FOLYTATÁS.

Süsü lábujjhegyen lépkedett, átgázolt a bokrokon, szemét a röpködő lepkén
tartotta, vagyis nem tévesztette szem elől egy pillanatra sem! Így ért a patakhoz.
A lepke libegett-lebegett, majd rászállt a Második Marcona Zsoldos sisakjára, s
nagy kényelmesen elhelyezkedett.
A zsoldosok brummogva-ordibálva énekeltek, a kard meg visított a köszörűn,
volt nagy zenebona!
– Sss! Pssz! Sss! – pisszegett Süsü már messziről, de a zsoldosok nem hallották
a nagy zajban.
Süsü közelebb lopakodott, s újra pisszegett, még a kezét is a szája elé tette.
– Sss! Pssz! Sss!
Vagyis azt akarta mondani, hogy hagyják már abba egy percre a nagy
brummogást, meg kardvisíttatást, mert elriasztják a lepkét!
Az Első Marcona Zsoldos végre felnézett a köszörűhajtásból a nagy pisszegésre.
Rögtön a torkán akadt a szó, mikor meglátta Süsüt! Egy-két pillanatig némán
tátogott, mint a hal a parton. Majd megjött a hangja is, rémülten csuklott egyet,
s így kiáltott:
– Jaj! Egy sárkány! Jaj!
Süsü gyorsan rápisszegett.
– Sss! Pssz!

De a marcona zsoldos újra csuklott egyet, s utána egy nagyot ordított:
– Jaj! Egy sárkány!
A Második Marcona Zsoldos csodálkozva nézett rá, hogy mit rikácsol, meg
csuklik, meg kiabál?
– He? – kérdezte.
– Ott! Ott! Ott! Ott! – mutogatott az első zsoldos. – Jaj, egy sárkány! Egy
sárkány!
A Második Marcona Zsoldos hátra se fordult, leintette nagy fölényesen a
remegőt.
– Ugyan már, te anyámasszony katonája! Rémeket látsz! Még hogy sárkány!
Hajtsd a köszörűt!
De az Első Marcona Zsoldos csak a fejét rázta, hogy nem, nem, nem! Nem
anyámasszony katonája, nem lát rémeket, és nem hajtja a köszörűt!
Süsü lassan, roppant lassan nyúlt a lepkéért. A lepke elaludhatott, mert nem
vette észre, meg sem moccant a sisakon. Süsü óvatosan két ujjal megfogta a
sisakot, leemelte a lepkével együtt, s gyönyörködve nézte.
Na, a második zsoldos végre megfordult, mivel fázott a feje. Rémülten ordítani
akart egyet, de nem jött ki hang a torkán, csak tátogott, meg remegett, a kardot is
elejtette a nagy remegésben! De nem bírt elfutni, csak állt, mint akit megbéklyózott
a rémület. A fogai vacogtak, s csak ennyit bírt nagy nehezen kinyögni:
– Irgalmazz nyomorult életemnek! Irgalmazz nyomorult életemnek!
Süsü dühösen rápisszegett, mivel a lepke felébredt s elrepült. Süsü összegyűrte
a sisakot, s visszadobta a Második Marcona Zsoldosnak, ügyet se vetve a
remegésre meg a vacogásra, a lepke után csörtetett.
A Második Marcona Zsoldosnak elgyengült a lába, mikor látta, hogy Süsü
összevissza gyűri a sisakot, mintha csak papír lenne! El is ájult azonnal, elvágódott
hosszában.
Az összegyűrt sisak pont az arcára esett, úgyhogy mikor kinyitotta a szemét,
nem látott semmit, sötét volt.
– Végem van! – motyogta remegő szájjal. – Meghaltam, már biztos meghaltam,
azért van ilyen sötét!
Majd hallgatózott, fülelt, de nem hallott semmi mást, mint nagy cuppogást
meg vízcsöpögést, cupp, cupp, csöpp, csöpp! Az Első Marcona Zsoldos bújt ki
a patakból, ő cuppogott meg csöpögött. Süsü után nézett, majd a földön fekvő
másik marconára.

Na, ez szörnyethalt a rémülettől! – gondolta.
A földön fekvő is ugyanezt mondta vacogva:
– Meghaltam! Meghaltam!
Az Első Marcona Zsoldos szomorúan indult útnak. Már a túlsó parton járt,
mikor valami nagyon furcsát érzett, illetve úgy érezte, hogy valami nincs rendben!
Igen ám, de micsoda? Megállt, és erősen törte a fejét. Ekkor újra meghallotta a
Második Marcona Zsoldos nyöszörgését:
– Meghaltam! Biztos meghaltam!
– Hát persze! – csapott a homlokára. – Ez volt a furcsa! Aki meghalt, nem
mondja, hogy meghaltam, vagyis nem beszél!
Visszarohant a földön fekvőhöz, levette az arcáról a sisakot.
– Nyisd ki a szemed! – szólt rá.
A földön fekvő marcona óvatosan először csak az egyik szemét nyitotta ki,
körülnézett vele, majd utána a másikat is. Majd hirtelen felpattant s futott, mint
a nyúl.
– Ha nem haltam meg, akkor fussunk!
Az Első Marcona Zsoldost se kellett biztatni, futott utána, mint egy másik
nyúl.

Süsü híre megérkezik a királyi várba
A nagy, virágos rét szélén, a krumplivermek után, a veteményeskert mellett
állott a királyi vár! Elég ütött-kopott, meg rogyadozó, meg mállott vakolatú
volt, egyetlen tornyán a szélkakas is úgy berozsdásodott, hogy csak minden
szökőévben nyikorgott egyet. De azért vár volt! Sőt királyi vár, mert benne lakott
a Király, és ahol a Király lakik, az a királyi vár!
A Király öreg volt már nagyon, a vár meg huzatos, vagyis szegény Öreg Király
mindig, de mindig fázott!
Most is a sarokban gubbasztott, három pokrócot is magára terített, hogy csak
a koronája látszott ki, mégis fázott! Hogy ne fázzon annyira, tornázott egy kicsit
a pokróc alatt, óvatosan mozgatta a lábát, hajlította a derekát. S hogy rendben
menjen minden, lábmozgatás, meg derékhajlítgatás, vezényelt is magának:
– Egy, ket-tő! Egy, ket-tő! Az ördög vigye el, de hideg van! Törökbúza, meleg
málé! Egy, ket-tő! Egy, ket-tő! Elcsapom az összes favágót! Egy, ket-tő! El én!
Törökbúza, meleg málé! De akkor ki vág fát? Egy, ket-tő!
A Dada jött be valamiért a trónterembe, s csodálkozva hallgatta a hangokat,
mivel nem látott senkit, csak a sarokban egy halom pokrócot. Azután észrevette
a pokrócok fölött a koronát is! Sóhajtott egyet, s így szólt:
– De, fázom! – nyöszörgött a pokróc.
– Ebben a palotában mindig hideg van!
De leghidegebb meg mindig pont itt a
trónteremben! Vagyis ahol én vagyok!
Miért van pont itt mindig a leghidegebb?!
A Dadus erre nem tudott mit válaszolni,
hallatszott.
– Mi az? Mi az? Megjöttek a favágók? – örvendezett az Öreg Király.
– Mindjárt megnézem! – mondta a Dada, és odament az ablakhoz.
– Jaj, uram, királyom! Csak nem fázik felséged?
csak sajnálta a vacogó Királyt, de úgy sajnálta,
hogy majd megszakadt a szíve.
– Hozok egy kis forró teát! – ajánlotta.
De az Öreg Király csak legyintett.
– Mire ideér, kihűl! Már négy liter forró, illetve
kihűlt teát ittam! Nem használ semmit, csak lötyög
a hasamban! Hej-haj, törökbúza, meleg málé!
Ekkor az udvarról nagy zaj meg kiabálás

Hát ahogy lenézett, látja ám, hogy a két Marcona Zsoldos kiabál, magyaráz,
mutogat az összegyűlt népnek.
Mikor az egyik Marcona Zsoldos beszélt, a másik helyeslően bólogatott, meg
hümmögött, s mikor a másik Marcona Zsoldos beszélt, akkor az egyik helyeselt
neki!
Most éppen az Első Marcona Zsoldos beszélt:
– Ha én mondom nektek, elhihetitek! Ekkora rémisztő, tüzet okádó,
fogcsattogtató sárkányt még az ükapám sem látott! Csak a kisujja akkora, mint
a fél karom! Csak a kisujján a köröm akkora, mint egy péklapát! A szája meg
akkora, hogy ki-be sétálhatna rajta egy lovas katona!
A tömeg szörnyülködött, meg rémüldözött, meg sóhajtozott, hogy haj-haj!
Csak egy Suszterinas felejtette nyitva a száját, de ő is megbánta, mert belerepült
egy légy!
Most a Második Marcona Zsoldos köszörülte a torkát, s így folytatta a beszédet:
– Csak annyit mondok, hogy a bendője száz akó! A tüdeje meg száz
kovácsfújtató!
A tömeg újra megborzongott, meg sóhajtozott, csak a Suszterinas nyúlkált a
szájába, kereste a legyet, pedig az már rég elrepült.
Majd megint az Első Marcona Zsoldos vette át a szót:
– Jött felém, mint egy hegy! Én kirántottam a kardomat, s azt kiáltottam,
hogy megállj, te kutya sárkány! De hát csak jött felém, meg se hallotta! Erre
én levágtam az egyik fejét! De semmit se használt, meg se kottyant neki, csak
jött tovább! Erre levágtam a másik fejét! De hát minden hiába! Fittyet hányt az
egészre!
Fent a trónteremben fülelt az Öreg Király, majd türelmetlenül megkérdezte,
mivel nem hallott jól a pokrócoktól.
– Törökbúza, meleg málé! Mit fecseg az ott lent? He?
– Jajaj, felséges királyom! Valami sárkányról beszél! – sopánkodott a Dadus.
De az Öreg Király csak legyintett.
– Törökbúza, meleg málé! Ne sopánkodj itt, hanem akkor hívd a hadvezéremet!
A Dadus kikiáltott az ajtón, hogy: Hadvezér!, s nagy csörömpöléssel, meg
fogvacogással becsörtetett a Hadvezér.
– Uhu-raham, kihihi.... egy sásásá!
Az Öreg Király érdeklődve figyelte a vacogó Hadvezért.
– Mi baja a hadvezéremnek? Te is fázol?
– Nem. Én félek! – mondta a Hadvezér vacogva.
De az Öreg Király ilyen aprósággal nem törődött, kiadta a parancsot.
– Te vagy a hadvezérem! Megparancsolom, hogy azonnal űzd el a sárkányt!
A Hadvezérnek erre úgy elkezdett vacogni a foga, hogy beszélni sem tudott.
– Ke-he-gye-le-he-hem! – csak ezt hajtogatta.

Majd mikor az Öreg Király nem nézett oda, gyorsan belebújt a nagy
virágosvázába, amely a sarokban állt.
Lent a téren most a Második Marcona Zsoldos beszélt nagy hangon:
– Itt van, ni! – mutatta a behorpadt sisakját. – Magatok is láthatjátok a saját
szemetekkel!
A tömeg megbámulta az összevissza horpadt sisakot, s újra megborzongott.
Megborzongott a Suszterinas is, de most erősen becsukta a száját, nehogy
belerepüljön egy légy.
Az Első Marcona Zsoldos sem akart lemaradni, s így szólt:
– A saját szemetekkel láthatjátok, hogy nincs meg a kardom! – s felmutatta
az üres jobb kezét. – Nincs bizony! Mert ottmaradt a sárkány szívében. De még
az sem használt, és csak annyit ért, mintha megkarcoltam volna! Úgy ám! Csak
jött felém, csak jött felém, és végül mit tehettem, se kardom, se semmim, hát
elfutottam!
A tömeg még jobban megborzongott, úgy bámulta az Első Marcona Zsoldos
üres jobb kezét! A Suszterinas meg egy óriásit csapott a Pékmester hátára, mert
odaszállt a légy! De meg is bánta rögtön, mert akkora orrbavágást kapott a
Pékmestertől, hogy feldagadt az orra, olyan lett, mint egy cipó! Dagadt orrát
tapogatva búsongott hát, s hiába akarta megmagyarázni, hogy csak a légy miatt
ütött, mert a dagadt orrától nem tudott rendesen beszélni! Így hát hallgatott, és
búsongott, és az orrát tapogatta.
Most a Második Marcona Zsoldos beszélt.
– Bizony! Most itt állunk kard nélkül, meg behorpadt sisakkal! Bizony!
A tömeg már éppen sóhajtozni készült, mikor berobogott a két Favágó, fa
nélkül, fejsze nélkül. Már messziről kiabáltak, egymás szavába vágva.
– Egy sárkány! Jaj, egy sárkány! – kiáltotta az egyik.
– Az összes fánkat! Az összes fánkat – kiáltotta a másik.
– Ellopta, összetörte! – kiáltotta az egyik.
– Jaj! – kiáltotta a másik.
A tömeg éppen nagy lélegzetet vett, hogy sóhajtson egyet, mikor befutott a két
taligás is, messziről kiáltozva.
– A taliga ripitya! – kiáltotta az egyik.
– Tengely, kerék repetye! – kiáltotta a másik, aki a nagy futásban megbotlott,
s egy kicsit megharapta a nyelvét, s így nem tudta rendesen kiejteni a szavakat.
– A sárkány, az a gaz kutya! – kiáltotta az egyik.
– Bumm! Hogy csak úgy recsege! – kiáltotta a másik.
Ez már sok volt, ez már mindennél több volt, mindenki szívét félelem szállta
meg, rohant mindenki a házába, bezárta az ajtót, s egy pillanat alatt kiürült a tér.

Ha továbbra is szívesen olvasnád Sűsű a Sárkány kalandjait, a könyvesboltban rátalálhatsz.

 

 

Oldal: CSUKÁS ISTVÁN-SŰSŰ A SÁRKÁNY KALANDJAI/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat