Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

A regényböl a film 1939-ben készült.

Első fejezet

Most tértem vissza látogatásomból; földesuramnál voltam:
ő az egyedüli szomszédom, akiről szólni fogok. Valóban szép ez
a tájék. Hiába kerestem volna még egy ilyen helyet egész Angliában,
ahol ennyire távol lehetnék a nagyvilág tülekedésétől. Embergyűlölők
mennyországa
ez a vidék: Heathcliff meg én épp összeillő pár
vagyunk, hogy ezt a remeteséget megosszuk egymással. Remek egy
ember! Aligha sejtette, mennyire felmelegedett iránta a szívem, rögtön
megérkezésemkor, midőn fekete szemébe pillantottam, mely oly
bizalmatlanul fészkelt homloka alatt – mennyire megnyert, hogy ujjait
makacs barátságtalansággal kabátjába rejtette, amikor nevemet
megmondtam.
– Heathcliff úrhoz van szerencsém? – kérdeztem.
Bólintás volt a válasz.
– Lockwood vagyok, az ön új bérlője, uram. Megtiszteltetésnek
érzem, hogy ideérkezésem után nyomban kifejezhettem ön előtt reményemet
aziránt, hogy nem voltam túlságosan terhére makacsságommal,
mellyel Thrushcross Grange bérletére törtem. Úgy hallottam
minap, önnek az volt a terve...

uvolto_szelek1.jpg
– Thrushcross Grange az enyém, uram – szakított félbe. – És nem
engedném, hogy bárki is terhemre legyen, ha módomban áll megakadályozni.
Kerüljön beljebb!
A felszólítást összeszorított foggal dünnyögte, mintha azt akarta
volna mondani: „Menjen a patvarba!” A kertajtó, melynek támaszkodott,
nem nyílt ki, hogy komolyan vehessem meghívását. De talán
épp ez a körülmény bírt rá, hogy mégis elfogadjam.
Érdekelt ez az ember, aki még nálam is zárkózottabb.
Mikor látta, hogy lovam szügye már a kertajtónak feszül, kivette
kezét a zsebéből, leakasztotta a láncot, és sietve elindult előttem az
úton. Amint az udvarba értünk, odakiáltott valakinek:
– Joseph, vezesse el Lockwood úr lovát, és hozzon fel bort.
„Valószínűleg nincs több cselédje – gondoltam magamban. – Nem
csoda, ha gaz veri fel az udvart, és a sövény is csak azért nem burjánzik
el, mert a tehenek lelegelik.”
Joseph időses, sőt öreg ember volt, talán nagyon öreg, de csupa erő
és egészség.
– Uram, segíts! – fohászkodott magában panaszos hangon, miközben
elvezette a lovamat. Bosszús pillantása láttán jóhiszeműen
arra gondoltam, hogy valószínűleg ebédje megemésztéséhez
lesz
szüksége égi segítségre, és kegyes fohászkodása nincs kapcsolatban
váratlan megérkezésemmel.
Szelesdomb: így hívják Heathcliff házát. Ez a név találóan fejezi
ki a légkör kavarodását, melyet ez a hely viharos időben megszenved.
Bizonyára egészséges és tiszta itt a levegő minden évszakban. Jól
láthatjuk, milyen erővel fúj erre az északi szél, ha egy pillantást vetünk
a ház végébe. Néhány félvállas, satnya fenyő áll ott, odább meg
a csenevész sövény gallyai egy irányba nyúlnak, a nap alamizsnájáért
esengőn. Az előrelátó építész szerencsére gondos munkát végzett:

a keskeny ablakok mélyen benn ülnek a falban, és szegletkövek védik
a sarkokat.
Mielőtt átléptem volna a küszöböt, hátramaradtam, hogy megcsodáljam
a homlokzatot díszítő fura domborműveket; különösen a
főkapu körül voltak szép számban láthatók. Felül – omlatag griffmadarak
és pucér kisfiúk között – felfedeztem az 1500-as évszámot és a
Hareton Earnshaw nevet. Szívesen fűztem volna mindehhez néhány
megjegyzést, és a ház rövid történetét is meghallgattam volna, ha a
morc tulajdonos elmondja, ő azonban úgy állt a küszöbön, mint aki
gyors belépésemre vagy végleges távozásomra vár, tehát nem akartam
növelni türelmetlenségét, mielőtt a ház belsejét látom.
Egy lépés, s már benn álltam a család lakószobájában: előszobának
vagy folyosónak nyomát sem leltem. Ez az a szoba, melyet ezen
a vidéken „háznak” neveznek. Konyha és fogadószoba egyben. De
azt hiszem, Szelesdombon a konyha a ház egy másik részébe szorult,
mert valamelyik belső helyiségből élénk beszélgetést és konyhaeszközök
zörgését hallhattam; a tágas tűzhely közelében sütő-, kenyérsütővagy
főzőeszköznek nyomát sem láttam, ugyanígy rézserpenyők és
ónfazekak sem díszítették a falat. Igaz ugyan, hogy a terem egyik végében
hatalmas óntálak sora fénylett, ezüst korsókkal és edényekkel
tarkázva, melyek egy terebélyes, tölgyfa pohárszéken tornyozódtak
egészen föl a tetőig. Mennyezetet itt sohasem húztak a szoba és a fedélszerkezet
közé, úgyhogy a ház egész csontváza szinte pőrén tárul a
vizsgáló szem elé, kivéve azt a helyet, ahol eltakarja egy zablepénnyel,
borjú- és ürücombbal, valamint sonkával megrakott faépítmény.
A kandalló fölött néhány ócska mordály és egypár nyeregpisztoly
függ, párkányára pedig három, tarkára festett teásdobozt helyeztek.
A helyiségnek sima, fehér kőpadlója volt, a magas hátú, régies
formájú székeket zöldre festették; egy-két testesebb, fekete szék

a homályos sarkokban terpeszkedik. A pohárszék alatt nagy, zsemleszínű
vizsla heverészett, kölykeinek zsivajgó csapatával, és kutyák tanyáztak
egyéb zugokban is.
A helyiségen és a berendezésen nem volt semmi rendkívüli: egyszerű,
északi gazdálkodó tanyája lehetett volna. Konok arc és vaskos
végtagok jellemzik az ilyen gazdálkodót, vaskosságát
a szűk nadrág
s a feszes lábszárvédő árulja el. Ilyen embert, aki karosszékét élvezi,
miközben nagy korsó sör habzik előtte a kerek asztalon, e dombok
alján hat-hét mérföldes körzetben nem egyet találnánk, ha idejében
állítunk be ebéd után. De Mr. Heathcliff egyénisége különös ellentétben
áll környezetével és életmódjával. Külsejében fekete bőrű cigány,
öltözködésében és modorában: úriember – vidéki ember, falusi
úr. Magas, tetszetős a termete, elhanyagoltságában sem züllött, inkább
mogorva embernek látszik. Talán vannak, akik faragatlannak
és gőgösnek tartják, de valami benső rokonszenv azt súgja nekem,
hogy tévednek. Ösztönösen érzem, hogy azért olyan tartózkodó,
mert nem szereti a nagyhangú ömlengést, a kölcsönös kedveskedést.
Szeretetét és gyűlöletét magába rejti, s tolakodásfélének tekintené,
ha szeretnék vagy gyűlölnék. Bár lehet, hogy elhamarkodva ítélem
meg, és minden fenntartás nélkül ruházom rá saját jó tulajdonságaimat.
Nem lehetetlen, hogy Heathcliff egészen más okból vonakodik
a felé nyújtott kezet elfogadni, mint én. Reméljük, hogy kettőnk közül
én vagyok a különb. Hányszor mondotta drága jó anyám, hogy
sohasem lesz meghitt otthonom, és épp a múlt nyáron bizonyítottam
be, mennyire méltatlan vagyok az ilyen otthonra.
Gyönyörű időben egy hónapig élveztem a tengerpartot, s közben
elbűvölő teremtéssel hozott össze a véletlen – igazi istennő volt a szememben,
mindaddig, míg ügyet sem vetett rám. Sohasem vallottam
neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült

bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett
és viszonozta a pillantásomat – minden pillantások legédesebbikével.
Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan
magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb
lettem és hátrább húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan
maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme, és mert képzelt
tévedése zavarba ejtette, igyekezett anyját távozásra rábeszélni.
Szeszélyes viselkedésemmel szívtelen kalandor hírébe keveredtem:
én tudom csak, milyen méltatlanul.
Helyet foglaltam földesurammal szemközt a kandalló másik oldalán,
és miközben a percnyi csendet az egyik kutya simogatásával
próbáltam áthidalni, a dög otthagyta kicsinyeit, és farkas módjára
szimatolt a lábikrám körül; ajka lefittyedt, fogai megnedvesedtek a
harapás reményében. Simogatásomra hosszú morgás tört elő a torkából.
– Jobb, ha békén hagyja a kutyát – dörmögte Heathcliff mély
hangon, egy rúgással hárítván el a fenevad támadását.
– Nem szokta meg, hogy simogassák, vagy ölebként bánjanak
vele.
Majd az egyik oldalajtóhoz lépett, és ismét kiszólt:
– Joseph!
Joseph dörmögött valamit a pince mélyéből, de nemigen sietett
feljönni, így hát a gazda is lement utána, szemtől szembe hagyván
engem a gonosz szukával és egypár ádáz, loboncos juhászkutyával,
melyek féltékenyen ügyeltek minden mozdulatomra. Kevés vágyat
éreztem, hogy megismerkedjem agyaraikkal, ezért ülve maradtam,
azt gondolván, nem fogják megérteni
a néma sértéseket. Szerencsétlenségemre
torz arcokat kezdtem vágni a kedves hármas felé, mindaddig,
míg egyik arcmozdulatom úgy felbőszítette őnagyságát, hogy

hirtelen nekivadult, és a térdemnek ugrott. Hátralöktem, és azon
igyekeztem, hogy az asztal közöttünk maradjon, ezzel azonban az
egész kutyatábort magamra uszítottam. Fél tucat négylábú, különböző
korú és alakú fenevad támadt a közös prédára, mindenféle
rejtett zugokból. Én úgy éreztem, csizmámat és kabátom szárnyát
pécézték ki; miközben a fejlettebb harcosokat a piszkavassal próbáltam
távol tartani magamtól, kénytelen voltam fennhangon kérni a
háziak segítségét a megbomlott béke helyreállításához.
Heathcliff és az inas bosszantó nyugalommal másztak elő a pincéből;
azt hiszem, egy gondolattal
sem jártak gyorsabban, mint rendesen,
noha az egész házat felverte a viharzó csaholás és ugatás. Szerencsére
a konyhában levők közül fürgébb volt valaki. Egészségtől
kicsattanó arcú nő rontott közénk, feltűzött szoknyában, meztelen
karral, tűztől kipirult arccal, kezében egy serpenyőt rázva. Oly ügyesen
használta ezt a fegyvert és a nyelvét, hogy a roham – mintegy
varázsütésre – visszahúzódott, és egyedül ő maradt a színen. Keble
hullámzott, akár a tenger szélvész után. Végre azután megjelent a
gazda is.
– Mi az ördög történik itt? – kérdezte, és úgy mért végig, hogy
az eddigi barátságtalan fogadtatás után ezt már alig tudtam zsebre
vágni.
– Mi az ördög? – dörmögtem. – Veszett disznók csordájába sem
költözhetett volna gonoszabb szellem, mint a maga állataiba, uram.
Itt hagyni egy idegent, ebben a tigrisketrecben!
– Nem bántanak azok senkit, aki nem nyúl semmihez – jegyezte
meg, elém rakván a palackot, és megigazítván az elmozdult asztalt. –
Úgy van az rendjén, ha éberek a kutyák! Igyék egy pohárral!
– Köszönöm, nem kérek.
– Megharapták talán?

– Csak mertek volna! Szép kis emléket kaptak volna tőlem!
Heathcliff arca megenyhült egy halovány mosolyban.
– Ejnye – mondotta –, maga idegesnek látszik, Lockwood úr. Nosza,
igyék egy kis bort! Olyan ritka a vendég ebben a házban, hogy
bevallom, én meg a kutyáim nem is igen tudjuk, hogyan kell fogadnunk őket. Egészségére, uram!

Ittam, és visszakoccintottam: kezdtem rájönni, hogy ostobaság
volna duzzogni fél tucat kutya neveletlen viselkedése miatt. Különben
sem akartam több alkalmat szolgáltatni ennek az embernek,
hogy az én káromon mulasson: mert már kezdett így alakulni a helyzet.
A dolgok bölcs mérlegelésével ő is belátta, hogy nincs értelme
megsérteni a jó bérlőt, lazított hát szűkszavú beszédmodorán, melyet
főként a névmások és segédigék mellőzése jellemzett, és olyan
tárgyat keresvén, mely engem is érdekelhet talán, lakóhelyem előnyeit
és hátrányait kezdte taglalni. Ezekben a kérdésekben nagyon tájékozottnak
látszott, és mielőtt hazafelé készülődtem, annyira felbátorodtam,
hogy újabb látogatás tervét kezdtem érlelni magamban. Ő
azonban szemmel láthatóan nem kívánta, hogy még egyszer betörjek
hozzá. Pedig fel fogom keresni még. Nem győzök csodálkozni, men�-
nyire társas lény vagyok még én is hozzá képest.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 450
Heti: 520
Havi: 9 133
Össz.: 382 141

Látogatottság növelés
Oldal: EMILY BRONTÉ-ÜVÖLTŐ SZELEK/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »