1. FEJEZET
Gabriel Merrick a tenyerén heverő száraz falevelet bűvölte,
hogy gyulladjon meg.
Ám a levél nem volt hajlandó erre.
A zsebében volt az öngyújtó, de azt mindig csalásnak érezte. Meg
kellene tudnia gyújtani valamit, ami ennyire kiszáradt! Az átkozott
falevél még múlt télen beszorult az ablaküvege sarkába, most pedig
láthatóan egyedül az érdekelte, hogy a matekkönyvére libegjen.
Komolyan készen állt előkapni az öngyújtóját.
A hálószoba falán kopogás hallatszott.
– Fekete! – kiáltotta. Nicky mindig tovább aludt nála, és azért
kopogott át a falon, hogy megkérdezze, milyen színű ruhát vett fel.
Ha nem tette volna, akkor még a végén egyforma holmikban lettek
volna.
Gabriel visszanézett a levélre – ami nem is volt más, mint egy száraz
falevél. Semmi nyoma benne az erőnek. A fal mögül az elektromosság
dalolt neki. Az íróasztalán álló lámpában érezte az izzószálat.
Még a felhőkön átfurakodó vékonyka napsugarak is hordozták

nyomokban az elemét. Ha jelen volt az erő, Gabriel beszélni tudott
hozzá, megkérhette, hogy hajoljon meg az akarata előtt.
De ha nem volt jelen az erő, semmit sem tehetett.
Kivágódott az ajtaja. Nick állt ott egy zöld kapucnis pulcsiban
és khakiszínű térdnadrágban. Az egyik pomponlány megkérdezte
egyszer Gabrielt, nem olyan-e, ha ikertestvére van az embernek,
mintha folyton tükörbe nézne. Gabriel pedig visszakérdezett,
pomponlánynak lenni nem olyan-e, mintha az ember folyton idióta
lenne – bár a kérdés tényleg jogos volt. Gabrielnek ugyanolyan
sötét haja és ugyanolyan kék szeme volt, mint Nicknek, és ugyanúgy
néhány szeplő tarkította az arcát, mint a testvéréét.
Csak épp Nick most mankóra támaszkodva járt – a bal lábán egy
térdmerevítő virított. Ez volt az egyetlen egyértelmű különbség köztük:
a nemrég eltört láb.
Gabriel levette róla a tekintetét:
– Szia!
– Mit csinálsz?
Gabriel az asztala alatti szemetesbe pöccintette a levelet.
– Semmit. Készen állsz?
– Az a matekkönyved?
– Aha. Csak megnéztem még egyszer, hogy a jó házi feladatot
adtam-e oda neked.
Gabriel mindig nekigyürkőzött a matekleckéjének – aztán átadta
Nicknek, hogy ő rendesen befejezze. A matematika valahol az ötödik
osztály környékén idegen nyelvvé vált Gabriel számára. Küszködött,
és jó ha hármasokat szerzett, míg az ikertestvére tele volt
ötösökkel. Ám amikor hetedikes korukban a szüleik meghaltak,
Gabriel majdnem megbukott matekból. Nick falazni kezdett neki,
és ez azóta is így maradt.

Nem mintha nagy kihívás lett volna. A matematika Nicknek
olyan volt, mint a légzés. Másodéves differenciál- és integrálszámításra
járt, és már az egyetemre szerzett krediteket. Gabriel még mindig
a tizenegyedikesekkel járt matekra.
És a könyökén jött ki.
Gabriel becsapta a könyvet, és behajította a hátizsákjába. Szeme
megint a térdmerevítőn állapodott meg. Két nappal ezelőtt az ikertestvére
lába három helyen eltört.
– Ugye nem kell egész nap a holmidat cipelnem?
A hangja élesen csengett, nyoma sem volt benne a könnyed élcelődésnek,
aminek szánta. Nick a szokásos módon reagált: ugyanígy.
– Ha sírni fogsz miatta, akkor nem. – A lépcső felé fordult, és
gúnyos, fals, emelt hangon folytatta: – Én vagyok az iskola sporthőse,
de lehetetlen egy pár könyvvel többet vinnem…
– Csak így tovább – kiáltott Gabriel, miközben a vállára dobta a
hátizsákját és a testvére után indult –, majd lelöklek a lépcsőn.
Aztán mégis tétovázva megállt az ajtóban, és hallgatta Nick akadozó
lépteit, ahogy a lépcsőn ereszkedik lefelé, és a korlát nyikorgását
a súlya alatt.
Gabriel tudta, hogy segítenie kellene. Talán még át is kellene vennie
annak a mankónak a helyét! Nick legalábbis erre is képes lenne
az ő kedvéért.
Mégsem tudta kikényszeríteni magát az ajtón.
Ez a törött láb az ő hibája volt. Hála Istennek Nick képes volt
arra, hogy erőt merítsen a levegőből, ez az elem pedig bőségesen
rendelkezésükre állt. A hét végére valószínűleg már sántítani sem
fog.
Akkor pedig Gabrielnek nem kell már a saját rossz ítélete bizonyítékát
néznie.

A testvéreivel együtt mindig céltábla volt az elementál képességei
miatt. Mivel igazi elementálok voltak, elvileg meg kellett volna halniuk,
amint kifejlődött az erejük. Szerencsére a szüleik egyezséget
kötöttek a város gyengébb elementáljaival.
És ez az egyezség a szüleik halálához vezetett.
Legidősebb testvérük, Michael, képes volt arra, hogy fenntartsa
az egyezséget – egészen néhány héttel ezelőttig, amikor Tyler és
Seth, két másik elementálkölyök a városból, megtámadta Christ.
Események lavinája indult meg ezzel, ami végül ahhoz vezetett,
hogy megjelent a városban egy Őrző, azzal a céllal, hogy végleg
elintézze a Merrick fivéreket.
Ráadásul majdnem sikerrel is járt. A szalagavató után megtámadta
őket.
Egyetlen módon tudtak csak ellenállni, és meg is kísérelték.
Azonban Gabriel arra sarkallta ikertestvérét, hogy erős vihart gerjesszen.
Még több erőért könyörgött. Amikor Nick elesett, a baleset
gyakorlatilag szétzúzta a lábát – ha nem igazi elementálok lennének,
egészen biztosan meg kellett volna műteni.
Azon az éjjelen Gabriel képtelen volt megvédeni. Az Őrző elrabolta
Nicket és Christ, és fogságban tartotta őket.
Becca és Hunter talált rájuk. Gabriel viszont semmire sem volt
képes. Tehetetlen és féktelen volt, mint mindig.
Most viszont biztonságban voltak, és a dolgok visszatértek a normális
kerékvágásba. Nick megint a régi volt. Az élet szép. Ne is törődj
vele! Semmi értelme a panaszkodásnak! Egyetlen szót sem szólt a futballpályán
történtekről.
Ami Gabrielt illeti, nem is volt szükség erre.
Akárcsak a matematikával kapcsolatban, Nick már megszokta,
hogy az ikertestvére kész kudarc.

Gabriel bekanyarodott Becca Chandlerék utcájába, és a visszapillantó
tükörben az öccsére nézett. Chris a hüvelykujja körmét rágta,
és az ablaknak támaszkodott.
– Ideges vagy? – kérdezte Gabriel.
Chris levette a tekintetét az ablakról, és Gabrielre meredt.
– Nem.
Nick feléjük fordult az ülésén:
– Mindenképp nyisd ki neki az ajtót! A lányok zabálják az ilyesmit!
– Á! – vetette ellen Gabriel. – Vedd lazára! Dolgoztasd meg…
– Az Isten szerelmére! – bukott ki Chrisből. – Csak most, konkrétan
tegnap szakított Hunterrel, úgyhogy ez most nem olyan! Oké?
Jó ég, mennyire felhúzta magát itt valaki! Gabriel megint hátrapillantott.
– De téged kért meg, hogy vidd el!
Chris megint kinézett az ablakon:
– Én ajánlottam fel.
Nick az ikertestvére felé fordította a fejét:
– Nagyon ideges – suttogta.
Gabriel mosolyogva fordult be Beccáék házához:
– Nagyon.
– Befognátok végre mind a ketten?
Becca a lépcsőn ülve várta őket. Karját a térde köré fonta, kezét
behúzta gyapjúpulóvere ujjába. Sötét haja hosszan omlott a hátára.
– Úgy tűnik, eléggé ki van borulva – jegyezte meg Nick.
Valóban úgy tűnt. Sötét tekintettel, karikás szemekkel, vállait
összehúzva ült ott. Vagy talán csak egyszerűen fázott. Gabriel nem
volt túl jó az érzelmek értelmezésében.

A lány arca felderült, amikor meglátta őket. A kocsihoz szaladt,
és kis híján hamarabb odaért, mint hogy Chrisnek ideje lett volna
kiugrani, hogy kinyissa neki az ajtót.
A lány megtorpant előtte. Orcáin halványrózsaszín pír jelent meg.
– Szia! – mondta, és a füle mögé igazított egy hajtincset.
– Szia! – viszonozta Chris lágy, halk hangon.
Utána csak álltak ott, és egy hang sem jött ki a torkukon.
Gabriel a dudára csapott.
Erre szétrebbentek. Amikor beszálltak a kocsiba, Chris vállon bokszolta
a bátyját.
Becca bekapcsolta a biztonsági övét:
– Örülök, hogy mind itt vagytok.
Hangja tele volt aggodalommal. Nicknek tehát igaza volt.
Chris a lány felé fordult:
– Jól vagy?
Becca megrázta a fejét.
– Apám telefonált. Látni akar. Ma este.
Egyikük sem szólalt meg, így Becca szavai sokáig lebegtek körülöttük
a meleg utastérben.
Apja elementál Őrző volt, akit azért küldtek, hogy pusztítsa el
mindannyiukat.
Miután sikeresen megmenekültek, és két napig semmit sem hallottak
felőle, mindannyian azt gondolták, talán megint lelépett, éppúgy,
mint amikor Becca tizenegy éves volt.
Chris mély levegőt vett, és óvatosan megkérdezte:
– Akarsz találkozni vele?
Gabriel a visszapillantó tükörben a lányra pillantott. Becca szinte
belepréselte magát az ajtóba, és közben bámult kifelé az ablakon.
– Azt akarom, hogy tűnjön el a pokolba innen!

Chris még mindig őt bámulta.
– Ő az apád! – Szünetet tartott. – Biztos vagy benne?
– Lehet, hogy hozzájárult a „létrejöttömhöz”, de az az ember nem
az apám!
– Látni akarom! – mondta Gabriel. A válla már most is megfeszült.
A lány tétovázott.
– Várj… El akarsz jönni velem?
– Aha. Tartozom neki egy pár szívességgel.
– Mi tartozunk neki – helyesbített Nick. Az ő hangjában is hév
bujkált.
– Mondta, miért akar látni? – kérdezte Chris.
– Azt mondta, segíteni akar nekünk. Hogy újabb Őrzőt küldenek,
ha nem jelenti, hogy titeket… hát…
– Megöltek – Gabriel kitette az indexet Beccáék utcájának végén.
A lány nyelt egyet:
– Aha. Hé, légyszi fordulj balra! Fel kell vennünk Quinnt.
Gabriel megint rápillantott. Nem rajongott Becca legjobb barátnőjéért,
sőt a legkevésbé sem vágyott arra, hogy felvegye – különösen
akkor, amikor ennyi megbeszélnivalójuk lett volna.
– Még valakit? – kérdezte Gabriel. – Vegyem fel Huntert is?
Becca habozott, és Chrisre sandított:
– Sajnálom… Meg kellett volna kérdeznem…
– Remek – mondta Chris, Gabriel pedig érezte az öccse tekintetét
a visszapillantó tükrön át. – Biztos vagyok benne, hogy nem
szándékosan ekkora barom!
Gabriel rá sem hederített:
– Mikor ma este? Azt is mondta, hol?
– Az Annapolis Mallban. Nyolckor. A stoptáblánál fordulj
jobbra! A háztömb végén lakik.

Ha továbbra is olvasnád szívesen, a könyvesboltban megtalálod, akár a márkaboltban a westendben is.

 

Oldal: BRIGID KEMMERER-SPARK-SZIKRA/RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat