FOLYTATÁS.

Az út két oldalát ősrégi, viktoriánus házacskák szegélyezték, melyek
szinte ugyanúgy néztek ki, mint száz éve, amikor épültek.
A mi utcánk neve Gyapot köz volt, mert ezek a régi házak határolták

mérföld hosszan az egykori ültetvények gyapotmezőit. Most csak
a 9-es utat határolták, nagyjából az egyetlen dolgot, ami az utóbbi
ezer évben változtatott kicsit a környék arculatán.
Felkaptam egy félig száraz fánkot a kocsi padlóján heverő dobozból.
– Te töltötted rá azt a furcsa dalt az iPodomra tegnap éjjel?
– Milyen dalt? Ehhez mit szólsz? – Link felhangosította a legújabb
demót.
– Még dolgozni kell rajta. Pont, mint a többi dalotokon. – Mindennap
többé-kevésbé ugyanazt mondtam neki.
– Aha, a pofádon is dolgozni kell majd, ha odavágok egyet. – Mindennap
többé-kevésbé ugyanígy reagált rá.
A végére görgettem a dalok listáját. – Azt az izé dalt, azt hiszem,
Tizenhat hold a címe.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Már nem volt rajta. A dal eltűnt,
pedig aznap reggel hallgattam. Tudtam, hogy nem képzelődtem,
hiszen nem ment ki a fejemből.
– Ha zenét akarsz hallgatni, itt egy új szám. – Link lefelé nézett,
hogy megkeresse a dalt.
– Hé, tesó, az utat is figyeld!
Link nem pillantott fel, én viszont a szemem sarkából egy furcsa
autót vettem észre, amely elhúzott előttünk…
Néhány másodpercre az autó zúgása, az eső és Link zenéje is elhalkult,
és olyan volt, mintha lassított felvételen láttam volna magunkat.
Nem tudtam levenni a szemem a másik autóról. Csak egy
érzés volt, semmi konkrét, amit körül tudnék írni. Elsuhant mellettünk,
és befordult a másik irányba.
Nem ismertem fel az autót. Soha nem láttam azelőtt, ami nagy szó,
mert minden egyes autót ismertem a városban. Az évnek ebben a szakában
nem jönnek turisták. Ki merne ide jönni a hurrikánszezon alatt?

Az autó hosszú volt, és fekete, mint egy hullaszállító. Szinte biztos
voltam benne, hogy hullaszállító.
Talán rossz előjel. Talán ez az iskolaév még annál is rosszabb lesz,
mint amire készültem.
– Na, meg is van. „A fekete kendő”. Ettől a daltól magad alá csinálsz.
Mire felnézett, az autó eltűnt.

 Szept. 2. 
Az új lány
Nyolc sarok. Ennyit kell megtenni a Gyapot köztől a Jackson
gimiig. Nyolcsaroknyi idő alatt újraélheted az egész életedet.
Nyolc sarok elég volt tehát ahhoz, hogy egy fekete hullaszállítóról
megfeledkezzek. Talán ezért nem említettem Linknek.
Elmentünk a Stop & Shop mellett, amit Stop & Lopnak is hívnak.
Ez volt az egyetlen vegyeskereskedés a városban, nagyjából
olyan, mint a CBA. Így aztán minden egyes alkalommal, amikor
a bolt előtt lógtunk, az a veszély fenyegetett, hogy valamelyikünk
anyukája, vagy ami még rosszabb, Amma, pont akkor akarja becserkészni
a vacsoráravalót.
Észrevettem az ismerős Grand Prix-t a bolt előtt. – Húha! Hájas
már letáborozott. – Nevezett a vezetőülésben ült, és a Csillagok és
sávokat olvasta.
– Lehet, hogy nem vett észre. – Link feszülten figyelte a visszapillantó
tükröt.
– De az is lehet, hogy jó nagy szarban vagyunk.
Hájas tartotta számon a lógásokat a Stonewall Jackson Középiskolában,
emellett a gatlini rendőrség büszke zsoldosa is volt. A barátnője,

Amanda, a Stop & Lopban dolgozott, Hájas pedig minden reggel
leparkolt a bolt előtt, és várta a pékárut. Elég kínos volt ez azoknak,
akik krónikus elkésők voltak – mint például Link és én.
Hájas napirendjét ugyanolyan hasznos volt tudni a Jackson
gimiben, mint az órarendet. Ma reggel odaintett nekünk, fel sem
nézett a sporthírekből. Elengedett bennünket.
– Sporthírek és lekváros bukta. Ennyi!
– Öt percünk van.

Üresben csúsztattuk be a Roncsot az iskola parkolójába, és reméltük,
hogy észrevétlenül suhanhatunk el az iskolatitkár irodája mellett
is. De odakint zuhogott az eső, mire elértük az épületet, teljesen
átáztunk, és a tornacipőnk olyan hangosan cuppogott, hogy akár be
is köszönhettünk volna.
– Ethan Wate! Wesley Lincoln!
Csorgott a ruhánkból a víz, míg az irodában ácsorogva a büntetésünkre
vártunk.
– Már az első nap elkésnek az iskolából! Az édesanyjának lesz
magához pár keresetlen szava, Mr. Lincoln. És maga se vigyorogjon
olyan önelégülten, Mr. Wate, Amma majd ellátja a baját!
Miss Hesternek igaza volt. Amma öt percen belül értesül arról,
hogy elkéstem, de lehet, hogy már tudja is. Errefelé így mennek a
dolgok. Anya mindig azt mondta, hogy Carlton Eaton, a postás,
minden, egy kicsit is érdekesnek ígérkező levélbe beleolvas. Még azzal
sem fárasztja magát, hogy visszazárja a borítékot. Nem mintha
olvashatott volna bármi izgalmasat. Minden háznak voltak titkai,
amelyekről persze az egész utca tudott. Ez sem volt titok.

– Miss Hester, de én csak óvatosan vezettem az eső miatt. – Link
megpróbálta elbűvölni az iskolatitkárt. Miss Hester letolta az orrán
a szemüvegét, és ránézett Linkre. Cseppet sem volt elbűvölve.
A szemüvegét tartó láncocska ide-oda fityegett.
– Nincs időm magukkal csevegni, fiúk. Még ki kell töltenem az
elzárási papírjaikat, ugyanis a délutánt itt fogják tölteni – mondta,
és egy kék cetlit nyújtott át mindkettőnknek.
Tényleg nagyon elfoglalt volt. Még ki sem tettük a lábunkat, már
éreztük a körömlakk illatát. Jó újra itt lenni.

Gatlinben mindig ugyanolyan az iskola első napja. A tanárok a
templomból minden gyereket ismernek, így már az óvoda előtt
eldöntik, hogy okos vagy tökfej. Én okos voltam, mert a szüleim
egyetemi tanárok voltak. Link tökfej volt, mert összegyűrte a Biblia
lapjait a zsoltárfelismerési versenyen, és elhányta magát egy karácsonyi
előadáson. Mivel én okos voltam, mindig jó jegyeket kaptam a
dolgozataimra, Link viszont tökfej, tehát ő mindig rosszakat. Szerintem
senki sem olvasta el őket. Néha beírtam néhány oda nem
illő dolgot a dolgozataim közepébe, hogy lássam, mit szólnak hozzá
a tanárok. Senki nem szólt semmit.
Sajnos a feleletválasztós tesztekre ez nem vonatkozott. Az első
angolirodalom-órán derült ki, hogy a tanár, akinek a neve is Mrs.
English volt, és lehetett vagy 700 éves, úgy gondolta, hogy a nyáron
elolvastuk a Ne bántsátok a feketerigót! című könyvet, így aztán elhasaltam
a teszten. Nagyszerű. Olvastam a könyvet két évvel ezelőtt.
Ez volt anyám egyik kedvence, de a részletekre csak homályosan
emlékszem.

Kevésbé ismert adat rólam: állandóan olvasok. Egyedül a könyvek
tudtak kiszakítani Gatlinből, még ha csak átmeneti időre is.
Van egy térkép a falamon, amelyen bejelölök minden olyan helyet,
ahová az olvasmányaim alapján szeretnék eljutni. New York A zabhegyező
miatt a kedvencem. Alaszkába A vadon szava vitt. Amikor
Az útont olvastam, Chicagót, Denvert, Los Angelest és Mexikóvárost
is megjelöltem. Kerouac nagyjából mindenhová eljuttatott.
Néhány havonta egy vonallal összekötöttem a jeleket. Egy vékony
zöld vonal jelezte az utat, amelyet még a főiskola előtt szeretnék bejárni,
már ha egyszer kijutok a városból. A térképről és az olvasmányaimról
senkinek sem beszéltem. Errefelé a könyvek és a kosárlabda
nem illik össze.
A kémia se volt jobb. Mr. Hollenback arra ítélt, hogy anti-Ethan
Emily, vagyis Emily Asher legyen a párom a laborban, aki lenézett
engem, mert a tavalyi iskolabálon Converse cipőt vettem fel a
frakkhoz, és hagytam, hogy apám vigyen el bennünket a rozsdamarta
Volvóján. Az az ablak, amelyiket nem lehet feltekerni, tönkretette
Emily tökéletesre bodorított, szőke báli frizuráját, és mire odaértünk
az iskolába, a csaj úgy nézett ki, mint Marie Antoinette ébredés
után. Emily egész éjjel nem szólt hozzám, és Savannah Snow-val
üzente meg, hogy szakít velem. Mindez a bólés táltól három lépésre
történt – onnantól filmszakadás.
A haverok úgy szórakoztak rajtunk, mint egy szappanoperán, és
várták, mikor jövünk össze megint. Egy dolgot azonban nem tudnak:
nekem nem tetszenek az Emily-típusú lányok. Csinos, de en�-
nyi. A külseje nem vette el az eszem annyira, hogy ne halljam, amit
mond. Olyan lányt szeretnék, akivel másról is lehet beszélni, nem
csak a bulikról és a téli bálkirálynő-választásról. Olyan lányt, aki
okos vagy vicces, de legalább rendesen dolgozik a kémiaórán.

 

Egy ilyen lány talán csak az álmokban létezik, de az álmok még
mindig jobbak a rémálmoknál. Akkor is, ha a rémálom a hajrálányok
szoknyáját hordja.
Túléltem a kémiát, de a nap hátralevő része még rosszabb volt.
Megint fel kellett vennem az amerikai történelmet, mert a Jacksonban
csak Amerika történelmét tanították, de azt bőven. Immár a
második egymást követő évet tölthetem az Északi Agresszió Háborújának
tanulmányozásával Mr. Lee vezénylete mellett. Nem, nem
rokona a konföderáció híres tábornokának, bár az mindenki számára
nyilvánvaló, hogy lelki társak. Mr. Lee azon kevés tanár egyike,
aki utál engem. Tavaly fogadtam Linkkel, és beadtam egy dolgozatot
A Déli Agresszió Háborúja címmel. Mr. Lee egyest adott rá. Hurrá,
néha tényleg elolvassák a dolgozatokat.
Találtam egy szabad helyet hátul, Link mellett, aki az előző órát
nyilvánvalóan átaludta, ezért buzgón másolta a tananyagot valaki
füzetéből. De ahogy leültem mellé, azonnal befejezte a körmölést.
– Tesó, hallottad?
– Mit kellett volna hallanom?
– Jött egy új lány a Jacksonba.
– Egy rakás új csaj jött, egy egész első osztály, te barom!
– Nem az elsősökről beszélek. A mi osztályunkba jött új lány.
– Nincs még egy olyan középiskola az univerzumban, ahol egy új
lány a másodikban hír lett volna. Ez viszont a Jackson, ide nem jött
új ember harmadik általános óta, amikor Kelly Wix költözött ide a
nagyszüleihez, mert az apja illegális kaszinót működtetett a pincéjükben
Lake Cityben, és lecsukták.
– Ki az?
– Nem tudom. Állampolgári ismeretek órán voltam a zenebuzikkal,
csak annyit tudtak róla, hogy hegedűn vagy min játszik.

Kíváncsi vagyok, hogy dögös-e. – Link olyan volt, mint a többi
fiú: csak egyre tudott gondolni. Azzal a különbséggel, hogy ő ki is
mondta, amire gondolt.
– Ő is zenebuzi?
– Nem. Zenész. Talán szereti a klasszikus zenét is, mint én.
– Klasszikus zene? – kérdeztem. Link csak a fogorvosnál hallhatott
klasszikus zenét.
– Tudod, a klasszikusok. Pink Floyd. Black Sabbath. A Stones. –
Nevetni kezdtem.
– Mr. Lincoln, Mr. Wate! Sajnálom, hogy félbe kell szakítanom
önöket, de szeretném elkezdeni az órát, amennyiben ez maguknak
is megfelel. – Mr. Lee hangszíne pont olyan gunyoros volt, mint
tavaly. Zsíros, oldalra fésült haja és a ragyái pedig pont olyan undorítóak.
Kiosztotta azt a kurzusleírást, amit valószínűleg már tíz
éve használt. El kell játszanunk a polgárháború egy kiemelt pillanatát.
Naná! Majd kölcsönveszek egy egyenruhát azoktól a kedves rokonoktól,
akik hétvégénként hobbiból háborúsdit játszanak, hogy
odacsalogassák a turistákat. Hogy én milyen szerencsés vagyok!
A kicsengetés után Linkkel a folyosón lógtunk a szekrényeknél,
hátha sikerül megpillantanunk az új lányt. Linket hallgatva kön�-
nyen hihette az ember, hogy megtalálta a lányban leendő lelki társát,
zenésztársát, meg egy rakás olyan társat, amiről igazából már
nem akartam hallani. De csak Charlotte Chase-t pillanthattuk meg
két számmal szűkebb farmerszoknyájában. Ez azt jelentette, hogy
az ebédszünetig nem tudhatunk meg semmi újat, mert a következő
óránk siketnéma jelbeszéd volt, ahol nem szabadott hangosan
megszólalni. Senkinek sem ment olyan jól a mutogatás, hogy az „új
lány” kifejezést végigjelelje, pláne, hogy ezen az órán a Jackson kosárlabdacsapata
is tiszteletét tette.

Nyolcadikos korom óta én is a csapatban játszom, mert tizenöt
centit nőttem egy nyár alatt, és minimum egy fejjel vagyok magasabb
az osztálytársaimnál. Meg aztán nem ártott valami normális
dolgot is csinálni, ha már a szüleim egyetemi tanárok voltak. Kiderült,
hogy egészen jól kosarazom. Ráéreztem, hogy az ellenfél játékosa
kinek passzolja a labdát, így a suli ebédlőjében mindig jutott
nekem szabad hely. A Jacksonban ez nagy szó.
Ez a hely ma duplán értékes volt, mert Shawn Bishop, a csapat
irányítója látta az új lányt. Link feltette neki az egyetlen kérdést,
ami mindannyiukat érdekelte: – Dögös?
– Elég dögös.
– Van olyan, mint Savannah Snow?
Emlegetett szamárként Savannah libbent be az ebédlőbe, karöltve
anti-Ethan Emilyvel. Savannah volt az a lány, akihez az ös�-
szes többi lányt mérték az iskolában. Mindannyian őket bámultuk,
mert Savannah 175 centi magas volt, a legtökéletesebb hosszú
lábakkal. Emily és Savannah még akkor is megszólalásig hasonlított
egymásra, amikor nem a hajrálányok meze volt rajtuk. Szőke
haj, barnító krém, vietnami papucs és olyan rövid farmerszoknya,
amit más övnek viselne. Savannah a lábairól volt híres, Emilyt meg
a bikinifelsőjében akarta mindenki megszemlélni nyáron a tónál.
Úgy tűnt, soha nincs náluk könyv, csak egy kis metálszínű retikül
a hónuk alatt, amiben a mobilteló is alig fért el az alatt a rövid idő
alatt, amikor éppen nem SMS-eztek.
Csak a hajrálánycsapatban elfoglalt helyük alapján lehetett különbséget
tenni közöttük. Savannah volt a kapitány és az egyik szilárd
alap: tagja az alsó sornak, amelyik még kétsornyi lányt tartott
a vállán a Vadmacskák híres piramisában. Emily repülőlány volt,
ő állt a piramis tetején, ő volt az, akit másfél-két méterre dobtak

fel, hogy a levegőben különböző forgásokat meg más hajrálányos
trükköket hajtson végre lehetőleg anélkül, hogy kitörné a nyakát.
Emily bármit kockára tett, hogy a piramis csúcsán maradhasson.
Savannah-nak erre nem volt szüksége. Ha Emily megingott, a piramis
nélküle is piramis volt. Ha Savannah egy centit bemozdult, az
egész piramis összeomlott.
Anti-Ethan Emily észrevette, hogy őket bámuljuk, és vágott egy
grimaszt. A fiúk nevettek. Emory Watkins a hátamra csapott. – Ne
parázz, Wate! Ismered Emilyt: minél hangosabban ugat, annál kevésbé
harap.
Ma nem akarok Emilyre gondolni. Emily ellentétére szeretnék
gondolni. Mióta Link töriórán megemlítette, nem ment ki a fejemből.
Az új lány. Valaki, aki esetleg más, és valahonnan máshonnan
érkezett. Valaki, aki esetleg többet látott a világból, mint mi, vagy
legalábbis én.
Lehet, hogy ő lesz az a lány, akiről álmodok. Tudtam, hogy csak
a fantáziám szüleménye, de hinni akartam benne.
– Hallottatok már az új lányról? – ült le Savannah Earl Petty ölébe.
Earl volt a csapatkapitányunk, aki hol járt Savannah-val, hol
nem. Most éppen igen. A lány narancsszínű combjait simogatta,
csak annyira merészen, hogy már ne akarjunk odanézni.
– Shawn már tudósított róla. Szerinte jó csaj. Felveszed a csapatba?
– Link felkapott néhány krokettet a tálcámról.
– Kizárt. Látnád, milyen cuccokat visel! – Első csapás.
– És milyen sápadt! – Második csapás. Soha senki nem lehetett
elég sovány vagy elég barna Savannah fogalmai szerint.
Emily leült Emory mellé, és egy kicsit túl mélyen hajolt rá az asztalra.
– Azt is elmondta, hogy ki ez a csaj?
– Hogyhogy ki?

Emily a hatás kedvéért szünetet tartott.
– Az öreg Ravenwood unokahúga.
Elérte a kellő hatást. Mintha kiszívták volna a levegőt a helyiségből.
A többiek azt hitték, hogy viccel, de én tudtam, hogy nem.
Harmadik csapás. A lány érinthetetlen. Annyira érinthetetlen,
hogy ábrándoznom is felesleges róla. Az álomlány felbukkanásának
lehetősége a semmibe veszett, mielőtt még az első randinkat
elképzelhettem volna. Még három hosszú évig el kell szenvednem
az Emily Asher-féléket.
Macon Melchizedek Ravenwood volt a város remetéje. Hozzá
képest a Ne bántsátok a feketerigót! Boo Radley-je a társaság középpontja.
Egy elhanyagolt házban élt Gatlin legősibb és leghírhedtebb
ültetvényén, és úgy tudom, senki sem látta őt, mióta megszülettem,
vagy talán már azelőtt sem.
– Ez komoly? – kérdezte Link.
– Abszolút. Carlton Eaton mondta anyámnak, mikor meghozta
a postát.
Savannah bólintott. – Az én anyám is ezt hallotta. Néhány napja
költözött az öreg Ravenwoodhoz Virginiából vagy Marylandből,
már nem emlékszem.
Mindannyian róla beszéltek, a ruhájáról, a hajáról, a nagybátyjáról,
és arról, hogy nyilván teljesen bizarr a csaj. Ezt utáltam a legjobban
Gatlinben. Hogy mindenkinek van véleménye arról, amit
mondasz, amit teszel, vagy jelen esetben: amit viselsz. A tálcámat
bámultam, rajta a narancsszínű trutyival kevert tésztát, ami csak
nyomokban emlékeztetett sajtos makarónira.
Két év, nyolc hónap. Számolom a napokat. Muszáj eltipliznem
innen.

Ha továbbra is olvasnád, akkor a könyvesboltban vagy a kiadó űzleteiben megtalálod, azon bevásárlóközpontban, ahol nyitott, a Westend. Jó olvasást.

 

Oldal: KAMI GARCIA-MARGARETH STHOL-LENYŰGÖZŐ TEREMTMÉNYEK/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat