivegye a jussát, kihasználva azt, hogy társai éppen rács mögött csücsülnek. De az is lehet, hogy épp a társai bízták meg azzal, hogy minél előbb vigye a rabolt ékszereket biztonságos helyre. Veszélyes fickó, az már biztos. Ahogy a lépcsőn lefelé lépkedett, valami fényes tárgy csillant meg a lába mellett, ami egy nyélben végződött. Egy ásó volt a férfi kezében. Ahogy leért a lyukba, megfogta a talajon lévő koszos, foszlott szőnyeget, és egy gyors mozdulattal felhajtotta. Szemmel láthatóan keresett alatta valamit. Egy helyen azonnal neki is állt ásni, és csakhamar a kezében volt a földből kiásott ládika.

Az ócska szőnyeg, ahogy félrecsapták, iszonyú port kavart a talaj közelében. A súgólyuk levegője hirtelen annyira megtelt porral és a szőnyeg elfoszlott anyagdarabjaival, hogy Nózi alig kapott levegőt. Úgy érezte, hogy muszáj egy nagyot prüszkölnie, különben nyomban megfullad.

  • Pppppsssszzzzz haaappppcccsiii – hangzott a polc alól.

Aztán néma csend lett. A férfi, aki épp felmenni készült a lépcsőn, megfordult, és egyenesen Nózira nézett. Szája szélén gúnyos vigyor ült, kicsi, malacszerű szemei fenyegetően villantak. A férfi a kiásott ládát először letette a földre, majd kezében az ásó vészjóslóan megcsillant a felülről jövő fényben. A férfi a magasba emelte az ásóját, és lecsapni készült vele a sarokba szorított Nózira. Nózi sosem részesült őrző-védő kiképzésben, ahol megtanulhatta volna megvédeni magát, hiszen az csak a nagytestű kutyák kiváltsága volt. És hát valljuk be, mire is menne önmagában a tudással, piciny termete mellett? Most Nózi, a szimatáról híres keresőkutya szégyenszemre becsukta a szemét, és várta a megsemmisítő csapást.

Ebben a pillanatban azonban a férfi hirtelen felordított, hangja fájdalommal volt tele. Ásója tompa puffanással ért földet a szőnyegen. Nózi kinyitotta a szemét. A férfi karján, ami korábban az ásót tartotta, Elza csüngött. Nem bírta tétlenül nézni, hogy barátjának baja eshet, ezért a sötét sarokból kiugorva megtámadta a férfit. Nózi még sosem látta ilyennek a barátját, aki, mint egy vérbeli őrző-védő rendőrkutya, morgások és acsargások kíséretében fegyverezte le a támadót. A férfi eközben a szabad kezével új fegyvert vett elő a zsebéből, egy sprayt, amivel szegény Elzát közvetlen közelről lefújta. Elza fújtatva és prüszkölve eresztette el a férfi karját. A könnye és a nyála patakokban folyt, és semmit sem látott. Mellső lábával a szemét és a fejét kaparva kushadt a földre. De a férfinak ez nem volt elég. A tarkójánál erősen megszorította a könnyeitől szinte vak Elzát, és elindult vele felfelé a lépcsőn. Magához vette az ásóját is. Miközben felfelé haladt, Nózi összeszedte minden bátorságát, és elkezdte ostromolni a férfi lábszárát, aki azonban könnyedén lerázta magáról a kiskutyát. Nózi nagy puffanással terült el a súgólyuk fenekén. Mikor a férfi felért a lépcső tetejére, kimászott a súgólyukból és szegény, magatehetetlen Elzát kiterítette a földön. Elza fel volt készülve a legrosszabbra. A férfi a magasba emelte ásóját, és újra lecsapni készült.

Ekkor azonban a háta mögül kutyaugatást és morgást hallott. Lassan megfordult, az ásóját is lejjebb eresztette. Döbbenetére nem egy, de két hatalmas kutya állt vele szemben. Széles mellkasuk izmoktól domborodott, erős állkapcsuk dühösen vicsorgott, ahogy egyre közelebb és közelebb lépkedtek a férfihoz. Testi fölényükhöz nem fért kétség, szemmel láthatóan percek alatt képesek lettek volna ízekre szedni bárkit és bármit. A férfi is rögtön felismerte ezt, és kétségbeesetten keresni kezdte a zsebében a sprayt, amivel Elzát már leterítette. A spray azonban a súgólyukban maradt. A férfi a magasba emelte az egyetlen megmaradt fegyverét, az ásóját, hogy azzal védje magát, az egyik kutya azonban könnyűszerrel megragadta, és elvette azt, amikor a férfi lesújtott vele. Hogy megmeneküljön a fenevadaktól, egyetlen megoldás maradt számára, a futás. A férfi már azzal sem törődött, hogy az ékszerekkel teli láda a súgólyukban maradt, egyetlen célja az volt, hogy minél előbb kijusson a körszínház területéről.

A két kutya nem követte őt, hagyták elfutni. Sokkal fontosabb dolguk volt ugyanis. Odaszaladtak Elzához, aki még mindig ájultan feküdt a színház színpadán kiterítve, és nyalogatni kezdték. Időközben Nózi is feltámolygott a lyukból, és csodálkozó szemeket meresztett a jelenet láttán. „Ki ez a két hatalmas fenevad?” – gondolta magában. – „És miért segítettek ilyen elszántan Elzán?”

– Nózi, hát te is itt vagy? – fordult hozzá az egyik nagy kutya, miután megpillantották őt.

Nózi hirtelen megijedt. – „Honnan ismerik őt? Hiszen ő sosem találkozott még ezekkel az erős, mindenre elszánt kutyákkal” – gondolkozott, de aztán eszébe ötlött valami. – „Csak nem?” – vett számításba egy lehetőséget – „Az nem lehet” – hessegette el magától újra gondolatot. Amikor azonban a két kutya közelebb jött, a szemük csillogása elárulta őket. Bigi és Bogi állt vele szemben.

– Hát ti aztán jól megnőttetek! – örvendezett Nózi, de a csodálkozástól még mindig nem tért magához.

– Igen – felelték azok nevetve. – És az a szerencse, hogy időzíteni is jól tudunk.

– Ehhez kétség sem fér – mosolygott Nózi.

Eközben Elza is visszanyerte az eszméletét, bár a látása még nem volt száz százalékos. Ahogy elkezdett prüszkölni, Bigi, Bogi és Nózi azonnal odaszaladtak hozzá.

– Bigi, Bogi! – suttogta erőtlen hangon Elza. – Hát megmentettétek az életemet. Köszönöm szépen!

– Hát tudod, van egy olyan mondás, hogy kölcsönkenyér visszajár – nevetett Bogi. – Te egy évvel ezelőtt nemcsak a mi életünket mentetted meg, de édesanyánkét is.

– Elza! – kiáltott fel csodálkozó hangon Nózi. – Hogy lehetséges, hogy te rögtön megismerted őket?

– A szagukról már messziről megismertem őket. Ne feledd el, hogy órákon át a testemmel melegítettem őket azon az egy évvel ezelőtti emlékezetes napon – mondta Elza, miközben szeretetteljesen a két felcseperedett kutyusra nézett.

Közben csatlakozott hozzájuk a még mindig remegő Lara is, aki a biztonságos üregbe bújt a férfi elől. Büszkén nézett fiaira.

Az ékszereket rejtő ládikát már nem volt nehéz felcipelni a súgólyukból. Miután Elza visszanyerte minden érzékszervét, gyorsan leszaladt érte, és egy rövid búcsúzkodást követően vissza is indultak a Tisztásra. Igyekezniük kellett, hiszen nem kockáztathatták meg, hogy a férfi erősítéssel és új fegyverekkel térjen vissza.

A láda tartalma láttán volt nagy csodálkozás, a lányok azonban rögtön tudták, hogy mi a teendő vele. A láda csakhamar Lilla apjának, vagyis Nózi gazdájának a kezébe került, aki azonnal a rendőrkapitányságra vitte. A láda tartalma és a napokkal azelőtti ékszerrablás között nem volt nehéz megtalálni a kapcsolatot, a ládán megtalált ujjlenyomatok pedig hamar elvezettek a tettesekhez. Az ékszerrablás miatt most mindketten ugyanabban a zárkában várták a kihallgatásukat, amelynek rácsai előtt Nózi kihallgatta korábbi beszélgetésüket. Most már cseppet sem tűntek olyan magabiztosnak. Nózi ismét a rács elé telepedve hallgatta őket.

– Kornél elárult minket – suttogta a fiatalabbik. – Elment a ládáért, és odaadta a rendőrségnek – találgatott.

– Biztos vagyok benne hogy nem árult el. Nem hiszem, hogy épp most döntött úgy, hogy jó útra tér. Különben is, ha feladta magát, akkor miért nincs itt köztünk? – gondolkodott ekképpen a szakállas. – Mindenesetre megint nem mondunk semmit a kihallgatás alatt. Abból nem lehet baj. Majd itt szépen mindent megbeszélünk – adta ki az utasítást a fiatalabbik társának.

A fiatal sűrűn bólogatott, majd Nózira nézett.

– Nézd ezt a kis pudlit! – fintorgott. – Folyamatosan bámul minket, mintha értené, amit beszélünk.

– Ez nem pudli, te okostojás, hanem egy csivava – tudálékoskodott amaz. – Egyénként meg, ha érti is, kit érdekel? Úgysem tudja elugatni a rendőr gazdájának, hogy mit beszélünk – gúnyolódott.

Nózi jókat mosolygott magában, amikor ezeket hallotta. Végül is igazuk van. Rendőr gazdájának tényleg nem tudja elugatni, hogy miket hallott. Egy olyan remek barátnak viszont, aki méltán érdemelte ki Nózi szívében a tiszteletbeli rendőr címet, bizony el tudja ugatni. Elzával közösen pedig bármire képesek. A lényeg pedig ezúttal is az, hogy az ügy felgöngyölítve, akta lezárva.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 450
Heti: 520
Havi: 9 133
Össz.: 382 141

Látogatottság növelés
Oldal: CATA MORGANA - NÓZI KUTYA KALANDJAI III.részlet
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »