Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Mint kiderült, a másodéves tanterv nagyjából ugyanolyan volt,
mint az elsőéves – egyetlen kivétellel. Ebben az évben, ahogy
teltek a hónapok, és közeledett a Felemelkedés, az Árnyvadász
Akadémia diákjaitól azt is elvárták, hogy tisztában legyenek az
aktuális eseményekkel. Bár az eddig tanultak alapján Simon úgy
érezte, hogy az aktuális eseményeket taglaló óra akár Miért köcsögök
a tündérek? cím alatt is futhatna.
Az árnyvadász és a mondén másodévesek mindennap beözönlöttek
az előző tanévben még bezárt tantermekbe. (Valami démonbogár-
invázió volt állítólag.) Mindenki bepréselte magát a
rozsdás padokba, amiket náluk kétszer kisebb diákokra terveztek,
és végighallgatták, amint Freeman Mayhew tanár úr a hideg békéről
magyaráz.
Freeman Mayhew inas, kopasz férfi volt őszülő Hitler-bajus�-
szal, és bár a legtöbb mondatát azzal kezdte, hogy „a magam idejében,
amikor még a démonokkal harcoltam”, nehéz volt elképzelni,

hogy akár csak egy megfázással is küzdött volna valaha életében.
Mayhew-nak hite szerint meg kellett győznie a diákjait, hogy a
tündérek körmönfontak, megbízhatatlanok, szívtelenek, és rég
megértek rá, hogy kipusztuljanak – nem mintha azok „az anyámasszony
katonái a Klávéban” ezt valaha is hajlandóak lennének
elismerni. A diákok hamar rájöttek, hogy ha vitába szállnak vele
– vagy akár csak egy kérdés erejéig félbeszakítják –, attól Mayhew
vérnyomása az egekbe szökik. Ilyenkor vörös folt kezdett terjedni
a fején, és az öreg dühösen csattant fel.
– Ott voltatok? Nem hinném!
Aznap reggel Mayhew átadta az osztályt egy Simonnál alig pár
évvel idősebb fiatal lánynak. A lány világosszőke haja gyűrűkben
omlott a vállára, kékeszöld szeme csillogott, a száját ellenben
komor vonallá szorította össze, amitől nagyon úgy tűnt, hogy
sokkal szívesebben lenne valahol máshol. Mayhew mellette állt,
de Simonnak feltűnt, hogy távolságot tart a lánytól, és ügyel rá,
hogy véletlenül se fordítson hátat neki. Mayhew félt tőle.
– Gyerünk! – szólt mogorván a tanár. – Mutatkozz be nekik!
A lány tekintetét a padlóra szögezve mormogott valamit.
– Hangosabban! – csattant fel Mayhew.
A lány felemelte a fejét, és az osztályra nézett. Amikor megszólalt,
erős és tiszta volt a hangja.
– Helen Blackthorn vagyok – mondta. – Andrew és Eleanor
Blackthorn lánya.
Simon alaposabban is megnézte magának Helen Blackthornt,
akinek a nevét már ismerte Clary sötét háborúról szóló történeteiből.

Blackthornék sokat vesztettek abban a harcban, de Simon úgy
emlékezett, hogy Helen és az öccse, Mark vesztették a legtöbbet.
– Hazudsz! – kiáltotta Mayhew. – Na még egyszer!
– Ha képes vagyok hazudni, az nem bizonyít magának valamit?
– kérdezte a lány, de nyilvánvaló volt, hogy ő maga is tisztában
van a válasszal.
– Tudod, hogy milyen feltétellel lehetsz itt – mennydörögte a
férfi. – Ha nem mondasz igazat, mehetsz is haza.
– Az nem az otthonom – felelte csendesen, de határozottan
Helen.
A sötét háború után – nem mintha valaki is hivatalosan ezt
a kifejezést használta volna – Helent száműzetésbe küldték az
Északi-sarkkörön túl fekvő Vrangel-szigetre, ahonnan a világot
a démonoktól védő mező eredt.
Simon úgy hallotta, hogy az egész sziget egy kietlen, elhagyatott
jégsivatag. Helen és a barátnője, Aline Penhallow hivatalosan
a védőmezőt tanulmányozták, amit a Sötét Háború után újjá kellett
építeni. Nem hivatalosan Helent azért büntették, mert az volt,
aki. A Klávé úgy döntött, hogy a csatában tanúsított bátorsága
és makulátlan előélete ellenére sincs helye közöttük, még akkor
sem, ha a fiatalabb testvérei elárvultak, és egy távol élő nagybácsira
kellett bízni őket, akit alig ismertek. Az volt a véleményük,
hogy bár a bőre elbírja az angyali rúnákat, mégsem igazi árnyvadász.
Simon arra a következtetésre jutott, hogy a Klávéban mindenki
idióta.

Nem számított, hogy nem voltak nála fegyverek, hogy halványsárga
pólót és farmert viselt, és hogy egyetlen rúna sem látszott a
bőrén. A tartásából és az önuralmából, amivel a haragját méltósággá
transzformálta, egyértelműen látszott, hogy Helen Blackthorn
árnyvadász. Harcos.
– Utolsó esély – morogta Mayhew.
– Helen Blackthorn vagyok – ismételte a lány, és hátraigazította
fekete haját, felfedve hegyes füleit. – Apám Andrew Blackthorn
árnyvadász, anyám Lady Nerissa a Tündérek Udvarából.
Erre Julie Beauvale felállt, és egyetlen szó nélkül kivonult az
osztályteremből.
Simon sajnálta a lányt – vagy legalábbis igyekezett sajnálni.
A Sötét Háború utolsó óráiban egy tündér Julie szeme láttára
ölte meg a nővérét. De erről Helen nem tehetett. Ő csak félig volt
tündér, és nem is ez a fele számított.
Nem mintha a Klávéban – vagy az osztályteremben – bárki
is így gondolta volna. A diákok között nyüzsgés támadt, egyik
tündéreket illető sértő megjegyzés hangzott el a másik után.
A terem végében Helen mozdulatlanul, két kezét a háta mögött
összekulcsolva állt.
– Jaj, elég legyen már! – dörrent rá az osztályra Mayhew.
Simon nem először gondolkodott el rajta, miért lett ebből az
emberből tanár, amikor a fiataloknál láthatólag csak azt gyűlölte
jobban, hogy tanítania kellett őket. – Egyikőtöktől sem várom el,
hogy tiszteljétek ezt az… illetőt. De azért jött, hogy elmondjon
nektek egy tanulságos történetet. Hallgassátok végig!

Helen megköszörülte a torkát.
– Apám és az öccse valaha ennek az Akadémiának a diákjai
voltak. Éppen, mint most ti. – Halkan, szenvtelenül, minden
érzelmi töltet nélkül beszélt. – És mint ti, talán ők sem sejtették,
milyen veszélyesek lehetnek a tündérek. És ez majdnem az életükbe
került.

Apám, Andrew a második évét töltötte az Akadémián, folytatta
Helen, Arthur pedig az elsőt. Általában csak másodéveseket küldtek
akcióba a tündérek földjére, de mindenki tudta, hogy Arthur
és Andrew együtt harcolnak a legjobban. Ez természetesen jóval a
hideg béke előtt történt, amikor a tündéreket kötötték a Szövetség
előírásai. Ennek ellenére nemegyszer megszegték a szabályokat, ha
úgy érezték, hogy megúszhatják a dolgot. Ez esetben elraboltak
egy árnyvadász gyereket. Az Akadémia tíz diákját küldték egy
tanár vezetésével, hogy visszahozzák a lányt.
A küldetés sikerrel járt – kivéve, hogy egy ravasz tündér addig
ügyeskedett, amíg apám bele nem nyúlt egy bokorba, és a tüskék
meg nem szúrták a kezét. Apám aztán ösztönösen felszívta
az apró sebből kiserkenő vért, és vele együtt egy keveset a bokor
termésének levéből is.
Mivel így ivott a tündérek birodalmában, ki volt szolgáltatva
a királynő kénye-kedvének, az pedig arra utasította, hogy maradjon.
Arthur kijelentette, hogy márpedig akkor ő sem megy
sehová.

Az Akadémia tanárának sikerült alkut kötnie a királynővel: a
két diák csak egyetlen napig marad fogoly.
Persze itt az Akadémián mindig is okos emberek tanítottak, de
a tündérek náluk is okosabbak voltak. Ami a világban egyetlen
nap, az náluk sokkal hosszabb időt jelentett.
Éveket.
Apám és a nagybátyám csendes fiúk voltak, igazi könyvmolyok.
Bátran harcoltak a csatamezőn, de a könyvtár volt az ő igazi
világuk. Egyáltalán nem készültek fel arra, ami ezután történt
velük.
Ugyanis nemsokára találkoztak Lady Nerissával a Tündérek
Udvarából, aki később az anyám lett. Szépségét csak a kegyetlensége
múlta felül.
Apám sosem beszélt róla, mi történt vele Nerissa kezei között,
és a nagybátyám sem mesélt semmit. Viszont a visszatérésük után
mindenről részletesen beszámoltak az inkvizítornak. Nemrég
megkértek, hogy olvassam el az erről készült jegyzőkönyvet, és
számoljak be róla nektek.
A következő történt: Apám hét hosszú évre Nerissa játékszere
lett. Magához láncolta, ha nem is valódi lánccal, de fekete tündérmágiával.
A szolgái lefogták apámat, Nerissa pedig ezüstpántot
csatolt a nyakára, amit elvarázsoltak. Apám emiatt nem a szörnyeteget
látta benne, hanem csodálatosnak találta. A pánt becsapta
a szemét és a szívét is, a fogvatartója iránt érzett gyűlöletét szerelemmé
változtatta. Vagyis inkább a szerelemnek azzá a megsavanyodott
változatává, amit a tündérek ismernek. Valamiféle

klausztrofóbiás rajongássá. Bármit megtett volna Nerissáért. És
a következő hét évben meg is tett érte mindent.
Aztán meg ott volt Arthur is, az öccse, aki még fiatalabbnak is
tűnt a koránál. Kedves fiú volt, azt mondták. Melegszívű.
Lady Nerissa nem tudott mit kezdeni Arthurral, csak játékszernek
használhatta, eszköznek, hogy kínozza vele apámat, és meggyőződjék
a hűsége felől.
Apámat arra kényszerítette, hogy szerelemben töltse azokat az
éveket, Arthurnak azonban állandó fájdalommal kellett együtt
élnie.
Őt újra meg újra élve megégették, merthogy a tündérek tüze
megperzseli ugyan a húst és a csontot, de nem halálos.
Számtalanszor megkorbácsolták, a tövisfonat soha be nem
gyógyuló sebeket mart a hátába.
A földhöz láncolták a csuklójánál meg a bokájánál fogva, mint
valami vadállatot, és arra kényszerítették, hogy végignézze a legszörnyűbb
rémálmait. A tündérek a mágiájuk segítségével eljátszották
a szerettei gyötrelmes halálát.
Elhitették vele, hogy a bátyja cserbenhagyta, és inkább a tündér
szerelmét választotta a tulajdon testvére helyett. Minden kínzás
közül ez volt a legrettenetesebb.
Arthur megtört. Egyetlen év kellett hozzá. A következő hatot
a tündérek azzal töltötték, hogy nevetve tapostak a lelke romjain.
És mégis.
Arthur árnyvadász volt, márpedig az árnyvadászokat soha nem
lehet alábecsülni. Egy nap a fájdalomtól és a gyásztól félőrülten

látomása támadt a jövőről, amiben sok ezer napot, évtizedeket,
évszázadokat töltött el gyötrelmek közepette a tündérek földjén,
miközben roskatag, megtört emberré öregedett, majd visszatért
a saját világába, és azt látta, hogy ott egyetlen nap telt csak el.
Hogy minden ismerőse fiatal és egészséges. Hogy imádkoznak a
haláláért, mert nem akarják, hogy azzal kelljen együtt élnie, ami
vált belőle. A tündérek országában nem telt az idő. Ellophatták
az egész életét – tíz emberöltőre való kínt és fájdalmat is rászabadíthattak
akár – úgy, hogy nem szegték meg az adott szavukat.
A sorsától való félelem végül hatalmasabbnak bizonyult, mint a
fájdalom, és erőt adott neki, hogy megszabaduljon a kötelékeitől.
Arra kényszerült, hogy megküzdjön a saját bátyjával, aki a varázslat
miatt azt hitte, minden áron meg kell védenie Lady Nerissát.
Arthur a földre kényszerítette apámat, aztán Lady Nerissa saját
tőrével hasította fel a tündér testét a torkától a mellkasáig. Aztán
ugyanezzel a tőrrel levágta a pántot apám nyakáról. Végre mind a
ketten megszabadultak az átok alól, megszöktek Tündérföldéről,
és visszatértek a mi világunkba. A mai napig viselik a sebeket.
Miután jelentették a történteket az inkvizítornak, elhagyták
Idrist, és elhagyták egymást is. A két testvér, akik valaha olyan
közel álltak egymáshoz, mint a parabataiok, többé rá sem bírtak
nézni egymásra. Arra emlékeztették egymást, amit kiálltak, és
amit elveszítettek. Egyikük sem tudta megbocsátani a testvérének
azt, amiben a másik elbukott, és azt, amiben sikerrel járt.
Talán végül meg is békéltek volna.

Ha továbbra is olvasnád, a könyvesboltban megtalálhatod vagy azon bevásárlóközpontokban, ahol űzletet nyitott a kiadó.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 237
Tegnapi: 450
Heti: 687
Havi: 9 300
Össz.: 382 308

Látogatottság növelés
Oldal: TÖRTÉNETEK AZ ÁRNYVADÁSZ AKADÉMIÁRÓL 6/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »