Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

– Ne legyél dühös! – kiáltom.
Arca egyik felén mosoly suhan át, de a másikon nem. Majdnem
úgy fest, mintha boldog volna, mármint azok szemében, akik még
sohasem látták az igazi mosolyát. Az a szomorú, hogy már egészen
hozzászoktam az álmosolyához. Mostanára már hajlandó vagyok
várni az igazi újbóli megjelenésére, csak azt nem vettem észre, hogy
tudatosan keresnem kellett volna.
Lovagolok tovább, vágtára fogva Galambot, miközben lefordulunk
a sétaútról a fűre. A talaj puha és homokos; váratlanul lejteni
kezd, az ösvény beszűkül a partra vezető dombok és dűnék között.
Nem tudom eldönteni, vajon Finn előttem vagy mögöttem jár-e.
Ügetésre kell visszafognom Galambot, mert a talaj erre túlságosan
meredek. Végül megteszi azt a nehézkes ugrást, amely eljuttat minket
a tengerparthoz. Amikor megkerüljük az utolsó homokpadot is,
ingerült hang tör fel a torkomon: a Morris már ott áll, ahol a fű és
a homok találkozik. Kipufogógáz terjeng a levegőben, a magas homokpad
körülfogja, nem engedi elillanni.
– Még így is ügyes kislány vagy – suttogom Galambnak. Kifulladt,
de prüszköl egyet. Jó verseny volt.
Finn fél lábbal a kocsiban áll, a vezető oldalán az ajtó nyitva,
lába az ajtó előtti lépcsőn pihen. A tengerre néz, de amikor Galamb
megint prüszköl egyet, rám pillant, szeme fölé tartja a kezét. Látom
arcán az aggodalmat, ezért odairányítom Galambot a kocsi mellé.
Elengedem a kantárt, hogy legelhessen, amíg álldogálunk, de nem
ereszti le a fejét. Ehelyett ő is a tőlünk alig százlépésnyire hullámzó
óceánra mered.
– Mi a baj? – kérdezem. Görcsbe rándul a gyomrom.
Követem öcsém tekintetét. Még éppen látni vélem, amint egy szürke
fej úszik a habok fölé emelkedve, olyan messze, a csapongó óceán

színeibe olvadva, hogy már-már azt hiszem, pusztán képzelődöm.
Finn szeme azonban nem nyílt volna ilyen tágra, ha nem volna biztos
a dolgában. S valóban, a fej megint kiemelkedik, és most már látom: a
fekete orrlyukak olyan szélesre nyílnak, hogy egy árnyalatnyi vöröset
pillantok meg bennük – még ilyen messziről is. Azután a fej többi része
következik, a nyak, a bozontos sörény a sós víz miatt a ló nyakára
tapadva, majd az erős vállak, csillogva, nedvesen. A tengeri ló kiemelkedik
az óceánból, és hatalmasat szökell, mintha a betóduló árban
tett utolsó lépések óriási, áthágandó akadályt jelentenének számára.
Finn összerezzen, amikor a ló felénk galoppozik a parton. Könyökére
teszem a kezemet, bár az én szívem is a fülemben dübörög.
– Meg ne mozdulj! – suttogom. – Ne mozdulj, ne mozdulj, ne
mozdulj…
Abba a reménybe kapaszkodom, amit újra és újra megtanítottak
nekünk – a tengeri lovak a mozgó prédát szeretik; imádják az üldözést.
Sorolom magamban az okokat, miért nem fog megtámadni
bennünket: mozdulatlanul várunk, nem a víz közelében, a Morris
mellett állunk, és a tengeri paripák iszonyodnak a vastól.
A tengeri ló tényleg elvágtat mellettünk, ránk sem hederít. Észreveszem,
hogy Finn nyel egyet, ádámcsutkája szánalmasan bukdácsol
vézna nyakában. Való igaz, hogy nagyon nehéz rezzenéstelenül
állni, amíg a bestia vissza nem száll az óceánba.
Visszatértek.
Minden ősszel megtörténik. Szüleim nem követték a versenyeket,
nagyjából mégis ismerem a történetet. Minél inkább közeleg november,
annál több lovat köp ki a tenger. Azok a szigetlakók, akik
a jövendő Skorpió Vágtákon terveznek indulni, gyakran nagy csapatokban
mennek vadászni, hogy elfogják a friss capall uiscéket. Ez
mindig veszélyes vállalkozás, mert a lovak éhesek, és még veszettek

a tengertől. Az új lovak felbukkanása egyben jelként is szolgál az
idei versenyzőknek, hogy kezdjék edzeni az előző években befogott
lovakat: ezek viszonylag engedelmes paripák, amíg az őszi tenger illata
fel nem ébreszti szívükben a varázslatot.
Október folyamán, egész november elsejéig, a sziget biztonságos
és veszélyes területek térképévé válik. Ha az ember nem lovas, maradjon
inkább távol, amikor egy capall uisce megvadul. Szüleink
megpróbáltak megvédeni bennünket az uisce lovak rémes valóságától,
de a tényeket lehetetlen volt elkerülni. Barátaink hiányoztak az
iskolából, mert egy uisce ló éjjel megölte a kutyájukat. Előfordult,
hogy apánknak ki kellett kerülnie egy tetemet a kocsijával, úton
Skarmouth felé, amikor egy tengeri és egy szárazföldi ló harcba keveredett.
A Szent Kolumbán-templom harangjai néha megszólaltak
egy-egy szerencsétlen halász temetésén, akit a paripák felkészületlenül
értek a parton.
Finnt és engem nem kell figyelmeztetni, milyen veszélyesek a lovak.
Tudjuk. Mindennap eszünkbe jut.
– Gyerünk! – mondom neki. Öcsém a tengerre bámul, vékony
karjára támaszkodva. Nagyon fiatalnak tűnik, bár igazából a gyermek
és a férfi léte közötti senki földjén sodródik. Hirtelen rám tör
a késztetés, hogy megvédjem a gyásztól, amelyet az október hoz magával.
Ám nem az idei október gyásza miatt kell aggódnom; egy réges-
régen elmúlt október gyötör.
Finn nem válaszol, csak némán visszabújik a Morrisba, és magára
csukja az ajtót. Rám sem pillant. Máris rossz nap a mai. Pedig
Gabe még haza sem ért.

2. FeJeZeT

Sean
Beech Gratton, a hentes fia levágott egy tehenet, és éppen a vérét folyatja
nekem egy vödörbe, amikor meghallom a hírt. A hentesüzlet
mögötti udvaron állunk, társalgásunk hiányát, a néma csendet csak
tovább hangsúlyozza a kövön tett lépéseink visszhangja. Gyönyörű,
hűvös nap a mai, én pedig nyugtalanul toporgok egyik lábamról a
másikra állva. A kövek egyenetlenek a csizmám alatt, már nem látható
fák gyökerei tolták fel őket, sőt foltosak is, barnák, feketék,
pöttyökben, fröccsökkel, folyásnyomokkal.
– Beech, hallottad? Felbukkantak a lovak – szól Thomas Gratton
a fiához, amint kilép boltja nyitott ajtaján. Már indult volna az udvar
belső részére, de megtorpan léptében, amikor észrevesz.
– Sean Kendrick! Nem tudtam, hogy itt vagy.
Nem mondok semmit, Beech pedig ennyit morog:
– Beugrott, amikor meghallotta, hogy tehenet vágok.
A tehén tetemére mutat, amely most lefejezve, lábak nélkül függ
egy fakampón. A talaj vérben ázik, ahol Beech nem tartotta elég

gyorsan a tehén alá a vödröt. Az állat feje az udvar szélén fekszik,
oldalára borulva. Thomas Gratton szája mozog, mint aki mondani
akar valamit Beechnek a jelenettel kapcsolatban, de mégsem szólal
meg. Thisbyt sűrűn lakják az apáiknak csalódást okozó fiúk.
– Hallottad, hát, Kendrick? – kérdezi inkább Thomas Gratton.
– Emiatt vagy itt, és nem lovon?
Azért vagyok itt, mert Malvern új lovászai, akiket a paripák etetésére
bérelt fel, jobb esetben félnek, rosszabb esetben tudatlanok,
így az utóbbi időben a széna gyenge, a hús pedig még rosszabb volt.
Nem jutott említésre méltó vér a capall uiscéknek, mintha gondozóik
azt remélnék, ha rendes lovakként bánnak velük, azokká is válnak.
Azért vagyok tehát most itt, mert magamnak kell utánajárnom
a dolgoknak, ha azt akarom, hogy minden rendesen legyen elintézve.
Ám csak ennyit válaszolok:
– Nem hallottam.
Beech nyájasan nyakon paskolja a halott tehenet, és ide-oda billenti
a vödröt. Nem néz az apjára.
– Kitől hallottad?
Nem igazán érdekel a válasz a kérdésére; nem számít, ki mit látott
vagy hallott, csak az számít, hogy a capall uiscék már jönnek elő a
tengerből. Érzem a csontjaimban, hogy így van. Ezért vagyok nyugtalan.
Ezért járkál Corr az istállója előtt – és ezért nem tudok aludni.
– A Connolly gyerekek láttak egyet – feleli Thomas Gratton.
Beech felmordul, és megint a tehénre csap, inkább csak a nyoma ték
kedvéért, semmint gyakorlati céllal. Connollyék története az egyik
legszánalmasabb tragédia, amely valaha megesett Thisbyn: egy halász
három gyereke kétszeres árvaságra jutott a capall uiscék miatt. Bőségesen
akad egyedülálló anya a szigeten, férjük éjszaka tűnt el, vagy
egy megvadult capall uisce, vagy a szárazföld bűvölete ragadta el őket.

Egyedülálló apa is él itt bőven, feleségüket hirtelen felbukkanó fogak
ragadták el a parton, vagy turisták tömött pénztárcával. Egyszerre
veszíteni el mindkét szülőt, egy csapásra – ez mégis szokatlan. Az én
történetem – apám hűlt csontjai a sírban, anyámat elragadta a szárazföld
– eléggé szokványos ahhoz, hogy mindenki hamar elfelejtse.
Ez rendben is van. Ismerhetik az embert kellemesebb dolgok miatt is.
Thomas Gratton hang nélkül figyeli, amint Beech átnyújtja nekem
a vödröt, és esetlenül nekilát szétvágni a tehén tetemét. Nem
gondolná az ember, hogy létezik míves módja is egy tehén szétdarabolásának,
de létezik, és amit Beech művel, nem az. Több hoszszú
pillanaton át figyelem Beechet, aki egyenetlen vonalakat vág, és
közben mormog magában – azt hiszem, talán dúdolni próbál. Megbabonáz
az egész folyamat öntudatlansága, Beech gyermeki öröme,
amelyet rosszul végzett munkája felett érez. Thomas Gratton és én
egymás szemébe nézünk.
– Ezt a fajta hentesmunkát az anyjától tanulta, nem tőlem – mondja.
Nem mosolygok szélesen, mégis hálás a gesztusért.
– Ha nem állhatod, ahogyan csinálom – morogja Beech, fel sem
nézve a munkájából –, inkább a kocsmába megyek, ez a kés a te kezedbe
is illene.
Thomas Gratton rémisztő, dörgedelmes hangot hallat, amely valahonnan
az orrlyukai és a szájpadlása közötti részről tör fel. Olyasfajta
hang ez, amely számomra végleg bebizonyítja, honnan származnak
Beech röfögésszerű morgásai. Elfordul Beechtől, és az udvart
szegélyező épületek egyikének vörös cserepes tetejére pillant.
– Szóval, feltételezem, hogy indulsz az idei versenyen – mondja.
Beech nem felel, hiszen apja természetesen hozzám beszél. Válaszo
lok is:
– Úgy tervezem.

Thomas Gratton nem felel azonnal, csak bámul tovább az esti napfényre,
amely csillogó narancsvörös színbe vonja a tetőcserepeket. Végül
így szól:
– Igen, úgy gondolom, hogy Malvern el is várja tőled.
Tízéves korom óta dolgozom a Malvern-birtokon, és egyesek
azt beszélik, szánalomból kaptam meg a munkát, de tévednek.
Malvernék egész megélhetése és hírneve az istállójuk teteje alatt rejtőzik
– sportlovakat exportálnak a szárazföldre –, és nem is hagyják,
hogy ezt bármi romba döntse, a legkevésbé valamiféle olyan emberi
érzés, mint a szánalom. Elég ideje dolgozom már Malvernéknél,
hogy tudjam, Grattonék nem szívelik őket, és tisztában vagyok
vele, hogy Thomas Gratton azt várja tőlem, áruljak el valamit, aminek
köszönhetően még mélyebben megvetheti Benjamin Malvernt.
Hosszú szünetet tartok hát, hogy a kérdés súlya elpárologjon, azután
a vödör fogóját megcsörrentve így szólok:
– Ha rendben van, később, de még ezen a héten rendezném a vérért
a számlát.
Thomas Gratton halkan felnevet.
– Te vagy a legöregebb tizenkilenc éves, akit valaha láttam, Sean
Kend rick.
Nem válaszolok, mert igaza lehet. Azt válaszolja, hogy pénteken
rendezzem a számlát, mint mindig, Beech pedig búcsút röffent nekem,
miközben otthagyom a véres udvart.
Azon kellene járnia az eszemnek, hogy be kell hajtanom a pónikat
a legelőről, meg kell igazítanom a telivérek abrakját, és miként
fogom az istálló fölötti kis lakásomat ma éjjel melegen tartani – ám
a Thomas Grattontól hallott híren gondolkodom. Még itt állok a szilárd
talajon, de egy részem már odalent van a parton, vérem pedig
ezt dalolja: Olyan… olyan élő, eleven vagyok.

3. FeJeZeT
PUCK
Azon az éjjelen Gabe megszegi az egyetlen szabályunkat.
Nincsenek ambícióim a vacsorával kapcsolatban, mert nincs itthon
semmi ennivalónk a szárazbabon kívül, és már a könyökömön
jön ki a bab. Almás süteményt sütök, és meglehetős hőstettnek tartom.
Finn szándékosan idegesít azzal, hogy az egész délutánt az udvaron
tölti, és egy ősrégi, tönkrement láncfűrészt bütyköl: bár azt
állítja, hogy kapta valakitől, valójában a szemétből kotorhatta ki,
mert még vannak fogaskerekei. Neheztelek, mert egyedül kuksolok
a házban, és emiatt olyan érzésem van, hogy takarítanom kellene,
pedig nem akarok takarítani. Csapkodom a fiókokat és a szekrényajtókat,
az örökké teli mosogató miatt zsörtölődöm, de Finn vagy
nem hall, vagy csak úgy tesz.
Végül, mielőtt a nap eltűnik nyugaton a dombok mögött, kivágom
az oldalsó ajtót, és jelentőségteljesen Finnre nézek. Várom,
hogy felemelje a fejét, és mondjon nekem valamit. A láncfűrész fölé
görnyed, amely szétszedve fekszik előtte, alkatrészei szép rendben

sorakoznak az udvar piszkában. Gabe egyik pulóvere van az öcsémen,
és bár többéves darab, még mindig túl nagy rá. Felhajtotta
mind két ujját, vastagon, teljesen egyformán, sötét haja pedig rendetlen,
olajos kakastaréjban mered az égnek. Árvának néz ki, és már
ez is bosszant.
– Bejössz, megeszed a süteményt, amíg legalább nyomokban meleg?
– Békülékenyen hangzik, de nem bánom.
Finn fel sem pillant, úgy felel:
– Egy perc.
Nem gondolja komolyan, és ezt nagyon jól tudom.
– Megeszem az egészet – fenyegetem. Nem válaszol; belefeledkezett
a láncfűrész ködös misztériumába. Azt gondolom, csak egy
pillanatra, hogy utálom a fiútestvéreket, mert soha nem veszik észre,
mi fontos az embernek, és csak a saját dolgaik érdeklik őket.
Majdnem kicsúszik a számon valami, ami miatt később szégyenkeznék,
de meglátom Gabe alakját, amint a szürkületben tolja felénk
a biciklijét. Egyikünk sem köszön neki, amikor kinyitja az
udvar kapuját, áttolja rajta a biciklijét, és visszazárja. Finn azért
nem üdvözli, mert belefeledkezett a munkájába, én pedig azért nem,
mert neheztelek Finnre.
Gabe leteszi a biciklijét a kis fészerben, a ház hátulja mellett, azután
visszajön, és Finn mellé áll. Gabe leveszi a sapkáját, a hóna alá
csapja, karját keresztbe fűzi, szótlanul figyelve, mit művel Finn. Nem
vagyok biztos benne, hogy Gabe meg tudja állapítani, mit operált ki
Finn az este alig észlelhető, sötétkék fényében, de Finn mégis közelebb
mozdítja a láncfűrész testét, hogy Gabe jobban lássa. Gabe így
nyilvánvalóan mindent megtud, amire kíváncsi, mert amint Finn
felnéz, és állával bátyánk felé bök, az csak bólint egy kicsit.
Szótlan nyelvezetük egyszerre elbűvöl és feldühít.

Ha továbbra is szívesen olvasnád a Skorpió vágta című történetet az írótól, a könyvesboltban megtalálhatod a könyvet. Azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó üzletet nyitott.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 56
Tegnapi: 450
Heti: 506
Havi: 9 119
Össz.: 382 127

Látogatottság növelés
Oldal: MAGGIE STIEFVATER-SKORPIÓ VÁGTA/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »