FOLYTATÁS.

Mostanában azok az emberek etetnek, akik véget akarnak vetni a
rabszolgatartásnak. Meleg ruhákat is kaptam, amelyek megvédenek
a nyirkos londoni levegőtől. Jobb ágyam van, mint amilyenben valaha
is feküdtem kora gyermekkorom óta, amikor is a szüleim hagyták,
hadd tömjek annyi puha füvet a szőtt matracomba, amennyit
csak találok. Bizony nagy ritkaság, hogy nem kell azon gondolkodnom,
legyen mit ennem, legyen fedél a fejem fölött és legyen rendes
ruhám. Mihez kezd akkor az ember, ha már nem kell a túlélésért
küzdenie? Nos, hát, például ott van a rabszolgaság eltörlésének
ügye, amely sok időmet és energiámat felemészti. Néha még most is
pánikba esem, amikor körülvesznek ezek a céltudatos, nagy termetű,
fehér férfiak. Valahányszor fölém magasodnak, és elkezdenek kérdezősködni,
eszembe jut a mellem fölött füstölgő, forró vas.
Szerencsére ezek a nyilvános látogatások nem túl gyakoriak, így
marad időm olvasni, amihez úgy hozzászoktam, mint mások az
iváshoz vagy a dohányzáshoz. Marad időm írni is. El akarom mesélni
az egész életemet, a saját kísértethistóriámat, hiszen mi végre
éltem le ezt a hosszú életet, ha nem ragadom meg a lehetőséget, hogy
a tapasztalataimat továbbadjam? A kezem begörcsöl egy idő után, és
néha megfájdul a hátam vagy a nyakam, amikor túl sokáig ülök az
asztalnál, de az írás maga egyáltalán nem megerőltető. Mindazok
után, amiket hosszú életem során megéltem, ez már olyan könnyen
megy, mint ahogyan a sült kolbász és a szósz lecsúszik a torkomon.
Mondandómat egy intéssel kezdem mindazok számára, akik valaha
is kezükbe veszik a könyvemet. Senki ne bízzon a nagy víztömegekben,
és sohase keljen át rajtuk! Ha a bőröd, kedves olvasóm,
afrikai árnyalatokat hordoz, és váratlanul azon kapod magad, hogy
egy óriási víztükör felé terelnek, amelynek távolba vész a partja, akkor
foggal-körömmel kapaszkodj a szabadságodba! S táplálj erős

bizalmatlanságot a rózsaszínnel szemben! A rózsaszín sokak szemében
az ártatlan gyermekkort jelképezi, ám véletlenül se hagyd, hogy
megtévesszen a horizont alá bukó nap gyönyörű fénye! Sok-sok kisgyermek,
anya és apa feneketlen temetője fekszik alatta a mélyben.
Iszonyattal tölt el, amikor a temérdek, hullámsírban nyugvó afrikaira
gondolok. Minden alkalommal, ahányszor átkeltem az óceánon,
mindig úgy éreztem, mintha temetetlen holtak fölött siklanék.
Néhányan rendkívüli szépség forrásaként, Isten létezésének bizonyítékaként
tekintenek a naplementére. Ám miféle jóságos erő bűvölhette
meg az emberi szellemet, hogy éppen rózsaszínnel világította
meg az utat a rabszolgaszállító hajók előtt? Ne hagyd, olvasóm, hogy
a bolondját járassa veled a szépséges szín, és ne engedj hívó szavának!
Ha már találkoztam a királlyal, és papírra vetettem a történetemet,
azt kívánom, hogy itt temessenek el, London földjébe. Afrika
a szülőhazám, de már öt életre eleget vándoroltam, így hát köszönöm,
nem kívánok még egyszer költözni.

Jól jött a kis kéz

(Bayo, 1745)
A mentatea átható és felszabadító illatát érezve – életem
bármelyik szakaszában, bármelyik kontinensen jártam is –, képzeletben
mindig visszarepültem hajdani gyermekkorom színhelyére,
Bayo falujába. A többholdnyi járóföldet megtett kereskedők, akik
portékájukat a fejükre rögzített kötegekben hordták, sokszor hoztak
varázslatos dolgokat a falunkba, pontosan olyan gyakran, ahányszor
emberek tűntek el nyomtalanul. Egész falvakat kerítettek be a falubeliek,
sőt még őrszemeket is állítottak mérgezett hegyű dárdákkal,
hogy megfékezzék az emberrablásokat, de amikor a megbízható kereskedők
megérkeztek, a falu összes öregje és fiatalja egy emberként
szaladt, hogy megcsodálja az árujukat.
Apám ékszerész volt, és egy nap elcserélt egy arany nyakláncot
egy öblös teáskannára, amelyen hosszú, vékony és ívelt csőr díszelgett.
A kereskedő azt állította, hogy a teáskanna átszelte a sivatagot,
így hát szerencsét és hosszú életet hoz annak, aki iszik belőle.
Másnap, az éjszaka közepén, amint az ágyban feküdtem, apám
finoman megsimogatta a vállamat. Úgy gondolta, az alvó ember lelke
sérülékeny, ezért gyengéden kell felébreszteni.
– Gyere, igyál egy teát velünk! – hívott Papa.

Kimásztam az ágyamból, majd kiszaladtam a kunyhóból és bemásztam
anyám ölébe. Még mindenki aludt a faluban. A kakasok
is csendben voltak. A csillagok úgy pislogtak, akár egy egész városnyi
ideges ember tekintete – egy szörnyű titok tanúi.
Mamával néztük, amint Papa óvatosan leveszi a teáskannát három
lángoló fahasábról egy összetekert, vastag banánlevéllel. A rejtélyes
pántok segítségével felemelte a teáskanna tetejét, és egy faragott
bottal mézet kapart ki egy lépből a lobogó teába.
– Hát most mit csinálsz? – suttogtam.
– Édesítem a teát – felelte.
Odadugtam az orromat. Friss mentalevelek voltak a kannába
tömve, és az illat mintha távoli tájak életéről mesélt volna.
– Hmm – sóhajtottam, belélegezve az illatot.
– Ha behunyod a szemed – szólt az apám –, Timbuktu illatát is
megérzed.
Anyám, kezét a vállamon nyugtatva, szintén nagyot szippantott
a tea illatából, majd felsóhajtott.
Megkérdeztem Papát, merre is van valójában Timbuktu? Nagyon
messze, felelte. Járt-e már ott, kérdeztem. Igen, válaszolta. Timbuktu
a fenséges Joliba folyó mentén fekszik. Egyszer már ellátogatott
oda, hogy imádkozzon, tanuljon és műveltségre tegyen szert, amit
minden hívőnek meg kellene tennie. Erre bennem is felébredt a
vágy, hogy művelődjek. Bayo lakosainak fele muszlim volt, de egyedül
Papának volt Koránja, és egyedül ő tudott írni és olvasni. Megkérdeztem,
milyen széles volt a Joliba folyó. Olyan volt, mint átgázolni
a Bayo melletti vízmosáson? Nem, rázta apám a fejét, tíz kőhajításnyi
a szélessége. El sem tudtam képzelni olyan hatalmas folyót.
Amikor a tea már elég erős lett, és édes a méhek ajándékától, Papa
kinyújtott karral felemelte a gőzölgő edényt, megdöntötte a kannát,

majd a forró italt egy kis ivótökbe öntötte, azután töltött egy másikat
Mamának, és egyet magának is. Egyetlen csepp sem veszett kárba.
Visszarakta a kannát a parázsra, és figyelmeztetett, hogy várjak,
hadd hűljön egy kicsit a tea.
Két tenyerembe fogtam a tököt, és így szóltam:
– Papa, kérlek, meséld el újra, hogyan találkoztatok Mamával!
Szerettem hallgatni a történetet arról, hogyan nem lett volna szabad
egymást még csak megpillantaniuk sem, hiszen anyám bamana
volt, apám pedig fula. Szerettem hallani, hogy végül legyőzték
a lehetetlent. Sohasem lett volna szabad találkozniuk, családalapításról
nem is beszélve.
– Nagy szerencse, hogy így történt – mondta Papa –, különben
nem születhettél volna meg.
Egy esős évszakkal a születésem előtt apám elindult egy másik bayói,
fula törzsbeli férfival egy távoli piacra. Öt napig gyalogoltak,
hogy sóra cseréljenek egy adag sheavajat. A visszaúton egy kis erszény
sót ajándékoztak az egyik baráti bamana falu főnökének, aki
meghívta őket vacsorára, és felajánlotta, hogy töltsék ott az éjszakát.
Vacsora közben Papa felfigyelt Mamára, amint elhaladt mellette.
Egy tálcát egyensúlyozott a fején, rajta három tál jamgyökérrel és
egy ivótöknyi kecsketejjel. Papa tekintete magába szívta Mama látványát:
lágy járását, fejtartását, felszegett állát és a háta ívét, hosszú,
erős lába és vörösre festett sarka vonzó szépségét.
– Komoly és megbízható asszonynak tűnt, ám az is rögtön látszott,
hogy vele nem lehet csak úgy tréfálni – mesélte Papa. – Azonnal
tudtam, hogy ő lesz a feleségem.

Mama kortyolt egyet a teájából, és felnevetett:
– Elég sok dolgom akadt aznap este, és apád az utamban volt. Egy
asszonynak segítettem, aki éppen szüléshez készülődött.
Anyámnak akkor még nem voltak saját gyermekei, de már sok
kisbabát világra segített. Papa megkereste Mama édesapját, és kérdezősködni
kezdett. Megtudta, hogy Mama első férje több holdhónappal
korábban eltűnt, nem sokkal az esküvőjük után. Az emberek
úgy vélték, hogy meghalt vagy elrabolták. Papa felesége – akivel
apámat már születésük előtt eljegyezték – pedig nem régen halt
meg maláriában.
Anyámat odahívták, hogy találkozzon apámmal. Így megakadályozták
abban, hogy a szülésnél segédkezzen, és ezt szemére is vetette
Papának. Apám elmosolyodott, és szemügyre vette anyám izmos lábát,
amint sarkon fordult, hogy visszatérjen a munkájához. Papa akkor
alkudozni kezdett Mama apjával, hogyan kárpótolhatják az édesapát
leánya elvesztése miatt. Végül is hat kecskében, hétrúdnyi vasban,
tíz rézmanillában és négyszáz kauricsigában2 állapodtak meg.
Zűrzavaros idők voltak ezek, és a sok nyugtalanság nélkül bizonyára
nem is engedték volna, hogy egy fula és egy bamana összeházasodjon.
Sorra tűntek el az emberek, és a falvak lakói rettegtek,
hogy emberrablók markába kerülnek. Új szövetségek köttettek a
szomszédos települések között. A vadászok és halászok csoportokban
járták a vidéket. A férfiak napokat töltöttek azzal, hogy falakat
húzzanak a falvak és városok köré.
Papa elhozta Mamát a saját szülőfalujába, Bayóba. Finom aranyés
ezüstszálakkal futtatott ékszereket készített, amelyeket távoli

városok piacaira hordott, ahol imádkozhatott a mecsetekben. Néha
a Koránnal vagy más arab nyelven írt könyvekkel tért vissza. Azt
állította, hogy egy leánygyermeknek nem illendő, hogy megtanuljon
írni-olvasni, de amikor meglátta, hogy arab szavakat próbálok
a homokba írni egy bottal, végül megkönyörült rajtam. Így hát otthonunk
védelme alatt, amikor csupán az édesanyám láthatta, Papa
megmutatta, hogyan kell használni a nádtollat, a festett vizet és a
pergament. Megtanultam leírni néhány arab kifejezést, mint például
Allaahu Akbar (Isten nagyszerű) és Laa ilaaha illa-Lah (Senki
sem érdemli meg az imádatot, csak Isten).
Mama bamana nyelven beszélt, és ha kettesben voltunk, egymás
között mindig ezt használtuk, de fula nyelven is jól tudott, sőt Papától
néhány imát is megtanult. Néha figyeltem, ahogyan a fula nők
lökdösődve és pusmogva Mama mögé gyűlnek és nézik, amint lehajolva
egy hegyes bottal a földbe karcolja, hogy Al-hamdulillah (Hála
Istennek), bizonyságul, hogy megtanult néhány arab imát. A közelben
az asszonyok kölest törtek nehéz fadorongokkal, amelyek hoszszúak
voltak, mint egy lábszár, simák, mint egy baba bőre, és kemények,
mint a kő. Amikor a dorongokat belecsapták a kölessel teli
mozsarakba, az úgy hangzott, mintha dobosok vernék a ritmust.
Időnként szünetet tartottak, hogy igyanak és megvizsgálják kérges
tenyerüket, míg Mama az apámtól tanult szavakat ismételgette.
Mire megszülettem, anyám kivívta a falubeliek tiszteletét. A többi
asszony példáját követve kukoricát és kölest vetett, szorgalmasan
szedte a sheadiót. Megszárította a diókat egy fatüzelésű kemencében,
majd a mozsarában összetörve kisajtolta belőlük az olajat.
Mama megtartotta az olaj nagy részét, de valamennyit mindig
félretett a szülésekhez. Amikor egy nő arra készült, hogy világra

hozza gyermekét, édesanyámat hívták segítségül. Egyszer még egy
szamárnak is segített elleni, amely egyedül nem volt képes életet
adni csikójának. Mama mindig békésen mosolygott, ha boldog volt
és biztonságban érezte magát. Mosolya mindennap előttem van,
amióta csak elszakítottak tőle.
Amikor eljött az én időm, nem akartam kibújni az anyaméhből.
Apám szerint ezzel büntettem anyámat, amiért megfogantam.
Mama végül Papát szólította:
– Beszélj a gyermekedhez – kérte –, mert lassan elfogy az erőm!
Papa akkor Mama hasára fektette a kezét. Közel hajolt anyám
köldökéhez, amely úgy kidudorodott, akár egy nyiladozó tulipánbimbó.
– Fiam! – szólt apám.
– Nem tudhatod, hogy fiú van-e idebent – tiltakozott anyám.
– Ha ilyen sokáig tartod benn, a végén csak kecskét fogsz szülni!
– vágott vissza apám. – De azt kérted, hogy beszéljek, és én most egy
fiúra gondolok. Szóval, kedves fiam, gyere ki most azonnal! Eddig
remek életed volt, alhattál az anyádba kapaszkodva. De most már
gyere ki, vagy megverlek!
Apám azt állította, hogy szóltam hozzá az anyaméhből.
– Nem vagyok fiú – válaszoltam állítólag –, és mielőtt kijönnék,
beszélnünk kell.
– Akkor hát beszélj!
– Ha azt akarod, hogy most azonnal megszülessek, forró kukoricalepényt
kérek, egy ivótököt, tele friss tejjel, és azt a finom bort,
amelyet a hitetlenek a pálmából nyernek…
– Pálmaborról szó sem lehet! – vágott közbe apám. – Nem iszik
bort, aki féli Allah nevét. De ha már lesz fogad, hozok neked lepényt,

anyád pedig ad tejet. S ha jól viselkedsz, kaphatsz kóladiót. Allah
nem bánja, ha kóladiót rágcsálsz.
Azzal világra jöttem. Úgy csusszantam ki anyám méhéből, mint
ahogyan a vidra siklik a vízbe a partoldalról.
Csecsemőként édesanyám hátán jártam-keltem. Amikor éhesen felsírtam,
Mama csupán előrecsúsztatott a mellére, néha a többi falubeli
asszony gondjára bízott, de többnyire vörös és narancsszínű szövetbe
csavarva a hátán lógtam, miközben a piacra ment, kölest tört,
vizet hozott a patakról és a szüléseknél segédkezett. Emlékszem,
hogy egy-két évvel első önálló lépéseim után eltöprengtem, vajon
miért csak a férfiak teáznak és beszélgetnek, és miért van a nőknek
mindig annyi munkájuk. Arra jutottam, hogy a férfiak bizonyára
gyengék, és sokat kell pihenniük.
Mihelyst megtanultam járni, hasznossá tettem magam. Sheadiót
gyűjtöttem és a fákra mászva mangót, avokádót, narancsot és más
gyümölcsöt szedtem. Megbíztak, hogy ringassam és dajkáljam más
nők gyermekeit. Nem volt abban semmi rossz, hogy egy kislány, aki
még csak három vagy négy esős évszakot élt meg, egy kisbabát fog a
kezében és vigyáz rá, amíg a gyermek anyja dolgozik. Egyszer azonban
Fanta, a falu főnökének legifjabb felesége lekevert nekem egy pofont,
amiért megpróbáltam megszoptatni egy kisbabát.
Már nyolcadik esős évszakomat éltem, amikor ijesztő történetek
kaptak szárnyra arról, hogy a szomszéd településeken férfiakat
rabolnak el a falvakba betörő harcosok. Még olyat is hallottam,
hogy maguk a falubeliek adták el az embereket, de sohasem
jutott eszembe, hogy ez velem is megtörténhet. Elvégre muszlim
voltam, aki szabadnak született, ismertem néhány arab imát, sőt

még a büszke félhold is bele volt karcolva az arcomba, magasan az
arccsontom fölött. A holdsarló ékesség volt, amely arra szolgált,
hogy megszépítsen, ugyanakkor így tudta a többi falubeli fulbe,
hogy én is hívő vagyok. Három fogoly élt a falunkban – mindanynyian
hitetlenek –, de még a gyermekek is tudták, hogy a muszlimok
nem ejthetnek más muszlimokat foglyul. Úgy éreztem, hogy
biztonságban vagyok.

 

Oldal: LAWRENCE HILL-VALAKI ISMERI A NEVEMET/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat