A színdarabból készült film - 1935-ben készűlt.

ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Athén. Terem Theseus palotájában.
Theseus, Hippolyta, Philostrat
és kísérők jőnek
THESEUS Gyorsan közelget; szép Hippolytám,
A nászi óra; négy boldog nap új
Holdat derít föl; ah, de mily soká
Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,
Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,
Ki egy fiú örökjén teng sokáig.
HIPPOLYTA Majd csak leszáll e négy nap éjbe már,
S elálmodozza négy éj az időt;
És akkor a hold, mint az égre újan
Felvont ezüst ív, fogja nézni dús
Menyegzőnk éjjelét.
THESEUS Eredj, Philostrat,
Serkentsd örömre Athén ifjait;
Ébreszd föl a kedv játszi szellemét:
A méla bút űzd a halotti házhoz,
Sápadt alakja nem közénk való.
Philostrat el
Kard volt ugyan kérőm, Hippolyta,
Bántalmakon vevém szerelmedet;
De a menyegző más hangból megyen:
Az fény, az ünnep, az vigság legyen.
Egéus, Hermia, Lysander és Demetrius jőnek
EGÉUS Üdv és szerencse, nagyhirű vezér!
THESEUS Üdv, jó Egéus; nos mi jót hozasz?


EGÉUS Panasszal és bosszúsággal teli
Jövök leányom, Hermiám iránt. –
Demetrius, állj elő. – Kegyelmes úr,
Ez az, kinek nejűl igértem őt.
Lysander, állj elő: s ez itt, uram,
Ez bűvölé meg gyermekem szivét:
Te, te Lysander, adtál néki verset,
S váltál szerelmi zálogot vele:
Te zöngted a holdfénynél ablakán
Álhangon álszerelmed énekit;
Bokréta, hajlánc, gyűrü, pipere,
Nyalánkság és tanult fogásid által
(Mi balga lyánynak mind nyomós követ),
Képzelme mássát te oroztad el;
Csellel csenéd ki gyermekem szivét,
S tetted fanyar-dacossá ellenem
Az engedelmest. – Én tehát, uram,
Kegyelmes úr, ha itt, fejedelmi színed
Előtt se vállalná Demetriust:
Athéne ős jogán követelem,
Hogy mint enyémmel bánhassak vele,
S vagy e derék ifjúnak adjam őt,
Vagy a halálnak, mit törvényeink
Rögtön fejére szabnak íly esetben.
THESEUS És Hermia?… Fogadj szót, szép leány.
Nézd úgy atyádat, mint istent, kitől
Eredtek összes bájaid; igen,
Kinek viasznyomása vagy te csak,
És akitől függ, épen hagyni a
Nyomott ábrát, vagy eltörölni azt.
Demetrius jeles, derék fiú.
HERMIA Lysander is.
THESEUS Magában ő is az:
De nem birván atyád igéretét,
A másikat kell tartanod jelesbnek.
HERMIA Ó, bár szememmel nézné őt atyám!

THESEUS Jobb, hogy te nézd atyád eszével őt.
HERMIA Kérem, bocsásson meg, fenséges úr.
Én nem tudom, mi tész ily vakmerővé,
Szemérmem is hogyan engedheti
Ily körben érzelmimről szólanom;
De kérem, hadd tudjam, kegyelmes úr,
Mi az, mi érhet, legrosszabb, ha én
Demetriushoz nőül nem megyek.
THESEUS Halállal halni meg, vagy mindörökre
Száműzni férfi-körből tenmagad.
Vess hát sziveddel számot, Hermia,
Vizsgáld meg ifju pezsgő véredet:
Lesz-é erőd, ha most szót nem fogadsz,
Viselni vesztaszűzek öltönyét,
Sötét zárdába csukva, holtodig
Sivár apáca lenni s elhaló
Himnuszt rebegni meddő holdvilágon.
Háromszor áldott, ki vérét leküzdve
E szűzi pályát híven futja meg;
Hanem letörve mégis boldogabb
A rózsa, mint ha szűz tövissein
Áldott magányban nő, él és hal el.
HERMIA Úgy nőjek, éljek, haljak én, uram,
Mintsem lemondjak szűzi szép jogomról
E férfiért, kinek gyülölt igáját
Szivem hódolva el nem ösmeri.
THESEUS Időt adok még a megfontolásra:
S majd a jövő újholdkor – az napon,
Mely szép arámmal engem összefűz
Örök frigy által – vagy halálra készülj
Mint engedetlen ősz atyád iránt,
Vagy hogy Demetriusnak nője léssz;
Vagy a Diána oltárán örökre
Sivár, magános életet fogadni.
DEMETRIUS Hajolj, szép Hermia; s te is, Lysander,
Add fel jogomnak áligényedet.

LYSANDER Birod, Demetrius, atyja szerelmét;
Hagyd nékem a leányét; vedd el apját.
EGÉUS Gúnyos Lysander! jó, ő bírja hát
Szerelmem, és ez néki adni kész,
Ami enyém! A lány enyém; azért
Demetriusra átruházom őt.
LYSANDER Uram! vagyonra, vérre nem vagyok
Alábbvaló; szerelmem gazdagabb;
Van birtokom, csakoly jól rendezett,
(Ha nem különben) mint Demetriusnak;
És ami több, mint mind e kérkedés,
Engem szeret szépséges Hermia.
Mért hát feladni gyáván jogomat?
Demetrius, szemébe mondom ezt,
Nedár leányát, a bájos Helénát
Szerelmi csábitással megnyeré;
S az most eped szegény, híven eped,
Bálványozásig, e rossz hűtlenért.
THESEUS Hallottam erről, volt is szándokom
Beszélni, megvallom, Demetriusszal;
De szorgos ügybajom közt feledém. –
Azonban, jer velem, Demetrius,
Egéus, jertek mindketten velem:
Egy kis magános lecke vár reátok. –
Te meg, szép Hermia, szeszélyidet
Atyád parancsának rendeld alá,
Másképp Athéne zord törvénye (melyet
Nem áll jogomban meglágyítani),
Halálra, vagy rideg életre szán. –
Hát te, szerelmem?... Jer, Hippolyta;
Jerünk, Egéus és Demetrius:
Egy s más dologra majd nászunk körül
Használni foglak, s holmit közleni,
Mi bennetek közelről érdekel.
EGÉUS Tisztünk parancsol, vágyunk vonz követni.
Theseus, Hippolyta, Egéus, Demetrius és kíséret el

LYSANDER No édes?... arcod mért ily halovány?
Rózsái mért hervadnak ily hamar?
HERMIA Tán mert eső nincs rájok, bár szemem
Viharja őket váltig öntözi.
LYSANDER Ó, jaj! a hű szerelmek folyama,
Amennyit én olvastam, vagy regében
Hallottam, kényelmes nem volt soha;
De majd a vérség volt különböző –
HERMIA Ó, fájdalom! nagy lenni a kicsinyhez.
LYSANDER Majd korra nézve állt be akadály –
HERMIA Ó, bosszuság! vén lenni ifjuhoz.
LYSANDER Majd a rokonság választása dönte –
HERMIA Ó, kész pokol! szeretni más szemével.
LYSANDER Vagy, ha rokonszenv fűzte a frigyet,
Halál, betegség, harc rohanta meg,
S percig-valóvá tette, mint a hang,
Mint árny, tünővé; mint álom, röviddé!
S mint villám fénye kormos éjszakán,
Mely pillanatra földet és eget
Föltár, de míg ezt mondanók: nini!
Már a sötétség torka nyelte be.
Ily gyorsan elvész minden, ami fény.
HERMIA Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet,
Ha már ez oly szokott szerelmi baj,
Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sohaj,
Szegény szerelmünk útitársai.
LYSANDER Jó hitben élsz: de halld csak, Hermia.
Van nékem egy jó néném, aki özvegy,
Dús jövedelmü, és gyermektelen:
Lakása innen hét mérföld csupán;
S engem szeret, mint egyetlen fiát.
Ott elvehetlek, édes Hermiám,

Athéne zord törvénye ott nem ér.
Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel
Atyád lakából, és ama ligetben,
Mely városunkhoz egy mérföldre van,
(Hol téged egykor s a kedves Helénát
Találtalak volt május ünnepén),
Ott várni foglak.
HERMIA Jó Lysanderem!
Esküszöm Ámor legfeszesb ivére
S aranyhegyű nyilára itt neked;
A hű galambra, mit kedvell Cythére,
S mindenre, ami forraszt szíveket;
A tűzre, mely lángolt Didó alatt,
Midőn a csalfa trójai szaladt;
Amennyi férfi-hit már szegve lőn,
Mely számra több, mint nő valaha tőn:
Hogy holnap éjjel a mondott helyen
Hű kedvesed bizonnyal megjelen.
LYSANDER Úgy legyen, édes. Ím, Heléna jő.
Heléna jő
HERMIA Hová sietsz, Heléna, szép-magad?
HELÉNA Szépnek gunyolsz? Vedd vissza „szép” szavad:
Boldog szép! mert szeret Demetrius,
Kit szép szemednek sarkcsillagja húz;
S ajkad zenéje dallamosb neki,
Mint kis pacsirta zengő éneki
A pásztornak, midőn zöld bársony a
Vetés, s rügyedzik a galagonya.
Ragály ragad: ó, bár ragadna rám
Arcod, beszéded is, szép Hermiám!
Fülemre szózatod, szemed szememre,
Ajkamra nyelved bájos zöngedelme!
Ha volna egy világom: mind elédbe
Raknám, az egy Demetriust kivéve.
Ó, mondd: hogyan nézsz rá? mi a cseled,
Mellyel szivét úgy megbilincseled?

HERMIA Mordan tekintek rá, mégis szeret.
HELÉNA Ó, hogy mosolyom annyit nem tehet!
HERMIA Ha megszidom, szerelme a viszonzás.
HELÉNA Ó, bár imámba volna ennyi vonzás!
HERMIA Utánam jár, ha mégúgy megvetem.
HELÉNA S engem kerül, ha mégúgy szeretem!
HERMIA Nem én hibám, Heléna, hogy imád.
HELÉNA Csak bájodé: ó, voln' enyém hibád!
HERMIA Légy nyugton: engem ő nem lát soha;
Lysander s én szökünk innen tova.
Amíg Lysandert nem láttam, Helén,
Athént paradicsomnak képzelém:
S ó, lásd, szerelmünk mennyi kéjt adott,
Hogy üdvem így pokollá válhatott.
LYSANDER Heléna, tőled mért titkoljuk el:
Holnap, ha Phoebe éji útra kel,
S ezüst arcával habtükörbe néz,
S hig gyöngye a mezőn elhintve lész –
Midőn a biztos éj lesz csak tanúnk,
Athéne kapuin elillanunk.
HERMIA És a ligetben, hol friss ibolyán
Szoktunk heverni pázsit nyoszolyán,
Kiöntve gondtól dadogó szivünk –
Lysander és én össze ott jövünk;
S onnan, Athénének fordítva hátot,
Megyünk keresni új hont, új barátot.
Isten veled, barátnőm; zárj imádba;
S Demetrius szeressen még, imádva.
Légy ott, Lysander; holnap éjfelig
Szemeink egymás kéjét nem ízlelik. (El)
LYSANDER Ott édes, ott. Élj boldogul, Helén,
Demetrius viszonzó kebelén. (El)
HELÉNA Mily boldog némely ember! Engem éppen
Oly szépnek tart mindenki Athenében;

Mit ér? Demetrius izlése más;
Csak ő nem tudja, mi köztudomás.
S mint ő csalódik Hermia kecsét
Nagyítva: túlzom én az ő becsét.
Sok tárgyat, ami hitvány, nemtelen,
Naggyá, dicsővé tesz a szerelem;
Nem szeme lát, csak szíve – s ez okon
Festik Cupídót szárnnyal, de vakon;
Elméje van s balúl itél vele:
Szárny, szem nekűl: ez a hóbort jele.
Gyereknek is jól mondják annyiban,
Hogy oly könnyelmű választásiban,
És, mint játszó gyerek szavát szegi,
Játszik hitével, sosem áll neki:
Demetrius is, míg nem látta őt,
Hogy, szórta esküit, mint jégesőt!
S alig sütött Hermia fénye ki,
A jég elolvadt: zápor hull neki!
Most a szökést megyek tudtára adni;
Majd éjjel a ligetbe fog szaladni
Utána; s ha ezért hálája vár rám,
Nagy áron vettem, a féltés nagy árán;
De látnom azt, ha majd a távozó
Üresen t ér meg – oly jutalmazó! (El)

Oldal: WILLIAM SHAKESPEARE-SZENTIVÁNÉJI ÁLOM/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat