Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

A halott férfira pillantott. Ha most kirohanna az utcára, mekkora
eséllyel élné túl?
Már csak három fotel maradt, amikor az utcáról éles kiáltás, majd
elhaló ordítás hallatszott. Utolsót dörrent a fegyver, de a lövedék,
ahelyett hogy újabb fotellel végzett volna, az előtér plafonjából tépett
le vödörnyi darabot. Aziz felpattant, és pár ugrással a kitört
üvegfal maradékánál termett, majd a törmelék- és szilánkhalmon
át kirontott az épületből.
Egy modern, négysávos autóút elé jutott. Az egyik lámpa alatt
ott feküdt a zubbonyos alak szétvetett lábakkal, kicsavarodott felsőtesttel.
Egyszerű terepszínű ruha volt rajta, mindenfajta felségjelzés
nélkül. Aziz tétován körbenézett. Az utca kihalt volt, az épület
magányosan árválkodott a sivatag közepén a széles, néptelen autóút
mellett, néhány kornyadozó pálmafa társaságában.
Aziz nem tudta, merre induljon.
Lehajolt, hogy átkutassa a halott férfi zsebeit, hátha az iratai
információval szolgálnak róla, hol lehet, de nem talált nála papírokat.
Az épület felől kiáltást hallott, az életben maradt öltönyös merészkedett
elő az üvegtörmelék mögül. Aziz nem bízott benne. Jó
lett volna megszerezni a halott katona fegyverét, de a puska szíja átvetve
feküdt a testen, maga a fegyver pedig a férfi alá szorult. A közeledő
öltönyös ugyan nem mutatott támadó szándékot, sőt az elmúlt
percek történései után kifejezetten barátságos gesztusnak tűnt,
hogy nem lőtte hátba, Aziz mégis jobbnak látta, ha nem kapkod
fegyver után a jelenlétében. Inkább türelmesen várakozott, és hallgatta,
ahogy a fickó menet közben is folyamatosan kiabál.

– Biztosan így van – nyugtatta meg angolul, amikor mellé ért,
mire a férfi szóáradata megszakadt, megrázta a fejét, és hevesen gesztikulálva
magára és az épület mögé mutogatott. – Menjek veled?
Az öltönyös bizonytalanul megszólalt angolul:
– Menni! Igen… menni! – intett türelmetlenül, és miután meggyőződött
róla, hogy Aziz elindult, hajlongva, kezét olyan hosszan
előrenyújtva, hogy majdnem orra esett, izgatottan mutatta az utat
az épület sarka felé. Egyre gyorsabb tempót diktált, végül már futottak.
Aziz cúgos cipői úgy kaffogtak, mintha a lihegésük mellé egy
bennszülött dobos verte volna az ütemet. Aziz nem tudta, miért sietnek
ennyire, de hamarosan megértette. Lövés dörrent a távolban,
és a golyó a falon gellert kapva fütyült el a fülük mellett. A férfi elkapta
Aziz karját, és berántotta az épület sarka mögé.
Egy parkolóba értek, ahol csak néhány autó vesztegelt, talán az
éjszakai személyzet járművei lehettek. Derékmagas, hajlított krómcsövek
kerítették be a placcot, és egy sor távoli lámpa szórt fényt a
betonra. Az épület végéhez, a hátsó bejárathoz futottak. Az öltönyös
megpróbálta feltépni az ajtót, majd amikor nem sikerült, újabb szóáradatot
zúdított Azizra. Aziz természetesen ebből sem értett egy
kukkot sem, mire a férfi egy közeli, rózsaszín kocsihoz terelte, egy
méretes, hatvanas éveket idéző Ford felé. Ott sűrűn integetett lefelé,
majd végre megszólalt angolul:
– Várni!
– Oké – mondta Aziz –, itt várok.
Alighogy a férfi elindult a kocsik között, a parkoló hátsó bejáratához
két Audi érkezett, és reflektoraikkal bevilágították a placcot.
Az öltönyös lekuporodott egy zöld autó mögé, izgatottan mutogatott
hátra, mire Aziz bemászott a Ford alá. Piszok került a szájába,
apró kavicsok nyomódtak a térdébe, és a kipufogócső mocska

végleg megpecsételte boglyas hajának állapotát. Beszorult az alváz
és az aszfalt közé.
A jövevények elég hangosan kiabáltak, ugyanazon az idegen nyelven,
amelyet eddig sem értett, majd az egyik jármű, mint valami
portyázó vadállat, lassan megindult a parkoló belseje felé. Aziz még
a lélegzetét is visszafojtotta. A kocsi már a tér közepén járt, amikor
lövés dörrent. Aziz megdermedt, de aztán megkönnyebbülve konstatálta,
hogy távolabb csattant a golyó. Az Audi ekkor irányt váltott,
és Aziz rejtekhelye felé tartott.
Az öltönyös nyomban elkezdte lőni a kocsit, végül az egyik golyó
üveget repesztett, és néhány apró szélvédőszilánk bepattogott a
Ford kerekei közé, közvetlenül Aziz orra elé. Az Audi döccent, rángatózva
gurult még pár métert, de mielőtt nekiütközött volna a rejtekhelyének,
lefulladt.
Aziz kikászálódott az alváz alól, és feltépte az Audi ajtaját. Felkészült,
hogy verekednie kell, de csupán egy férfit talált a járműben,
őt is mozdulatlanul a kormányra borulva. A fickó ugyanolyan katonai
zubbonyt viselt, mint a klinika előtt pórul járt társa. Vajon
miféle hadsereg akar végezni vele? Sietve kirángatta a testet, és az
első üléseken lévő üvegszilánkokkal nem törődve bepattant a kormány
mögé. Vadul próbálta beindítani a jármű motorját, fordított
a kulcson, mire a kocsi köhögött, majd egy öreg baknyúl hevességével
megugrott. Aziz kivette sebességből a váltót, aztán addig indítózott,
míg a motor az előbbi otromba sértést feledve duruzsolni
kezdett.
A parkoló bejáratánál lecövekelt másik Audinak ugyanekkor bőgött
fel a motorja, és indult el felé. A reflektorfény a visszapillantó
tükörből Aziz szemébe vágott. Az idegen sofőr üvöltözött, de mivel
ezt nem találta elég hatékonynak, gépfegyvert dugott ki a kocsi

ablakán, és egy golyósorozatot eresztett az éjszakába. Egy lövedék
valahová a kocsi fenekébe csapódott.
Aziz önkéntelenül behúzta a nyakát, sietősen, csikorgó kerekekkel
hozta mozgásba a kocsit, és megkerülte a rózsaszín Fordot. A szűkre
szabott manőverben idegtépő csikorgással végigkaristolta mindkét
kocsi oldalát, a sárvédő gyászos csattanással hagyta el a karosszériát,
és az egyik dísztárcsa búcsúzóul elpörögte pléhtáncát az aszfalton.
Aziz lihegett izgalmában. Kapkodva tekerte a másik irányba a
kormányt, mire az autó ellökte magát a Fordtól, és őrült bikaként
rontott neki a szemből közeledő járműnek. Az idegen sofőr képe
megnyúlt a rémülettől, a reflektorfényben elkerekedett a szeme, és
hogy elkerülje az ütközést, kétségbeesetten rántott a kormányon.
Aziz tövig nyomta a gázpedált, újra sikított a fém, ahogy a két Audi
egymás mellé érve marón végigsimította egymást, de Aziz előtt
üressé vált az út. Gyorsított, kihajtott a parkolóból, és a négysávos
műúton farolva hatalmasat fékezett. A kocsi feneke úgy riszált, mint
valami feslett utcalányé.
A másik Audi sofőrje nem adta fel. Megfordult és üldözőbe vette.
A parkolóban lapuló öltönyös egyik golyót küldte a másik után a
kocsira. Végül eltalálta az Audi abroncsát. A szétdurranó gumi darabkái
a levegőben megelőzték a megreszkető járművet. Aziz még
látta, ahogy az Audi kormányozhatatlanná válva kidönt egy karvastagságú
krómrudat, majd keresztben átvág a főúton, és nekiütközik
egy pálmafának.
Aziz kapkodva indult, de annyira ideges volt, hogy miközben
próbálta feljebb pakolni a sebességváltót, a bizonytalan használattól
fülbántóan recsegett a kuplung, és az Audi úgy bőgött, mintha
ki akarná hányni magából a motort. Aztán megtalálta a megfelelő
sebességet, és a jármű kacsázva távolodni kezdett az épülettől.

Legalább egy kilométer hosszan kínozta a kocsit. Lassan elmaradoztak
az út menti pálmafák, helyüket vörösesbarna homokbuckák
sora váltotta fel. A műút négy sávja kettőre szűkült, a középen
futó sárga festék is mind halványabbá fakult, végül teljesen eltűnt
az aszfaltról.
Aziz lassanként megnyugodott. Gondolatai újra visszatértek ahhoz
a kérdéshez, hogy ki ő, és hol lehet egyáltalán. Útjelző táblák
híján csak a mindenütt jelenlévő homok, a mediterrán növényzet
és az őrangyalszerepet játszó férfiak fejkendős viselete alapján következtethetett
arra, amit eddig is sejtett, hogy valahol az arab világban
lehet. Nem sikerült rájönnie, hogy pontosan melyik részén,
és hogy régebben megfordult-e már ebben a környezetben. Azt pedig
csak remélni merte, hogy csupán balszerencséjének köszönheti
az elmúlt órák történéseit, és egyébként a hétköznapi életben nem
akarják nap mint nap megölni.
A nyugalommal együtt rátört a fáradtság. Egyre laposabbakat
pislogott, a teste pihenést követelt. Pár méter útszakasz ki is esett az
emlékezetéből, és ha az aszfaltút nem futott volna nyílegyenesen,
már minden bizonnyal beborult volna két homokbucka közé. Megmasszírozta
a nyakszirtjét, mély levegőket vett, de nem mert megállni.
Kókadozva, nagyokat ásítva tette meg a következő tíz kilométert,
aztán megpillantott egy földutat, amely szekérnyi szélesen csatlakozott
az aszfaltúthoz. Lassított, majd ráfordult a köves‑homokos,
dűnék közé futó mellékútra. A járatlan, hepehupás talajon nagyokat
zöttyent az Audi, és Aziz majd elharapta a nyelvét a rázkódásban.
Iszonyatosan fáradt volt, a szeme ismét becsukódott, és csak akkor
riadt fel pillanatokra, amikor a feje hol a kocsi ablakának, hol
a kormánynak ütődött. Végül a keze lecsúszott a kormányról, lába
a gázpedálról. A motorfék rántása még utoljára magához térítette,
reflexszerű mozdulattal megmarkolta a kormányt, jókorát tekert
rajta, és önkéntelenül beletaposott a gázba, de már nem volt ura a
járműnek. A megugró autó kifarolt, reflektorának fénye egy vályogépület
falára esett, majd az Audi oldala fájdalmas reccsenéssel nekiütközött
egy pálmafa törzsének. A hirtelen rántástól Aziz beverte a
fejét, aztán elsötétült körülötte a világ…

A klinika épületétől egy kis, kivilágítatlan sportautó követte Azizt,
egészen addig, amíg az Audi neki nem csapódott a pálmafának. Akkor
megállt, sofőrje, egy fiatal nő, mobiltelefont húzott elő a kesztyűtartóból,
tárcsázott, és megvárta, hogy beszélgetőpartnere bejelentkezzen.
– Megszökött a klinikáról… – mondta, majd rövid ideig hallgatott.
– A testőrök segítették… Az egyikük életben van, ott maradt
a klinikánál… – Hosszabb szünet következett. – Fogalmam sincs,

hol vagyok, nem ismerem a környéket, de meg tudom mutatni…
Igen… Értettem… De csak visszavisszük a klinikára, ugye? Nem
szeretnék másban részt venni – mondta bizonytalanul. Beszélgetőpartnere
szemlátomást megnyugtatta. – Rendben. A klinikánál fogom
várni az embereket.
Letette a telefont, sóhajtott, majd megfordult a kocsival, felkapcsolta
a lámpákat, és nyaktörő tempóban hajtott végig az úton,
ahonnan érkezett.

2.
Aziz könnyű érintésre ébredt. Egy kéz cirógatta az állát,
megérintette az ajkát, óvatosan végigsimított az arcán, és játékosan
megcsiklandozta a szemöldökét. Félálomban, élvezkedve hajtotta
hátra a fejét, hogy a kényeztető jobban hozzáférhessen, amikor
apró tűk akadtak a szemhéjába.
Összerezzent, és egy pillanat alatt kitisztult a feje. Az arcához kapott,
és undorodva eszmélt rá, hogy egy bogarat szorongat. Villámgyorsan
messze hajította magától a rovart, egész teste bizsergett a
valós és vélt lábacskák érintésétől. Felült. Már meg sem lepte, hogy
újra ismeretlen helyen ébred, és a kocsi nincs sehol. Arra gondolt,
lassan ideje lesz hozzászoknia, hogy éjjelente, amíg alszik, a testét
elhurcolják ide-oda.
Ezúttal egy apró helyiségben tért magához, de amíg a legutóbbi
klinikai szoba az egyszerűsége ellenére is elfogadható szállásnak
tűnt, addig ez a mostani a szagával és mocskosságával kevés jót ígért.
A falakat szennyfoltok tarkították, mintha valaki a zsír és trágya segítségével
a gusztustalanság szürrealista festményét igyekezett volna
megformálni rajtuk. Az egyik fal közepén egy félembernyi ajtórés
tátongott, és mellette ablak gyanánt egy kéttenyérnyi széles nyílás.
Az utóbbi valószínűleg nem is annyira a fény bejuttatását szolgálta,

sokkal inkább, hogy könnyebben kitaláljon a bűz. A bejáratot fényesre
kopott, szurtos vászondarab takarta, aminek tulajdonlását
kulturáltabb helyeken inkább letagadták volna, semmint hogy közszemlére
tegyék.
A szobában nem volt bútor. Aziz a döngölt padlón feküdt, egy
feslő gyékényszőnyegen, aminek előző tulajdonosa egy kutya lehetett.
Az eb talán máig nyüszítve gondol arra a borzalmas éjszakára,
amikor rosszarcú emberek eltulajdonították kedvenc fekvőhelyét.
A gyékény valóban kutyaszagot árasztott, és talán egyetlen erényének
ez a förtelmes bűz bizonyult, mivel távol tartotta a helyiségben
fel‑alá rohangászó bogárármádia nagy részét.
Aziz az ablakul szolgáló réshez fordult. A Nap alacsonyan járt,
pirkadat után lehetett néhány órával, de azt sem látta kizártnak,
hogy éppen esteledik. Megpróbált felállni. Zúgott a füle, a halántéka
lüktetett, a rosszulléttől izzadt a tenyere, és elfogta a hányinger.
Erőtlenül roskadt vissza a gyékényre, majd le is dőlt, már a rovarok
sem érdekelték.
Odakintről csoszogás hallatszott.
Aziz megpróbálta összeszedni magát, felkészülni, folytatni a menekülést,
de csak feküdt a szőnyegen, erőtlenül, mindenről lemondva.
Ha azért jönnek, hogy megöljék, neki vége.
Lebbent a piszkos függöny, és egy fekete csadort, arca előtt sötét
fátylat viselő asszony jelent meg az ajtóban. Otthonosan mozgott a
helyiségben. Megfordult, és az ajtót fedő mocskos függöny alját egy
szögre akasztotta, ami praktikus megoldásnak látszott, legalább kifelé
nem kell megfognia. A nő kopogó, rekedtes hangon cifra körmondatot
vágott a fejéhez, de Aziz ebből sem értett semmit, bár a
szavak ismerősen csengtek, és mintha egy régen hallott nyelv idegen
nyelvjárása lett volna. Azért bólintott, de ettől a mozdulattól

annyira rosszul lett, hogy csaknem elvesztette az eszméletét. Vajon
miért érzi ilyen vacakul magát? Mit adhattak neki azon a klinikán?
És miért tartották bent? Meggyógyítani vagy megölni akarták?
Semmire nem tudta a választ.
Az asszony óvatosan közelebb merészkedett, letérdelt mellé, a
csadorját félrehúzta, kilátszott szőrös vádlija, majd remegő kézzel a
fátylát is felemelte. Sötét, füstös képe volt, vastag szemöldöke, még
vastagabb ajka, orrán egymást érték a bibircsókok, és amikor újra
beszélni kezdett, majd csücsörített is hozzá, a bibircsókok egymás
után keltek önálló életre. Aziz szótlanul nézte egy darabig a nőt,
majd a vér kiszaladt az agyából, és elsötétült körülötte a világ…
Másodszorra jóval kipihentebben ébredt. A rosszullétnek nyoma
sem maradt, energiával telve tápászkodott fel a kutyaszagú gyékényről,
és még az sem zavarta, hogy a testéről egy kisebb bogárcsapat
menekül békésebb helyekre. Mivel ismerős helyiségben találta magát
az utóbbi idők hányattatott ébredéseit követően, ezt biztató jelként
könyvelte el.
Az ajtóul szolgáló anyag még mindig a szögön lógott, és ez arra
csábította, hogy körülnézzen odakint.
A vályogház ajtaja egy poros településre nyílt, már ha településnek
lehetett nevezni azt a három‑négy vályogviskót, amelyek egy
apró, mocskos tavacskát fogtak közre. Évszázadokkal ezelőtt bizonyára
bármelyik vándorkaraván vagyonokat fizetett volna egy ilyen
oázisért a sivatag közepén, ám manapság pár percnyi autózásra egy
élhetőbb közegtől ez a tócsa csekély csáberőt jelenthetett. A pocsolya
mellett néhány satnya pálmafa tengődött, árnyékukban foltos
kecskék lézengtek, látszólag valami ehetőt keresgélve a homokban.

Tőlük nem messze egy idős, hosszú szakállú férfi feküdt a hátán,
hangos hortyogásával néha magára vonta a kecskék figyelmét. Mindenen
por ült. Talán még a kecskéken és a horkoló idegenen is.
Az oázishoz közeli útkanyarulatban egy derékban kettétört pálmafa
hevert, közvetlen mellette, a csonknak támaszkodva a kiszenvedett
Audi állt. A kocsi oldala behorpadt, az első kerék sárvédőés
doblemeze benyomódott a kitekeredett abroncs alá. Az Audinak
befellegzett, de még így is úgy hatott a lepusztult tájban, mint valami
modern időgép.
Az egyik kecske felmekegett, a többi pedig követte a példáját.
Hangos lármájuk felverte a hortyogó öreget is, aki nyújtózkodva,
ásítva felült, és hunyorogva próbálta kideríteni a zajongás okát. Az
állatokra fókuszált. Ujjait tapogatózva mélyesztette a homokba, aztán
elégedett arccal egy féltenyérnyi, lapos követ túrt elő a talajból.
A kavicsot a legközelebbi állathoz vágta, és bár csak a port verte
fel vele a jószág mellett, a megcélzott kecske sértődött mekegéssel
odébbállt.
A zenebonára a közeli vályogviskóból a tegnapi, fekete csadort viselő
nő bukkant elő. Az arcát most nem fedte fátyol. Az összes állat
mintegy varázsütésre elnémult, majd olyan buzgón ügetve gyűltek
a nő keze alá, mint hívők a megváltó köré.
A nő észrevette Azizt az ajtórésben, tenyerét rögtön az arca elé
kapta, és sietősen visszahúzódott az épültbe. Amikor kisvártatva
újra megjelent, egyik kezében egy méretes bögrét, a másikban pléhtányért
tartott, és az arcára visszakerült a lepel, amit Aziz a bibircsókokra
való tekintettel csak helyeselni tudott.
Vajon mit akarhatott tőle a nő előző alkalommal? Elcsábítani?
Aziz önkéntelenül megborzongott. Aztán eszébe jutott, hogy pont

abban a pillanatban ájult el, amikor a nőről lekerült a fátyol, és ezt
vendéglátója egyáltalán nem tekinthette bóknak.
A nő közben megkerülte a földön ücsörgő öreget, az állatok libasorban
követni kezdték, és a furcsa menet Azizhoz vonult.
Aziz nem tudta, hogyan köszönjön a nőnek. Felemelte a kezét,
de az asszony csodálkozó tekintete láttán inkább leengedte, majd
zavartan megütögette vele a combját. Erre a nő elhadart néhány
idegen mondatot, mire Azizon volt az értetlenkedés sora. Az as�-
szony megvonta a vállát, és minden teketória nélkül Aziz tenyerébe
nyomta a nála lévő tányért meg a bögrét. Ezt legalább Aziz is
megértette.
– Köszönöm – mondta, mire az asszony bólintott. Aziz is bólintott,
majd a közös jelbeszédre való találás örömére, nagy egyetértésben
barátságos bólogatásba kezdtek.
Az asszony unta meg előbb. Bosszúsan motyogott magában,
majd hátat fordított, és visszahúzódott a saját kalyibájába. A kecskék
fátyolos tekintettel néztek utána, de nem mozdultak Aziz elől.
– Mi van? – kérdezte az állatoktól, majd nekik is bólintott, mire
az egyik kecske felmekegett, a többi pedig mintegy vezényszóra köré
gyűlt. Aziz olyan furcsának találta az egész jelenetet, hogy hangosan
nevetni kezdett. Ennyi erővel egy marék dióval is elbeszélgethetett
volna.
Közben az asszony ismét megjelent, kezében egy háromlábú széket
és egy vödröt tartott, a kecskék pedig nyomban elvesztették érdeklődésüket
Aziz iránt. Felismerhették az asszony kezében lévő tárgyakat,
mert odaügettek hozzá. A nő betette a vödröt az első kecske
alá, lekuporodott a székre, és akkurátusan fejni kezdte az állatot.
A többi kecske engedelmesen láncba rendeződött mögötte.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 202
Tegnapi: 450
Heti: 652
Havi: 9 265
Össz.: 382 273

Látogatottság növelés
Oldal: MARCO CALDERA-SZÍN MARKÁBAN/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »