Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Nyelek egyet. Bár ez lenne a legnagyobb félelmem!
Ethan pont az ellentétem. Barna hajával és szemével Apura hasonlít,
másfél fejjel magasabb nálam, és nem fél semmitől. Hunyorítva
oldalra billenti a fejét, ahogy fölfogja iménti kirohanásom
utolsó szavának jelentőségét.
– Azt mondtad, hánysz. Vagyis frankón pánikrohamaid vannak.
Azt hittem, ezen már túl vagy.
Még jobban megmarkolom az ingét. Ezt elszúrtam. Hogy követhettem
el ekkora óvatlanságot? Két éve titkolom a családom
elől, hogy továbbra is pánikrohamoktól szenvedek. Hogyha a figyelem
középpontjába kerülök, vagy szorongok valamitől, vagy
idegfeszültség ér, rögtön megbénulok, és nem kapok levegőt.
Hányinger rándítja görcsbe a gyomromat, fojtogatja a torkomat
az epe, és addig fokozódik a nyomás, míg végül el nem okádom
magam.
A szüleimet és a két nagyobbik bátyámat nem kényeztette el az
élet. A borzalmas születésnapi buli után elhatároztam, hogy soha
többé nem adok okot nekik aggodalomra – nem kell attól félniük,
hogy a gyerekük-tesójuk belehal valami betegségbe.
– Túl is vagyok – felelem –, de nem szeretnék bohócot csinálni
magamból. Csak… csak… – Semmi jó magyarázat nem jut eszembe,
amivel kimászhatnék ebből a csávából. – Elfelejtettem a beszédemet,
és otthon hagytam a szöveget, és ki fognak röhögni.
Na bravó, most aztán jól kidumáltam magam.
– Figyuzz, fölhasználom az ikerkártyámat – teszem hozzá.
Ethan az arcomat fürkészi. Fogadok, hogy úgy saccolja, a begolyózás
határán járok. Néhány éve megegyeztünk, hogy évente

tízszer a következményekre való tekintet nélkül falazunk egymásnak.
Ethan már hetekkel ezelőtt kifogyott a mentőkártyáiból, és
tudja, hogy én rendszerint éjszakai furikázáshoz használom el az
enyémeket, hogy vidáman nyomhassam a gázt a Mustangomban.
– Idén egy ikerkártyád maradt – céloz eléggé átlátszóan arra,
hogy napokon belül beköszönt az új év, tiszta lappal indulunk, és
újra falazhatok neki.
– Biztos, hogy erre akarod kijátszani a kártyádat? – folytatja. –
Mondd el azt a beszédet, azután majd fedezlek, ha ellógsz a Mustangoddal.
Ha vezethetsz, mindig jobban érzed magad, ráadásul
ezt a mostani autózást már viszonylag lelkifurdalás nélkül adhatod
elő. Ez lesz az első törvényes éjszakai köröd.
A tesóm élvezettel emlékeztet arra, hogy a tanulójogsimmal illegálisan
hódoltam az éjszakai vezetés iránti szenvedélyemnek. Igaz,
ami igaz, imádok vezetni, és mostantól teljes értékű a jogosítványom.
Ettől függetlenül időben haza kell érnem, de ha Ethan nem
buktat le, és nem lógok meg a beszéd elől, akkor azzal sincs gond.
Ha viszont e kettő bármelyike bekövetkezik, akkor egy életre szobafogságban
penészedhetek.
Mindent alaposan meg kellene fontolnom, logikusan végig kellene
gondolnom, de a logikát a bálteremben hagytam. Lüktetni
kezd a fülemben a vér.
– Igen, erre akarom kijátszani a kártyámat.
Naná.
Elengedi a karomat, és lepillant az ujjaimra, amik még mindig
az ingét markolásszák.
– Nem is láttalak, világos? Kisurrantál a bejáraton, egyáltalán
nem beszéltünk. Ikerszolidaritás ide vagy oda, nem tartom a hátamat
helyetted Gavinnél.

– Miért kéne tartanod a hátadat? – firtatja Gavin dörmögő hangja
a folyosó végéről. Reményeim egy csapásra szertefoszlanak.
Banyek! Soha nem jutok ki innét.
Fegyelmezem magam, elengedem Ethant, és mosolyt erőltetek
az arcomra, bár a szívem majd kiugrik a helyéről. A bátyáim megszokták
már azt a hangulatomat, amit Ethan idegesítően szivárványos
napsütésként emleget. Most akkor is átmegyek szivárványos
napsütésbe, ha belehalok.
– Szia, Gavin! Láttam, hogy Jeannie Riley-val táncoltál. Csinos
lány.
Gavin a legidősebb a szüleim ötös fészekaljából. Összetartó
család a miénk, habár a testvérek között óriási a korkülönbség.
Gavin nyolcéves volt, Jack pedig hét, amikor mi Ethannel megszülettünk.
Jack most Gavin mellett áll, karba tett kézzel néznek
bennünket. Valami azt súgja, ezúttal nem elég ügyesen tettetem
a szivárványos napsütést.
– Anyu keres. Ideje megtartanod a beszédedet – mondja halkan
Jack, és egész este talán ez a leghosszabb megszólalása. Így aztán
nehéz nemet mondanom.
– Gyere már, Rach! – nógat Gavin. – Te kérted Anyuékat, hogy
ma este szónokolhass, nem fordítva. Túl kéne már tenned magadat
ezen a lámpalázon. Egyébként is csak képzeled. Egy dolog,
hogy mi volt óvodáskorodban. Abból már kinőttél. Tizenegyedikes
vagy, az isten szerelmére!
Igazat kell adnom Gavinnek. Én ajánlkoztam, hogy beszéljek a
leukémiás rendezvényen. Pár hete rajtakaptam Anyut sírás közben.
Valami fényképet szorongatott, amit a nővéremről, Colleenról
talált, és szívszaggatóan fájdalmas tekintettel nézte. Néhány napja
pedig véletlenül meghallottam, amint egy barátnőjének említette:

mindig arról álmodott, hogy beszédet mondok Colleen emlékére.
A barátnője fölvetette, hogy kérjen meg, vegyek részt ezen az adománygyűjtő
gálán, de Anyu elhárította, azt felelve, semmiképpen
nem hozna kínos helyzetbe.
Anyu huszonegy éve szenved, az én világra jöttöm egyedül azt
célozta, hogy jobban érezze magát. Még mostanában is sír, úgyhogy
az a gyanúm, nem valami jó munkát végeztem.
Görcsbe rándul a gyomrom, és érzem, hogy izzad a tenyerem.
Ez a roham előjele. Próbálom fölidézni, amit felső tagozatos koromban
a sulipszichológus a belégzésről magyarázott, de nem bírok
levegőt venni, ha a tüdőm nem hajlandó kitágulni.
– Meggondoltam magam – rebegem. – Nem tudok beszédet
mondani. – Gyorsan el kell tűnnöm innét, különben mindenki rájön,
hogy hazudtam. Rájönnek, hogy nem múltak el a rohamaim.
– Komolyan cserben akarsz hagyni bennünket? – morogja Gavin.
A hátsó ajtó nyikorgása jelzi utolsó bátyám érkezését. Mi ketten
Anyura ütöttünk szőke hajunkkal meg a már-már ibolyába
hajló kék szemünkkel. West a szmokingingéhez és kibontott csokornyakkendőjéhez
hátracsapott baseballsapkát visel.
– Nem tudom, mi folyik itt, de le lehet szállni a húgomról!
– Vedd már le azt a tökfödőt, West! – szól rá Gavin. – Anyu
megmondta neked, hogy ma este semmit sem akar látni a fejeden.
Mióta az eszemet tudom, Gavin vezet bennünket, mi négyen
meg követjük. De pusztán emiatt még nem vagyunk elájulva a
nagyságától. Annyira nem, hogy Ethan, West meg én kimondottan
idegesítőnek tartjuk. Jackkel puszipajtások.
West lekapja a fejéről a sapkát, és vigyora elárulja, hogy nő van
a dologban. Már megint.
– Összejöttem egy csajjal, és csípi a sityakot.

A bátyáim röhögnek, csak én forgatom a szememet. West folyton
összejön valakivel. Nem egészen egy évvel idősebb nálam, de tisztára
olyan, mint valami MTV-s valóságshow szereplője, aki minden
este másik lánnyal fekszik le. Csak épp ő a mi középiskolánkba
jár, így Ethannel az a szerencse ért bennünket, hogy páholyból
nézhetjük West műsorát.
– Disznó!
– Ui, ui! – táncoltatja meg a szemöldökét.
– Sapi felejtős! – bök Westre Gavin, megvárja, hogy az öccse a
farzsebébe süllyessze a sapkát, azután Ethanhez fordul. – Rachel
nem fog meglógni, úgyhogy ne próbáld lenyúlni a slusszkulcsát!
Fejemet a csuklómra erősített kis bugyor felé kapom, ami a ruhám
anyagából készült, és még éppen észreveszem, hogy Ethan
leereszti a kezét, a kulcsom a markában. Gavin int neki, hogy
hoci. Ethan bosszúsan fújtat, majd odadobja legnagyobbik bátyámnak
az egyetlen reményemet. Most már nincs menekvés.
Gavin kitárt karral közeledik hozzánk. Gesztusa érezteti velem,
hogy a családhoz tartozom, ugyanakkor robusztusabbnak
mutatja amúgy is tagbaszakadt bátyámat. Behemót teste egészen
eltorlaszolja a szűk folyosót, önkéntelenül összehúzom magam,
hogy több hely maradjon neki. Valamennyien a magunk módján
reagálunk Gavin jelenlétére, de én mindig összekucorodom, mint
legkisebb, legjelentéktelenebb és leggyöngébb.
– Tudod, milyen fontos ez Anyuéknak – győzköd Gavin. – Ha
nem állsz ki és szólsz pár szót, csalódást okozol nekik. Gondolj
arra, mennyire ki fogsz bukni magad is, ha majd furdalni kezd a
lelkiismeret.
Gombóc nő a torkomban, és összeszorul a tüdőm. Igaza van
Gavin nek. Rühellek csalódást okozni Anyuéknak, és rosszul bírom

a lelkiismeret-furdalást. De ha a lelécelést választom, akkor legalább
nem bőgetem le magam nyilvánosan.
– Rach! – próbálkozik tovább Gavin. – Ez fontos nekik.
– Nekünk – toldja meg Jack.
Mély lélegzetet veszek, hogy visszatartsam az öklendezést.
Anyu és Apu a karácsony meg újév közötti héten már tizenhatodik
éve rendezi meg ezt a bankettet. Ez nemcsak nekik jelent rettenetesen
sokat, de Gavinnek és Jacknek is. Leghűségesebb szövetségeseim,
Ethan és West most lehorgasztja a fejét. Hármunkat
arra emlékeztet ez az este, hogy miért vagyunk egyáltalán a világon,
miért szült Anyu további gyerekeket. Még egy lányt akart.
West egyik lábáról a másikra áll.
– Oké, mély levegő, és beszéd közben nézz rám vagy Ethanre!
– Vagy Gavinre – von vállat Ethan –, és képzeld azt, hogy agancsot
is növesztett a túlméretes heftijéhez.
Gavin lepöccinti Ethant, és a bátyáim pillanatok alatt cikizős
pingpongozásba kezdenek. Semmi kedvem szónokolni. Nyuszinak
tartanak, talán tényleg az vagyok, de miként értessem meg
velük, hogy nincs hatalmam a pánik fölött, ami gyötör?
– Miért nekem kell beszélnem? Miért nem nektek?
Kérdéseim megszakítják a piszkálódó adok-kapokot. A fiúk sokatmondóan
néznek egymásra. Előre tudom a választ, de ha már
rákényszerülök erre, legalább valaki hangosan ismerje be.
– Azért, mert Anyu rád vágyott – feleli Gavin.
Nem, nem rám, csak Apu nem tudott nálam jobb kárpótlást
nyújtani. Behunyom a szememet, és próbálok valami kapaszkodót
találni. Meg fogom csinálni. Elmondom a beszédet. Némi szerencsével
a legrosszabb esetben végigdadogom és -reszketem a

szövegemet. Miért kellett Anyuéknak idén West és Ethan haverjait
is meghívniuk? Mégis miért?
– Most aztán leshetem, hogy lesmároljanak.
Kinyitom a szememet, és látom, hogy a bátyáim úgy bámulnak
rám, mintha meghibbantam volna.
– Nem szoktál smárolni – szögezi le West. – Fiúknak semmi
keresnivalójuk körülötted. A pasik egyvalamire hajtanak, Rach,
és az nem társalgás. Én csak tudom – hessenti el a témát bosszúsan,
és megcsóválja a fejét. – Egyáltalán minek beszélünk erről?
Hiszen nem jársz senkivel.
– A francba – morogja Jack. – Felvilágosító órát tartunk a húgunknak.
– Miért, pasizik? – kérdezi Westtől meg Ethantől Gavin. – Nem
létezik, hogy pasizik. Most kénytelenek leszünk laposra taposni
valami kanos kamaszt. Előbb is szólhattatok volna.
– Állítsd le őket! – súgom Ethannek. A szónoklás meg a hányás
miatti parázás mellett most még a bőr is lesül a képemről.
– Nem pasizik! – borzong meg West, mintha pókok futkosnának
rajta. – Ez tök gáz, Rach. Eszedbe ne jusson még egyszer ilyet
mondani!
Gavin úgy mereszti rám a szemét, ami egyértelmű intés, hogy
tartózkodjak a csókolózástól és a pasizástól, majd elindul a bálterem
felé. Fölöslegesen vesztegette rám ezt a pillantást, mert bármelyik
dologhoz előbb egy srácnak némi érdeklődést kéne tanúsítania
irántam.
Jack és West követi Gavint, közben a pasik megruházásáról
motyognak. Ethan átfogja a vállamat, és előretessékel.
– Két mondat. Max három.

Könnyen beszél. Nem neki kell kiállnia emberek százai elé.
Akik csüngenek minden kimondott és ki nem mondott szavamon.
A felnőttek tekintete reszkető kezemet és remegő hangomat
bírálgatja. A tizennyolc év alattiak valószínűleg vihogva emlékeznek
vissza korábbi nyilvános felsülésemre.
Minden lépésnél úgy rogyadozik a térdem, mintha össze akarna
csuklani, és hideg verejtéktől nyirkos a tarkóm. Görcsbe rándul
a gyomrom, a számhoz kapok. Ahogy a falnak tántorodom, Ethan
aggódva mered rám. A bátyáimra villan a tekintetem, erre Ethan
elém ugrik, eltakar tőlük.
– Hagyjatok vele egy percre! – szól nekik. – Ígérem, nem engedem
meglógni.
– Ethan! – figyelmeztetem abban a pillanatban, ahogy meghallom
a bálterem kétszárnyú ajtajának csukódását.
A derekamra csúsztatja a kezét, betessékel a női mosdóba, és
bereteszeli maga mögött az ajtót. Ledobom a cipőmet, hangos
csattanással landol a néptelen mellékhelyiség padlóján. Botladozom
bő, fodros ruhámban, alig jutok el a vécécsészéig. A hátam
mögött csobog a víz, majd Ethan lép oda hozzám, mihelyt sikerül
fél percig öklendezés nélkül lélegeznem.
– Vér is volt? – nyom hideg vizes törülközőt a kezembe, és óvatosan
megtörölgetem az arcomat.
– Nem. Légy szíves, ne szólj erről Anyuéknak! Se senki másnak.
– Mi a franc van már? – Összerezzenek mérgesen korholó hangjától.
– Azt hittem, kilencedikes korod óta nem csinálod a hányós
műsort.
Utálom ezt a rosszullétet. Annyira utálom, hogy megfagy az
ereimben a vér, és az izmaim sajognak a dühtől. Utálom, hogy a
családom mindig úgy néz rám, mint valami törékeny virágszálra.

Utálom, hogy folyton csalódást okozok, miközben a bátyáim mindenféle
nyilvános szereplésen, például sportban vagy vitakörben
jeleskednek.
Állandóan árnyékba húzódom, de a katasztrofális tizenötödik
szülinapom után úgy döntöttem, összeszorítom a fogamat, és a
nyilvánosság előtt derűs arcot öltök, ha belehalok is. Úgy látszik,
bevált az álcázás, mert amint fölajánlottam, hogy beszédet mondjak,
Anyuék rögtön beleegyeztek. Soha nem tennének olyasmit,
amitől kiborulok.
– Szóval egész idő alatt hányogattál? – firtatja Ethan.
– Hanyagoljuk a témát!
– Anyuék tudni akarják majd, ha rád tör a pánikroham. – Megdörgöli
a szemét. – Én is tudni akarok róla. Ez nem játék.
Lüktet a halántékom. Én vagyok a leggyöngébb láncszem a családban.
Mindig is az voltam.
– Ha elmondom nekik, hazaküldenek, és Anyu a nyakamon
fog lógni. Igazatok van. Nyámnyilán viselkedtem, ideje megemberelnem
magam. A mai este nem rólam szól, hanem Anyuékról.
Ezen az estén Colleenra emlékeznek, nem foszthatom meg őket
ettől.
Ethan a falnak támaszkodva lecsúszik, mellém ül.
– Fedezlek. Essünk túl a beszédeden, azután menj el kocsikázni!
Én majd vigyázok, hogy senkinek ne szúrjon szemet a hiányod. –
Fölsóhajt. – Bármit megteszek, nehogy újra kidobd a taccsot.

Ha továbbra is olvasnád szívesen a Feszülő húr harmadik részét, a könyvesboltban megtalálod, és azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó üzletet nyitott.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 450
Heti: 519
Havi: 9 132
Össz.: 382 140

Látogatottság növelés
Oldal: KATIE MCGARRY-FESZÜLŐ HÚR 3/RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »