A mese a sárkányról 1977-ben készült.

Süsü énekelt, szállt, szállt a hangja a hegy felé:
Ó, ha rózsabimbó
lehetnék!
Rám szállnának szépen
a lepkék!
Kicsi szívem vélük
dobogna!
Nem lennék ilyen nagy
otromba!
Ezt a vágyam senki
se érti,
se gyerek, se nő és
se férfi!
Senki, senki itt a
világon,
mi is az én titkos nagy álmom!

Süsüt kitagadják
Hol volt, hol nem volt, a vad Ürömföldön túl, de a Bogáncsos Réten innen,
ott, annál az irdatlan magas hegynél, honnan már a madár is visszafordul, volt
a sárkányok birodalma. Pontosabban senki se tudja, hogy hol, hiszen emberfia
nem jár a sárkányok között, hogyan is merészkedne a tüzet fújó, lángot okádó
szörnyetegek közé! De hogy arrafele van valahol, azt mindenki tudja, ha
máshonnan nem, a nagy ordítozásból, bömbölésből, morgásból és tűzfújásból!
A Sárkányok Királya az Irdatlan Hegy belsejében lakott kilenc gyerekével.
A királynak három feje volt, a gyereksárkányoknak szintén, kivéve a legkisebbet,
annak bizony már csak egy feje volt! Csúfolták is eleget ezt az egyfejű
legkisebbet, akit éppen ezért Süsünek hívtak, meg talán azért is hívták Süsünek,
mert másban is elütött a testvéreitől. Szelíd volt, mint a bárány, félénk, mint egy
kecskegida, jámbor, mint egy kolduló barát. Amúgy persze külsőre pontosan
olyan behemót nagy volt ő is, mint a többi sárkány! De csak külsőre! Belül meg,
mint egy kisegér.
Morgott is eleget az Apasárkány, meg dirmegett, meg dörmögött a három
fejével: – Micsoda szégyen! – Meg: – Hajaj, ilyen gyáva nyulat ki látott!? – Meg:
– Mintha nem is az én fiam lenne!
Mikor már eleget mormogott, meg dirmegett, meg dörmögött, meg már a
szemét is bántotta legkisebb gyerekének az egy feje, mert hiába hunyt be hat
szeme közül hármat, akkor is csak egy fejet látott! Nos, mikor már mindezt
nagyon megunta, elküldte Süsüt, régi sárkányszokás szerint, hogy számoljon le
az ellenségével. Elmagyarázta neki az irányt: – El sem tévesztheted! Mindig
csak előre, és csak egyszer kell jobbra letérned a Huzatos Völgynél! Ott lakik
rögtön az ellenségem!
Aztán azt is elmagyarázta a második fejével, hogy mit csináljon vele:
– El se tévesztheted! Addig ütöd meg dögönyözöd, míg van benne szusz!
A harmadik fejével csak mordult egyet:
– Na, lódulj már!
Na, ez éppen három hónapja volt, már kezdték is elfelejteni Süsüt, az
Apasárkány is leszokott a szemhunyorgatásról, vidáman nézegette a többi
gyereke három fejét, úgy gyönyörködött bennük.
Az ám, de egyszer nagy énekszó hallatszott az országútról! A sárkánygyerekek
kitódultak a kapuba, az öreg sárkány meg az Irdatlan Hegy legmélyén hallgatózott
mogorván.

A sárkánygyerekek, mikor megpillantották Süsüt, visszatódultak az Irdatlan
Hegy belsejébe, s egymás szavába vágva kiáltoztak:
– Megjött Süsü! Megjött Süsü! Itt van Süsü! Itt van Süsü!
– Hallom! – mordult rájuk az Apasárkány. – Nem vagyok süket!
A sárkánygyerekek elhallgattak, s kíváncsian nyújtogatták a nyakukat.
Süsü abbahagyta az éneklést, letörölte a lábát a barlang bejáratánál, s vidáman
köszöntötte a testvéreit.
– Szervusztok! Hogy vagytok? Itt vagyok, ragyogok!
– Szia! Szia! Szia! – válaszoltak a testvéreik vihogva.
Majd mikor Süsü az Apasárkány elé ért, elhallgattak, s kíváncsian várták,
hogy mi is lesz most.
Süsü mosolyogva állt az apja elé, egyetlen feje vidáman ragyogott, meg
piroslott, mint egy alma. Majd így szólt:
– Megjöttem!
– Látom! – morgott az Apasárkány első feje.
– Mit csináltál az ellenségemmel?! – dirmegett a második feje.
– He?! – dörmögött a harmadik fej, mivel egy kicsit nagyothallott. De Süsü
csak állt és mosolygott.
Az Apasárkányban rettenetes gyanú ébredezett.
– Megnyúztad?! – morgott az első feje.
– Porrá törted a csontját?! – dirmegett a második feje.
– He?! – dörmögött a harmadik feje.
– Mit csináltál vele? – harsogta az Apasárkány mind a három fejével egyszerre.
Süsü a fejét rázta minden kérdésre. Majd összeszedte a bátorságát, és
megmondta az igazat.
– Gyógyfüvet szedtem neki! Vizes borogatást raktam rá!
Az Apasárkány nem hitt a hat fülének.
– Mi?! Mi?! Mi?! – kérdezte mind a három fejével.
– Beteg volt! – védekezett Süsü. – Influenza! Csak nem hagyhattam ott
betegen?! De most már meggyógyult!
Az Apasárkány rettenetes dühbe gurult, fújta a tüzet mind a három fejével,
mint valami óriási kovácsfújtató.
– Borogatást tettél rá?! Gyógyfüvet szedtél neki?! Tűnj el a szemem elől! Ne
is lássalak! – ordította az első feje.
– Te sárkányok szégyene! Te elfajzott, egyfejű korcs! Kitagadlak! – bömbölte
a második feje.
– Brr! Brr! – berregte a harmadik feje.
Süsü behúzta a nyakát, fülig piros lett a szégyentől, s lassan hátrált kifelé a
barlangból.

A testvérei vihogtak, rötyögtek, vihorásztak és röhögtek, ujjal mutogattak a
kifelé hátráló Süsüre, nagyot csíptek a karjába, hatalmasakat ütöttek a hátába.
Haha, haha, bruhaha!
Nézd, hogy lóg a taraja!
Mondta az egyik testvér.
Süsü sóhajtott, s így dünnyögött:
Elbujdosok, de hova?!
A másik testvér így folytatta:
Ilyen gyáva, ilyen rút!
Nézd, hogy iszkol, nézd, hogy fut!
Süsü tovább sóhajtozott:
Majd akad egy gyalogút!
A harmadik testvér így csúfolódott:
Egy fejében, odanézz,
alig pislákol az ész!
Süsü megadóan bólintott:
Sose voltam nagy vitéz!
A negyedik testvér Süsü fülébe susogott gúnyosan:
Hé, te lüke, féleszű,
kelekótya sü-sü-sü!
Süsü erre is sóhajtott egyet:
Haj, nem terem nékem fű!
Az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik testvér már csak ezt kiáltotta Süsü
után, hogy:
Haha, haha, bruhaha,
ne is lássunk már soha.
Mivel közben Süsü kiért az Irdatlan Hegyből, s bánatosan battyogott az
országúton.

Lepke, lepke, kis lepke
Egy szamárkóró bólogatott, hajlongott a szélben, le-föl, le-föl. Azután már
nem hajlongott, hanem csodálkozva hasalt a földre. Süsü lépett rá, majd döngő
léptekkel továbbment: dam, dam, dam!
Ismeretlen helyen járt, csodálkozva forgatta a fejét jobbra-balra, gyönyörködött
a piros, sárga, kék virágokban, lassan a szíve is megkönnyebbült, nem fájt már
neki annyira, hogy kitagadták! A Sárkány király dörgő hangját sem hallotta, s a
testvérek gúnyos nevetését is elvitte a szél.
Csak ment, ment dübbenő léptekkel: düb, düb, düb! Ha sziklához
ért, átgyalogolt rajta, ha patakhoz ért, átugrotta.
Ahogy így ment, meg gyalogolt, meg patakot ugrott,
egyszer csak egy gyönyörűséges rózsabimbón meglátott egy
gyönyörűséges lepkét!
Abban a minutumban megállt, mint akit villám sújtott,
vagy mint egy cövek, amit a földbe vertek! Még lélegzetet sem
mert venni. Csak nézte, csak nézte a gyönyörűséges lepkét a
gyönyörűséges rózsabimbón!
Majd mikor már eleget gyönyörködött a lepkében, elhatározta,
hogy megfogja! Lassan, roppant lassan lépett egyet előre, és lassan, roppant
lassan kinyújtotta a kezét.
De ahogy kinyújtotta a kezét, árnyékot vetett a rózsabimbóra és természetesen
a lepkére is! Nem nagy árnyékot, akkorát csak, mint egy üstfedő. De a lepke
nem szerette az árnyékot, még ha csak akkora is, mint egy üstfedő, kényeskedve
megbillegtette a szárnyát, és továbbröppent, napsütötte helyre.
Süsü báván nyúlt a rózsabimbóért, leszakította, s mivel a lepke már nem
volt rajta, jobb híján megszagolta. Szívta, szagolta a kellemes rózsaillatot, de a
rózsaillat nem nagyon szerette, ha sárkányorr szívja, szagolja, jól megcsiklandozta
hát belülről, mire Süsünek könnybe lábadt a szeme, s egy óriásit tüsszentett.
A közeli fák meghajoltak, a virágok a földre lapultak, a lepke pedig kényeskedve
vitorlázott tova a légáramláson.
Süsü utánalódult, a rózsabimbót nem dobta le, de megfogadta, hogy nem
szagolja meg többet!
Így lebegtek, bukdácsoltak, ficánkoltak át a réten. Elöl a lepke lebegett, hátul
Süsü bukdácsolt, leghátul meg Süsü farka ficánkolt.
Süsü most már semmi mással nem törődött, csak a lepkét figyelte, s követte
óvatos léptekkel mindenhová.

Így azt sem vette észre, hogy a közelben a királyi favágók vágják a fát. Már
szép nagy halom felvágott és elfűrészelt fahasáb magasodott a tisztáson, s épp
az utolsó fának készülődtek neki a királyi favágók nagy buzgón. Vagyis az Első
Favágó megpökte a markát, megmarkolta a fejsze nyelét és odasuhintott. A fa
meg se rezdült, mivel hatalmas, vastag törzsű fa volt. De a királyi favágók nem
csüggedtek. Most a másik pökte meg a markát, markolta a fejszenyelet, s csapott
oda a törzshöz. És most mintha a fa megrezdült volna egy kicsit! Aztán újra az
egyik csapott oda, majd újra a másik!
Ekkor egy lepke szállt át a fejük felett, de oda se figyeltek.
Éppen az egyik favágó akart suhintani a fejszével, mikor a hatalmas fa
recsegett-ropogott, s gyökerestül kiemelkedett a földből! A favágók a szájukat is
eltátották a csodálkozástól.
De nem sokáig tátották, mivel meglátták Süsüt. Mert Süsü húzta ki tövestől
a hatalmas fát, mivel útjában volt, nem látott tőle. Csak megfogta két ujjal,
és kirántotta a földből! Barátságosan rámosolygott a két favágóra, s még
barátságosabban köszönt.
– Jó napot kívánok! Bocsánatot kérek a zavarásért, nem láttak erre egy lepkét?
De hiába volt a mosolygás és a köszönés, mivel a favágók nem láttak még
sárkányt, se barátságosat, se barátságtalant! Ők csak azt látták, hogy két ujjal
kihúzta a hatalmas fát a földből! Égnek állt minden hajuk szála a rémülettől,
majd eldobálva a fejszét, hanyatt-homlok menekültek.
– Jaj, jaj! Egy sárkány! Egy sárkány! – óbégatták, mikor már biztos távolban
jártak.
Süsü kissé csodálkozva nézett utánuk, eldobta a hatalmas fát, a hatalmas fa
ráesett a halomba rakott tűzifára, a tűzifa meg mind legurult az útra.
A lepke egy sziklán sütkérezett, finoman rezegtette gyönyörű szárnyait.
De Süsü ezzel sem törődött, kereste a lepkét, hogy merre lehet.
Süsü a lélegzetét is visszafojtva lépegetett a szikla felé. Észre sem vette, hogy
a szikla túloldalán két taligás kőfejtő erőlködik, veselkedik! Cöveket vertek a
szikla alá, rudakat dugdostak a résbe. Majd a rudak alá álltak, s óriásit nyögve
megemelték a sziklát.
Ekkor ért oda Süsü.
– Hórukk! – kiáltotta a két kőfejtő.
A lepke kényeskedve felemelkedett, s elrepült.
Süsü felemelte a sziklát, mintha közelről akarná megnézni, hogy nincs-e ott a
lepke.

A két kőfejtő fenékre tottyant, s már éppen egy cifra káromkodást akartak
kanyarítani, mikor az egyik meglökte a másikat, s halkan, mint akinek elment a
hangja, ezt suttogta:
– Egy sárkány! Egy sárkány! Egy sárkány! Jaj!
– He?! Mi?! – förmedt rá a másik, aki háttal ült Süsünek. – Ugyan már, te
oktondi! Még hogy sárkány!
Majd nyögve feltápászkodott, s ekkor ő is meglátta Süsüt.
– Jaj, sárkány! Meneküljünk! – kiáltotta, s uccu neki, fakereszt, szélsebesen
rohant lefelé a hegyről. A másik meg utána.
– Álljatok meg! Álljatok meg! – kiáltott utánuk Süsü. – Ezek meg hova futnak?
Álljatok meg, kérdezni akarok valamit!
De nem válaszolt neki senki, a két taligás már hegyen-völgyön túl járt. Letette
hát a sziklát, épp a taligára. A taliga ripityára esett. Süsüt egy kicsit elszomorította,
hogy így menekülnek előle, búsan lógatta a fejét, s motyogott az orra alatt: – De
hát miért? De hát miért?
Majd meglátta a lepkét, abbahagyta a fejlógatást és a motyogást, s boldogan
mosolyogva elindult feléje.

A Marcona Zsoldosok
A patak partján állt egy lábbal hajtható köszörű. Két Marcona Zsoldos
fente a kardját. Az egyik a köszörűt hajtotta, a másik a kardot tartotta a kőhöz.
Félelmetesen marcona volt mind a kettő, meg torzonborz! Csillogott-villogott
rajtuk a páncél. Csörgött-zörgött a fejükön a sisak.
A kard visított a köszörűn, de a két Marcona Zsoldos túlharsogta. Brummogva
énekeltek:
Mi vagyunk a zsoldosok,
kezünk sose dolgozott,
kardot, lándzsát hordozott,
ruhánk mégse foltozott!
Sziklakőből az ágyunk,
puha ágyra nem vágyunk!
Senki fiát nem szánjuk,
ha meglátjuk, levágjuk!
Csiszi-csiszi köszörű
ez az élet gyönyörű!
Hová lépünk, nem nő fű,
kardunk borotvaélű!
Mikor véget ért a dal, abbahagyták a köszörülést, megnézték a kard élét! Hát,
olyan éles volt, mint a borotva! Az egyik zsoldos jobbra-balra suhintott vele,
s egyből levágott egy ágat a bokorról, meg egy szamárkóró fejét, meg egy sás
buzogányát! Elégedetten dugta a kardot a hüvelyébe.
Most ő hajtotta a köszörűt, s a másik zsoldos tartotta a kardját a kőhöz. A kard
visított a köszörűn, de nagy brummogva túlharsogták a visítást, újra belekezdtek
a dalba.

Mi vagyunk a zsoldosok,
kezünk sose dolgozott,
kardot, lándzsát hordozott,
ruhánk mégse foltozott!

 

Oldal: CSUKÁS ISTVÁN-SŰSŰ A SÁRKÁNY KALANDJAI/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat