Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Rick Riordan
A villámtolvaj
Percy Jackson és az Olimposziak.
percy1.jpg

percyuj1.jpg

1. Mnusz egy matektanr
Tudod, én nem akartam félvér lenni.
Ha azért olvasod ezt a könyvet, mert azt gyanítod, hogy te
is félvér vagy, azt ajánlom, most csukd be, és ne is olvasd tovább!
Bármit is hazudott a születésedről az anyukád vagy apukád, hidd
el nekik, és próbálj meg normális életet élni!
Félvérnek lenni veszélyes. Félelmetes. Az esetek többségében
úgy végződik, hogy a félvér fájdalmas és elég ronda halált hal.
Ha normális, szóval telivér gyerek vagy, és azért olvasod ezt a
könyvet, mert úgy gondolod, hogy a sztori az elejétől a végéig kitaláció,
az oké. Olvasd nyugodtan tovább! Irigyellek, amiért azt
hiheted, hogy mindebből egy szó sem igaz, hogy valójában nem
is történt meg.
De ha magadra ismersz ezeken az oldalakon – és úgy érzed, a
lelked mélyén valami nyugtalanít –, azonnal hagyd abba az olvasást!
Lehet, hogy közénk tartozol. És amint rádöbbensz, hogy ez
a helyzet, már csak idő kérdése, hogy ők is megsejtsék, és akkor
eljönnek érted.
Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
A nevem Percy Jackson.
Tizenkét éves vagyok. Néhány hónapja még a Yancy Akadémia
bentlakó diákja voltam. Ez egy magániskola New York állam északi
részén, ahol problémás gyerekek tanulnak.

Problémás gyerek vagyok?
Aha. Mondhatni.
Rövid és szánalmas életem bármely pontján kezdhetném a bizonyítást,
de a dolgok tulajdonképpen csak múlt májusban kezdtek
rosszabbra fordulni: amikor a hatodik osztály, az én osztályom,
tanulmányi kirándulásra indult Manhattanbe. Huszonnyolc dilis
gyerek és két tanár egy sárga iskolabusszal a Metropolitan Múzeumba
tart, hogy ókori görög és római alkotásokat bámuljanak.
Tudom, ez valóságos kínszenvedésnek hangzik. A Yancy osztálykirándulásainak
többsége ilyen.
De ezt a kirándulást Mr. Brunner, a mitológiatanárunk vezette,
úgyhogy lehetett némi reményem.
Mr. Brunner középkorú pasas, és motoros kerekesszékkel közlekedik.
Haja ritkuló, a szakálla satnya, mindig kávészagú, kopott
tweedzakóban jár. Az ember nem is hinné, hogy jó fej, de történeteket
és vicceket mesélt nekünk, és az óráin hagyott minket játszani.
Bámulatos, mondhatni isteni gyűjteménye volt görög meg
római páncélokból és fegyverekből, szóval ő volt az egyetlen tanár,
akinek az óráján nem aludtam.
Reméltem, hogy rendben megússzuk a kirándulást. Illetve legalábbis
reménykedtem, hogy ezúttal nem kerülök bajba.
Ember, hogy mekkorát tévedtem!
Tudod, az a helyzet, hogy az ilyen túrákon mindig történik velem
valami. Mint ötödikben is, amikor az előző iskolámmal elmentünk
a saratogai csatatérre, és adódott egy kisebb balesetem
a forradalom egyik ágyújával. Nem is az iskolabuszra céloztam,
mégis kicsaptak. És azelőtt, a negyedikes sulimban, amikor a Tengervilág
cápamedencéje mögött a kulisszatitkokba avattak be
minket. Meghúztam egy emelőrudat. Pontosabban nem a megfelelő
emelőrudat húztam meg, mire az osztály váratlan, ámde
gyors úszásra kényszerült. És azelőtt meg… nos, hát képzelheted.

Elhatároztam, hogy az idei osztálykirándulást balhémentesen
vészelem át.
A város felé menet egész úton el kellett viselnem Nancy Bobofit
baromságait. Ez a szeplős, vörös hajú, kleptomániás lány a legjobb
haverom, Grover fejét bombázta mogyoróvajas-ketchupos
szendvicsdarabokkal.
Grover könnyű célpont. Vézna gyerek. Ha valami bántja, sír.
Biztos bukott már pár osztályt, mert hatodikos létére már csupa
pattanás, és az állán szakáll pelyhedzik. Ráadásul rokkant. Életre
szóló felmentést kapott tornából, mert a lábizmaival nem stimmel
valami. Furcsán jár, mintha minden lépés fájna neki, de ne dőlj be
ennek! Látnod kellene, hogy tud futni, amikor a menzán húsoschilis
tortilla van ebédre.
Szóval, ez a Nancy Bobofit szendvicsgalacsinokkal dobálta,
amik beleragadtak Grover göndör, barna hajába, a csaj pedig nagyon
jól tudta, hogy én nem tehetek semmit a barátom védelmében,
mert már így is próbaidőn vagyok. Az igazgató tanteremfogságban
való elpusztulással fenyegetett arra az esetre, ha ezen az
osztálykiránduláson bármi rossz, kínos, kényelmetlen vagy akár
csak enyhén mulatságos incidens történne.
– Megölöm ezt a tyúkot! – morogtam oda a haveromnak.
Grover próbált csitítani.
– Semmi gond. Szeretem a mogyoróvajat.
Majd elhajolt Nancy ebédjének újabb falatkája elől.
– Na, ebből elég volt! – Felkászálódtam, de Grover visszahúzott
az ülésre.
– Már így is próbaidőn vagy – figyelmeztetett. – Tudod, hogy
téged hibáztatnak, ha bármi történik.
Visszatekintve azt kívánom, bárcsak ott és akkor betakartam
volna pár maflással Nancy Bobofitet. A tanteremfogság semmi
ahhoz a zűrhöz képest, amibe belekeveredtem.
[]

Mr. Brunner vezette a múzeumi körsétát.
Ő gurult az élen a kerekesszékével, mi meg követtük a nagy,
visszhangos kiállítótermeken keresztül, márványszobrok és nagyon
régi, fekete és narancsszínű kerámiákkal teli vitrinek előtt.
Elképesztő, hogy ez a cucc túlélt két-háromezer évet!
Brunner egy körülbelül négy méter magas kőoszlop köré terelt
minket, amelynek nagy szfinx ült a tetején, és kezdte elővezetni,
hogy az egy sztélé. Az ilyen oszlopok sírokat jeleztek, és ez a darab
egy velünk körülbelül egykorú lány sírköve volt. Az oldalán látható
faragásokról magyarázott. Próbáltam figyelni arra, amit mond,
mert egész érdekes volt, de az osztálytársaim rá se bagóztak, mindenki
dumált valakivel, és hiába szóltam nekik többször is, hogy
fogják már be, a másik kísérő tanár, Mrs. Dodds ferde szemmel
nézett rám, pedig nem is hallotta, mit mondtam.
Mrs. Dodds kis termetű asszony, Georgia államból való. Fekete
bőrdzsekiben jár, pedig már ötvenéves is elmúlt. Kinéztem belőle,
hogy képes lenne akár Harley motoron behajtani az öltözőszekrényünkbe.
Év közben jött a Yancybe, amikor az előző matektanárunk
idegösszeomlást kapott.
Mrs. Dodds a legelső naptól fogva kedvelte Nancy Bobofitet,
és úgy ítélte meg, hogy vele ellentétben én egy elfajzott, megátalkodott,
mindenre képes kölyök vagyok. Ha görbe ujjával rám
bökött, és negédesen megszólalt: „Nos hát, drágaságom…” – abból
biztosra vehettem, hogy legalább egy hónap tanteremfogságra
ítélnek.
Egyszer utasított, hogy radírozzam ki a megoldásokat a régi matekkönyvekből.
Éjfélig ezzel kínlódtam. Mondtam is Grovernek,
nem hiszem, hogy Mrs. Dodds emberi lény. Grover pedig mélységes
komolysággal nézett rám, és azt felelte:
– Ebben tökéletesen igazad van.
Mr. Brunner továbbra is a görög síremlék-művészetről beszélt.

Végül aztán Nancy Bobofit vihogva mondott valamit a sztélén
látható meztelen férfiról, mire hátrafordultam, és rászóltam:
– Befognád már végre?!
Hangosabbra sikerült, mint szándékoztam.
Az egész osztály röhögött. Mr. Brunner félbeszakította a kiselőadást.
– Mr. Jackson – tudakolta –, volna netán valami hozzáfűznivalója?
Rákvörös lett az arcom.
– Nem, tanár úr.
Mr. Brunner a sztélé egyik jelenetére mutatott.
– Akkor esetleg elmondaná nekünk, mit ábrázol ez a kép?
A faragványra néztem, és megkönnyebbülten lélegeztem fel,
mert ami azt illeti, felismertem.
– Kronosz megeszi a gyermekeit. Ugye?
– Igen – felelte Mr. Brunner, de még nyilvánvalóan elégedetlenül.
– És vajon miért teszi ezt?
– Nos… – Törtem a fejemet, hogy eszembe jusson. – Kronosz
volt az istenkirály, és…
– Isten? – kérdezte Mr. Brunner.
– Titán – igazítottam ki magamat. – És… nem bízott a kölykeiben,
akik istenek voltak. Szóval… Kronosz egyszerűen felfalta
őket, igaz? De a felesége elrejtette a csecsemő Zeuszt,
és Kronosznak követ adott helyette. És később, amikor Zeusz
felnőtt, csellel rávette Kronoszt, hogy rókázza ki a fivéreit és
nővéreit…
– Fúúúúúj! – szólalt meg az egyik lány mögöttem.
– …és aztán nagy harc kezdődött az istenek és a titánok között…
– folytattam. – És az istenek nyertek.
Kuncogás, vihogás hallatszott.
Mögöttem Nancy Bobofit azt motyogta egy barátnőjének:

– Nem mintha az életben sok hasznát vennénk ennek. Majd
épp az szerepel az álláspályázatok tesztjeiben, hogy: „Fejtse ki,
miért falta fel Kronosz a kölykeit!”.
– Mr. Jackson – szólított fel Mr. Brunner –, Miss Bobofit kitűnő
kérdésére reagálva elmagyarázná, vajon miért fontos ez a való
életben?
– Bukta – mormogta Grover.
– Fogd be! – sziszegte Nancy, a hajánál is vörösebb arccal.
Végre Nancy is megkapta a magáét! Mr. Brunner volt az egyetlen,
aki mindig meghallotta, ha a csaj beszólt. Radarfüle volt.
Elgondolkodtam a kérdésen, aztán vállat vontam.
– Nem tudom, tanár úr.
– Értem. – Mr. Brunner csalódottnak tűnt. – Hát, ez fél pontot
ér, Mr. Jackson. Zeusz valóban beetette Kronoszt: mustár és bor
keverékét nyelette vele, amelytől az apa kiöklendezte öt lenyelt
gyermekét. Ezek halhatatlan istenek lévén emésztetlenül éltek és
növekedtek a titán gyomrában. Az istenek legyőzték apjukat, darabokra
kaszabolták a saját sarlójával, és a maradványait szétszórták
a Tartaroszban, az Alvilág legsötétebb bugyrában. Ezzel a boldogságos
végszóval elérkeztünk az ebédszünethez. Mrs. Dodds,
megtenné, hogy kivezet minket?
Az osztály elindult kifelé, a lányok a hasukat fogták, a srácok
lökdösődtek és idiótán viselkedtek.
Grover és én már követtük volna őket, amikor Mr. Brunner
utánam szólt:
– Mr. Jackson!
Tudtam, mi következik.
Mondtam Grovernek, hogy menjen csak. Aztán Mr. Brunner
felé fordultam.
– Tessék, tanár úr!
[ ]

Mr. Brunnernek olyan nézése volt, hogy nem eresztette az embert.
Barna szem, átható tekintet, olyan érzésem támadt, hogy
több ezer éves ez a tekintet, és már mindent látott.
– Meg kell tanulnia a választ a kérdésemre – mondta Mr.
Brunner.
– A titánokról?
– A való életről. És arról, mire alkalmazhatja ott az ismereteit.
– Öh…
– Amit tőlem tanul – folytatta –, az létfontosságú. Remélem,
ilyennek is tekinti! Csak a legjobb teljesítményt vagyok hajlandó
elfogadni magától, Percy Jackson.
A magam részéről pipa voltam rá, amiért pont az én esetemben
helyezi ilyen magasra a mércét.
Úgy értem persze, hogy az elég érdekes volt, amikor az iskolai
bajnokságon görög páncélba öltözött, és azt dörögte: „Rajta!”. Kihívott
bennünket ”kard a kréta ellen”, hogy fussunk a táblához, és
írjuk fel minden valaha élt görög és római alak nevét, az anyjuk
nevét és hogy milyen istent imádtak. De Mr. Brunner azt várta
tőlem, hogy ugyanolyan jól teljesítsek, mint a többiek, annak ellenére,
hogy én diszlexiás vagyok, és figyelemzavarom is van, és a
büdös életben soha nem kaptam hármasnál jobb jegyet. De nem
is: ő azt várta tőlem, hogy jobb legyek, mint a többiek. Én meg
egyszerűen képtelen voltam megtanulni azt a rengeteg nevet és
adatot, nemhogy helyesen le tudjam írni.
Mormogtam valami olyasmit, hogy nagyon fogok igyekezni.
Mr. Brunner szomorú tekintete hosszan időzött a sztélén, mintha
annak a lánynak a temetésén lenne.
Azt mondta, menjek és ebédeljek meg a többiekkel.
Az osztály a múzeum főlépcsőjén gyűlt össze, ahonnan elgyönyörködhettek
az Ötödik sugárút gyalogosforgalmában.





 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 76
Tegnapi: 455
Heti: 2 189
Havi: 7 997
Össz.: 381 005

Látogatottság növelés
Oldal: RICK RIORDAN-OLIMPOSZIAK 1/RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »