Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Isabelle – a korbácsával meg a képességével, hogy démonokat
hasítson ketté – törékenyebb volt, mint amilyennek látszott.
Egész éjjel nem tudott aludni a lelkifurdalástól.
– Már megint Isabelle? – kérdezte George.
– Honnan tudod?
– Kitaláltam, nem volt nagy ügy. Mármint egyszer csak megjelent,
elkezdett fenyegetőzni, hogy miszlikbe aprít mindenkit, aki
a közeledbe megy, te meg azóta nagyokat hallgatsz. Aztán később
előkerült Clary barátod is, hogy elbeszélgessen veled róla. Ja, és a
nevét motyogod álmodban.
– Tényleg?
– Időnként. Vagy azt mondod, hogy „Isabelle” vagy azt, hogy
„zúza, mell”. Ha őszinte akarok lenni, bármelyik lehet.
– Hogyan hozzam helyre? – kérdezte Simon. – Főleg mivel fogalmam
sincs, mit kellene helyrehoznom.
– Nem tudom – mondta George. – Nem ilyen helyről álmodnak
a kígyók? Hűvös, csupa kő, rengeteg lyukba bebújhatnak,
rengeteg az egér… Miért beszélek még mindig? Simon, szólj már
rám, hogy fogjam be a szám…
De Simon hagyta, hogy hadd beszéljen tovább. Még a közelben
ólálkodó kígyókkal is szívesebben foglalkozott, mint azzal,
ami körül éppen forogtak a gondolatai.

Idrisben általában rendesen követték egymást az évszakok. Ebből
a szempontból ez a környék is olyan volt, mint New York – szépen

sorban, jól megkülönböztethetően jöttek egymás után mind a négyen.
Idris valahogy mégiscsak kellemesebb volt, mint New York.
A tél nem csak fagyott szemétből és latyakból állt, a nyár pedig
nem csak izzó szemétből meg a légkondicionálókból kicsöpögő
vízből, ami mindig olyan volt, mintha odafentről leköpték volna
az embert. Idrisben a nyár zöld volt, a tél pedig harapós és csendes,
a levegőben mindig frissesség és ropogva égő tüzek illata terjedt.
Vagyis többnyire. Aztán akadtak egészen borzalmas reggelek,
mint ezen a héten az összes. Ilyenkor minden széllökés jeges kampókat
akasztott az ember bőrébe. A hideg bebújt a ruha alá. Az
árnyvadász harci öltözet praktikus volt ugyan, azt viszont egyáltalán
nem lehetett ráfogni, hogy meleg is lenne. Alig volt súlya,
könnyen lehetett benne mozogni, ahogyan ez egy harci öltözettől
elvárható. Nem arra készítették, hogy az ember egy mocsaras
földdarabon álldogáljon benne reggel hétkor, amikor jóformán
még fel sem kelt a nap. Simon az otthoni pufidzsekijéről meg az
ágyáról ábrándozott, és úgy általában a fűtés csodájáról. A zabkásának
csúfolt enyvszerű reggeli megfeküdte a gyomrát.
Kávé. Az ilyen reggeleken arra volt szükség. Idrisben nem voltak
kávézók, ahová be lehetett volna ugrani egy csésze forró ébresztőért.
Az Akadémián reggel híg teát osztottak, amiről Simon
azt gyanította, hogy nem is tea, csak a konyha mélyéről előbukkanó
förtelmes levesek valamelyikének felvizezett maradéka. Aznap
reggel például meg mert volna rá esküdni, hogy egy darab
krumplihéjat talált a bögréjében. Legalábbis remélte, hogy krumplihéj.

Egy csésze a Java Jonesból. Olyan nagy kérés ez az élettől?
– Látjátok azt a fát? – kiáltott Delaney Scarsbury egy fára mutatva.
A számos kérdés közül, amiket a oktatójuk az elmúlt hónapok
során feltett, ez volt az egyik leglogikusabb, legegyértelműbb, és
mégis az egyik legérthetetlenebb. Mindenki tisztán látta a fát. Ez
volt az egyetlen fa a környéken. Magasra nőtt, és kissé balra dőlt.
A Reggeli torna Scarsburyvel egy nagyszerű betelefonálós rádióműsor
címe is lehetett volna, tele ugratásokkal, a valóságban
azonban arra találták ki, hogy az Akadémia diákjai szenvedjenek
alatta, és felkészüljenek a későbbi harcokra. És igaz, ami igaz,
Simon valóban sokkal jobb formában volt, mint amikor megérkezett.
– Látjátok azt a fát?
A kérdés annyira furcsán felesleges volt, hogy elsőre senki sem
felelt, de most már azért mindenki elmakogott egy igent. Látták
a fát.
– Elmondom, mi a feladat – folytatta Scarsbury. – Másszatok
fel a fára, menjetek végig azon az ágon – a közvetlenül a törzsből
kinyúló egyik vaskos ágra mutatott, úgy négy-öt méternyire a föld
fölött –, és ugorjatok le róla.
– Én ugyan nem – mormogta Simon. A növendékek között
elégedetlenkedés támadt. Senkit nem villanyozott fel a gondolat,
hogy fel kell másznia egy fára, csak hogy aztán szántszándékkal
leessen róla.
– Jó reggelt! – mondta egy ismerős hang.

Simon megfordult, és a szélesen mosolygó Jace Herondale-t
pillantotta meg a háta mögött. A fiú harci öltözetet viselt, nyugodtnak
és teljesen kipihentnek tűnt. Az árnyvadászok rúnákkal
is tudták melegíteni magukat. Nem volt szükségük hipoallergén
pufidzsekire. Jace sapkát sem viselt, így tökéletesen belőtt
aranyszínű haja elegánsan hullámozhatott a szélben. Nem verte
nagydobra az érkezését, a többiek még észre sem vették, annyira
a szelet túlordítva a fára mutogató Scarsburyvel voltak elfoglalva.
– Hogyan rángattak bele ebbe? – kérdezte Simon, amint két tenyere
közé fújva igyekezett megmelegíteni a kezét.
Jace vállat vont.
– Csak jó sportember módjára segítséget nyújtok – mondta. –
Igazán nem lenne szép tőlem, ha megfosztanám az árnyvadászok
legújabb generációját a lehetőségtől, hogy lássák, hová fejlődhetnek,
ha nagyon, nagyon, nagyon nagy szerencséjük lesz.
Simon egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Clary kedvéért vállaltad el – állapította meg. – És hogy ellenőrizz
engem.
– Az Angyalra, telepata lett a csávó! – Jace eljátszotta, hogy
hátrahőköl. – Annyi az egész, hogy mindenkinek be kell szállnia,
miután minden tanárotok elinalt. Segítek a kiképzésben. Ha tetszik,
ha nem.
– Hmm – szólt Simon. – Nem tetszik.
– Jaj már! – Jace a fiú vállára csapott. – Régebben imádtad ezt
csinálni.

Ha továbbra is olvasnád, akkor megtalálhatod, a könyvesboltban, vagy azon űzletekben, ahol a kiadó boltot nyitott.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 237
Tegnapi: 450
Heti: 687
Havi: 9 300
Össz.: 382 308

Látogatottság növelés
Oldal: TÖRTÉNETEK AZ ÁRNYVADÁSZ AKADÉMIÁRÓL 3/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »