Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

„Csak kétféleképpen élheted az életed.
Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat.
Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”
Albert Einstein

kinemmondott.jpg

1.
– Nos, hogy tetszik?
– Fordulj meg, hadd nézzelek!
– Stanley, már fél órája vizsgálgatsz, nem bírok tovább itt álldogálni
ezen a pódiumon.
– Rövidebbre venném: vétek lenne ilyen lábakat eltakarni!
– Stanley!
– A véleményemet akarod, drágám, igen vagy nem? Fordulj meg
még egyszer, hadd lássalak szemből is. Hát igen, úgy van, ahogy
gondoltam: a dekoltázs és a hátkivágás között semmi különbség.
Így legalább, ha leeszed, nyugodtan megfordíthatod: eleje vagy hátulja…
egyre megy!
– Stanley!
– Rosszul vagyok a gondolattól, hogy kiárusításon akarsz menyasszonyi
ruhát venni! Akkor már miért nem rögtön az interneten?
A véleményemet kérted – megkaptad.
– Már megbocsáss, de ennyire futja az infografikusi fizetésemből!
– A rajzolói fizetésedből, hercegnőm! Istenem, mennyire utálom
ezeket a XXI. századi szavakat!
– Számítógéppel dolgozom, Stanley, nem színes ceruzákkal.


– A legjobb barátnőm csodálatos figurákat teremt és kelt életre.
Vagyis számítógép ide vagy oda: te rajzoló vagy, nem infografikus.
Muszáj neked mindenen vitatkoznod?
– Szóval rövidebbre vesszük, vagy így hagyjuk?
– Igen, öt centivel rövidebbre. Aztán még át kell alakítani a vállánál,
és be kell venni derékban.
– Rendben, megértettem: ki nem állhatod ezt a ruhát.
– Ezt nem mondtam!
– De gondoltad.
– Engedd, hogy beszálljak a költségekbe, és tűzzünk el innen
Anna Maierhez! Könyörgöm, most az egyszer hallgass rám!
– Hogy tízezer dolláros ruhában parádézzak? Te teljesen meghibbantál!
Ezt te sem engedheted meg magadnak, és egyébként is: ez
csak egy esküvő, Stanley.
– A te esküvőd!
– Tudom – sóhajtotta Julia.
– A vagyonából apád simán…
– Amikor utoljára láttam apámat, a zebrán álltam a pirosnál, és
ő éppen az Ötödik sugárúton hajtott végig… ennek fél éve. Zárjuk
le ezt a beszélgetést!
Julia vállat vont, és lelépett az emelvényről. Stanley a kezénél fogva
visszahúzta és magához ölelte.
– Rajtad a világ összes ruhája remekül állna, drágám! Egyszerűen
csak azt szeretném, ha tökéleteset választanál. Miért nem kéred meg
leendő férjedet, hogy vegye meg neked?
– Azért, mert Adam szülei fizetik az egész ceremóniát, és valahogy
jobban érezném magam, ha nem kellene feltétlenül a tudomásukra
hozni, hogy a fiuk egy Hamupipőkét vesz nőül.

Stanley könnyű léptekkel keresztülvágott az üzleten, és a kirakat
mellett álló ruhatartó állványhoz ment. A pénztárpultra könyöklő
eladóurak és -hölgyek annyira belemerültek a társalgásba, hogy rá
sem hederítettek. Leakasztott egy fehér szaténból készült testhezálló
ruhát, és már vitte is Juliának.
– Ezt próbáld fel, és egy hangot se halljak!
– De Stanley, ez 36-os, ebbe nem férek bele!
– Mit mondtam az előbb?!
Julia az égnek emelte a szemét, de elindult a próbafülke felé, amire
Stanley rábökött az ujjával.
– Harminchatos, Stanley – méltatlankodott menet közben.
Néhány perccel később ugyanolyan hirtelen rántotta szét a függönyt,
ahogy behúzta.
– No, végre valami, ami kezd Julia menyasszonyi ruhájára
hasonlítani! – kiáltott fel Stanley. – Gyorsan menj föl a pódiumra!
– Netalántán van nálad csörlő, hogy felemelj? Mert ha csak behajlítom
a térdem…
– Káprázatosan áll!
– Aha, és ha bekapok egy minyont, szétreccsennek a varrások.
– Az esküvője napján az ember nem tömi magát! Egy hajszálnyit
ki kell engedni mellben, és olyan leszel benne, mint egy királynő!
Mit gondolsz, van valahol egy eladó ebben a boltban? Ez mégiscsak
hihetetlen!
– Nekem kellene idegesnek lennem, nem neked!
– Nem ideges vagyok, hanem meg vagyok rettenve, hogy négy
nappal a szertartás előtt én kell hogy elvonszoljalak menyasszonyi ruhát
venni!

– Egyfolytában dolgoztam az utóbbi napokban! De Adamnek
egy szót se erről: legalább már egy hónapja megesküdtem neki,
hogy mindent beszereztem.
Stanley az egyik fotel karfájáról felkapott egy gombostűkkel teli
tűpárnát, és Julia lába elé térdelt.
– A férjed fel sem fogja, mekkora szerencséje van: egyszerűen
gyönyörű vagy!
– Ne szurkáld már folyton Adamet! Tulajdonképpen mi bajod vele?
– Az apádra hasonlít…
– Hülyeségeket beszélsz. Adam cseppet sem hasonlít rá, egyébként
is utálja.
– Adam utálja az apádat? No, ez viszont egy jó pont.
– Nem, az apám utálja Adamet.
– Apád mindig is utált mindenkit, aki csak a közeledbe került.
Ha lett volna kutyád, megharapta volna.
– Ebben van valami: ha lett volna kutyám, alighanem tényleg
megharapta volna apámat – mondta nevetve Julia.
– Apád harapta volna meg a kutyát!
Stanley felállt, és néhány lépést hátrált, hogy megszemlélje a művét.
Megcsóválta a fejét, és nagyot sóhajtott.
– Mi az már megint? – kérdezte Julia.
– Tökéletes, nem, inkább te vagy tökéletes. Még megigazítom az
övrészét, és utána vihetsz végre ebédelni.
– Ahová csak akarod, Stanley drágám!
– Ebben a napsütésben az első terasz tökéletesen megteszi: feltéve,
ha árnyékos, és ha abbahagyod végre a ficánkolást, hogy végezhessek…
ezzel a majdnem tökéletes ruhával.

– Miért csak majdnem?
– Mert árleszállításon veszed, kedvesem!
Egy eladónő ment el mellettük, és megkérdezte, segíthet-e valamiben.
Stanley egy intéssel elküldte.
– Mit gondolsz, eljön?
– Kicsoda? – kérdezte Julia.
– Hát az apád, te lüke!
– Ne beszélj róla többet! Mondtam már, hogy hónapok óta nem
is hallottam felőle.
– Ez még nem jelenti azt, hogy…
– Nem fog eljönni!
– És te adtál neki hírt magadról?
– Már rég letettem róla, hogy apám személyi titkárának meséljek
az életemről, mivelhogy apuci elutazott vagy értekezleten van, és
nem ér rá a lányával foglalkozni.
– De azért meghívót küldtél neki, ugye?
– Befejeznéd végre?
– Máris! Olyanok vagytok, mint egy öreg házaspár. Apád féltékeny.
Minden apa féltékeny! Majd elmúlik.
– Most először fordul elő, hogy a védelmére kelsz. És ha öreg pár
vagyunk, akkor már évekkel ezelőtt elváltunk.
Az „I Will Survive” dallama csendült fel Julia táskájából. Stanley
kérdő pillantást vetett barátnőjére:
– Odaadjam a telefonodat?
– Biztosan Adam az, vagy a stúdióból hívnak…
– Ne moccanj, mert tönkreteszed az egész eddigi munkámat!
Hozom.


Stanley beletúrt barátnője szatyrába, előhúzta a telefont, és odanyújtotta
neki. Ebben a pillanatban azonban Gloria Gaynor elhallgatott.
– Késő! – suttogta Julia, a kijelzőn megjelenő számot nézve.
– Nos, Adam volt vagy a melóhely?
– Egyik sem – felelte Julia morcos arccal.
Stanley felvonta a szemöldökét.
– Barkochbázunk, vagy mi?
– Apám irodája volt.
– Hívd vissza!
– Eszem ágában sincs! Hívjon ő, ha akar.
– Ezt tette, nem?
– Ezt tette a titkára, az ő száma volt.
– Ne gyerekeskedj már: azóta várod ezt a hívást, amióta feladtad
a meghívót. Az esküvő előtt négy nappal nem árt takarékra állítani
a stresszt. Vagy szeretnél egy gigantikus herpeszt az ajkadra, esetleg
egy rémisztő pattanást a nyakadra? Tehát most rögtön hívd vissza!
– Azért, hogy Wallace elmondja, apám rettentően sajnálja, de
épp külföldre készül, és sajnos nem lehet már lemondani a hónapokkal
korábban betervezett utat? Vagy, hogy sajnálatos módon
aznap egy rendkívül fontos és halaszthatatlan ügyet kell elintéznie…
vagy mit tudom én milyen más kifogást kelljen végighallgatnom?
– Vagy, hogy nagy örömmel vesz részt a lánya esküvőjén, és a régi
nézeteltérések ellenére szeretne biztos lenni benne, hogy főasztalnál
kap helyet!
– Törődik is apám a főasztallal! Ha eljönne, legszívesebben a ruhatár
közelében ülne le, feltéve, ha a ruhatárosnő fiatal és csinos.

– Fejezd be a gyűlölködést, és hívd fel, Julia! Bár végül is azt csinálsz,
amit akarsz, legfeljebb az esküvő alatt majd végig azt lesed,
jön-e, ahelyett, hogy most megragadnád az alkalmat.
– És így legalább elfelejtem, hogy hozzá sem nyúlhatok a minyonokhoz,
különben szétreped rajtam az általad választott ruha!
– Ez talált, drágám! – sziszegte Stanley, és elindult az ajtó felé.
– Majd ebédelünk máskor. Amikor nem leszel ilyen harapós kedvedben.
Julia majdnem megbotlott, ahogy lelépett a pódiumról. Stanley
után szaladt, a vállánál fogva elkapta, s ezúttal ő zárta a karjába.
– Ne haragudj, Stanley, kicsúszott a számon, nagyon sajnálom.
– Mit sajnálsz? Amit apádról, vagy amit az általam rosszul választott
passzentos ruháról mondtál? Felhívom rá a figyelmedet, hogy
sem a pódiumról való frenetikus lelépésed hatására, sem pedig eme
siralmas helyen való száguldozásod következtében nem bomlott ki
rajta egyetlen varrás sem!
Stanley Juliára nézett, a zsebéből előhúzott egy selyem zsebkendőt,
és megtörölgette barátnője könnyes szemét.
– Tényleg egy nagydarab dilinós karján akarsz bevonulni a templomba,
esetleg utolsó komisz húzásként megpróbálod elhitetni a
násznéppel, hogy én vagyok az a szemét apád?
– Erről ne is álmodj, nincs elég ráncod ahhoz, hogy hitelesen
alakítsd ezt a szerepet.
– Neked bókoltam, te szamár, téged akartalak fiatalítani.
– Stanley, azt akarom, hogy te vezess oda a férjemhez! Ki más tehetné,
ha nem te?
Stanley elmosolyodott, és Julia mobiljára mutatva gyengéden azt
mondta:

– Hívd fel apádat! Én meg addig beszélek azzal az idióta eladónővel,
akinek szemlátomást fogalma sincs, hogy néz ki egy vevő,
elmondom neki a teendőket, hogy holnaputánra elkészüljön a ruhád,
s utána megyünk végre ebédelni. Igyekezz, Julia, majd éhen
veszek!
Stanley sarkon fordult, és a pénztárhoz ment. Útközben visszapillantott
a barátnőjére, látta, hogy pár pillanatig még tétovázik, de
végül mégiscsak telefonál. Kihasználta az alkalmat, diszkréten elővette
a csekkfüzetét, kifizette a ruhát és a méretre igazítás költségeit,
és némi borravalót is adott, hogy két nap alatt kész legyen minden.
A blokkot zsebre vágta és Julia felé fordult, aki éppen akkor nyomta
le a telefont.
– Nos? – kérdezte türelmetlenül. – Eljön?
Julia megrázta a fejét.
– Ezúttal milyen ürügyet hozott fel, hogy kimentse magát?
Julia mély levegőt vett és Stanley-re nézett.
– Meghalt!
A két barát egy pillanatig némán meredt egymásra.
– Meg kell hagyni… ez egyszer kifogástalan mentséget talált –
suttogta Stanley.
– Te tiszta hülye vagy.
– Össze vagyok zavarodva, nem ezt akartam mondani, nem is
értem, mi jött rám. Szomorú vagyok miattad, drágám.
– Az égvilágon semmit nem érzek, Stanley, a legcsekélyebb fájdalom
sem szorítja össze a mellkasomat, egy fia könny nem gyűlik
a szemembe.
– Majd fog, ne aggódj! Még fel sem fogtad a dolgot.
– Dehogynem, tökéletesen.

– Nem hívod fel Adamet?
– Nem, még nem, majd később.
Stanley nyugtalan pillantást vetett barátnőjére.
– Nem akarod megmondani a leendő férjednek, hogy meghalt
az apád?
– Tegnap este halt meg Párizsban, repülőgéppel hozzák haza. A temetés
négy nap múlva lesz – tette hozzá Julia alig hallhatóan.
Stanley az ujjain számolt.
– Most szombaton? – kérdezte kikerekedett szemmel.
– Az esküvőm délutánján… – motyogta Julia.
Stanley azonnal a pénztárhoz ment, visszakérte a csekkjét, és kivonszolta
Juliát az utcára.
– Én hívlak meg ebédre!




 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 455
Heti: 2 183
Havi: 7 991
Össz.: 380 999

Látogatottság növelés
Oldal: MARC LEVY-KI NEM MONDOTT SZAVAINK/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »