Minden éj s napon pedig
Lesz, ki búra születik.
Minden nappal s éjszakán
Lesz, kit sorsa kéjre szán.
Lesz, kit sorsa kéjre szán,
S lesz, kit örök éjre szán.
William Blake: Az ártatlanság jövendölései
(Kálnoky László fordítása)

magnus hitt benne, hogy sok régi dolog szépsége igazán tartós
lehet. Ott vannak például a piramisok. Michelangelo
Dávid-ja. Versailles. Magnus maga.
Persze attól, hogy valami öreg, és hosszú évek során hagyományok
garmadája itatta át, még nem számít automatikusan műalkotásnak.
Akkor sem, ha az ember történetesen nephilim, és
meggyőződése, hogy az Angyal vére azt jelenti, hogy amit ő alkot,
az jobb mindenki másénál.
Az Árnyvadász Akadémia szépsége nem bizonyult tartósnak.
Az Árnyvadász Akadémia közönséges szemétdomb volt. Magnus
nem szerette a vidéket kora tavasszal, amikor a tél még véget sem
ért igazán. Ilyenkor az egész táj fekete-fehér volt, mint egy régi
film, csak az erős narratíva nélkül. Sötétszürke mezők terpeszkedtek
a fakószürke ég alatt, a csupasz fák esőfelhők után kapkodó
szürke karmoknak tűntek. Az Akadémia tökéletesen illeszkedett
a környezetébe, ahogy nagy kőbékaként gubbasztott a tájban.

Magnus járt már itt párszor, de csak látogatóban. Nem tetszett
neki a hely. Emlékezett még rá, milyen volt végigvonulni a folyosókon
a diákok jeges tekintetétől kísérve – a növendékeket a Klá vé
és a Szövetség által megkövetelt vaskalaposság sötét szellemében
oktatták, és ilyen fiatalon még nem jöhettek rá maguktól, hogy
a világ lényegesen bonyolultabb hely, mint ahogy azt elmondták
nekik.
Viszont akkoriban legalább nem düledezett az épület. Magnus
az Akadémia sarkaiban emelkedő négy karcsú torony egyikét méregette.
Nem találta egyenesnek, inkább olyan volt, mintha a pisai
ferde torony szegény rokona lett volna.
Magnus csak nézte, nézte, koncentrált, aztán csettintett az ujjaival.
A torony úgy szökkent vissza a helyére, mintha egy púpos
ember húzta volna ki magát hirtelen. Az ablakokból távoli kiáltások
hallatszottak. Magnus nem gondolta, hogy emberek is vannak
odabent – nem tűnt éppen biztonságosnak a hely. Mindenesetre
a nemrég még ferde torony lakói hamarosan rá fognak ébredni,
hogy valójában szívességet tett nekik.
Ezután alaposan szemügyre vette az ajtó fölött lévő festett
angyalos ablakot. Az angyal visszanézett rá, kezében lángolt a
kard, tekintetéből sütött a rosszallás, mintha helytelenítette volna
Magnus ruházatát, és éppen készült volna megkérni, hogy öltözzön
át.
Magnus halkan fütyörészve lépett be az épületbe a szigorú angyal
alatt, és egy kőfalú teremben találta magát. A helyiség üres volt.
Kora reggelre járt még az idő, ami talán részben megmagyarázta

a szürkeséget. Magnus remélte, hogy valamelyest kiderül, mire
Alec megérkezik.
A fiút Alicantéban hagyta, az apja házában. Alec húga, Isa belle
is ott szállt meg. Magnus nyugtalanul aludt az Inkvizítor házában,
aztán hajnalban gyorsan távozott, hogy vendéglátói családi
körben reggelizhessenek. Ő meg Robert és Maryse Light wood
éveken át úgy szervezték az életüket, hogy ne kelljen találkozniuk,
legfeljebb hivatalból, vagy amikor eljött az ideje, hogy Magnus
átvegye az esedékes nagyobb mennyiségű készpénzt.
A boszorkánymester erősen gyanította, hogy Robertnek és Maryse-
nek hiányoznak a régi szép idők, hogy visszakívánják őket.
Azt biztosan tudta, hogy semmi esetre sem őt választották volna
a fiuk párjául. Ha már Alecnek mindenáron fiúkkal kellett járnia,
akkor legalább ne egy alvilágit talált volna magának, főleg
pedig nem egy olyan alvilágit, aki már Valentine Körének idején
is ismerte őket, amikor pedig csupa olyasmit tettek, amire többé
nem voltak büszkék.
Ami Magnust illeti, ő nem felejtett. Akármennyire is szeretett
egy árnyvadászt, az összeset nem szerethette. Úgy tervezte, hosszú
éveket tölt még azzal, hogy udvariasan kerüli, végszükség esetén
pedig udvariasan tolerálja Alec szüleit. Nem volt ez különösebben
nagy ár azért, hogy a fiúval lehessen.
Most, hogy meglógott Robert Lightwood elől, lehetősége nyílt
megvizsgálni az Akadémián a számára előkészített lakosztályt. Az
épület általános állapotát tekintve nem támadt különösebben jó
előérzete a saját szobáit illetően.

Könnyedén felsietett a néma, visszhangos hely lépcsőin. Ismerte
a járást. Régi barátja, Catarina Loss kérésére egyezett bele, hogy
vendégoktatókén előadás-sorozatot tartson, de végeredményben
ő volt Brooklyn fő boszorkánymestere, és ragaszkodott bizonyos
elvekhez. Nem állt szándékában hosszú hetekre magára hagyni a
szerelmét. Világossá tette, hogy olyan lakosztályt kér, ahol Alec kel
együtt szállhat meg, és ahol külön konyha is van. Esze ágában
nem volt egyetlenegyszer sem fogyasztani abból az ételből, amiről
Catarina mesélt a leveleiben. Lehetőség szerint egyetlen pillantást
sem kívánt vetni az ételre, amiről Catarina mesélt a leveleiben.
Pontos térképet kapott a boszorkánymesternőtől: az épület legtetején
megtalálta a szobáikat. Az összenyíló padlásszobákat némi
jóindulattal akár lakosztálynak is lehetett nevezni. Meglett a kis
konyha is, bár Magnus úgy tippelt, hogy valamikor az 50-es években
modernizálhatták utoljára. A mosogatóban egy döglött egér
hevert. Talán így kívánta őket fogadni valaki. Talán egyszerűen
ajándéknak szánták.
Magnus egy darabig járkált a szobákban, és néhány kézmozdulattal
elérte, hogy az ablakok meg a felületek megtisztítsák magukat.
Csettintett az ujjaival, és a döglött egeret elküldte ajándékba a
macskájának, Miau Ce-tungnak, akiről jelenleg Maia Roberts, a
New York-i vérfarkasfalka vezére gondoskodott. Magnus remélte,
Maia azt hiszi majd, hogy Miau Ce-tung nagyszerű vadász.
Aztán kinyitotta a kis hűtőszekrényt. A nehéz ajtó leesett, de
elég volt egyetlen szigorú pillantás, és máris visszaugrott a helyére.
Magnus benézett a hűtőbe, intett szabad kezével, és elégedetten

nyugtázta, hogy jelentős mennyiségű étel jelent meg benne a kedvenc
bioboltjából.
Alecnek nem kell megtudnia, honnan van az étel, és később
különben is elküldi majd a pénzt a boltnak. Még egyszer körülnézett
a szobákban, párnákat kerített a csupasz, szomorú székekre,
a roskatag kanapéra pedig egyenesen az otthoni színes takaróikat
varázsolta oda.
Miután elvégezte a sürgősségi csinosítgatást, és sokkal jobban
érezte magát, Magnus lement a lépcsőn az Akadémia előcsarnokába.
Abban reménykedett, hogy éppen összefut az érkező Ca tari
nával meg Aleckel, mivel azonban senkinek a nyomát sem látta,
minden ellenérzése dacára továbbindult a menza felé.
Catarinát ott sem találta meg, itt-ott azonban néhány nephilim
diák már reggelizett. Magnus gyanította, hogy szegény párák
azért keltek korán, hogy gerelyt hajítsanak, vagy valami hasonló
kellemetlen tevékenységgel kezdjék a napot. Egy vékony szőke
lány szürke valamit lapátolt a tányérjára, ami lehetett zabkása,
de akár tojás is. Magnus elszörnyedve figyelte, ahogy a diák az
egyik asztal felé indult vele, úgy téve, mint aki arra készül, hogy
valóban elfogyasztja azt az izét.
Aztán a lány észrevette Magnust.
– Jó reggelt! – szólt, és úgy torpant meg, mint akit kis híján
elgázolt egy gyönyörű kamion.
A boszorkánymester a tőle telhető legelbűvölőbb mosollyal nézett
vissza rá. Miért ne?
– Jó reggelt!

Magnus már akkor tudta, mi a dörgés, amikor a tudósok még
meg sem fejtették a dörgés titkát. Tisztában volt vele, mit jelent ez
a tekintet. Nemegyszer vetkőztették már le emberek a szemükkel.
Ez a mostani tekintet határozottan lenyűgözte. Az azért ritkábban
fordult elő, hogy valaki egyenesen leszaggatta róla a ruhát
a szemével, hogy aztán a helyiség különböző sarkaiba hajítsa a
darabokat.
Pedig még csak nem is voltak különösebben izgalmas holmik.
Magnus úgy döntött, hogy csendes méltósággal öltözködik,
ahogyan az egy tanerőtől elvárható, és fekete inget meg méretre
szabott öltönynadrágot viselt. Hogy azért valamelyest stílusos is
legyen, rövid köntöst húzott az ingre, de azt is csak egy igazán
szolid, aranycérnával hímzett minta díszítette.
– Ön biztosan Magnus Bane – szólt a szőkeség. – Simon sokat
mesélt magáról.
– Nem hibáztatom, ha dicsekedett – mondta Magnus.
– Annyira örülünk, hogy itt van – folytatta a lány. – Julie vagyok,
gyakorlatilag Simon legjobb barátja. Tökre bírom az alvilágiakat.
– Milyen jó nekünk, alvilágiaknak – mormogta Magnus.
– Nagyon várom az előadásait. És hogy eltölthessünk egy kis
időt együtt. Maga, én meg Simon.
– Micsoda buli lesz – jegyezte meg Magnus.
De ez a lány legalább próbálkozott, amit nem lehetett elmondani
minden nephilimről. Ráadásul minden második lélegzetvételével
megemlítette Simont, annak ellenére, hogy a fiú mondén

volt. Meg aztán Magnusnak hízelgett ez a figyelem. Még eggyel
szélesebbre húzta a mosolyát.
– Én pedig azt várom, hogy jobban megismerjelek, Julie.
A boszorkánymesternek szöget ütött a fejébe, hogy talán roszszul
ítélte meg a lány mosolyát. Úgy tűnt, mintha Julie kezet készült
volna nyújtani, de aztán elejtette a tálcáját. Magnussal együtt
lenéztek a tányérra és annak nyomorúságos, szürke tartalmára.
– Jobb ez így – szólt meggyőződéssel Magnus.
Intett, mire az egész rumli felszívódott, majd a következő mozdulatára
egy pohár áfonyás joghurt jelent meg Julie kinyújtott
kezében, benne egy kanállal.
– Ó! – kiáltott fel a lány. – Hűha, köszönöm!
– Mivel a másik lehetőség az volt, hogy visszamész egy újabb
adag akadémiai reggeliért, azt hiszem, igencsak az adósom vagy.
Könnyen lehet, hogy át kellene adnod nekem az elsőszülött fiadat.
De ne aggódj, nem pályázom senki elsőszülöttjére.
Julie kuncogott egy sort.
– Nem akar leülni?
– Köszönöm az ajánlatot, az az igazság, hogy keresek valakit.
Magnus körbejáratta tekintetét a lassan megtelő helyiségben.
Catarinát továbbra sem látta, viszont az ajtó közelében megpillantotta
a magából az újonnan érkezettek bizonytalanságát árasztó
Alecet, aki éppen egy indiai mondén fiúval beszélgetett. Elkapta
szerelme tekintetét, és rámosolygott.
– Ott az én emberem – mondta. – Örülök, hogy találkoztunk,
Julie.

– Én is örülök, Magnus Bane – biztosította a lány.
Ahogy Magnus közeledett, az indiai fiú megrázta Alec kezét.
– Csak meg akartam köszönni – mondta, majd biccentett
Magnus felé, és távozott.
– Ismered? – kérdezte a boszorkánymester.
Alec kissé zavartnak tűnt.
– Nem – felelte. – Ő viszont mindent tudott rólam. Arról beszélgettünk,
hogy hányféleképpen lehet árnyvadásznak lenni.
– Hogy oda ne rohanjak! A híres pasim inspirálja a fiatalokat.
Alec kissé talán feszengve, de inkább vidáman elmosolyodott.
– Közben az a lány flörtölt veled.
– Tényleg? – kérdezte Magnus. – Honnan tudod?
Alec felhúzta a szemöldökét.
– Nem ez az első eset – tette hozzá a boszorkánymester. – Elég
régóta élek. Nem mellesleg elég régóta szívdöglesztő vagyok.
– Valóban? – érdeklődött Alec.
– Komoly igény mutatkozik rám. Mit szándékozol tenni ez
ügyben?
Pár évvel ezelőtt még nem tudta, és nem is akarta volna így ugratni
Alecet. A fiúnak új volt a szerelem, és meg kellett küzdenie a
saját félelmeivel, ahogy felfedezte az érzelmeit, és azt, hogy kicsoda
is ő valójában. Magnus óvatosan bánt vele, félt, hogy megbántja
Alecet, mint ahogy attól is félt, hogy véletlenül eltiporja a szerelmüket,
ami éppen olyan új volt az ő számára is, mint Alecnek.
Csak újabban merte ugratni is a fiút, mert most már tudta,
hogy biztosan nem bántja meg vele. 

Ha továbbra is érdekel a történet, a könyvesboltban vagy azon bevásárlóközpontokban rátalálhatsz, ahol a kiadó boltot nyitott.

Oldal: TÖRTÉNETEK AZ ÁRNYVADÁSZ AKADÉMIÁRÓL 9/ RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat