FOLYTATÁS.

2. SZÍN
Szegényes lak Athénben.
Vackor, Gyalu, Zuboly, Dudás, Orrondi és Ösztövér jőnek
VACKOR Itt az egész társaság?
ZUBOLY Legjobb lesz, olvasd fel őket névről névre, lista
szerint.
VACKOR Itt vagyon a lista mindazon férfiak nevéről, kik
egész Athénben képesnek találtattak, hogy e mi
komédiánkban, a fejedelem és fejedelemné előtt,
menyegzőjük estvéjén föllépjenek.

ZUBOLY Először is, Vackor barátom, halljuk, miről traktál a
darab; aztán olvasd a játszók neveit, s a többi.
VACKOR No hát, a darab. – Egy igen siralmas komédia,
Pyramus és Thisbe borzasztó kegyetlen haláláról.
ZUBOLY Mondhatom, igen jó darab és furcsa. No mármost,
Vackor barátom, szólítsd a játszókat lista szerént.
– Sorba, urak!
VACKOR Feleljen hát ki-ki, amint szólítom. Zuboly Miklós,
takács.
ZUBOLY Jelen. Mi a szerepem? s tovább.
VACKOR Te, Zuboly, Pyramusnak vagy beírva.
ZUBOLY Mi az a Pyramus? szerelmes vagy zsarnok?
VACKOR Szerelmes bizony, ki csupa szerelemből gavallérosan
megöli magát.
ZUBOLY No lesz sírás, ha azt amúgy istenigazában eljátssza
az ember; ha én azt eljátszom, lesz drága dolog a
nézők szemének; vihart indítok, szánakozást gerjesztek,
néminemű részben. Halljuk a többit: –
azonban legfőbb gusztusom van zsarnokot játszani:
Herkulest pompásan játszanám, vagy egy oly
szerepet, melyben törni-zúzni kell mindent.
„A bérc dühöng,
S a sziklatönk
Rombolva döng
A börtön zárán:
És Fébusch gyors
Kereke forg, s
Jó vagy bal sors
Támad sugárán.”
Ez egyszer a fellengős! – No, olvasd a többi játszót.
– Ez már Herkuleshez illő düh, zsarnoki düh;
a szerelmes inkább csak pityereg.
VACKOR Dudás Ferenc, fúvó-foldozó.
DUDÁS Itt vagyok, barátom, Vackor.

VACKOR Te Thisbével birkózol meg.
DUDÁS Mi az a Thisbe? Kóbor lovag?
VACKOR Dehogy! Kisasszony, akibe Pyramus belészeret.
DUDÁS Menkőbe! ne adj nekem leányszerepet, hisz már
ütöget a bajuszom.
VACKOR Az mindegy, játszhatod álarcban, hisz te oly véknyan
tudsz beszélni, ahogy akarsz.
ZUBOLY Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is!
Rettentő vékony hangon tudok beszélni: „Tisbí!
Tisbí! – Ah, Pyramus, ídes kincsem! Tisbéd hív;
híved szíve hív!”
VACKOR Nem, nem. Te Pyramust játszod, te pedig, Dudás,
Thisbét.
ZUBOLY No jó. Tovább.
VACKOR Ösztövér Róbert, szabó.
ÖSZTÖVÉR Itt vagyok, barátom, Vackor.
VACKOR Ösztövér Róbert, te a Thisbe anyját fogod játszani.
– Orrondi Tamás, üstfoltozó.
ORRONDI Itt vagyok, barátom, Vackor.
VACKOR Te meg a Pyramus apját; én magam a Thisbe apját.
– Gyalu asztalos, te az oroszlán szerepét. Most már,
úgy hiszem, rendben van az egész komédia.
GYALU De le van írva az oroszlán szerepe? Ha le van, kérlek,
add ide, mert kissé nehéz fejem van.
VACKOR Játszhat'd azt extempore1, hiszen csak ordítni kell.
ZUBOLY Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy
még a fejedelem is azt kiáltja rá: „Ordítson még
egyszer! Ordítson még egyszer!”
VACKOR De már minek ordítnál oly rettenetest; még holtra
ijesztenéd a fejedelemnőt s az asszonyságokat,
hogy elkezdenének sikoltozni: s akkor nem kéne
több, hogy mind felaggassanak bennünket.
1 rögtönözve

MIND Bizony, fel is aggatnának, egy lábig.
ZUBOLY Elhiszem azt, barátim; mert ha az ember a nőket
eszökből kiriasztja, csupán annyi eszök marad, hogy
bennünket felkössenek: de forcírozom a hangomat,
oly szendén fogok ordítni, mint a szopós galamb;
úgy fogok ordítni, mintha csalogány volnék.
VACKOR Te nem játszhatol egyebet Pyramusnál; mert Pyramus
kedves arcú legény; nyalka legény, minőt csak
nyári napon láthatni; igen szeretetreméltó úrfi; tehát
mindenesetre Pyramust kell játszanod.
ZUBOLY Jó, elvállalom. De milyen szakállal lesz legjobb játszani?
VACKOR Hát amilyennel tetszik.
ZUBOLY Eszerint, vagy szalmaszín szakállal adom, vagy narancsszín
szakállal, vagy tulipiros szakállal, vagy
franckoronaszín szakállal, vagy csupa sárgával.
VACKOR A francok közül némelyiknek már egy szál szőre
sincs: akár sima állal játszanád. – De urak! itt a szerep;
kérlek, követlek, kényszerítlek, holnap estig jól
bemagoljátok, s akkorra gyűljünk össze a várligetben,
a várostól egy mérföldnyire; ott, a szép holdvilágon,
megtarthatjuk a próbát; mert ha a városban
gyűlnénk össze, nyakunkra jönne valaki s az
egész dolog kipattanna. Addig én összeírom a darabhoz
kellő requisitumokat2. Kérlek, el ne maradjatok
aztán.
ZUBOLY Ott leszünk; mert ott a próbát nagyobb obscoenitással3
és kurázsival lehet tartani. Minden ember
hozzálásson; tanulja be, mint a karikacsapás; adieu.
VACKOR A fejedelem cserfájához gyűlünk.
ZUBOLY Jól van, jól! törik-szakad.
Mind el
2 kellék
3 szemérmetlenség


MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
Erdő Athén közelében.
Egy tündér és Puck jőnek szembe
PUCK Hohó, szellem! hová mégy?
TÜNDÉR Hegyen át, völgyön át,
Tüskön-bokron keresztül,
Berken át, kerten át,
Tűzön-vízen keresztül,
Járok, hol madár se volt,
Sebesebben mint a hold.
Tündér királyné az asszonyom,
Fűre gyöngyét én harmatozom;
Testőre a sok kankalin,
Aranyköntöst reájok ád,
A pettyek rajta: mind rubin,
Azokba rejti illatát.
Most itt nehány csöpp harmatot szedek,
S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;
Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek,
Mert jő királyném és tündéri népe.
PUCK Ma a királynak lesz itt mulatása,
Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;
Mert Oberon dúl-fúl rá amiatt,
Hogy Indiából egy királyfiat
Magának apródul elszöktete;
Sosem volt íly szép váltott gyermeke,
S nagy a fiúért Oberon haragja,
Szeretné, hogy legyen vadász-lovagja:
De a királyné csak nem engedi,
Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.

S nem jőnek össze rezgő csillagoknál
Azóta, rónán, berken vagy pataknál
Civódás nélkül; s ez oly iszonyú,
Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.
TÜNDÉR Vagy én csalódom, szemre-főre, vagy
A csintalan, gonosz manó te vagy,
Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;
Ki pórleánynak rémülést szerez;
Malmot megindít; tejfölt megszedi;
Nőt lelke-fogytáig köpülteti;
Higgadni a sört meg nem engedi;
Tévútra csal vándort, s kineveti.
De ki Hobgoblin, édes Puck neven
Szólít, segíted, dolga jól megyen:
Nem az vagy-é?
PUCK Találtad, cimbora.
Hát én vagyok az éj víg vándora,
Ki Oberont is megnevettetem,
Ha a zabszúrta mént rá-rászedem,
Nyerítve hozzá mint szép kancaló;
Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,
Vackor gyanánt rejt a kancsó-fenek,
Iváskor én ajkához billenek,
Hogy a sör mind aszú keblére fut.
Mesél egy néni szörnyü szomorút
S engem néz háromlábu zsámolyul:
Kibiccenek alóla; felborul,
Óbégat és majd megful, úgy köhög;
A többi oldalához kap, röhög,
Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet
Mond rá, hogy ily jól sose nevetett. –
De félre, tündér: itt jön Oberon.
TÜNDÉR Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.
Egyfelől Oberon kíséretével, másfelől Titánia a magáéval jőnek
OBERON Üdvöz ne légy, gőgös Titánia.

TITÁNIA Hah! féltő Oberon! Tündérim, el!
Kerülni esküvém ágyát s körét.
OBERON Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?
TITÁNIA Én akkor asszonyod; de jól tudom még,
Midőn Tündérhonból elillanál,
S ültél egész nap mint Corin, dudálva
Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának
Szerelmet búgva. Mért jössz most ide
Legtávolabb fokárul Indiának,
Hanemha, mert a pozsgás amazon,
Harcos, kemény-övedzős szeretőd
Kél egybe Theseusszal? és te jössz
Megáldni sok örömmel ágyokat.
OBERON Hogy tudsz, ha orcád van, Titánia,
Hippolytával így faggatni, tudván,
Hogy én tudom szerelmed Theseushoz?
Nem te család el szürke éjen őt
Az elrabolt Perigenéia mellől?
Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle,
Szép Ariadne s Antiop, iránt?
TITÁNIA Mindezt csupán féltésdühöd koholta:
S azon nyárkezdet óta nem jövénk
Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,
Köves patak, vagy szittyós ér körül,
Vagy szirtszegélyü tengerpartokon
Szél füttye mellett körben lejteni,
Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.
Igy a hiába sípoló szelek,
Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt
Szoptak fel a tengerből, mely leesvén
Úgy feldagaszta minden kis folyót,
Hogy büszkén múlta feljül partjait:
Hiába vonta jármát az ökör,
Földműves ingyen izzadt; és a zöld
Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.

Üres az ól a vízbefúlt mezőn,
A mételyes nyáj hízlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.
Nem ér halandó ember víg telet,
Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;
Miért is a hold, e folyam-királynő,
Sápadt dühében mossa a leget
S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:
Igy minden évszak önmérsékletét
Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér
Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;
S az agg Hyems jeges tar homlokát
Szép nyári bimbók illatos füzére.
Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,
Termékeny ősz, komor tél megcseréli
Szokott mezét; s a megdöbbent világ
Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.
S im, a gonosznak mind e fajzata
Kettőnk viszályos harcából eredt:
Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.
OBERON Hozd jóra hát megint; hisz rajtad áll.
Mért bántsa Oberont Titánia?
Hisz én csak egy kis váltott gyermeket
Kérek, hogy apródom legyen.
TITÁNIA Ne is szólj:
Országodért sem én azt a fiút.
Az anyja rendem hölgye volt, kivel
Gyakran csevegtem éjjel India
Balzsam-legében és gyakorta űlénk
Együtt a Neptun sárga fövenyén,
Kisérve szemmel a kalmár hajót;
S nevettük, a vitorla hogy dagad,
Ledér szelektől hogy lesz viselős;
Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,

(Mert keble már ifjammal dús vala)
Utánzott a fövényparton, csigáért
El-elhajózva, meg-megtérve, mintha
Nagy útról jőne, kinccsel gazdagon.
De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,
S az ő kedvéért tartom a fiút,
S az ő kedvéért nem válok meg attól.
OBERON Meddig kivánsz maradni e ligetben?
TITÁNIA Tán míg a Theseus nászéje tart.
Ha tetszik holdfényen kört lejteni
S vigalmainkat nézni, jer velünk;
Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.
OBERON Add nékem a fiút, s megyek veled.
TITÁNIA Országodért sem én. – Tündérek el!
Ha nem megyek, látom, civódni kell.
Titánia és kísérete el
OBERON Jó, hát eredj: nem mész ki e ligetből,
Míg e dacért meg nem kinoztalak.
Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,
Midőn leültem egyszer a fokon
S hallék egy cselle hátán hableányt,
Ki olyan édes dallamot lehellt,
Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,
S több csillag őrülten rohant le, hogy
A hableány zenéjét hallja?
PUCK Jut.
OBERON Azon időben láttam én (te nem)
Repűlni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupídót: biztos célba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ívről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyíl hogyan aludt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,

S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem nekűl.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra hullt az nyúgoton,
Tejszín előbb, most bíbor sebben ég:
Hivják a lányok „égő szerelemnek”,
Hozz ily virágot, hisz mutattam egyszer:
Alvó szemekre csöppenő leve
Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt
Az ébren elsőbb látta lény iránt.
Hozz ily füvet nekem, s légy itt, mire
A leviathán egy mérföldet úsz.
PUCK Övet kerítnék negyven perc alatt
A föld körül. (El)

Ha továbbra is szívesen olvasnád a színdarabot, a könyvesboltbam megtalálható, és azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó űzletet nyitott.

Oldal: WILLIAM SHAKESPEARE-SZENTIVÁNÉJÍ ÁLOM/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat