Marcimese

Azt hiszik a felnottek,
minden gyerek egyforma,
mindig vidám, mindig nevet,
éjjel-nappal elégedett.
Meglepo az, ha egy ovis
néha kicsit mogorva?
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfi ú,
Marci. Szoke hajú, kék szemu fi ú volt,
aki családjával egy kicsi, sárga színu
házban lakott. Sok mindent szeretett,
mint a legtöbb óvodás kisgyerek.
Szerette az anyukáját és szerette
az apukáját, szerette a tejbegrízt,
és szerette a kopott gozmozdonyos
pólóját. Szeretett játszani, szeretett
nagyokat nevetni, bohóckodni,

és szerette nézni a hangyákat a parkban. Szerette nézni
a kukásautót is, meg azt, ahogy apa borotválkozik reggel.
Persze voltak olyan dolgok is, amiket nem szeretett. Például
nem szerette a spenótot, nem szerette a kiabálós óvó nénit,
és nem szerette, ha elvették a játékát. Nem szeretett este
lefeküdni, és nem szeretett reggel felkelni, nem szeretett
elindulni az óvodába, és kifejezetten utálta azt hallgatni,
hogy igyekezz már, mert mindjárt elkésünk! Idonként morcos
volt meg durcás meg dühös is sokszor, de azért nevetos is meg
jókedvu, sot még kedves és rendes is tudott lenni. Róla,
az óvodás Marciról szólnak a meséim.

Esti mese
Tücsökzene száll a széllel,
betakar a suru éjjel.
Bárányfelho, puha párnám...
S kalácsképu holdkosárkán
ragyog fényes csillaglámpám.
Egy nap igazán különös dolog történt vele, pedig a reggel
éppen úgy indult, ahogy máskor is szokott. Édesanyja eloször
kedvesen, majd egyre bosszúsabban kérte, hogy keljen már föl.
Marci dühösen a fejére húzta a takarót, mert nem szerette,
ha dorgálják.

– Marcikám! Este megint nem akartál ágyba bújni,
most meg fáradt vagy felkelni. Ígérd meg, hogy este nem húzod
majd az idot, hanem szépen befejezed a játékot, amikor szólok,
és elmész lefeküdni, rendben?
Marci dünnyögött valamit válaszul, amit lehetett akár
igennek is érteni, majd öltözködni kezdett. Miután sikerült
teljesen felébrednie, visszatért a jókedve is, és egész nap
nem gondolt arra, hogy vajon mit jelenthet az,
hogy „idoben lefeküdni”.
Nem is volt semmi gond egészen addig, amíg be nem
sötétedett. Marci megvacsorázott, ügyesen megfürdött, aztán
kikönyörögte, hogy kicsit még játszhasson. Anya engedékenyen
legyintett:
– Jól van, játssz egy kicsit, legalább megnézem addig
a híreket.
Marci alagutat épített a kockából, sorba állította az autóit,
de egyre nagyobb gombóc nott a torkában attól, hogy mindjárt
vége lesz a híradónak, és akkor neki le kell feküdnie. Már nem
is tudott másra gondolni, csak erre, és bizony félni kezdett.
Hamarosan anya oda is szólt neki:
– Marci, szedd össze szépen a kockát, és menj lefeküdni!

Marci úgy tett, mintha egyáltalán nem hallaná, de amikor
anya felemelte a hangját, nagy nehezen pakolni kezdett. Betett
egy kockát a helyére, aztán hosszan nézegette a következot,
mielott a kosárba tette volna.
– Ne húzd az idot, kisfi am! Késo van. Mit ígértél reggel?
Holnap megint nem tudsz majd felkelni!
Marci csak annyit értett az egészbol, hogy anya mérges,
megint kezdodik az esti veszekedés, és ettol egyre rosszabb
lett a kedve. Anya is ugyanerre gondolt, meg arra,
hogy milyen sok munkája van még, és ezért neki is egyre nott
a rosszkedve.

Oldal: K LÁSZLÓ SZILVIA-MARCI ÉS A GALIBÁK 1/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat