1.
Logan

Április Szar ügy, ha az ember a legjobb barátja csaja után ácsingózik. Először is kellemetlen. Mondhatni, totál kínos. Nem tudom, más pasi hogy van ezzel, de én baromira nem szeretek a szobámból kilépve álmaim nőjébe botlani, aki az éjszakát a legjobb barátom karjában töltötte. Aztán ott az önutálat. Ez alap, ha valaki a legjobb barátja szerelméről álmodozik. Egyszerűen rühelled magad miatta. Ám per pillanat a kínosság faktor a legrosszabb. A házunkban papírvékonyak a falak, ezért Hannah minden egyes nyögését tisztán hallom. Hallom a lihegését és a sóhajtozását. Hallom, ahogy az ágytámla ütemesen a falnak csapódik, miközben valaki más keféli. Ennél jobb már nem is lehetne. Hanyatt fekszem az ágyamon, és a plafont bámulom. Már nem teszek úgy, mintha az iPodom könyvtárát böngészném. Azzal a céllal dugtam be a fülhallgatót, hogy kiszűrjem Garrett és Hannah hangját a másik szobában, de még mindig nem nyomtam meg a lejátszást. Valószínűleg mazochista hangulatban vagyok ma este.

Nem vagyok hülye. Tudom, hogy Hannah szerelmes Garrettbe. Látom, hogy néz rá, és látom, milyenek együtt. Már hat hónapja járnak, és még én, a földkerekség legrosszabb barátja sem tagadhatom, hogy tökéletesen illenek egymáshoz. És a francba is! Garrett megérdemli a boldogságot. Kívülről talán nagyképű seggfejnek tűnik, de valójában egy szent. A legjobb center, akivel valaha játszottam, és a legjobb ember, akit ismerek. Mivel 100%-ig biztos vagyok a heteroszexualitásomban, még azt is megkockáztatom, hogy melegként nemcsak kefélni akarnék Garrett Grahammel, de gondolkodás nélkül hozzá is mennék. Ettől ezerszer nehezebb ez az egész. Még csak nem is gyűlölhetem a fickót, aki megkaparintotta a csajt, és éppen ezért bosszúról sem álmodozhatok. Garrett ajtaja megnyikordul, és az előszobából lépések zaja hallatszik. Imádkozom, hogy Garrett vagy Hannah be ne kopogjanak hozzám. Legjobb lenne, ha meg sem szólalnának, mert a hangjuktól még mélyebb letargiába süllyednék. Szerencsére a hangos dörömbölés a másik lakótársamtól, Deantől származik, aki válaszra sem várva rám tör. – Omega Phi-buli ma este. Jössz? Úgy ugrok ki az ágyból, mint akit bolha csípett meg. Egy buli most dögletesen jól hangzik. Egy alapos berúgás majd segít kiverni a fejemből Hannah-t. Nem is: inkább egy alapos berúgás és egy jó numera. Ha az egyik kevés lenne az agymosáshoz, még mindig ott a másik. – Naná! – vágom rá, és már kutatok is a ruháim között. Felveszek egy tiszta pólót, és közben próbálok nem felszisszenni a bal karomba nyilalló fájdalomtól. A múlt heti döntőn az ellenfél védője kőkeményen belém szaladt, de még így is megérte. A Briar hoki csapata zsinórban harmadszor nyerte meg az egyetemi bajnokságot.

Ez igazi mesterhármas, aminek a babérjait a csapat minden tagja – engem is beleértve – egészen a mai napig élvezi. Dean, a védőtársam ezt három P-s győzelemnek nevezi: partik, pompa és puncik. Ez elég jól fedi a tényeket, tekintve, hogy a diadal óta mindhármat nagykanállal faljuk. – Te vagy a kirendelt sofőr? – húzom fel a fekete kapucnis pulcsim cipzárját. A haverom felhorkan. – Ezt most komolyan kérdezted? – Igaz is. Én hülye! – forgatom a szemem. Dean Heyward-Di Laurentis még életében nem volt józan egyetlen buliban sem. Valahányszor elhagyja a házat, iszik, mint a gödény, és általában be is tép. Őrület, de mindez semmilyen hatással nincs a ho kiteljesítményére. Azon ritka teremtmények közé tartozik, akik a bulikon úgy csapatnak, mint a korai Robert Downey Jr., de valami csoda folytán olyan sikeresek és népszerűek, mint a mai Robert Dow ney Jr. – Nyugi, Tuck lesz az őrangyalunk – mondja Dean a másik lakótársunkra, Tuckerre célozva. – Nyuszifül még mindig macskajajos a tegnap este után, és nem akar rátenni még egy lapáttal. Nem hibáztatom. A követekző szezon előtti edzések csak két hét múlva kezdődnek, és mi a kelleténél egy fokkal jobban kihasználjuk a szabadságunkat. De az van, ha az ember a bajnokcsapat tagja. A tavalyi győzelem után két hétig megállás nélkül részeg voltam. Baromira nem várom a holtidényt. A sok súlyzózás és erőnléti edzés már önmagában is megterhelő, de még nehezebb, ha közben napi tízórás műszakokat kell lehúzni. Nem mintha lenne választásom. Az edzések kellenek, hogy formában maradjak a szezon kezdetére, a meló pedig… az a helyzet, hogy megígértem a bátyámnak, és

bármennyire rühellem is az egészet, most már nem táncolhatok viszsza. Jeff elevenen megnyúzna, ha nem teljesíteném az egyezség rám eső részét. A kijelölt sofőrünk az ajtó előtt vár, amikor Deannel lemegyünk a földszintre. Tucker képét vörösesbarna, bozontos szőrzet borítja. Totál vérfarkas jellege van tőle, de eltökélte, hogy mostantól ezzel a fizimiskával mászkál, miután a múlt heti buliban egy csaj babapofinak nevezte. – Ugye, tudod, hogy a jetiszakálltól nem leszel férfiasabb? – érdeklődik vidáman Dean kifelé menet. – Valójában a nyers kisugárzásra hajtottam – von vállat Tuck. – Hát, az sem jött össze, babapofi – vigyorgok. – Inkább úgy festesz, mint egy őrült tudós. Miközben Tuck bemászik a sofőrülésre, a középső ujjával bemutat nekem. Én az anyósülésre telepszem, Dean pedig felmászik a kisteherautó platójára, mondván, friss levegőt szeretne szívni, de szerintem csak olyan szexi, szélfútta frizurát akar magának, amitől a csajok helyből ledobják a bugyijukat. Mellesleg, Dean elképesztően hiú. Persze, aki úgy néz ki, mint egy fotómodell, annak joga van az ilyesmihez. Miközben Tuck beindítja a motort, a combomon dobolok a türelmetlenségtől. Alig várom, hogy odaérjünk. Igaz, hogy a legtöbb diákszövetségi tag az agyamra megy az elitizmusával, de efelett hajlandó vagyok szemet hunyni, mert… basszus, ha a buliszervezés olimpiai sport lenne, a Briares fivérek és nővérek tutira vinnék az aranyérmet. Ahogy Tucker kitolat a felhajtóról, a pillantásom Garrett fekete terepjárójára vándorol. Ott áll tisztán és fényesen a ház előtt, miközben a tulajdonosa a világmindenség legjobb nőjével tölti az… Ebből

elég! Kezd túlságosan eluralkodni rajtam a Hannah-mánia. Le kell feküdnöm valakivel, de azonnal. Tucker feltűnően csendes az úton az Omega Phi-ház felé. Talán még a száját is elhúzza, de nehéz megállapítani, mióta Hugh Jackman teljes testszőrzetét az arcára ragasztotta. – Mi ez a nagy hallgatás? – kérdezem lazán. Savanyú pillantást vet rám, és visszafordul az út felé. – Ne csináld már! Azon kaptad így fel a vizet, hogy cinkelünk a szakállad miatt? – bosszankodom. – Figyelj, haver! Már a Szakállnövesztés kezdőknek első fejezete is kimondja, hogy ha ősemberbozontot növesztesz, a barátaid kiröhögnek. Fejezet vége. – Nem a szakállamról van szó – dörmögi. Összeráncolom a homlokom. – Zsír. De valamin akkor is felhúztad magad. – Amikor nem kapok választ, keményebb hangra kapcsolok. – Mi a fene van veled, haver? – Velem? – néz rám ingerülten. – Semmi. Veled viszont… anynyi minden, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Be kell fejezned ezt a marhaságot. Ezt most nem értem. Tudtommal az elmúlt tíz percben csak a buliról áradoztam. Tucker a zavarom láttán mogorván kiböki, amit szíve szerint inkább magában tartott volna. – Ezt a marhaságot Hannah-val. A vállam megmerevedik, de próbálom megjátszani a hülyét. – Gőzöm sincs, miről beszélsz. Király! Hazudozok. Nem mintha ez új lenne a számomra. Amióta csak betettem a lábam a Briarbe, az életem csupa hazugság. Naná, hogy be akarok kerülni a ligába! A profik közt fogok játszani. Imádom az egész nyarat apám műhelyében tölteni. Mindig jól jön egy kis zsebpénz.

Nem érdekel Hannah. A legjobb barátommal jár! Hazugság, hazugság és még több hazugság. Az igazság mindhárom pontban totál lesújtó, de rohadtul nem hiányzik, hogy a barátaim és a csapattársaim sajnáljanak. – Ezt tartogasd Garrettnek! – vág vissza Tucker. – Mázli, hogy a szerelem elvette az eszét, mert különben tutira szemet szúrna neki a béna színjátékod. – Miért, mit csinálok? A hangom egyszerre ingerült és védekező. Rühellem, hogy Tuck átlát rajtam, és azt még jobban, hogy több hónap elteltével most felhozta ezt a témát. Miért nem tudta annyiban hagyni? A szitu éppen elég gáz anélkül is, hogy valaki a szemembe vágná. – Tényleg akarod, hogy soroljam? Hát jó – borul el az arca, és elkezdi pontokba szedni mindazt, ami miatt az elmúlt hónapokban mardosott a bűntudat. – Ha ők ketten belépnek valahová, te azonnal kimész. Amikor Hannah nálunk van, ki sem dugod az orrod a szobádból, ha pedig mégis egy helyiségben vagytok, állandóan őt bámulod, amikor azt hiszed, senki sem lát. Te… – Oké, felfogtam – vágok közbe. – És akkor a szexmániádról még nem is beszéltem – dörmög tovább Tucker. – Mindig is nagykanállal faltad a nőket, de ez már tényleg túlzás. A héten öt különböző csajjal voltál. – És? – És még csak csütörtök van. Négy nap alatt öt nő. Gondolkozz el egy kicsit, John! Baszki! A keresztnevemen szólít. Tucker csak akkor hív Johnnak, ha nagyon kiakad rám. Csakhogy most már én is dühös vagyok, ezért vissza-keresztnevezem. – Na és, mi a gond ezzel, John?

Bizony, mindkettőnket Johnnak hívnak. Talán vérszövetséget kéne kötnünk, vagy alapíthatnánk egy klubot. – Huszonegy éves vagyok – folytatom. – Jogom van csajozni. Nem is, csajoznom kell, mert erről szól az egyetem. Bulizunk, kefélünk és kiélvezünk minden egyes pillanatot, mielőtt kilépünk a való világba, és az életünk egy fostalicskává változik. – Komolyan azt akarod bemesélni nekem, hogy ez a nonstop szex - ma raton csak a szokásos egyetemi rutin része? – rázza meg a fejét Tucker, és egy mély sóhaj után lágyabb hangra vált. – A dugás nem tudja kiverni őt a fejedből. Akár száz bigével is lefekhetsz ma este, attól sem lesz jobb. El kell fogadnod, hogy nincs esélyed Hannah-nál, és tovább kell lépned. Teljesen igaza van. Pontosan tudom, hogy nyakig ülök az önsajnálatban, és a szex csak figyelemelterelés. Azzal is tisztában vagyok, hogy véget kell vetnem a folyamatos, búfelejtő bulizásnak. Nem szabad tovább reménykednem abban, hogy talán mégis összejöhetünk, kőkeményen tudatosítanom kell magamban, hogy erre semmi esély. Talán holnap el is kezdem. Ma este viszont még tartom magam az eredeti tervhez: berúgok, lefekszem valakivel és nagy ívben szarok a világra. Grace Az egyetem első évét szűzként kezdtem el, és lassan kezdem azt hinni, hogy úgy is fejezem be. Nem, mintha bármi gond lenne ezzel. Na és, mi van, ha mindjárt tizenkilenc leszek? Az még messze nem vénkisasszonykor. Nyilván nem fognak rám ujjal mutogatni az utcán, amiért még megvan a szűzhártyám.

Éppenséggel lett volna lehetőségem lépni az ügyben, ha úgy akarom. Amióta a Briarben vagyok, a legjobb barátnőm egyik buliból a másikba rángat. Elég sok srác flörtölt velem, néhányan pedig konkrét ajánlatot tettek. Az egyik még egy képet is küldött a péniszéről Ez mind a tiéd, szivi!, üzenettel, ami… na jó, állati undi volt, de ha amúgy tetszett volna a srác, talán hízelgett volna a gesztus. Vagy mégsem? Valójában egyikük sem izgatott különösebben. Az az egy pedig, aki esetleg érdekelne, eddig észre sem vette, hogy létezem. Egészen ma estig. Amikor Ramona bejelentette, hogy este diákszövetséges buliba megyünk, nem dobott fel túlzottan az ötlet. Az ilyen helyeken mindig ugyanaz van: a srácok megpróbálnak kibeszélni minket a bugyinkból. De ma este találkoztam valakivel, aki már szinte megmozgatott bennem valamit. A neve Matt. Egész helyes, és nem tűnik olyan bunkónak, mint a többiek. A nagy többséggel ellentétben nincs teljesen elázva, és a beszélgetésünk alatt eddig egyszer sem mondta ki a „haverszki” szót. Pontosabban, a monológja alatt. Én még nem sokat beszéltem, de nincs ezzel semmi gond. Szívesen hallgatom, miközben lelkesen csodálom a tökéletes állát és a füle alá kunkorodó, szőke fürtjeit. Tulajdonképpen jobb is, ha nem szólalok meg. A jó pasiktól ideges leszek, és csak hebegek-habogok, mint egy eszement. Egy idő után annyira elvesztem a kontrollt a nyelvem felett, hogy képes vagyok vadidegeneknek olyan dolgokról mesélni, amiket jobb lenne titokban tartani. Például, hogy egyszer bepisiltem a juharszirupgyári osztálykiránduláson, vagy, hogy félek a báboktól, vagy, hogy az enyhe kényszerbetegségem miatt kitakarítom mások szobáját. Így aztán jobb ötletnek tűnik mosolyogva bólogatni, és néha beszúrni

egy-egy tényleget, hogy tudják, nem vagyok teljesen kuka. Persze ez nem mindig lehetséges. Megesik, hogy valamelyik feltesz egy kérdést, amire muszáj válaszolni. – Kimegyünk elszívni ezt? – húz ki Matt egy spanglit az ingzsebéből. – Meggyújtanám idebent, de félek, hogy az elnök abban a pilla 
ott ültem totál berezelve, mert biztos voltam benne, hogy elkapnak bennünket a zsaruk, anyu meg közben folyamatosan azt kérdezgette, hogy érzem magam, és hogy „bejön-e a cucc”. Ennél a pontnál a szám valami csoda folytán végre becsukódik, de már túl késő. Matt üveges szemmel mered a semmibe. – Öhm… hát, igen – lengeti meg ügyetlenül a cigit. – Most megyek, és elszívom ezt. Később összefutunk. Visszatartom a sóhajt, amíg hallótávolságon kívül nem kerül, aztán jó hangosan kiengedem magamból, és gondolatban megveregetem a vállamat. Szép munka! Minden beszélgetésnél attól félek, hogy leégetem magam, aztán persze pont az idegesség hozza ki belőlem a kínosabbnál kínosabb szövegeket. Ördögi kör. Elindulok lefelé, hogy megkeressem Ramonát. A konyha tele van söröshordókkal és diákszövetségesekkel. Az étkező úgyszintén. A nappaliban mindenütt mattrészeg, üvöltöző srácok és ledéren öltözött lányok. Meghajlok a bátorságuk előtt, mivel odakint csak úgy röpködnek a mínuszok, és a bejárati ajtó folyamatos nyitogatása miatt elég nagy a cidri a házban. Én viszont kellemesen érzem magam a szűk farmeremben és testhezálló pulcsimban. Sehol sem látom a legjobb barátnőmet. A hangszóróból üvöltő, fülsiketítő hip-hopot hallgatva előhalászom a táskámból a mo bilomat, hogy megnézzem az időt. Mindjárt éjfél. Furcsa, de a Briarban eltöltött nyolc hónap után még mindig felvillanyoz, ha tizenegy után házon kívül vagyok. Otthon ez volt a takarodó ideje, és apu nagyon komolyan vette. Tulajdonképpen mindent nagyon komolyan vesz. Valószínűleg egyetlen szabályt sem szegett még meg életében, ami felveti a kérdést, hogy bírták ki olyan sokáig anyuval egymás mellett. A szabadszellemű anyám a szöges ellentéte a merev

apámnak, ami végül is valamilyen szinten bizonyítja „az ellentétek vonzzák egymást”-teóriát. – Gracie! – hasít a levegőbe egy éles női hang. Ramona a semmiből bukkan fel, és szorosan megölel. Amikor hátralép, elég egy pillantást vetnem a csillogó szemére és kipirult arcára, hogy lássam, mennyire részeg. Legalább olyan alulöltözött, mint a többi lány a szobában. A miniszoknyából szinte az egész combja kilátszik, a nyakpántos felsője pedig eszméletlenül kivágott. A tűsarkú bőrcsizmája egy külön történet. Fel nem foghatom, hogy képes egyáltalán ilyen magasságokban járni. Hihetetlenül jól néz ki, amit a felé záporozó elismerő tekintetek is bizonyítanak. Biztos vagyok benne, hogy aki együtt lát bennünket, nem érti, hogy lehetünk mi ketten barátok. Néha én is elgondolkodom rajta. A gimiben Ramona volt a menő partiarc, aki a suli mögött cigi zett, én meg a jókislány, aki az iskolaújságot szerkesztette és jótékonysági gyűjtéseket szervezett. Ha nem lettünk volna szomszédok, talán nem is ismerjük egymást, de a mindennapos közös séta a suliba öszszekovácsolt bennünket, és végül szoros kötelék alakult ki köztünk. Olyan szoros, hogy ugyanazokra az egyetemekre jelentkeztünk, és amikor felvettek minket a Briarbe, bevetettük apu kapcsolatait, hogy egy szobába kerüljünk. De bármilyen jó barátnőkként kezdtük is ezt az évet, tény, hogy az elmúlt hónapokban kicsit eltávolodtunk egymástól. Ramona csak a fiúkkal és a népszerűségével foglalkozik, és kizárólag ezekről hajlandó beszélni, ami az utóbbi időben kezd egy kissé… idegesíteni. Basszus! Még a gondolattól is vacak barátnak érzem magam. – Láttalak felmenni Matt-tel az emeletre – suttog a fülembe. – Összejöttetek?

Oldal: ELLE KENNEDY: OFF-Campus 26 RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat