A film 1952- ben készűlt.

INDIÁN T ÁBOR
A tóparton még egy kihúzott csónak feküdt. A két indián várakozva
állt.
Nick és apja a farülésre került, az indiánok eltolták a csónakot, s az
egyik beugrott evezni. George bácsi a tábori csónak farába ült. A fiatal
indián eltolta a tábori csónakot, s beszállt, hogy George bácsit átvigye.
A két csónak sötétben indult el. Nick jóval maguk előtt hallotta a
ködben a másik csónak evezővilláit. Az indiánok gyors, kurta csapásokkal
eveztek. Nick hátradőlt, apját átfogta a karjával. Hideg volt a
vízen. Az indián, aki velük evezett, nagyon keményen dolgozott, de
a másik csónak mindjobban megelőzte őket a ködben.
– Hova megyünk, papa? – kérdezte Nick.
– Át az indián táborba. Egy indián nő nagyon beteg.
– Aha – mondta Nick.
Az öböl túlfelén partra futott a másik csónak, mire odaértek. George
bácsi már szivarozott a sötétben. A fiatal indián felhúzta egy darabon
a csónakot a partra. George bácsi mindkét indiánnak szivart adott.
A fiatal indián lámpát vitt, felmentek mögötte a partról, s átvágtak
egy csuromharmatos réten. Aztán erdőbe értek, s egy ösvényen
haladtak, azon eljutottak a fahordó úthoz, amely felvezetett
a hegyekbe. A fahordó úton sokkal világosabb volt, mert kétoldalt
kivágták a szálfákat. A fiatal indián megállt, elfújta a lámpáját, s
mentek tovább az úton.
Az útkanyarral fordultak, ekkor egy kutya jött elő ugatva. Szemben
fény világított a kunyhókból, itt laktak az indián kéreghántók.
Újabb kutyák rontottak nekik. A két indán visszaküldte őket a kunyhókhoz.
Az úthoz legközelebb eső kunyhó ablaka világos volt. Egy
öregasszony állt a kunyhó bejáratánál, kezében lámpa.
Benn faágyon fiatal indián asszony feküdt. Két napja próbálta már
a gyerekét megszülni. A tábor valamennyi öregasszonya segédkezett


neki. A férfiak kivonultak az útra, ott ültek a sötétben, s dohányoztak
távol az asszony lármájától. Éppen felsikoltott, mikor Nick és a két
indián belépett a kunyhóba, apja és George bácsi után. Az alsó ágyon
feküdt, nagy, dagadt teste felnyomta a takarót. Fejét oldalra fordította.
A felső ágyon hevert a férje. Három nappal ezelőtt igen csúnyán megvágta
baltával a lábát. Pipázott. A szobában nagyon rossz szag volt.
Nick apja megparancsolta, hogy tegyenek vizet a kályhára, s amíg
a víz melegedett, ő Nickkel beszélgetett.
– Ennek az asszonynak gyereke lesz, Nick – mondta.
– Tudom – mondta Nick.
– Nem tudod – mondta az apja. – Ide figyelj! Most van abban,
amit vajúdásnak hívnak. A kisbaba meg akar születni, s az asszony
is meg akarja szülni. Minden izma azon igyekszik, hogy a baba
megszülessen. Ez történik olyankor, amikor sikoltozik.
– Értem – mondta Nick.
Éppen akkor felkiáltott az asszony.
– Ó, papa, nem tudsz adni neki valamit, amitől abbahagyja a
sikoltozást? – kérdezte Nick.
– Nem. Nincs semmi érzéstelenítőm – mondta az apja. – De a
sikoltozás nem érdekes. Én nem is hallom, mert nem érdekes.
A férj a felső ágyon a fal felé fordult.
A konyhán dolgozó asszony intett az orvosnak, hogy forró a víz.
Nick apja kiment a konyhába, s úgy a fele vizet átöntötte a nagy üstből
a mosdótálba. Zsebkendőből kibugyolált különböző dolgokat, s
beletette őket a vízbe, amit az üstben hagyott.
– Ennek forrni kell – mondta, s dörzsölni kezdte a kezét a mosdótál
forró vizében egy darab szappannal, amelyet a táborból hozott magával.
Nick nézte az apja két kezét, amint egymást dörzsölik a szappannal.
Apja nagyon alaposan és gondosan megmosta a kezét, s közben beszélt.
– Tudod, Nick, a kisbabáknak fejjel előre kellene születniük, de
néha nem így születnek. Ha nem, olyankor egy csomó bajt csinálnak
mindenkinek. Lehet, hogy ezt az asszonyt meg kell operálnom.
Nemsokára megtudjuk.
Mikor megfelelőnek találta már a kezét, bement, és munkához
látott.
– Hajtsd föl azt a takarót, légy szíves, George! – mondta. – Nem
akarok hozzányúlni.

Később, mikor operálni kezdett, George bácsi és három indián
fogta le az asszonyt. Az megharapta George bácsi kezét, és George
bácsi azt mondta: – Átkozott indián szuka! –, és a fiatal indián, aki
csónakon áthozta George bácsit, nevetett rajta. Nick tartotta a mosdótálat
apjának. Hosszú ideig tartott a dolog.
Apja felemelte az újszülöttet, és megütögette az arcát, hogy megindítsa
a lélegzést, aztán átadta az öregasszonynak.
– Fiú, látod, Nick – mondta. – Tetszik az asszisztensmesterség?
– Tetszik – mondta Nick. Félrenézett, hogy ne lássa, mit csinál
az apja.
– Ez az. Most már jó lesz – mondta az apja, és valamit a mosdótálba
tett.
Nick nem nézett oda.
– Most még néhány öltés kell – mondta az apja. – Ha akarod,
megnézheted, Nick, ha nem, nem. Összevarrom a vágást, amit
csináltam.
Nick nem nézte. Kíváncsisága hosszú időre lelohadt.
Apja befejezte és felállt. George bácsi és a három indián férfi is
felállt. Nick kivitte a mosdótálat a konyhába.
George bácsi a karját nézegette. A fiatal indián visszaemlékezően
mosolygott.
– Teszek rá egy kis hiperoxidot, George – mondta az orvos.
Az indián asszony fölé hajolt. Az már nyugodt volt és nagyon
sápadt. Szemét lecsukta. Nem tudott sem arról, mi lett az újszülöttel,
sem másról.
– Reggel visszajövök – mondta az orvos, és felegyenesedett. –
Délre itt kell lennie az ápolónőnek St. Ignace-ból, ő majd hoz mindent,
amire szükségünk van.
Izgatott és beszédes volt, mint a labdarúgók mérkőzés után az
öltözőben.
– Ez az orvosi lapba való, George – mondta. – Császármetszés
zsebkéssel, és a varrás viaszolt horgászelőkével.
George bácsi a falnak támaszkodott, karját nézte.
– Hát te nagy ember vagy, az ám – mondta.
– Kellett volna egy pillantást vetni a büszke apára. Azok állják
legrosszabbul ezeket a kis ügyeket – mondta az orvos. – Meg kell
mondanom, ez elég csendesen viselkedett.

Leemelte a takarót az indián fejéről. Kezét nedvesen húzta vissza.
Egyik kezében lámpával fellépett az alsó ágy peremére, és bevilágított.
Az indián arccal a falnak fordult. Torka egyik fülétől a másikig
át volt vágva. Vére tócsában folyt össze oda, ahol teste besüppesztette
az ágyat. Feje a bal karján nyugodott. A nyitott borotva élével
felfelé a pokrócon feküdt.
– Vidd ki Nicket a kunyhóból, George! – mondta az orvos.
Nem volt rá szükség. Nick a konyhaajtóban állt, s jól látta a felső ágyat,
mikor apja egyik kezében a lámpával visszabillentette az indián fejét.
Éppen hajnalodni kezdett, mikor a fahordó úton visszafelé ballagtak
a tóhoz.
– Nagyon sajnálom, hogy elhoztalak, Nickie – mondta az apa,
akiből teljesen eltűnt az operáció utáni vidámság –, kár volt ilyen
szörnyű heccen keresztülmenned.
– Az asszonyoknak mindig ilyen nehéz a szülés? – kérdezte Nick.
– Nem, ez nagyon-nagyon kivételes eset volt.
– Miért ölte meg magát, papa?
– Nem tudom, Nick. Nem bírta a dolgot, azt hiszem.
– Sokan megölik magukat, papa?
– Nem nagyon sokan, Nick.
– Sok asszony?
– Asszonyok nem nagyon.
– Sohase?
– De igen. Néha megölik magukat.
– Papa!
– Tessék.
– Hova ment George bácsi?
– Hamarosan előkerül.
– Nehéz meghalni, papa?
– Nem, azt hiszem, elég könnyű, Nick. Minden attól függ.
A csónakban ültek, Nick a farában, apja evezett. A nap éppen jött fel
a hegyek mögül. Feketesügér ugrott, körözött utána a víz. Nick húzta
a vízben a kezét. Melegnek érezte a reggel metsző hűvösségében.
Kora reggel a tavon, a csónak farában, míg apja evezett, biztosan
érezte, hogy ő sose fog meghalni.


AZ ORVOS ÉS A FELESÉGE
Dick Boulton az indián táborból jött át, hogy fát hasogasson Nick
apjának. Magával hozta a fiát, Eddyt s egy Billy Tabeshaw nevű
másik indiánt. A hátsó kapun jöttek be az erdőből, Eddy hozta a
nagy keresztfűrészt. Hullámzott a vállán, s dallamosan pengett minden
lépésnél. Billy Tabeshaw két nagy vonóhorgot hozott. Dicknek
három fejsze volt a hóna alatt.
Megfordult, és becsukta a kaput. A többiek tovább mentek a tópart
felé, ahol a homok betemette rönkök feküdtek.
A rönkök azokról a nagy tutajokról maradtak le, amelyet a
Varázs gőzös vontatott le a tavon a fűrészmalomhoz. Kisodródtak
a partra, s ha nem történik semmi, a Varázs legénysége előbb-utóbb
végigjárja ladikon a partot megkeresni a rönköket, karikás vaskapcsot
ver mindegyik végükbe, s azután kivontatja a tóra, hogy új
tutajt csináljon. De lehet, hogy a favágók sose jönnek értük, mert
néhány rönköt összeszedni nem érdemes a legénységnek. Ha senki
sem jön értük, ott maradnak hordalékfának, és csak korhadnak a
parton.
Nick apja mindig úgy tudta, hogy a rönkök ott korhadnak el
végül, és megalkudott az indiánokkal, hogy jöjjenek át a táborból,
darabolják fel a rönköket a keresztfűrésszel, és hasítsák szét ékkel a
nyitott tűzhelyhez való ölfává és hasábfává. Dick Boulton leballagott
a házikó mellett a partra. Négy nagy, partra vetett rönk feküdt ott
csaknem teljesen homokba temetve. Eddy egyik markolatánál fogva
felakasztotta a fűrészt egy fa ágvillájába. Dick letette a három fejszét
a kis kikötőpalincsra. Dick félvér volt, és a tóparti farmerek közül
sokan azt tartották, hogy valójában fehér ember. Nagyon lusta volt,
de ha egyszer nekilendült, égett kezében a munka. Préselt dohányt
vett ki a zsebéből, leharapott egy pofára valót, és ozsibé nyelven
odaszólt Eddynek és Billy Tabeshaw-nak.

Azok belevágták vonóhorguk végét az egyik rönkbe, s nekifeszültek,
hogy kilazítsák a homokból. A horgok nyelének nekifeszítették
egész súlyukat. A rönk megmozdult a homokban. Dick Boulton Nick
apjához fordult.
– Na, doki – mondta –, jó csomó fát szajrézott össze.
– Ne beszélj így, Dick! – mondta az orvos. – Hordalékfa.
Eddy és Billy Tabeshaw kibillegették a rönköt a nedves homokból,
és a víz felé hengergették.
– Csak lökjétek bele! – kiáltotta Dick Boulton.
– Mire való ez? – kérdezte az orvos.
– Lemossuk. Letisztítjuk a homokot a fűrész miatt. Szeretném
tudni, kié – mondta Dick.
A rönk a vízen úszott. Eddy és Billy Tabeshaw a vonóhorgára
támaszkodott, és izzadt a napsütésben. Dick letérdelt a homokba, és
megnézte a jelölő kalapács jegyét a rönk végében.
– White-é, McNallyé – mondta, felállt s leporolta nadrágja térdét.
Az orvos kényelmetlenül érezte magát.
– Akkor ne fűrészeljétek fel, Dick! – mondta kurtán.
– Ne húzza fel az orrát, doki! – mondta Dick. – Ne húzza fel az
orrát! Engem nem érdekel, hogy maga kitől lop. Nem az én dolgom.
– Ha azt gondolod, hogy loptam a rönköket, akkor hagyjátok
békében, vigyétek vissza a szerszámokat a táborba! – mondta az
orvos. Arca vörös volt.
– Nem kell mindjárt tüzet fogni, doki – mondta Dick. Bagólét
köpött a rönkre. A lé lecsúszott és szétoldott a vízben. – Maga éppoly
jól tudja, hogy lopott fa, mint én. De nekem édesmindegy.
– Rendben van. Ha azt hiszed, hogy loptam a rönköket, szedd a
cuccod és indulj.
– Nézze, doki…
– Szedd a cuccod és indulj.
– Ide figyeljen, doki…
– Ha még egyszer dokinak szólítasz, leverem a szemfogadat a
torkodon.
– Dehogy veri, doki.
Dick Boulton nézte az orvost. Dick hatalmas ember volt. Ő maga is
tudta, milyen hatalmas. Szeretett verekedni. Most boldog volt. Eddy
és Billy Tabeshaw a vonóhorogra támaszkodott, és az orvost nézte.

A doktor a szakállát harapdálta az alsó ajkán, és Dick Boultonra
nézett. Aztán megfordult, és felment a dombon a házikóhoz. Még a
hátán is meglátszott, milyen dühös. Mindnyájan figyelték, míg felment
a dombon, és belépett a házikóba.
Dick mondott valamit ozsibéül. Eddy elnevette magát, de Billy
Tabeshaw nagyon komolynak látszott. Nem értett angolul, de a
veszekedés alatt végig izzadt. Kövér volt, ritka bajszú, mint egy
kínai. Felvette a két vonóhorgot. Dick felszedte a fejszéket, Eddy
leemelte a fűrészt a fáról. Elindultak, felmentek a házikó mellett,
és kiballagtak a hátsó kapun az erdőbe. Dick nyitva hagyta a kaput.
Billy Tabeshaw visszament és becsukta. Eltűntek az erdőben.
A házikóban az orvos a szobájában ült az ágyon, s egy halom
orvosi lapot nézett az íróasztal mellett a földön. Még borítékjukban
voltak, felbontatlanul. Ez bosszantotta.
– Nem mégy vissza dolgozni, drágám? – kérdezte a felesége a
másik szobából, ahol lehúzott zsaluk mellett feküdt.
– Nem!
– Valami baj történt?
– Összevesztem Dick Boultonnal.
– Ó – mondta a felesége. – Remélem, nem jöttél ki a sodrodból,
Henry!
– Nem – mondta az orvos.
– Ne feledd el, hogy az, ki ura enlelkének, nagyobb, mint aki
beveszen egy várost – mondta a felesége. A „Keresztény Tudomány”
hívei közé tartozott. A biblia, a Tudomány és Egészség és a Szemle
ott feküdt ágya mellett az asztalon a lesötétített szobában.
Férje nem felelt. Az ágyán ült, vadászpuskát tisztított. Telenyomta
a tárat nehéz, sárga töltényekkel, s újból kidobatta őket. Szétszóródtak
az ágyon.
– Henry! – mondta a felesége. Aztán várt egy pillanatig. – Henry!
– Tessék – mondta az orvos.
– Nem mondtál semmit Boultonnak, amivel feldühítetted, ugye?
– Nem – mondta az orvos.
– Min vesztetek össze, drágám?
– Valami apróságon.
– Mondd meg, Henry! Kérlek, ne próbálj eltitkolni előttem semmit!
Min vesztetek össze?

– Hát Dick tartozik nekem egy csomó pénzzel, amiért a feleségét
kihúztam a tüdőgyulladásból, s azt hiszem, ezért akart veszekedni,
hogy ne kelljen ledolgoznia.
Felesége hallgatott. Az orvos gondosan végigtörölte a puskáját
egy ronggyal. Megint lenyomta a töltényeket a tár rugójához. Puskával
a térdén ült. Nagyon szerette a puskáját. Azután felesége hangját
hallotta az elsötétített szobából.
– Drágám, én nem hiszem, igazán nem hiszem, hogy bárki is
megtenne ilyesmit.
– Nem?
– Nem. Nem hiszem, hogy bárki is szándékosan ilyesmit csinálna.
Az orvos felállt, s a sarokba támasztotta a puskát, az öltözőasztalka
mögé.
– Kimégy, drágám? – kérdezte a felesége.
– Azt hiszem, sétálok egyet – mondta az orvos.
– Drágám, ha Nickkel találkozol, mondd meg neki, légy szíves,
hogy az anyja látni szeretné! – mondta az asszony.
Az orvos kiment a tornácra. A szúnyoghálós ajtó becsapódott
mögötte. Hallotta, hogy felesége levegő után kap, mikor az ajtó
becsapódott.
– Bocsáss meg! – mondta kívül, a lehúzott zsalus ablaknál.
– Semmi baj, drágám – mondta az asszony.
Az orvos kiballagott a hőségben a kapun s végig az ösvényen a
lucfenyőerdőbe. Az erdőben még ilyen forró napon is hűvös volt.
Nicket ott találta ülve, hátát egy fának támasztotta, s olvasott.
– Anyád szeretné, ha bemennél hozzá – mondta az orvos.
– Szeretnék veled menni – mondta Nick.
Apja lenézett rá.
– Rendben van. Akkor gyere! – mondta. – Add ide a könyvet,
beteszem a zsebembe.
– Tudok egy helyet, ahol fekete mókusok vannak, papa – mondta
Nick.
– Rendben van – felelte az apja –, menjünk oda!

Oldal: ERNEST HAMINGWAY- KILIMANDZSÁRÓ HAVA/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat