Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

– Nocsak, milyen csinos fehérnép – bólintott örömmel a félfülű

vezér. A bal kezén is egy hosszú, mély forradás húzódott.
Ijesztő alaknak tűnt, de Mia Anne-t nem érdekelte, az embert
nem ölik meg álmában.
– Ti kik vagytok? – kérdezte kíváncsian.
– Az urak a határ menti rablóbanda tagjai, balszerencsédre –
felelt a langaléta unott udvariassággal, majd visszafordult a vezérhez.
– Ilyen földmérget nem találsz, még a giliszták is kipusztulnak
tőle, bármilyen termést kiirthatsz vele. A bosszúd végre tartós
lesz, a mágusok sem tudnak segíteni azon a falun. De tudod
mit? Engedek az árból, nyolc aranyért a tiéd, ha utána megkapom
a lány testét.
– Áll az alku, nekromanta. Neked úgyis mindegy, él-e még.
Az undorító röhögésre Mia Anne elfintorodott. Ezek rá alkusznak?
Úgy döntött, mégsem annyira jó ez az álom, inkább továbbáll.
Megindult, de az egyikük durván elkapta a karját.
Mia Anne ki akarta tépni magát, de akkor egy másik fickó ragadta
meg, és a lány megérezte a büdös hónaljszagot. Ha ez álom,
hát akkor rémálom.
Hátracsavarták a karját. Mia Anne olyan dühös lett, hogy elöntötte
a forróság. A mögötte lévő fickó váratlanul fölüvöltött fájdalmában,
és a lány kiszabadult. Mia Anne döbbenten látta, hogy lila
lángcsóva ég a tenyerén. Megrémült, mire a fény kialudt.
– A dólényekre! – kiáltott izgatottan az előbb még unott méregárus.
– Hagyjátok a leányt! Élve kell nekem!
– Kotródj, nekromanta! Enyém a kicsike! – A vezér kardot rántott,
mire az emberei követték a példáját.
A szürke köpenyes árus nem felelt, hanem gúnyosan intett a
testőreinek, majd elhátrált.

Mia Anne-t újra megragadták a zsoldosok. Egyikük leszorította
a vizes fűre, hiába rúgott, harapott.
Aztán minden villámgyorsan történt. A méregárus egyik testőre
meglendítette a baltáját, és a megdöbbent vezér fejébe vágta. A katonák
azonnal támadásba lendültek, őt meg ellökték, hogy ne legyen
útban. Mia Anne nem akarta megvárni, ki lesz a nyertes, négykézlábra
állt, majd felpattant, és kihasználva a kavarodást, elrohant az úton.
Vagyis csak rohant volna. A saruja cuppogva beleragadt a sárga
sárba. Az eső feláztatta a homokot, és ő nem volt elég gyors. Rávetődött
egy fickó, megragadta a ruháját. Birkózni kezdtek, Mia Anne
harapott, rúgott, hirtelen újra fellobbant a lila fény a tenyerén, és
a férfi rémült sikollyal kezdte oltani az ingét, ami az eső ellenére is
lángra lobbant.
Mia Anne felugrott, és visszanézett a küzdőkre.
Ám a döbbenettől kerekre tágult a szeme. A vezér – baltával a
fejében – már a saját embereit aprította, bár elég szögletes mozdulatokkal.
Volt, aki felvágott hassal verekedett, más a saját kitépett
fél karjával csépelte a cimborája fejét. A harcolók mellett a
nekromanta nagy hangon kántált, és intéseivel úgy irányította a halottakat,
mintha zsinóron rángatott bábuk lennének.
A harc villámgyorsan befejeződött, és a nekromanta Mia Anne
felé fordult, ahogy a bambán álldogáló hullák is. Mia Anne hátán
felállt a szőr. Utálta a horrorfilmeket.
– Ébredj fel! Ébredj! – szuggerálta magát. Sikertelenül.
– Ne félj, kis varázslólány! – mosolygott bizalomgerjesztőn a férfi.
Mia Anne rémülten hátrálni kezdett. A hullák megindultak felé,
mire ő sikított, és kétségbeesetten futásnak eredt. Hallotta a háta
mögött a léptek cuppanását.
Aztán valaki megragadta…

Kósza lovag
Kósza lovag egész nap vágtatott, a végsőkig hajszolta az
állatot. Tudta, hogy Bo, a hároméves csatamén már érzi a seb
megváltozott szagát, és akkor is száguldani fog, amikor a szája szélén
a fehér hab szürkéssé válik, csak hogy hazavigye haldokló gazdáját.
Ő és a ló egyek voltak, és ez így volt jó.
A ló valószínűleg érzi a dühét.
Forrt benne a harag. Hit lovagnak nem volt hozzá joga, hogy
megmentse őt!
Egy igazi lovag csatában hal meg, egy szép szűz lány sír fölötte,
nem pedig az árokszélen, vérmérgezésben. Ha ottveszik a csatatéren,
akkor hetekkel később bárdok viszik szerte a harc hírét, bejárja
a vidéket a dal, és az ő nevét is felvésik a Hősök Tornyába. Talán
tiszteletből át is nevezik, és a kínos Kósza név helyett olyasmit adnak,
hogy Hűség, Becsület, Hit… mint a többi lovagnak.
Kósza egyszerre fázott és izzadt, ahogy vágtatott a fekete lovon.
Nem látott rendesen, elmosódtak körülötte a fák, falvak, félreszökkentek
a porban játszó gyerekek, megrettentek a kutyák. Aztán újra
zöld erdők, naptól sárguló mezők, magányos sziklás tájak következtek.
Iszonyatos fájdalmat érzett, a lába merev volt, az egész teste

lázban égett. De vágtatott, mert ez volt az utolsó dolog, amit tehetett
a Lovagrendért. Meg kellett vinnie a különös csata történetét.
Haldoklott. A falubeli gyógyító megmondta, hogy menthetetlen,
és az őrmágusok sem tudnak majd segíteni rajta. Mákonyt
akart adni a fájdalom ellen, de őt nem érdekelte, lóra ült, és elindult
haza. Egy utolsó nagy tettet akart végrehajtani, valami igazán méltót,
hogy büszkén halhasson meg. Csak tizenhét nyarat élt meg, de
nem sajnálta magát. Ha igaz, amit sejt, olyasmit vittek véghez, amit
ember még sohasem…
A küldetésük egyszerűnek tűnt, pár falusi bejelentését kellett kivizsgálni
a határon túl. Állítólag dólényeket láttak, ezeket a nyomorult
mágikus szörnyeket, amik kiszippantják az ember lelkét. Az őrmágusok
dolga lett volna az ügy, de nem értek rá, hiszen hetek óta
kutattak kétségbeesetten egy kapunyitó varázsló után, aki meggyengítette
a Falat, a több ezer éves mágikus lezárást a Föld és Örökhon
között.
Hetek óta furcsa, idegen varázslók jelentek meg a világon mindenhol,
„farmer” nevű ruhában jöttek, és kis dobozokba próbáltak
beszélni a „tér erejét” keresve, bármi is legyen az. Fél napon át szerencsétlenkedtek,
majd eltűntek. A világ mágusait majd szétvetette
az aggodalom.
Mivel a mágusoknak elég bajuk volt így is, a falusiak panaszát
egy csapat lovag vizsgálta ki. A végtelenül szelíd Hit lovag kelt útra,
kapott egy megszentelt varázsmedált, amivel üzenhetett a Lovagrendnek,
ha talál valamit. Kósza majd kiugrott a bőréből, amikor
a nyolcfős csapattal mehetett ő is. Mindig is csodálta Hit lovagot,
bár alig ismerte a híres parancsnokot, hiszen az folyamatosan úton
volt a csapatával. De ha otthon tartózkodott, mindig volt egy kedves
szava hozzá, a senkihez.

Amikor Hit lovag csapatával átkelt a határon, és odaértek a kijelölt
helyre, a falusiak rettegve kérték, nézzék át az erdőt. Megtették,
bejárták a zöld fenyvest, kutatták a nyomokat. Be is cserkészték
a négy szörnyet, de későn jöttek rá, hogy egy romos házat őriznek.
A lyukas tető alatt, a kiégett gerendák között egy öreg mágus
aludt…
Falvak, arcok, és a végső kitartás… Már csak a fájdalom maradt,
a lábát égető kín.
Kósza tudta, ha leesik a lóról, soha többet nem tud felülni rá. El
kell vinni a hírt a kapumágus haláláról és Hit lovag tettéről! El kell
mesélnie a végső pillanatát… Nem hajlandó így meghalni, nyomorultul,
láztól égő arccal lefordulva a lóról…
Kósza összeszorított szájjal vágtatott. Hátán a lovagok barna,
címeres köpenye nehézzé vált az esőtől, lehúzta, ahogy lelkét is a
gyász. Az arcán csorogtak a vízcseppek, és hallotta, hogy Bo lába
csattog a sárban. Az idő összefolyt, csak az esőcseppek hűvöse törte
meg a monoton lovaglást, ahogy átkelt az erdő zöld fái között.
Még pár pillanat, és a szántóföldekhez ér, ott kezdődik a hazája,
Aranyföld határa. Csak az első faluig kell eljutnia, az emberek megzendítik
a hatalmas, embernyi sípokat, és odahívják az őrmágusokat.
Ahogy kilovagolt az erdei ösvényről, és meglátta a búzatábla szélét,
elfutotta a szemét a könny. Hamarosan vége, hamarosan sikerül,
teljesíti az utolsó küldetését.
És akkor dicső módon halhat meg.
Ám hirtelen rettegő, éles sikolyt hallott jobbról. A kétségbeesés
hangja volt, halálos félelemben hív így segítséget egy ember…
Bo megtorpant az útelágazásban, megállt a földúton. Évekig
idomította a lovat, hogy jelezze, ha bajbajutottat érez, és az állat
még ilyen kimerülten is megtette.

Kósza fáradtan előregörnyedt, és kétségbeesetten habozott. Túl
gyenge a harchoz, járni sem tud. Nem térhet le az útról! Sóváran nézett
a búzaföldeken túlra, de nem látta még a falut.
Újra meghallotta a sikolyt, és tudta, közel van a lány, talán csak
a kiugró csipkebokrok takarják.
– A dólényekre! – morogta dühösen.
Nincs választása. A védtelenekért élnek, ez a Lovagrend parancsa,
ez az élet értelme. Nem hagyhat cserben egy veszélyben lévő
lányt. A szent mágia bizonyára gúnyt űz belőle, hogy épp most hoz
az útjába egy szerencsétlent.
Csalódottságában összeszorította a fogát, de aztán nehézkesen
kivonta a kardját.
– Gyerünk! – mondta utolsó erejével Bónak, és jobbra húzta a
kantárt.
Néhány pillanat múlva megpillantotta a menekülő lányt, akit
élőholtak üldöztek. Bo felnyerített, gyűlölte a mozgó hullákat, és
ösztökélni sem kellett, máris nekik rontott.
Kósza összekaszabolta a lányt szorongató lényt, és utolsó erejével
a többiekre támadt. A karja alig bírta el a kardot, érezte, mennyire
gyengék a csapásai, a penge elcsúszott többször is.
Egy vézna, magas hullabűvölő irányította a testeket. Kósza ismerte
a méregárus arcát, látta már a férfit a körözési illúzióképeken.
A nekromanta is észrevette a veszélyt, a tenyerét Kósza felé tartotta,
és kiáltott valamit. A már levágott végtagok életre keltek, és megmarkolták
Bo lábát, le akarták dönteni az állatot. Kósza zihált, egyre
kétségbeesettebben küzdött, a combja irgalmatlanul fájt minden
apró mozdulattól, az elfertőződött seb szinte megőrjítette. Csapzottan
lógó köpenyén felfelé araszolt egy makacs kézfej, majd a torkára
kulcsolódott. Orrát megcsapta a vérszag.

Nem tud győzni, érezte. Hiába minden! Ez a küzdelem reménytelen
ilyen sérülten… Vége minden álmának, vége annak, hogy elvigye
a hírt… El kéne menekülni, sorsára kéne hagyni a bajbajutottat...
Soha nem tudná meg senki.
– Nem – zihálta halkan, makacsul.
Nem tehetem. Én tudnám… és a szent mágia is tudná, ha becstelenné
válok…
A lányt kereste a tekintete, aki rettegve próbált védekezni, egy
husángot szorongatott, de kitépték a kezéből. Milyen fiatal! Tizenhatnál
biztosan nem több.
Mi hát egy lovag legnagyobb dicsősége? Egy név a falon?
Vagy az, hogy egy szép szűzért halhat meg, de soha nem éneklik
meg a bárdok?
Kósza felemelkedett a nyeregben, és Bo megérezte mit akar. Hiába
markolták holt kezek a csüdjét, a ló nem rúgkapált tovább, hanem
stabilan megállt. Kósza elhajította a kardot; feláldozta magát,
hogy megragadjon egy apró esélyt, és megsebesítse a hullabűvölőt,
hogy a lány elfuthasson…
A kard pörögve, forogva repült a nekromanta felé, aki gúnyos vigyorral
már emelte is a kezét, hogy kivédje egy varázslattal.
Ám ekkor olyasmi történt, amire egyikük sem számított.
Vakító lila fény villant. A lány tenyeréből láng tört elő, és a támadó
hulla hatalmas ívben, lángolva repült a búzakalászok közé.
Egy varázslólány?!
Kósza nem látott többet, mert lerántották a lóról, és elterült a
sárban. Felkiáltott az éles fájdalomra, ahogy a lába a földön csattant.
De a villanás megzavarhatta a nekromantát, és valószínűleg eltalálta
a kard, mert hirtelen megszűnt a hullákban a mágia.
Minden megállt.

A hullák hangos csattanással eldőltek. Újra élettelenek lettek.
Kósza megkönnyebbülten fellélegzett, ahogy a torkáról leesett
a kéz. A testén egy másik hulla hevert, de nem volt ereje lelökni magáról.
Bo azonnal a segítségére sietett, prüszkölve megragadta a fogával
a halott ruháját, és lerángatta róla, majd dühében meg is taposta
az élettelen testet.
Meglepetésére a varázslólány odaszaladt hozzá.
– Jól vagy?
Barna fürtjeivel, pisze orrával úgy nézett ki, mint valami védtelen
bajbajutott. Kósza érezte, ahogy a düh átjárja minden porcikáját.
A lány mögött ciklámenszínű lángokkal égett a búzaföld, ahová
berepült a hulla. A mágikus lángokat a szemerkélő eső nem tudta
eloltani, a különös, fanyar illatú füst betöltött mindent.
Nem volt szükség a segítségére, bolonddá tette ez a nőszemély!
– Letértem az útról! – nyögte dühödten.
– Piroska is így kezdte – bólogatott megértően a lány, és leguggolt
mellé.
– Miért csaltál el?! A kapumágust szolgálod?
– Kapumágus? Hát, ebből egy kukkot se értek, de hálás vagyok,
hogy segítettél! Tök menő volt.
Kósza erőtlenül megragadta a lány vállát, de maga is érezte, milyen
szánalmas, hogy fekve, félig lebénulva egy varázslót próbál fenyegetni.
Ezen még jobban dühbe gurult.
– A sikolyoddal ide csaltál, noha mágus vagy! Miért játszottad
meg, hogy félsz? Miért nem védted meg magad?
– Hé, eressz már! Hogy lennék mágus? – A lány megpróbált kiszabadulni,
mire a ruha nagyot reccsent, és előbukkant belőle fehér
vállának szépségesen gömbölyű íve.

– Eltépted! Micsoda seggfej vagy! Azt hittem, egy igazi lovag jött
megmenteni, éjfekete lovon, lobogó köpenyben meg minden, ehelyett
még a saját álmom is szemétkedik velem – kiabált a lány. Vizes
barna haja az arcára tapadt, állán egy sárfolt éktelenkedett. – Elegem
van a hullákból, meg az esőből, meg Frida halálából! És apából
is, érted?! Nem bírom ezt a várost, nem bírom ezt az iskolát, és
nem bírom a…
Kósza beleszédült a pergő szavakba, elvesztette a fonalat, csak
bámulta kábán a lány kitörését.
Talán tényleg nem szándékosan csalta el, talán tényleg csak egy
buta lány, aki rosszkor volt rossz helyen.
– Letértem az útról – suttogta, a szóáradatba vágva, de a lány észre
sem vette. Így újra hozzáért, most már finoman, és a lány puha,
meleg szájára csúsztatta az ujját, hogy elhallgattassa. – Haldoklom,
a sebem mágiától fertőzött. Kérlek, ha van benned becsület, adj át
egy üzenetet a Lovagrendnek…
– Hogy haldokolnál? Kicsit leestél a lóról, na és? Gyere, segítek
felállni! – A lány közelebb húzódott, letérdelt mellé, majd megragadta
a karját, és a háta alá nyúlt, hogy megemelje őt.
Kósza a kínra összeszorította a fogát, a lábából a gerincéig sugárzó
fájdalom őrületesen erőssé vált. Megpróbált felülni, de csak egy
kicsit tudott megemelkedni, és visszazökkent. A lány is előrebukott,
egyenesen az ő mellkasára, mivel a keze beszorult Kósza háta alá. Kósza
csak most érezte, hogy a holtak elleni harcban megsérült. Felnyögött,
ahogy a lány mellkasa belenyomta a bőrvért szélét a vállsebébe,
és azonnal odakapott, kezét a vérző seb és a lány teste közé csúsztatta.
A lány elvörösödött. Megpróbált lekászálódni róla, és beszorult
karját kihúzni Kósza alól, de ezzel csak újabb fájdalmat okozott.

– Megtennéd… hogy nem mozdulsz… egy kicsit? – nyögte a
lovag kíntól verejtékesen. Érezte, hogy iszonyatosan szédül, és már
beszélni sincs ereje.
A lány vöröslő arccal bólintott, úgy tűnt valamiért elakadt a szava.
Engedelmesen ottmaradt, testközelben.
– A hullabűvölő csak elájult, öld meg! – suttogta Kósza. Majd
elmondta az üzenetet, Hit lovag tettét.
A szavak nehezen buktak ki belőle, keresnie kellett őket, de a varázslólány
most már némán figyelt. Magas homlokán lecsorgott az
eső, egy csepp megült a hosszú, ébenszínű szempillákon, és Kósza
szájára csöppent. A lovag szomjasan megnyalta láztól cserepes ajkát,
és mesélni kezdett.
A mágus rájuk támadt, két lovag meghalt az első varázslatra, a
testük szénné égett. Csak gúnyosan nevetett rajtuk, azt mondta, a
többieket nem öli meg, hanem felhasználja majd a lelküket a kapunyitáshoz.
Rájuk uszította a dólényeket, és a lovagok egyenként hullottak
el. Végül csak ők ketten maradtak, és ekkor Hit parancsnok
esztelen tettre szánta el magát…
Kósza szemét elfutotta a könny. Hit lovag utolsó, szeretetteli pillantása
mindörökké a lelkébe égett, maga előtt látta, akárhányszor
becsukta a szemét. A vezér érte, a kölyökért feláldozta önmagát.
De mi történt? Hogyan tud mágust ölni egy egyszerű ember? Mit
tettél, lovag? Akkora hited volt, hogy maga a mágia fordult a varázsló
ellen…
Elszorult a torka, nem tudta folytatni, de a lány odanyúlt az arcához,
és megcirógatta. Hűvös volt a tenyere, nyirkos az esőtől, és
annyira jólesett Kószának ez az érintés… Mintha nem csak az arcát,
de a lelkét is megérintette volna a lány. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 455
Heti: 2 171
Havi: 7 979
Össz.: 380 987

Látogatottság növelés
Oldal: ON SAI-RANDIZHATOK EGY LOVAGGAL! RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »