1. fejezet
Adria megmarkolta az övére erősített tőrt. Két hónapja már, hogy a múltban jártak, leleplezték az áruló istent, és helyrehozták az időzavart. De valami nem volt rendben a jelenben, az ő idejükben… Erikkel hetek óta rótták az utcákat, és furcsa szóbeszédeknek, frissen kialakult városi legendáknak jártak utána. Már kétszer botlottak hárpiákba, és a jelek azt mutatták, hogy ez lesz a harmadik alkalom… Belopóztak egy félreeső, mocskos zsákutcába. Mellettük végig téglafal futott, a sarokban konténerek, és kihalt sötétség mindenfelé. A főutcáról szivárgó halvány fény megvilágított egy rosszul sikerült graffitit. Ijesztő volt bemerészkedni a sötétségbe, főleg, hogy egy ősi hárpiát sejtettek odabent. Adria a bűzre figyelt fel. Aztán szárnyak suhogása jött. – Vigyázz! – kiáltotta, de már későn. A hárpia Eriknek rontott, nekilökte a ház falának, a fiú pedig ájultan rogyott össze. Hiába kapott Poszeidóntól hatalmat, és tudta uralni a vizet, ezzel most semmire se ment.

Adria előrántotta a tőrét, de addigra a hárpia rávetődött, a karmos láb megragadta a nyakát, és a lény leszorította őt a földre. Próbálta belevágni a tőrt, de kiesett a kezéből. A hárpia hatalmas szájából cápaszerű fogsor nőtt ki, állott ételszag áradt belőle. Adria torka elszorult. Keze az elejtett tőr után tapogatózott, de csak koszos aszfalton kapart a körme. Majdnem megfulladt, nem értette, a hárpia miért nem törte még ketté a nyakát. A távolból éneklős nevetés hallatszott, és a lény érdeklődve fordult a hangok irányába… A romkocsma – értette meg Adria. Megijesztette a gondolat. Ha a vendégek után indulna, az mészárlásba torkollna… Nem tudta, hogyan került egy újabb mitikus szörny az ő idejébe, csak azt, hogy nem hagyhatja másokkal találkozni. Felsikoltott, miközben a kést kereste a kezével. A szörnyeteg erre újra csak rá figyelt. A szeme megkövesedett, fekete golyónak tűnt, az utcai lámpák fakó fényében ijesztően sápadtnak látszott a bőre. Dühösen felcsivitelt, majd kitátotta a száját. Adria megrettent. Itt a vég! Felfalja egy huszadrangú, értelem nélküli lény! Milyen ostoba halál… és fájdalmas… De a hárpia csak játszadozott vele. Nem szaggatta meg Adria bőrét, hanem végignyalta az arcát. Egymás után többször, mint egy kiskutya. Adria ekkor vette észre, hogy nincsenek egyedül. A mellettük húzódó ház tetején egy kis méretű, kölyök hárpia gubbasztott, és a lenti küzdelmet figyelte. A külseje hasonlított Adria támadójára, ugyanúgy emberszerű arca és teste volt, karmos madárlábbal és kar

helyett szárnyakkal, de a teste még fiatalos, feszes, majdnem hibátlan. A kölyök fölé egy másik hárpia magasodott. Egy kifejlett hím példány, mindhármuk közül a legnagyobb. Egy apa. Adria csak most értette meg, mi folyik itt: a szülők vadászni tanítják a kölyküket… Kétségbeesetten kereste a tőrt. Ha a halálistennő most itt lenne, könnyedén szétcsapna a hárpiák között, talán még felcsivitelni sem lenne idejük. De a Kéer nem volt vele. Már épp feladta volna, amikor végre megtalálta. A középső ujjvégét megakasztotta a bőrmarkolatban, és közelebb húzta magához. Csak még egy kicsit… Végre elérte a tőrt! Adria ordítva fellendült, és a tőrt a szörny hegekkel teli mellkasába döfte. A hárpia fekete szeme kiguvadt, torkából hörgés szakadt ki. Adria tőre olyan mélyen befúródott a bordái közé, hogy a lány képtelen volt kirángatni. Ideje sem maradt bajlódni vele. A háztetőn gubbasztó hárpiák dobhártyaszaggató vijjogásba fogtak. Adria nekiiramodott. Futtában hátrapillantva meglátta, hogy elsőként a kölyök indult utána. Gyors volt, de meggondolatlan és tapasztalatlan. Ahogy közel ért hozzá, Adria lebukott a földre, a kis hárpia nem reagált időben, és a szemközti falnak csapódott. Elterült a földön, de azonnal megkísérelt felállni, és a törötten lógó szárnyát próbálgatta. Odafent hatalmas szárnyak suhogtak, mocskos madártollak kavarogtak, köhögésre ingerelték Adriát. Ha nem akarta, hogy megtépjék, menekülnie kellett. Már majdnem kiért az utcára, amikor eszébe jutott Erik. Nem hagyhatta ott magatehetetlen prédaként.

Visszafutott, megrángatta a fiút, aki öntudatlanul nyögött egyet. Adria benyúlt a hóna alá, és a saját vállára húzta a testét. A fiú rongybabaként lógott rajta, de a szemhéja már meg-megremegett, és lassan ébredezett. Erik sokat fogyott a nyári szünetben, de a nővére így is megroskadt a súlya alatt. – Gyorsan! – sziszegte a lány Az egyik hárpia máris feléjük suhant. – Mi a…? – Erik kinyitotta a szemét, és nehézkesen a nővérére nézett. A tekintete zavart volt, de már kellően éber. – Segíts! – kiáltott Adria, majd a hárpia felé fordította Erik fejét. A fiú arra eszmélt, hogy egy kitátott, cápafogsorral tűzdelt száj közelít felé. Rémülten felordított, majd előrelendítette a karját, mintha el akarná taszítani a támadóját. Mozdulatára vízhullám csapott ki a kezéből, ami a közeli falnak lökte a hárpiát. Erik sportcipője átnedvesedett, a kezéről friss víz csepegett le, a hajából és a pórusaiból tengerillat áradt. Közben a hárpia talpra állt, és megrázta magát. Madárszagú vízcseppek spricceltek a szárnyairól. Erik nem tétovázott; a hárpia felé szaladt, keze köré vastag vízréteget növesztett, ami sokszorosára dagasztotta az öklét, és lesújtott a madárlényre. A hárpia feje újból a téglafalnak csapódott. Fuldokolva küzdött, hogy kiszabaduljon a vízkéz fojtogatásából, és ahogy ez sikerült, nem törődve a fájdalommal, felreppent a levegőbe. – Ne! – kiáltott Adria. – Elüldözted! – És? Meg akart ölni minket! – Erik mostanra felvillanyozódott. Tekintetét a távolodó madárszörnyön tartotta. – Hadd fusson!

Adria ingerülten harapott az ajkába. – Ez komoly? Egy hárpia a városi éjszakában, ez neked belefér? Erik elsápadt. – Te jó ég! – kapott a szájához. – Mások nem láthatják meg… – Gratulálok, nagyeszű, előbb is eszedbe juthatott volna! A belváros tele van emberekkel… Erik szó nélkül lódult a menekülő hárpia után, hogy jóvátegye a hibáját. Adria Erik után sietett. Az utcából kifordulva meglátta a mostohatestvérét és a hárpiát is. A madár a szárnyát kitárva siklott az égen, Erik nem tudta elkapni. A belváros felé tartottak. A sétálótér felől csörömpölés és sikítozás hallatszott, Erik már befordult, Adria pedig felgyorsított. A sarkon majdnem nekiütközött Eriknek. A fiú dermedten bámulta a közeli romkocsmát, ami előtt padok és asztalok álltak több tucatnyi vendéggel. Közéjük vágódott be a hárpia. Körülötte felpattantak az emberek. Sokan sikoltoztak, de volt, aki csak színpadiasan, a mellkasára tett kézzel állt, míg néhány fiú harsányan nevetett. Nevettek… Adria nem értette, hogyan mulathatnak azon, hogy egy emberszerű madárszörny landolt köztük, de aztán meghallotta, hogy a fiúk arról vitatkoznak, miféle madár ez. Volt, aki bagolynak tippelte, egyesek sasnak, mások keselyűnek, aztán együtt nevettek azon, hogy a sok sörtől már arra is képtelenek, hogy felismerjenek egy madarat. Csak egy alacsony, szőke lány és egy borostás fiú hátrált el zavartan az asztaltól, és rettegéssel vegyes undorral figyelték a lényt.

– Ez… ez egy szörnyeteg! – dadogta a lány. – Nem látjátok? Páran azzal cukkolták őket, hogy megártott nekik az ital. Mások, felbátorodva azon, hogy a közéjük zuhant madár megnyugodott kicsit, megpróbálták sörrel itatni a hárpiát. Adria megérintette Erik vállát. – Nem mindegyikük látja annak, aminek mi – mondta. – Nem látják, hogy ez tényleg egy szörnyeteg. – Talán azért, mert… – kezdett bele Erik, aztán legyintett. – Fogalmam sincs, miért. – Nem hagyhatjuk itt. El kell vinnünk, mielőtt még többen meglátják a valódi alakját. Adria az asztalok felé tartott, és próbált kitalálni egy értelmes történetet, amire hivatkozva elviheti a hárpiát, de semmi sem jutott eszébe. – Izé… ez a mi madarunk… – mondta, amikor az asztalhoz ért. Zavarában göndör tincseit csavargatta, de hangosan és érthetően beszélt. – Szeretnénk elvinni. Az asztal körül állók hitetlenkedve néztek rá. A hárpia felismerte a hangját, és azonnal felpattant. Felborított egy asztalt, sört fröccsentve Adriára, és megpróbált elrugaszkodni a földtől. – Ne hagyd! – kiáltott Adria, de a madárszörny szárnyra kapott. Perceken át üldözték, de a hárpia egyre gyorsabban távolodott tőlük. – Ennek annyi! – mondta Erik, amikor a madárlény körvonalai belevesztek az éjszakai ég sötétjébe. Adria csalódottan rázta meg a fejét. Máskor boglyas haja tincsekben összeragadt, és sörcseppek hullottak ró la. Tehetetlennek érezte magát, legszívesebben toporzékolt volna, de legyűrte a késztetést, és csak intett Eriknek, hogy menjenek vissza a sikátorba.

A fiókát már nem találták ott. – Még ez is… – dühöngött a lány. – Két hárpiát is hagytunk elmenekülni. Erik odalépett a leszúrt lényhez, és megvizsgálta. Addigra már kimúlt, a bőre és csontjai összeasztak, a koponyája is valószerűtlenül összezsugorodott, enyhén porhanyóssá vált. Mintha jó ideje halott lenne, és a teste már hónapok óta romlana. – Kerítek egy zsákot – mondta Erik. Felállt, és a zsákutca legsötétebb sarkába vándorolt, ahol szemétkonténerek sorakoztak. Már épp keresni kezdett volna, amikor hirtelen megdermedt. – Adria, gyere ide! – Ha azt hiszed, hogy turkálok helyetted a szemétben… – kezdte Adria, de megakadt. Elnémította, amit maga előtt látott. Az árnyéklepte falakat több tíz méteren keresztül egybefüggő, ragacsos anyag és szabályosan összefont ágak borították. A nyálkába madártollak tapadtak. A földön és az ágakból font falakban összeragadt és megkövesedett köpetek, kisebb rágcsálók csontjai látszottak. – Ez meg mi? – hüledezett Adria. – Egy fészek – súgta Erik. – Tudod mit jelent ez? Sokkal több hárpia került át ebbe a korszakba, mint hittük. – És hol vannak most? – Passz. Biztos továbbálltak. Valószínűleg a fészekhez tartozó utolsó három hárpiával találkoztunk. – Undorító! Erik kissé ábrándosan nézegette a fészket. – Vajon a hárpiák elevenszülők vagy tojásokat raknak? – elmélkedett hangosan. – Fúj! Kit érdekel? – hőkölt hátra Adria. – Most csak az számít, hogy nem hagyhatjuk őket szabadon. Muszáj megtalálnunk mindet.

Erik megadóan bólintott, majd visszatért a konténerekhez, és perceken keresztül kutakodott az utca szemétjében, mire előhalászott egy nagyobb méretű, szakadozott bevásárlószatyrot. Belekaparták a kimúlt hárpia maradványait, összekötötték a táska száját, és hazaindultak. Adria az udvarról figyelte a házukat. Sehol sem látott fényt, ami valószínűsítette, hogy a szüleik alszanak, és nem tűnt fel nekik, hogy elmentek otthonról. Ez jó jel volt, mert aznap éjszakára még terveik voltak, Adria mégsem örült felhőtlenül. A szüleik között mostanában feszült volt a viszony, és többnyire csak saját magukkal foglalkoztak. Nem is olyan rég még elképzelhetetlennek tűnt, hogy az estét ne együtt töltsék, és Adriáék észrevétlenül kisurranjanak mitikus lényekre vadászni, de az utóbbi hetekben a szüleiket annyira kifárasztották a viták, hogy lefekvéskor már be sem néztek hozzájuk. Erik két biciklit tolt ki a garázsból, magukhoz vettek egy-egy ásót, majd eltekertek a városszéli erdőbe. Barátságos hely volt – legalábbis nappal. De éjszaka, amikor mélyen be kellett hatolniuk a fák közé, minden levélzördülés, ágreccsenés, fűsuhogás pokolból előtörő hangzavarnak hatott. A gallyakkal teli földúton egy idő után már csak tolni tudták a biciklit a kormányra erősített lámpák gyér fényében. Hosszú percekig gyalogoltak, mire elértek a szokott helyükre. A helyre, ahová hárpiákat temettek, hogy ebben a korszakban senki se bukkanhasson rá a szörnyek maradványaira. Ezen a nyáron már harmadszor jártak itt. A gödröt közösen ásták meg. A késő nyári éjszaka az erdőben hűvösnek tűnt, de ők gyorsan kimelegedtek. A hárpia csontjait nem szedték ki a szatyorból, hanem becsomagolva ejtették bele a kiásott lyukba.

Visszalapátolták a földet, elsimítgatták, és pár percig még maradtak. – Hogy találjuk meg a többi hárpiát? – kérdezte Adria. – Nem tudom. Nyomokat keresünk… figyeljük a pletykákat… – Ha tényleg olyan sokan vannak, mint állítod, szükségünk lesz Marcellre is. – Tudom – sóhajtott Erik. Egy ideig még álldogáltak az idegen korszakban elpusztult, jelöletlen földbe temetett hárpia sírja mellett, majd szótlanul visszaindultak a városba.

 

Oldal: BESSENYEI GÁBOR: AZ OLIMPOSZ LEGYŐZÉSE 2/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat