K y u n g - S o o k  S h i n
Vigyázzatok anyára!

1.
Senki sem tudja

Egy hete már, hogy anya eltűnt.
A család a legidősebb bátyád, Hjongcsol házában gyűlt össze, hogy
kupaktanácsot tartson. Úgy határoztok, hogy szórólapokat készítetek,
és szétosztjátok őket ott, ahol utoljára látták anyát. Első lépésként,
ebben mindenki egyetért, meg kell tervezni a szórólapot. Persze,
a szórólap elég régimódi eszköz egy ilyen vészhelyzetben. De egy
eltűnt személy családjának nem sok lehetősége van, és ez az eltűnt
személy nem más, mint az édesanyátok. Mindössze annyit tehettek,
hogy kitöltitek a rendőrségi űrlapot, átkutatjátok a környéket, megkérdezitek
a járókelőket, nem láttak-e valakit, aki hasonlít anyára.
Az öcséd, akinek online ruhaboltja van, azt mondja, feltett valamit
a netre édesanyád eltűnéséről, és leírta, hol látták őt utoljára; feltöltött
egy képet is, és arra kérte az embereket, értesítsék a családot, ha
látták őt. Te inkább ott keresnéd őt, ahol szerinted megfordulhat, de
tudod, milyen: egyedül nem ismeri ki magát a városban. Hjongcsol
rád osztja a szórólap megírásának feladatát, hiszen te úgyis írásból
élsz. Elpirulsz, mintha valami illetlenségen kaptak volna. Nem vagy

biztos benne, hogy a soraid hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megtalálják
anyát.
Amikor 1938. július 24-ét adod meg anya születési idejének, az apád
kijavít: azt mondja, édesanyád 1936-ban született. A hivatalos iratokban
1938 van feltüntetve, de anya állítólag 1936-ban született.
Ezt most hallod először. Apád azt mondja, akkoriban mindenki így
tett. Mivel sok gyerek nem érte meg a harmadik hónapot, az emberek
csak pár évvel később jelentették be hivatalosan a születésüket.
Már éppen átjavítanád a 38-at 36-ra, amikor Hjongcsol közbeszól,
hogy mégis inkább 1938-at írj, mert ez a hivatalos dátum. Úgy gondolod,
egy házilag írt szórólap esetében talán nem kellene ennyire
precíznek lenni, hiszen nem a hivatalban vagytok. De azért engedelmesen
meghagyod a 38-at, közben pedig arra gondolsz, vajon a
július 24. megfelel-e a valóságnak.
Pár éve édesanyád azt mondta:
– Ne ünnepeljük külön a születésnapomat!
Apa születésnapja egy hónappal anyáé előtt van. A születésnapokon
és egyéb ünnepeken mindig hazalátogattatok a testvéreiddel
Csongupba. A szűk család összesen huszonkét emberből állt. Anya
szerette, ha az összes gyereke és unokája ott nyüzsgött a házban.
A nagy esemény előtt pár nappal friss kimcsit készített, elment a piacra
húsért, és felszerelkezett fogkrémmel meg fogkefével. Lelkesen
sajtolta a szezámolajat, pirította és őrölte a szezám- meg a perillamagot,
hogy minden gyerekének adhasson belőle egy-egy üveggel.
Édesanyád a vendégségek előtt láthatóan lelkes volt: a szavai és a
gesztusai büszkeségről árulkodtak, amikor a szomszédokkal vagy az
ismerősökkel beszélgetett. A fészerben különböző méretű üvegekbe

töltve sorakozott a szilva- meg a szamócalé, amit friss gyümölcsből
készített. Anya befőttesüvegei csurig voltak apró ecetes királyhallal,
szardellapasztával vagy ecetes kagylóval, amit a család városban
élő tagjainak készített. Amikor megtudta, hogy a hagyma nagyon
egészséges, hagymalevet csinált, a tél beállta előtt pedig édesgyökeres
sütőtöklevet. Édesanyád háza olyan volt, mint egy élelmiszerüzem;
szakmányban készült a sok szósz, a savanyú babpüré meg a hántolt
rizs, egész évre ellátva a családot. Egy idő után a gyerekek egyre ritkábban
ruccantak le Csongupba, anya és apa viszont gyakrabban
jött Szöulba. Ekkor kezdtétek el étteremben ünnepelni a születésnapjukat.
Így volt a legegyszerűbb. Aztán anya felvetette:
– Ünnepeljük együtt az én születésnapomat is apátokéval!
Azt mondta, fölösleges külön-külön ünnepelni a születésnapjukat,
főleg hogy mindkettő nyár derekán van, ráadásul két ünnepnap
közelében, amelyeket alig pár nap választ el egymástól. A család
kezdetben ellenállt, hiába kötötte az ebet a karóhoz anya, és amikor
nem volt hajlandó felutazni a városba, néhányan meglátogattátok,
hogy otthon köszöntsétek fel. Aztán rövidesen mindenki apa születésnapján
ajándékozta meg anyát is. Végül anya hivatalos születésnapja
szép csöndben feledésbe merült. Anya szekrényében pedig
egyre csak gyűltek az át nem adott zoknik – imádott zoknit venni
a családnak.
Név: Park Szonjo
Születési idő: 1938. július 24. (69 éves)
Megjelenés: Alacsony, őszülő, dauerolt haj, kiugró pofacsont.
Eltűnésekor égszínkék blúzt, fehér blézert és
bézs rakott szoknyát viselt.
Eltűnt: A Szöul pályaudvarnál, a metrómegállóban.

Sehogy sem tudjátok eldönteni, anya melyik képét válasszátok.
Abban mindenki egyetért, hogy a legfrissebbet, csakhogy senkinek
sincs friss képe róla. Eszedbe jut, hogy anya egy idő óta nem szerette,
ha fényképezik. Még a családi fotókról is lemaradt. Anyáról
legutóbb apa hetvenedik születésnapján készült fénykép. Anya nagyon
szép volt a halványkék hanbokjában, a frissen csináltatott frizurájával
és a vörösre rúzsozott szájával. Az öcséd szerint édesanyád
egészen másképp néz ki ezen a képen, mint amikor eltűnt. Szerinte
az emberek még akkor sem ismernék fel, ha kivágnátok és felnagyítanátok.
Azt mondja, hogy amikor föltette ezt a fotót az internetre,
az emberek ilyeneket írtak: „Csinos az anyukád, az ilyen nők
nem szoktak eltűnni.” A család abban marad, hogy mindenki megnézi,
van-e másik képe anyáról. Hjongcsol rád parancsol, hogy írj
még valamit a szórólapra. Amikor rámeredsz, azt mondja, találj ki
hatásosabb mondatokat, hogy megessen rajtatok az emberek szíve.
Hogy megessen rajtatok az emberek szíve? Amikor azt írod: Kérjük,
segítsenek megtalálni az édesanyánkat!, azt mondja, ez így túl egyszerű.
Amikor azt írod: Eltűnt az édesanyánk, azt mondja, hogy az
„édesanyánk” túl hivatalos, inkább azt kellene írni, hogy az „anyukánk”.
Amikor azt írod: Eltűnt az anyukánk, azt mondja, ez így túl gyerekes.
Amikor azt írod: Kérjük, értesítsenek minket, ha látják ezt az
asszonyt, rád rivall:
– Miféle író vagy te?
Semmi sem jut az eszedbe, ami megfelelne Hjongcsol ízlésének.
A második legidősebb bátyád közbeszól:
– Ha beleírnád, hogy a megtaláló jutalmat kap, rögtön eljutna az
emberek szívéig.

Amikor azt írod: Nem leszünk hálátlanok, a sógornőd azt mondja,
hogy ilyet nem lehet írni; az emberek csak akkor figyelnek fel a
hirdetésre, ha konkrét összeget írtok bele.
– Akkor mennyit írjak?
– Egymillió von?
– Az nem elég.
– Hárommillió von?
– Szerintem még az is kevés.
– Akkor legyen ötmillió von!
Ez ellen senkinek nincs kifogása. Leírod: A nyomravezető ötmillió
von jutalmat kap – és kiteszed a pontot. A második legidősebb
bátyád szerint azt kellene írnod: 5 millió von jutalom. Az öcséd azt
mondja, az 5 millió vont nagyobb betűkkel kellene írni. A család abban
marad, ha találnak jobb képet anyáról, e-mailben átküldik neked.
Téged bíznak meg, hogy bővítsd ki a szöveget, és nyomtasd ki
a szórólapokat. Az öcséd vállalja, hogy eljön értük, és mindenkinek
eljuttatja a családban. Amikor felveted:
– Kereshetnénk valakit, aki szétosztja a szórólapokat – Hjongcsol
azt feleli:
– Azt nekünk kell megoldanunk. Akinek van ideje, az hét közben
is osztogathatja őket, hétvégén pedig együtt csináljuk.
– Így sosem fogjuk megtalálni anyát – dünnyögöd.
– Nem ülhetünk ölbe tett kézzel; megteszünk mindent, amit csak
lehet – förmed rád Hjongcsol.
– Hogy érted azt, hogy megteszünk mindent, amit csak lehet?
– Hirdetést adunk fel az újságban.
– Ez minden, amit tenni tudunk? Veszünk egy kis reklámfelü-
letet?

– Miért, te mit akarsz csinálni? Mondjunk fel holnap a munkahelyünkön,
és kutassuk át a várost? Ha így megtalálnánk anyát, biztosan
megtenném.
Nem vitatkozol Hjongcsollal, mert rájössz, hogy őrá hárítod az
összes felelősséget, mint mindig. Hjongcsolnál hagyjátok apát, és
elindultok haza. Ha nem indultok el most, csak tovább fajul a vita.
Már egy hete ez megy. Összejöttök, hogy megbeszéljétek, hogyan
tudnátok anya nyomára bukkanni, amíg valaki hirtelen elő nem
hozakodik valamivel, amivel a többiek régebben megsértették őt. Az
elfojtott, szőnyeg alá söpört problémák addig-addig gyűltek bennetek,
hogy végül mindenki bőszen ordítozott, fújta a füstöt, és csapkodta
az ajtókat.
Amikor megtudtad, hogy anya eltűnt, ingerülten megkérdezted,
miért nem ért rá senki ebből a nagy családból, hogy elmenjen érte
meg apáért a Szöul pályaudvarra.
– Miért, te hol voltál?
Én? Hirtelen elnémultál. Te csak négy nap múlva értesültél anya
eltűnéséről. Mindnyájan egymást okoltátok anya eltűnéséért, és
mindnyájan meg voltatok sértve.
Miután eljössz Hjongcsoltól, felülsz a metróra, de a Szöul pályaudvarnál
leszállsz. Itt tűnt el anya. Hatalmas a tülekedés, az emberek
súrolják a vállad, miközben átverekszed magad a tömegen, hogy
eljuss ahhoz a ponthoz, ahol anyát utoljára látták. Az órádra pillantasz.
Három óra. Anya is pont ekkor tűnt el. Emberek lökdösődnek
körülötted, ahogy a peronon állsz, azon a helyen, ahol anyát elszakították
apától. Senki sem kér elnézést. Anya is csak állt itt, tanácstalanul,
a nagy tülekedés közepette.

 

Oldal: KYUNG-SOOK SHIN-VIGYÁZZATOK ANYÁRA/ RÉSZLET1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat