A történetből a film 1975 - ben készűlt.

1
Amelyben véget ér a tanítás, Kece kipróbálja a zseblámpát,
de azért elindulnak, egy tyúk feketére ég, de
azért megeszik
1.
Mint minden igazán vidám gyerektörténet, ez is egy
csengõszóval kezdõdik. Mégpedig, sejthetitek, az utolsó
csengõszóval, amelynél édesebb muzsikát a világ legnagyobb
zeneszerzõje sem tudna kitalálni. Pedig amúgy különben elég
csúnya berregés: zrr, meg: hrr, meg: brr – de hát, mint annyi
dolgot az életben, ezt is széppé költi át az emberi vágyakozás.
Vagyis szólt a csengõ, zörgött, hörgött, berregett, és Bádogos,
akinek pedig olyan botfüle volt, hogy mankó helyett
lehetett volna használni, lehunyta a szemét, szeplõs arcán
áhítat terült szét, és úgy hallgatta, mint egy szimfóniát.
Tuka férfias komolyságot erõltetett az arcára, és tüntetõ
lassúsággal szedte össze a füzeteket, ceruzákat, mint akit
akármilyen csip-csup üggyel nem lehet kihozni a sodrából.
Bezzeg Cseppcsányi alig bírt magával, rezgett, remegett,
mint egy higanygolyó, hirtelen kigurult a padból, a táblához

rohant, s hatalmas lendülettel, már ameddig rövid karja
felért, óriási V betût rajzolt az „AKÁCIÓ!” elé. Szinyák és
Kece, akik egy padban ültek, mintha csak erre vártak volna,
felugrottak a pad tetejére, és világgá harsogták a visszavonhatatlan
tényt:
– Vakáció! Vakáció! Éljen sokáig a vakáció!
Palánk Géza, aki elõttük ült, finom nehezteléssel a fejét
csóválta. De azután õt is magával sodorta az események
ellenállhatatlan lendülete, ugyanis Szinyák elvesztette egyensúlyát,
és Kecét is magával rántva, mint Dugovics Titusz a
törököt, Palánk Géza nyakába zuhantak.
Mire kigabalyodtak egymásból, a tanterem kiürült, csak õk
maradtak ott hatan, mint az összeesküvõk, bár az igazat megvallva,
a többiek egy cseppet sem törõdtek velük, kirohantak
a végtelennek tûnõ nyárba, mint a kalitkából szabadult csízek.
Palánk Géza szólalt meg elõször, neheztelõ orrhangon:
– No de kérlek! No de kérlek!
Szinyák udvariasan felsegítette Kecét, majd cigányosan
fekete képét komolyra igazítva válaszolt:
– Pardon, gróf úr! Az egészrõl a gravitáció tehet! Mert
eshettünk volna felfelé is, ha nincs ez az átkozott nehézkedés!
Kece tökéletesen meg volt elégedve ezzel a válasszal, a
maga részérõl nem tett hozzá semmit, a térdét dörzsölte nagy
buzgalommal, ahol a két régi sebhely közé egy harmadik
fakadt az esés következtében.
Tuka végre összepakolta könyveit, és minden izgalom
nélkül feltett egy kérdést:
– Minden rendben van?
A többiek egészen világosan érthették, hogy mire vonatkozik
ez az egyszerû kérdés, mert bólogattak, és így válaszoltak:

– Minden rendben!
Cseppcsányi a nagyobb hatás kedvéért egy hatalmas felkiáltójelet
rajzolt a táblára.
Tuka elégedetten biccentett.
– Akkor holnap indulunk!
Mégis valami nagyon izgalmas dologról lehet szó, mert
lám, a komoly Tuka szeme ragyog, mint a karbunkulus, s a
többi gyerek szemében is parázslik az öröm, mint a kerékpár
stoplámpájában az ásványi fény.
Cseppcsányi rikkantott a táblánál:
– Csak innen el gyorsan, mert a ruhámba ivódik az iskolaszag!
Aztán szagolhatom egész nyáron!
A furcsa, színpadon használatos szórend lenyûgözte õket,
mert kifelé tolongva kiabálták:
– Csak innen el gyorsan!
Szinyák még hozzátette az ajtóban:
– Mondá az õsz Cseppcsányi!
Egy pillanatra visszanézett az üres tanteremre, s olyan
furcsa érzése támadt, mintha egy idegen lakásba nézne be
akaratlanul. Minden ismeretlen volt, illetve ismeretlenné vált
– a padok, a tábla, a falon a képek. De hát Szinyák most
nem ért rá furcsa, ismeretlen benyomásokkal foglalkozni, a
többiek után rohant, és csatlakozott hozzájuk az utcán.
Tuka, akitõl az egész ötlet származott, s akit különben is
amolyan vezérfélének tekintettek (hallgattak rá, még a nagy
civódások, veszekedések közben is), most még egyszer
komolyan végignézett rajtuk az utcán, és azt mondta:
– Tehát három fõnek egy sátor! Egyet hozok én, egyet
meg hoz Palánk Géza. Megvan a sátor, Géza?
Palánk Géza finoman biccentett.

– Megígértem, nem? Természetesen megvan. Cseh túrasátor!
– tette hozzá hencegve.
Tuka elsiklott a túrasátor fölött, fontos az, hogy megvan.
– Helyes. Szinyák hoz egy petrófõzõt! Megvan a fõzõ?
Szinyák lelkesen bólogatott.
– Meglesz! De petróleumot közösen veszünk!
– Igen, majd a közös kasszából fedezzük. Te csak vedd
meg, majd kifizetjük! Bádogos hoz egy bográcsot. Rendben
van a bogrács, Bádogos?
– A bogrács holnap elõáll! – jelentette ki Bádogos szokatlan
fordulattal, mert mindig összekeverte a frissen felszedett
mondásokat.
Tuka, aki pedig általában ki szokta igazítani, mert idegesítette
Bádogos renyhesége, most csak legyintett.
– De fényesre súrolva, Bádogos!
Bádogos vaktában válaszolt:
– Ragyogni fog, mint a vöcsök!
Ez már azért Tukának is sok volt, de az ügy érdekében
meg az idõ rövidsége miatt legyûrte ingerültségét.
– Helyes. Kece hoz egy zseblámpát, Cseppcsányi pedig
egy fûrészt. Rendben?
– Rendben – mondta Kece.
– Rendben – mondta Cseppcsányi. – Elhozom a rókafarkút!
– Ezenkívül mindenki hoz két takarót, kanalat, villát,
pléhtányért, törülközõt, szappant, fogkefét. Vagyis mindent,
ami nélkülözhetetlen a civilizált élethez!
Bádogos morgott:
– Táborozni megyünk, nem? Minek az a nagy fene civilizáció?
Fogat itthon is moshatok!

De most ez a kijelentés, amely Bádogos szellemi színvonalát
figyelembe véve, szellemesnek is mondható volt,
semmi sikert nem aratott. Sõt, Cseppcsányi hátba vágta
Bádogost, és vigyorogva letorkolta:
– Mert különben kihullnak a fogaid! És ehetsz pempõt
meg tejbegrízt!
– Utálom a tejbegrízt! – morogta Bádogos.
– Na látod, azért kell a fogkefe! – zárta le a vitát
Cseppcsányi.
Tuka még egyszer végigfutotta gondolatban a tenni- és
hoznivalókat, hogy nem felejtett-e ki valamit. Bár elég sokat
ábrándoztak meg álmodoztak errõl a táborozásról, a gyengék,
a félénkek is lemorzsolódtak a tervezgetés ideje alatt, így
maradtak hatan, hat jó barát. Gyûjtöttek a közös kasszába,
számtalan listát és programtervezetet készítettek, úgyhogy
mindenki kívülrõl tudott már mindent, és ez az utolsó „eligazítás”
is feleslegesnek tûnhet a közömbös szemlélõ elõtt.
Csakhogy a közömbös szemlélõ nem tud semmit! Nem tudja
elõször is azt például, hogy micsoda szívet-tüdõt tágító öröm
volt az, amikor végre a szülõk is beleegyeztek a tervbe.
Vonakodva, az igaz, mert a szülõ azért szülõ, hogy aggódjék
a csemetéjéért. És ennél az esetnél az aggódást be kell szorozni
tizenkettõvel, és akkor még nem is számoltuk a nagymamákat
és egyéb oldalági rokonokat – és ez így is akkora
hatalmas aggódás, amellyel már egy közepes szélmalmot el
lehet hajtani. Ezt még annak idején Szinyák jelentette ki,
nagyon pontosan érzékeltetve a szülõk ellenállását. Hogyisne,
hiszen õk hatan, teljesen egyedül, minden felügyelet
nélkül, felnõtt férfiak módjára, meg akartak vívni a természettel!
Ezt Bádogos mondta, amin mindenki elcsodálkozott,

mert ilyen értelmes mondást Bádogostól még nem hallottak!
De hát végül gyõzött a fiúk makacssága, a sóhajtozás meg
egyre halkult, az ellenvetések gyöngültek, a nagymamák
siránkozása zsörtölõdéssé szelídült, s a szülõk beleegyeztek,
hogy rendben van, elmehetnek egy hétre a Dunára, ha...
Ez a „ha” az utolsó ellenérv volt, amolyan óvintézkedés,
Kece mamájának az ötlete. Mert természetesen a szülõk is
összeültek, tanácskoztak, jegyzéket váltottak, és törték a
fejüket. Kece mamája foglalta össze a helyzetet:
– Nem vitás, hogy a gyerekeknek önállóságra van szükségük.
Különösen a fiúgyerekeknek! Én nem is szeretném,
ha az én fiamból valami nyámnyila felnõtt lenne. Én támogatom
is a tervüket. De másfelõl mégiscsak gyerekek. Ezért
kellene ott a környéken megbízni valakit, aki rajtuk tartja a
szemét. Titokban természetesen, hogy ne vegyék észre –
tette hozzá Kece mamája igen jó ösztönnel. – Éppen ezért
körül kell néznünk a színhelyen.
Mindnyájan elfogadták az ötletet, és megbeszélték, hogy
Kece mamája meg Palánk Géza mamája kimegy a színhelyre,
és elintéz mindent.
Kece mamája a terepszemle elõtt kifaggatta Kecét, hogy
hova szeretnének menni pontosan.
– A Törökcsárda után! Ott van egy jó lapos, fûzfás partrész
– jelentette ki Kece, mert ebben már természetesen õk
is megegyeztek. Elõzõleg tájékozódtak, érdeklõdtek, megvitatták
a Magyarországon fellelhetõ még vadnak vagy
félvadnak mondható helyeket, és a Törökcsárda utáni partrészben
egyeztek meg.
– Ott szemben van a nagy sziget. Annak a partján – tette
hozzá Kece magyarázkodva.

A két mama kiutazott a Törökcsárdához. Körülnéztek, és
igen jól megegyezhettek valakivel, mert nagyon elégedetten
jöttek vissza.
– Minden rendben van! – jelentették ki a rendkívüli szülõi
értekezleten.
– És mennyit kér az illetõ? – kérdezte Bádogos mamája.
– Egy fillért se! De azért teljesen megbízható. És ráér
egész nap.
Kece mamája igen alapos nõ volt, s a többiek megnyugodtak
a kijelentéstõl. Most már nem volt „ha”, indulhatott az
expedíció!
Tuka, miután végiggondolt mindent, kiadta a legutolsó
utasítást:
– Holnap reggel fél nyolckor a távolsági autóbusz-állomáson
találkozunk! Szülõi kíséretet mellõzzük! Szevasztok!
A gyerekek szétrebbentek, Szinyák és Kece együtt ballagott
hazafelé.
– Öregem – mondta Szinyák. – Öregem, ha elképzelem,
hogy holnap már itt hagyom ezt a poros várost!
– És a fagylaltot! – vágta rá Kece. – Gyere, pótoljuk be,
amit lehet!
És bepótolták. Minden útba esõ fagylaltosnál vettek fagylaltot,
a biztonság kedvéért tettek egy-két kanyart is, és
teljesen berekedve érkeztek haza.

2.
Az Engels téri buszállomás utasai, takarítónõi, pihenõ
sofõrei, az üvegkalitkában az információs kisasszony, a
taxijuk mellett álldogáló taxisok különös gyülekezésre

figyeltek fel. Elsõnek Bádogos érkezett, s mivel mind a két
keze tele volt, az egyszerûség kedvéért a fején hozta a
fényesre csiszolt bográcsot. Olyan volt, mint egy középkori
zsoldos. Cseppet sem törõdött a feléje áramló figyelemmel,
leült egy padra, valahonnan elõhalászott egy megkezdett
kolbászos kenyeret, és nagy buzgalommal majszolta. A
bogrács minden harapásnál megcsörrent a fején, de Bádogos
ezzel nem törõdött.
Másodiknak Szinyák robogott be, hátán hatalmas hátizsák,
kezében lóbálta az öreg, kormos petrófõzõt, s hangosan
üdvözölte Bádogost:
– Üdv, Cézár, a túri morák neked szalutálnak!
Bádogos szájában megállt a falat, a fejét forgatta idegesen.
– Mi, mi? Mi az a túri micsoda?
Szinyák lehuppant mellé.
– Így köszöntötték a légiósok Cézárt, szabad magyar
fordításban! A bátyámtól tudom, humán gimibe jár. Akarod
hallani latinul is? Ave Caesar, morituri te salutant! Hja,
öregem, a klasszikus mûveltség!
Bádogost leterítette a klasszikus mûveltség, idõ kellett
hozzá, hogy magához térjen, s újra megindítsa állkapcsát. S
alig nyelte le az agyonrágott falatot, mikor megjelent Kece
és Cseppcsányi. Lepakoltak a padra, Cseppcsányi az ingébõl
elõhúzta a rókafarkú fûrészt, és büszkén mutogatta.
– Valódi svédacél! Hallgassátok meg a pöngését!
Megpöngette a fûrészt, és sorban odatartotta a fülükhöz.
Bádogos újra ideges lett, mert a bogrács berezonált a
fûrésztõl, és úgy szólt, mint egy félrevert harang.
– Vidd innen azt a vacakot, berezonál a koponyacsontom!
– mondta dühösen Cseppcsányinak.

Szinyák kíváncsi lett, hogy milyen lehet Bádogos berezonált
koponyacsontja, de a további kísérletet félbeszakította Tuka.
– Szevasztok! – köszöntötte õket. – Palánk még nincs itt?
– Lerakta a hátizsákját s a szépen összeszíjazott háromszemélyes
sátort.
– Majd befut a gróf úr is – vigyorgott Szinyák – egy
meggörnyedt nagymamával, aki a felszerelést cipeli utána!
Tuka leintette a gúnyolódó Szinyákot, de az az igazság,
hogy Szinyák nem sokat tévedett, mert befutott egy taxi az
állomásra, s Palánk Géza úgy nézett ki az ablakán, mint egy
Afrikába induló angol fõrend. Fehér vászonsapka volt a
fején, zöld napszemüveg az orrán, tengerészcsíkos trikója
fölött könnyû õzbõr lemberdzsek.
– Azannyát! – ámuldozott Bádogos, mikor felismerte
Palánk Gézát.
Palánk Géza kiintett nekik, majd könnyedén kilépett a
taxiból. A taxis hátrament a csomagtartóhoz, és rakta kifelé:
egy bõröndöt, egy horgászfelszerelést, egy elegánsan becsomagolt
cseh túrasátrat, egy összehajtható kempingszéket,
egy alumínium étkészletet, egy hûtõtáskát és az összeszíjazott
plédeket.
Palánk Géza kifizette a taxist, aki beállt bámuló kollégái
közé.
Szinyák tért elõször magához.
– Hát te hova készülsz? – szólította meg köszönés helyett
Palánk Gézát.
– Szevasztok! – köszönt Palánk Géza, eleresztve füle mellett
a Szinyák megjegyzését.
– Szevasz! – mondta Tuka. – Nem lesz egy kicsit sok a
csomagod?

– Á! – felelte Palánk Géza könnyedén. – Elviszi az autóbusz!
Ezek mind szükséges holmik.
– Te tudod – hagyta rá Tuka, aki nem akart vitatkozni.
Palánk Géza leült a padra, majd a levegõbe szippantgatva
megszólalt:
– Mi ez a rettenetes bûz?
Bádogos szájában is megállt a falat, s idegesen mozgatta
az orrát.
– Én is érzem!
– Olyan, mintha kõolaj lenne – állapította meg Palánk Géza.
– Olyan, mintha! – helyeselt Bádogos tele szájjal.
Mindnyájan Szinyákra néztek, Szinyák épp egy tréfával
akarta elütni a dolgot, mikor leesett neki a húszfilléres, hogy
ez csakis a petróleum lehet. Rémülten kapott a hátizsákja
után, megszagolta, s kétségbeesett képpel jelentette ki:
– Kiömlött az a vacak petróleum! Átitatott mindent!
– Nem baj – vigasztalta Cseppcsányi. – Nem megy bele
a moly!
– Mindenesetre tedd arrébb – morgott Bádogos. – Mert
elveszi az étvágyamat! Már a kolbásznak is petróleumíze van!
Szinyák dühösen nézett Bádogosra.
– Csukd be a szád evés közben! – mondta neki, de azért
arrébb rakta a hátizsákot.
Még fél órájuk volt az indulásig, Tuka elment jegyet
venni, Kece meg Szinyáknak sugdosott, meg akarta mutatni
a csodálatos zseblámpáját.
– Valami sötét hely kellene! Van rajta zöld, kék és piros.
Szinyák kíváncsi lett a lámpára.
– Gyere! – mondta. – Tudok egy sötét helyet!
Beballagtak az épületbe, s lesurrantak a mellékhelyiségbe.

Kece bement az egyik fülkébe.
– Figyeld a plafont! – szólt ki.
Behúzta az ajtót, Szinyák a plafont figyelte.
Valóban csodálatos zseblámpa volt! Kék, zöld és piros
fények villóztak a fekete csempeburkolaton. Így játszottak
a fényekkel, mikor Szinyák megszólalt:
– Gyere ki, mert lekéssük a buszt!
Kece eloltotta a zseblámpát, és ki akart jönni a fülkébõl,
de nem nyílott az ajtó. Valahogy beakadhatott a zár. Kece
rázta, rángatta, Szinyák kívülrõl piszkálgatta, de a zár megmakacsolta
magát.
– Most mi lesz? – suttogta Kece elhaló hangon.
– Várj, megkeresem a takarítónõt! – biztatta Szinyák, és
elrohant.
– Ne hagyj itt! – könyörgött Kece.
De Szinyák már kiszaladt, megkereste a takarítónõt, és
elhadarta neki, hogy nem nyílik az ajtó, és le fogják késni
az autóbuszt.
Az öreg, mogorva takarítónõ gyanakodva nézett Szinyákra.
– Akkor te hogy tudtál kijönni?
Szinyák erre nem tudott felelni, könyörgésre fogta a dolgot:
– Tessék jönni, néni, kérem!
A takarítónõ kényelmesen elindult. Lent szétnézett.
– Melyik az? – kérdezte.
– Kece! – suttogta Szinyák. – Kece, hol vagy?
A takarítónõ fenyegetõ arcot vágott.
Kece végre megszólalt:
– Itt vagyok!
– Tetszik hallani, ott van! – mutatott az ajtóra Szinyák.
A takarítónõ morogva kinyitotta az ajtót.

Kece kijött a fülkébõl.
– Köszönjük szépen! – vetette még oda Szinyák, és elrohantak.
A peronon türelmetlenül várták õket.
– Hol a csudában voltatok? – kérdezte Tuka. – Nemsokára
indulunk. Mindjárt beáll a busz, és be kell rakodnunk!
– Jó, jó, már itt vagyunk! – nyugtatta õket Szinyák. – Hol
az a busz?
– Legjobb lenne, ha te egészen hátra ülnél! – figyelmeztette
Bádogos. – Mert esetleg le fognak szállítani a bûz miatt!
– Majd belocsolom kölnivel! – morgott Szinyák. – Különben
is közös petróleum!
– Csak volt! Most már a tiéd, egyedül a tiéd! – vigyorgott
Bádogos, és megigazította a fején a félrecsúszott bográcsot.
– A túri morák Salvus víz helyett petróleumot isznak! – tette
hozzá titokzatos hangon.
Tuka nem bírta megállni, ingerülten megkérdezte:
– Ez meg mi a csuda, ez a Salvus víz, Bádogos?
– Az idegenlégiósok titkos üzenete Cézárnak! – mondta
büszkén Bádogos. – Szabad magyar fordításban!
Tuka felsóhajtott.
– Még csak reggel fél nyolc, és te máris ennyi sületlenséget
hordasz össze! Mi lesz délben?
Bádogos éppen válaszolni akart kapásból valami olyasmit,
hogy zenit lesz délben, meg hogy a nap pont eléri az ebédszünetet,
de a hangszóró félbeszakította, illetve belefojtotta
a szót. Hörrent, recsegett a fejük felett, majd bömbölve
megszólalt:
– Cseppcsányi Elemérnek üzeni a mamája, hogy a spájzkulcsot
adja le az információnál! Cseppcsányi Elemérnek

üzeni a mamája, hogy a spájzkulcsot adja le az információnál!
Vége.
Megdöbbenve ugrottak fel a padról. Cseppcsányi összerezzent,
és lázasan kutatott a zsebeiben.
– Tyû, a kutyafáját! – motyogta. – Valahogy zsebre vághattam
a spájzkulcsot! Itt van. Nem értem, hogy történhetett…
Kérdõn nézett Bádogosra, majd elrohant az üvegkalitkához,
és leadta a spájzkulcsot.
A hatalmas farmotoros Ikarus beállt a helyére, a sofõr
leszállt, kinyitotta a csomagtartót.
Berakták a csomagokat, Szinyák óvatosan még egyszer
megszagolta a hátizsákját, majd sóhajtva betolta legbelülre,
távol a többiek csomagjától.

Oldal: CSUKÁS ISTVÁN-NYÁR A SZIGETEN/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat