Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Böszörményi Gyula.
boszormenyi.gyula.jpg
 
(korábban Robin Mash írói álnév alatt is, Miskolc1964július 23. –) magyar író, újságíró. A Gergő-sorozat írója. Ifjúsági,sci-fi és fantasy regényeket, novellákat ír, amelyekben különleges mitológiainépmesei elemeket használ fel. Esszékötetei is ismertek, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.

Gergő és az álomfogók című meseregényével lett országosan ismert 2002-ben. A Gergő-sorozat második kötete (Gergő és a bűbájketrec)2003-ban Magyarországon az év sikerkönyve lett. Ugyanebben az évben a Gergő-regények megkapták az IBBY-díjat az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában, és a Körtemuzsika-díjat is. A szerzőt 2007-ben József Attila-díjjal és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával tüntették ki.

Pályája.

Kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg. Ennek következtében súlyos mozgássérült lett. Mivel családja is széthullott körülötte,egészségügyi gyermekotthonba került, ahol éles, nyílt szellemmel töltötte mindennapjait értelmi fogyatékos társai között.

Tizenévesen kezdett el írni. A 80-as évektől cikkei, glosszái és novellái jelentek meg az Élet és IrodalomEmberhalászDebreceni Napló,Magyar IfjúságIfjúsági Magazin és más folyóiratok hasábjain.

1986-ban megalapította a Mozgássérült Eszperantisták Levelező Körét, és két éven át vezette. 1989-ben elvállalta az erdőkertesi Sci-fi és Fantasy Klub vezetését. 1990-ben a Magyar Televízió „Nagy Élet” címmel csaknem egyórás dokumentumfilmet forgatott vele (rendező: Gábor Péter), melyet a németországi művészmozikban, mint „híradófilmet” vetítettek. Azóta számos nyomtatott sajtó- és televíziós interjú készült vele. 1992-ben megalapította a Szertelenek amatőr színjátszó csoportot, amely 1993-ban megnyerte a Nemzetközi Amatőrszínjátszó Fesztivált.

1997-ben beválogattak az Élet és Irodalom legjobb novellistáit közlő antológiába2002-től a Magyar Hírlap rendszeresen közli publicisztikáit.

Müller Péter Sziámi ösztönzésére kezdett el gyerekeknek írni. A Gergő és az álomfogók megírásához a budapesti Sziget Fesztiválon szerzett élményei is hatással voltak rá. 2003-ban feleségével, Cséplő Noémival megalapították az Álomfogó Varázslat „táv-bűbájosképző” levelező iskolát gyerekeknek és felnőtteknek, melynek célja az általános műveltség, hagyományőrzés és olvasásra-nevelés elősegítése.

Az utóbbi években a következő televíziós riportfilmekben szerepelt:





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 455
Heti: 2 193
Havi: 8 001
Össz.: 381 009

Látogatottság növelés
Oldal: BÖSZÖRMÉNYI GYULA
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »