Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

ISAIAH.

Tizenegy év, két hónap és hét nap.
Ennyi ideje nem kerültem fizikai érintkezésbe vér szerinti roko na -
im mal.
Bal kezemmel a kormánykeréken dobolok, a jobbal a sebváltót
mar kolom. Az ereimben lüktet a késztetés, hogy egyesbe kapcsoljak,
és padlógázzal kirobogjak a sivár, szürke parkolóból.
Erőt veszek megmerevedett ujjaimon, hogy elengedjék a váltót.
A zene enyhíthetné a hangulatot, de a hangszóróból úgy dübögnek a
mélyek, hogy könnyen fölhívhatják a figyelmet a dolgozóknak fenntartott
helyen álló kocsimra. Azért választottam ezt, mert innen leshetem
a szocközpont kapuján be- és kilépő ügyfeleket.
Anyám másfél órája ment be. Most meg kell várnom, hogy kijöjjön.
Valahányszor beszívom a hideg levegőt, fokozódik a mehetnékem.
Meg az a vágy is, hogy találkozzak vele.
A fűtés egy félórája behalt, a motor kétszer lefulladt. Újabb tételek
a javítanivalók már így is Kenyáig érő listáján. Ha csak az előtétellenállás
ment ki, a fűtést seperc alatt megbütykölöm.
Csöng a mobilom. Meg sem nézem a hívószámkijelzést, tudom, ki
az, mégis fölveszem.
– Tessék!

feszulo3.jpg
– Látlak – mélyül el a bosszúságtól szociális munkásom hangja.
– Anyukád vár.
Szemem az irodafülkéje melletti, a kocsimtól kétméternyire lévő sarokablakra
villan. Courtney fölhúzza a reluxát, és csípőre teszi a kezét.
Lófarka jobbra-balra himbálózik, mint egy bepöccent versenypacié.
Júniusban, ahogy kikerült az egyetemről, rögtön ráosztották az ügyemet.
Gondolom, a főnöke úgy okoskodott, hogy rajtam már nincs
mit elbaltázni.
– Mondtam, hogy ne szervezz nekem láthatást – meredek rá,
mintha egyazon helyiségben tartózkodnánk. Hogy mit csípek
Courtney-ban? Állja a tekintetemet. A közé a mindössze három ember
közé tartozik, akibe szorult annyi kurázsi, hogy farkasszemet
mer nézni egy majdnem kopaszra borotvált, fülbevalós, tetovált tizenhét
évessel. A második a legjobb haverom. A harmadik… hát
igen, a harmadik az a csaj volt, akibe beleszerettem.
– Szenteste van, Isaiah – sóhajtja Courtney, és a lófarok megállapodik.
– Korábban érkezett, és ajándékokat hozott neked. Türelmesen
várt a félórás láthatásra, aminek negyven perce kellett volna befejeződnie.
Várt. Türelmesen. Megfeszül a nyakam, megmozgatom, nem
akarom ártatlanra zúdítani a mérgemet.
– Tíz év telt el.
Mindig ezt a négy szót vágom a szemébe, ha megemlíti anyámat.
Courtney leszegi a fejét.
– Ne csináld! Tudod, miért nem jött, most pedig szeretne beszélni
veled.
– Tíz év telt el! – emelem föl a hangomat, és ököllel a volánra csapok.

– Tizenöt is lehetett volna, de példásan viselkedett odabent – feleli,
mintha ez engedményt jelentene anyám részéről. – Minden héten
írt neked.
A szélvédőn át merőn nézem Courtney-t.
– Akkor csapj föl az ő szociális gondozójának, ha annyira bele
vagy bújva a seggébe! Több mint egy éve kiengedték, és csak most
jut eszébe meglátogatni.
– Gyere be, Isaiah! – kérlel leforrázva. – Adj neki esélyt!
Egyik lábamat a kuplungra helyezem, a másikat a gázra. Dühösen
felbőg a motor, a kocsi kasztnija vibrál, repeszteni szeretne. A Harmadik
utca a szocközpontnál végződik, a parkolóhelyemről egyenesen
az üres útszakaszra látok. Adjak esélyt anyámnak? Ugyan miért?
Én mégis mikor kaptam?
– Gőzöd sincs, mit művelt – morgom.
– Dehogy nincs – fogja halkabbra Courtney.
– Nem arról beszélek, amiért lesittelték. – Rázom a fejemet, mintha
ezzel elhessegethetném az emléket. – Gőzöd sincs, hogy velem mit
művelt.
– Hogyne lenne. – Egy pillanatra elhallgat. – Gyere be! Majd kisütünk
valamit.
Menjen a hóhér! Ezt már süthetjük.
– Tudod, hogy a Harmadik utcán időzítőre vannak kötve a lámpák?
– kérdezem tőle. – És ha az ember jól belehúz, végignyomathatja
az egészet anélkül, hogy egyetlen pirosat is kikapna.
– Ne merészeld! – csap az öklével az ablaküvegre Courtney.
Megint túráztatom a motort.
– Döngettél már városban kilóötvennel, Courtney?
– Isaiah! Azt ajánlom…

Kinyomom a telefont, és az anyósülésre dobom. A pirosra koncentrálok,
egyesbe váltok, a lábamat a gázpedál fölött tartom. Száguldás.
Arra vágyom. Hogy elszakadjak az érzésektől. A lámpa zöldre
vált, fölengedem a kuplungot, és a testem az ülésbe préselődik,
ahogy a gázba taposok.
Vajon magunk mögött hagyhatjuk-e az emlékeinket?

RACHEL.

A fehér kabátos pincérek alig győznek félreugrani az utamból,
ahogy végigrohanok a folyosón. Még inkább rákapcsolok, a
falra aggatott, vagyonokat érő műalkotások színei egybemosódnak.
Zihálva lélegzem, a ruhám suhog, fodrai egymáshoz súrlódnak.
Kínos zajt csapok, és magamra vonom a figyelmet. Egyik
sem nyerő, ha az ember éppen le akar lépni.
A magas sarkúmat a jobb kezemben lóbálom, a másikkal fölemelem
csillogó szürkéskék estélyi ruhám alját. Hamupipőke azért
szökött el a bálból, mert a hintaja már éppen visszaváltozott volna
tökké. Én azért pattanok meg, mert inkább gázolnék térdig kocsikenőcsben.
Befordulok egy keresztfolyosóra, a golfklub konyhájának kihalt
előteréhez érek. Minél messzebb futok, annál fojtottabban
hallatszik a tömeg nevetgélése, a dzsesszzenekar ritmusa.
Még néhány lépés, aztán már simán hazajutok az én édes, drága
Mustangommal.
– Megvagy!
Ujjak siklanak a karomra, a hirtelen fékezéstől kis híján kitöröm
a nyakamat. A hajam az arcomba csapódik, azután hátra.

Egy kézzel göndörített, szőke tincs a szememnél rugózik, miután
kiszabadul az ékkövekkel kirakott oldalsó csatból.
Az ikerbratyóm maga felé fordít. Az ajkán mosoly játszik.
– Hová oly sietve, hugi?
– Rötyire.
Helyette a parkolóba, minél messzebb a bálteremtől.
– A csajmosdó abban az irányban van – bök hátra hüvelykujjával
a hosszú folyosó felé Ethan.
A bátyámnak támaszkodom. Tágra nyílik a szemem, és nem
tudom, nem nézek-e ki hülyének, mert egy kicsit annak érzem
magam.
– Anyu azt akarja, hogy mondjak beszédet. Beszédet! Nem tudok
beszédet mondani. Nem tudok, és kész! Emlékszel, amikor
legutóbb produkáltatni akart? Két éve, amikor a tizenötödik szülinapunkra
azt az iszonyat csúcsszupi „meglepetéspartit” szervezte.
Kidobtam a taccsot. Mindent összerókáztam. Mindent.
– Ja, láttam. Ki is akadtam tőle – fintorog színlelt undorral
Ethan. Kinevet, és nem bírom, ha kinevetnek, most semmiképpen
sem.
Hófehér ingénél fogva elkapom, és megrázom. Azaz csak ráznám,
mert meg sem moccan.
– Utána hónapokba tellett, hogy összeszedjem magam, és újra
meg merjek szólalni a suliban. Az ilyesmit sokáig megjegyzik,
Ethan, és csak mostanára felejtették el. Szeretnék smárolni, mielőtt
leérettségizünk. Senki sem smárol le, ha folyton hányok.
– Észrevetted, milyen sokat dumálsz, ha pánikroham kerülget?
– Ethan csak ugrat, de tényleg pánikolok. Egy hajszál választ el a
rohamtól, egyetlen hajszál. És ha nem szabadulok ki innét gyorsan,
a tesóm leleplezi a titkomat. – Annak már egyébként is két

éve – folytatja. – Szóval utálsz közönség előtt beszélni. Majd jól

megizzadsz, kicsit hebegsz-habogsz, aztán továbblépsz.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 90
Tegnapi: 119
Heti: 338
Havi: 3 499
Össz.: 740 033

Látogatottság növelés
Oldal: KATIE MCGARRY-FESZÜLŐ HÚR 3/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »