Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Amikor az ismeretlen lény felbukkant a szemünk előtt, és végigügetett
a patak partján, éreztem, hogy Anyánk valósággal remeg a
félelemtől. A hatalmas lény két lábon járt. A szájából keserű füst gomolygott,
ahogy esetlenül közeledett felénk.
Feszülten, lenyűgözve bámultam. Egyszerűen képtelen voltam
rájönni, miért tölt el ilyen mélységes áhítattal a lény. Nem bírtam a
feszültséggel. Készen álltam arra, hogy kiszaladjak, és üdvözöljem.
Anyánk azonban olyan pillantást vetett rám, hogy azonnal elálltam
az ötlettől. Az a valami odakint azon dolgok közé tartozott, amitől
félnünk kell. Minden körülmények között kerülnünk kell.
A patak partján, természetesen, egy ember közeledett. Életemben
ekkor találkoztam vele először.
Még csak nem is nézett az irányunkba. Felkapaszkodott a vízparton,
és eltűnt a szemünk elől. Néhány pillanattal később Anyánk
kiosont a napfényre. Feltartott fejjel körülnézett, és megbizonyosodott
arról, hogy elmúlt a veszély. Amikor megnyugodott, visszajött
hozzánk, és mindenkinek adott egy-egy megnyugtató puszit.
Kirohantam a csőből, hogy magam is körülnézzek. Igencsak elszomorodtam,
mert az ember ittlétére csupán a halovány füstszag
emlékeztetett.
A következő néhány hét során Anyánk újra meg újra a fejünkbe
verte, amit a csőben tanultunk: Kerüljétek el az embert! Félni kell
tőle!
Amikor Anyánk legközelebb vadászni ment, már mi is elkísérhettük.
Az almunktól távol félénken, óvatosan viselkedett, mi meg

mindenben utánoztuk. Gondosan elkerültük a nyílt tereket. A bokrok
tövében osonva közelítettük meg a célt. Ha megláttunk egy embert,
az anyánk valósággal megdermedt. Megfeszítette a vállát, és
készen állt arra, hogy elszaladjon. Ezekben a feszült pillanatokban
nagyon is úgy tűnt, hogy Fürge fehér foltja legalább annyira feltűnő,
mintha ugatna. Mégsem vett észre minket senki.
Anyánk megtanított minket arra, hogyan szakítsuk fel a házak
mögé kirakott csillogó zsákokat. Gyorsan szétszórtuk az ehetetlen
papírfoszlányokat, és megkerestük a húsdarabokat, a kenyérhéjat,
sőt még sajtot is találtunk! Azonnal felfaltunk mindent, amit csak
bírtunk. Elképesztő ízek és mámorító illatok fogadtak. Anyánk idegessége
azonban mindannyiunkat megfertőzött, ezért sietve zabáltunk,
nem élvezhettük ki az ízeket. Mohó szinte azonnal kihányta
az ételt. Ez kifejezetten vicces dolognak tűnt, egészen addig, míg
jómagam is azt nem éreztem, hogy vad görcs nyilall a gyomromba.
A második alkalommal már sokkal könnyebben legyűrtem a falatokat.
Mindig is tisztában voltam a többi kutya létezésével, bár személyesen
korábban csupán a családom tagjaival találkoztam. Néha,
amikor vadászatra indultunk, ránk ugattak a kerítések túloldaláról.
Valószínűleg féltékenyek voltak ránk, amiért mi szabadon kószálhatunk,
míg ők raboskodnak. Anyánk természetesen soha nem engedte
volna meg, hogy odamenjünk ezekhez az idegenekhez. Fürge
hátán többnyire kicsit felállt a szőr. Mintha csak megsértődött volna
azért, amiért bárkinek is van pofája ahhoz, hogy fenyegetéseket
hörögjön felénk, miközben Fürge felemeli a hátsó lábát, és megöntözi
az acsarkodók portája előtti fákat.
Néha, bizony, még kocsiban utazó kutyát is láttam! Amikor először
történt, valósággal megdermedtem a csodálkozástól, látva az

ablakon kilógó fejét és a szélben lebegő nyelvét. Jókedvűen rám
vakkantott, amikor észrevett, ám én túlságosan is megdöbbentem
ahhoz, hogy bármit is tegyek. Csupán az orromat emeltem fel, hogy
hitetlenkedve beleszimatoljak a levegőbe.
Anyánk a személyautókat és a teherautókat is igyekezett jó meszszire
elkerülni. Jómagam képtelen voltam felfogni, hogy a csudába
lehetnének ezek veszélyesek, ha néha kutyák is utaznak bennük.
Egy hatalmas, hangos teherautó rendszeresen körbejárt a környékünkön.
Elvitte azokat az elemózsiás zsákokat, amit az emberek
kiraktak nekünk. Olyankor egy-két napig alig akadt ennivaló. Nagyon
nem szerettem ezt a teherautót, meg azokat az irigy embereket,
akik leszökkentek a végéről, hogy maguknak kaparintsák meg
a sok finom falatot. Ellenszenvesnek találtam őket annak ellenére,
hogy belőlük és a teherautóból is csodálatos illat áradt.
Játékra már kevesebb időnk jutott most, hogy mi is vadásztunk.
Anyánk vicsorogni kezdett, amikor Mohó élelem reményében igyekezett
megnyalni a száját. Mindannyian megértettük az üzenetet.
Sokat jártunk odakint. Rejtőzködve, kétségbeesve kerestünk ennivalót.
Fáradtnak és gyengének éreztem magam. Már akkor sem
próbáltam szembeszállni Fürgével, ha a hátamra fektette a fejét, és
fel akart lökni a mellkasával. Mit érdekel? Legyen ő a főnök, ha
annyira akarja! Ekkor már nagyon is tisztában voltam azzal, hogy
tömzsi lábam sokkal alkalmasabb arra a rejtőzködő futásra, amire
az anyánk mindannyiunkat megtanított. Ha Fürge azt hiszi, előbbre
juthat az életben, csak mert a magasságát kihasználva fel tud lökni,
hát csak saját magából csinál bolondot! Hiába akar basáskodni,
ebben a falkában Anyánk a főnök!
A fa alatti üregben már alig jutott hely mindannyiunk számára.
Anyánk egyre hosszabb ideig maradt távol. Valami nagyon is azt

súgta, hogy már nincs messze a nap, amikor nem jön többé vissza
hozzánk. Akkortól már csak magunkra számíthatunk. Fürge persze
megpróbál majd félrelökni az útjából, hogy megszerezze a nekem
járó részt is. Anyánk pedig nem lesz ott, hogy gondoskodjon
rólam.
Felmerült bennem a gondolat, hogy milyen volna itt hagyni az
almot.
Az a nap, amikor minden megváltozott, úgy kezdődött, hogy
Mohó betántorgott a csőbe, és egyszerűen csak lefeküdt, ahelyett,
hogy vadászni ment volna. Hörögve kapkodott levegő után, a nyelve
meg kilógott a szájából. Anyánk az orra hegyével bökdöste Mohót,
mielőtt elindult volna. Amikor megszaglásztam a testvéremet,
annak szeme csukva maradt.
A betoncső fölött keresztben egy út vezetett. Ezen az úton egyszer
találtunk egy jókora döglött madarat. Mindannyian belemartunk,
de aztán Fürge felkapta, és elrohant vele. Bár nagy volt a veszélye annak,
hogy meglátnak, mégis sokat mászkáltunk ki erre az útra, mert
azt reméltük, hogy találunk még ilyen madarat. Akkor is pont ezt
tettük, amikor Anyánk hirtelen megriadt, és felkapta a fejét. Mindannyian
egyszerre hallottuk meg a közeledő teherautó zúgását.
Nem akármilyen jármű jött felénk: jól ismertük ezt a teherautót,
ezeket a zajokat. Az elmúlt néhány nap során több alkalommal
is végighajtott az utunkon. Lassan, szinte már fenyegetően haladt,
mintha csak vadászna ránk.
Anyánk azonnal rohanni kezdett a cső bejárata felé. Mindanynyian
követtük, ám ekkor valamilyen megmagyarázhatatlan okból
megtorpantam, és visszanéztem az iszonyatos gépezetre. Csupán
néhány másodpercig tartott, aztán Anyánk nyomába eredve én
is eltűntem az alagút biztonságos mélyén.

Azonban ez a néhány pillanat is elég volt ahhoz, hogy egyszeriben
minden megváltozzon. A kocsi utasai ugyanis észrevettek. A teherautó
halk morajjal, rázkódva megállt. Közvetlenül a fejünk fölött
a motor felhördült, majd elhallgatott. Ekkor meghallottuk a kavicsot
taposó bakancsok hangját.
Anyánk halkan vinnyogni kezdett.
Amikor a cső mindkét végén emberi arcok jelentek meg, Anyánk
valósággal a földre lapult. Az egész teste megfeszült. Az emberek
ránk villantották a fogukat. Úgy tűnt, hogy nem fenyegetésnek
szánják. Barna arcukat ugyanolyan fekete haj keretezte, mint a szemöldökük
és a szemük.
– Szia, kutyus! – suttogta az egyikőjük. Nem tudtam, hogy mit
jelentenek ezek a szavak, de az ember üdvözlése ugyanolyan ismerősnek
tűnt, mint a szél süvítése. Mintha egész életem során ezt
hallgattam volna.
Mindkét férfi egy-egy rudat tartott a kezében. Most már láttam,
hogy a rudak végére hurkot erősítettek. Ezek komoly fenyegetést sugalltak.
Éreztem, hogy Anyánkon erőt vesz a páni félelem. Karmai
belemélyedtek a sárba, fejét leszegve előrevetődött, és futni kezdett.
Megpróbált átrohanni az egyik férfi lábai között. A rúd lecsapott.
Valami csattant, és utána anyám ott vergődött és rángatózott, miközben
a férfi kivonszolta a fényre.
Hugi és én megrettenve hátrálni kezdtünk. Fürge felmordult, a
tarkóján felállt a szőr. Szinte egyszerre jöttünk rá, hogy a hátunk
mögött ugyan még mindig elállják az utat, de elöl most senki sem
zárja el a menekülési útvonalat. Rohanni kezdtünk.
– Elindultak kifelé! – rikkantott az ember a hátunk mögött.
Valósággal kirobbantunk a patak medrébe, de ott aztán rádöbbentünk,
hogy nem tudjuk, hogyan tovább. Hugi és én Fürge mögött

maradtunk. Hát nem ő akar mindig főnök lenni? Na most akkor
mutassa meg, mire megy ebben a helyzetben!
Anyánknak nyomát sem láttuk. Két férfi állt a patak két partján.
Mindkettő rudat tartott a kezében. Fürge az egyiket kicselezte,
ám a másik lecsapott rá. Hugi kihasználta a zűrzavart, és elszökött.
Mancsa hangosan loccsant a vízben, ahogy elrohant, miközben én
mozdulatlanul álltam, és az utat bámultam.
Fölöttünk egy hosszú, ősz hajú asszony állt. Ráncos arcából kedvesség
sugárzott.
– Ne félj, kutyus, nincsen semmi baj! Nem lesz semmi baj! Gyere
ide, kutyus! – szólított meg.
Nem futottam el, de nem is mozdultam. Hagytam, hogy a rúd
végére erősített hurok az arcomat súrolva a nyakamra szoruljon.
Lassan felhúztak vele a vízpartra. Az egyik férfi megragadta a szőrt
a tarkómon.
– Jó kiskutya, nagyon jó kiskutya – duruzsolta az asszony. – Engedd
el!
– De akkor el fog szaladni! – figyelmeztette a férfi.
– Engedd csak el!
Egy szót sem értettem rövid párbeszédükből, ám az már így is
derengett, hogy ebben a falkában a nő lehet a főnök, holott idősebb
és alacsonyabb is a két férfinál. Segítője vonakodva felmordult,
de aztán levette a kötelet a nyakamból. A nő mindkét kezét felém
nyújtotta. Érdes tenyeréből virágillat áradt. Megszaglásztam, aztán
leengedtem a fejemet. Éreztem, hogy ez az ember törődik velem, és
aggódik értem.
Amikor az ujjával végigsimította a hátamat, valósággal megborzongtam
a gyönyörűségtől. A farkam önkéntelenül mozgásba lendült.
Akkor is tovább csóváltam, amikor legnagyobb meglepetésemre

foglyul ejtőm felemelt a levegőbe. Megpróbáltam puszit nyomni az
arcára, mire jókedvűen felnevetett.
Jókedvünk azonban semmivé foszlott, amikor odalépett hozzánk
az egyik férfi, kezében Mohó elernyedt testével. Megmutatta
a nőnek, aki szomorúan hümmögni kezdett. Mohót felrakták a teherautóra.
Anyánk és Fürge ott ült egy jókora fémládában. Az ember
odatartotta a testet az orruk elé. Mohóból a halál, az elmúlás
illata áradt a száraz, poros levegőben. Ezt a szagot ugyanúgy felismertem
eztán, mint bármi mást.
Mindannyian óvatosan megszagoltuk halott fivéremet, és ekkor
megértettem, az emberek azt akarják, hogy megtudjuk, mi történt
Mohóval.
Mind a három emberből szomorúság áradt, ahogy némán álltak
az úton. Nem tudhatták, hogy Mohó már a születésétől kezdve beteg
volt, és azt sem, hogy nem bírt megbirkózni a világgal.
Engem is beraktak a ketrecbe. Anyánk rosszallóan szagolgatta
bundámon az asszony illatát. A teherautó motorja feldübörgött, és
a jármű elindult. A ketrecen beáradó csodálatos illatkavalkád gyorsan
elterelte a figyelmem. Elindultunk. Ó, de hiszen egy teherautóban
utazom! Boldogan felvakkantottam. Kitörésemet hallva Fürge
és Anyánk meglepődve kapta fel a fejét. Egyszerűen képtelen voltam
visszafogni magam. Egész életemben nem történt velem ilyen
izgalmas dolog, pedig, ugye, egyszer már majdnem elkaptam azt a
békát is.
Tőlem eltérően, Fürgét valósággal elárasztotta a szomorúság.
Csak egy idő múlva értettem meg, mi bántja. Nyoma veszett Huginak,
a legkedvesebb játszótársának. A testvérünk ugyanúgy elszakadt
tőlünk, mint Mohó.

Alaposabban eltöprengve az élet nagy dolgain, rájöttem, hogy ez
a világ összetettebb annál, mint azt sejtettem. Az élet nem csak arról
szól, hogy Anyánk és a testvéreim társaságában elrejtőzök az emberek
elől, vadászok, és egy csőben játszadozok. Léteznek nagy dolgok,
amelyek képesek mindent megváltoztatni. Ezek a nagy dolgok
pedig az emberi lényekkel vannak kapcsolatban!
Egy dologban azonban tévedtem. Bár akkor még nem tudhattuk,
később, a jövőben újra találkozunk még Hugival.

Második fejezet

Bárhová is tartott velünk a teherautó, nagyon úgy éreztem,
jó sok kutyával fogunk találkozni, ha egyszer odaérünk.
A ketrecünkben valósággal hömpölygött az ismeretlen négylábúak
szaga. Volt ott minden: vizelet, ürülék, de még vérrel keveredő szőr
és nyál is. Anyánk rémülten lekuporodott. Kimeresztett körmökkel
próbálta megtartani magát, hogy ne csúszkáljon a döcögő, rángatózó
padlón. Fürge és én viszont a padlóhoz szorítottuk az orrunkat,
és fel-alá járkálva ízlelgettük a rengeteg kutya jól elkülöníthető
szagát. Fürge egyszerűen nem bírta ki: meg kellett jelölnie a ketrec
négy sarkát. Valahányszor azonban felemelte a lábát, és három
lábon egyensúlyozott, a teherautó döcögése miatt azonnal elvágódott.
Egy alkalommal Anyánk fejére zuhant. Kapott is büntetésből
egy gyors marást. Utálkozó pillantást vetettem a testvéremre. Hogy
a csudába nem látja, hogy Anyánk szomorú?
Egy idő múlva meguntam, hogy olyan kutyákat szaglásszak,
akik nincsenek is ott, ezért aztán az orrocskámat nekiszorítottam

a drótrostélynak. Teleszívtam széllel a pofámat. Az élmény arra emlékeztetett,
amikor első alkalommal merültem el a legfőbb élelemforrásul
szolgáló, mennyei illatú szemetesvödrökben. Ott is sokezernyi
azonosíthatatlan szag várt rám. Olyan erővel zúdultak az
orromra, hogy folyamatosan tüsszögnöm kellett.
Fürge átment a ketrec túloldalára. Lefeküdt, ahelyett, hogy ideállt
volna mellém. Persze csakis azért, mert nem neki jutott eszébe
ez a remek ötlet. Savanyú képpel méregetett, valahányszor tüsszentettem
egy nagyot. Mintha csak arra akarta volna felhívni a figyelmemet,
hogy jobban járok, ha a következő prüszkölés előtt tőle kérek
engedélyt. Valahányszor azonban találkozott a tekintetünk, én
jelentőségteljesen Anyánk felé biccentettem, akit ugyan megrettentett
ez a váratlan élmény, ám szerény véleményem szerint, még mindig
családunk vezetőjének számított.
Amikor a teherautó megállt, az asszony hátrajött, és beszélni kezdett
hozzánk. A tenyerét a ketrec oldalához szorította, hogy megnyalhassuk.
Anyánk maradt, ahol volt, de Fürgét legalább annyira
lenyűgözte, mint engem. A fivérem ott állt mellettem, és a farkát
csóválta.
– Olyan édesek vagytok! Éhesek vagytok, drágáim? Éhes a kis
hasikátok?
Egy hosszúkás, alacsony épület előtt álltunk meg. A teherautó
kerekei között satnya, sivatagi fűszálak szökkentek a magasba.
– Szia, Bobby! – kurjantotta el magát az egyik férfi.
Kiáltására egészen elképesztő válasz érkezett. A ház mögül hangos
ugatókórus zendült fel. Olyan sokan ugattak, hogy meg sem
tudtam becsülni a számukat. Fürge két lábra állt, és mellső mancsával
megtámaszkodott a ketrec oldalában. Úgy tett, mintha ettől
jobban átlátná a dolgokat.

Ha továbbra is érdekel a kutya élete, a könyves boltban megtalálod, és azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó üzletet nyitott.
Ahogy a főoldalon olvastad, már film is készült a kutya életéröl.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 455
Heti: 2 193
Havi: 8 001
Össz.: 381 009

Látogatottság növelés
Oldal: W BRUCE CAMERON-EGY KUTYA NÉGY ÉLETE/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »