FOLYTATÁS.

A koronaherceg nem törte magát, hogy bárkivel is társalogjon,
inkább csak bámulta az előtte álló vizeskancsót. Úgy tűnt, hogy a
lány az imént nem volt magánál.
Tulajdonképpen már két hónapja így viselkedett, azóta, hogy kinevezték
a király bajnokává. Csodaszép ruháit szigorú, rövidre szabott
tunikára és nadrágra cserélte, hosszú copfba összefogott haja
elveszett a sötét köpeny redői között, amelybe mostanában burkolózott.
Szép kísértet volt, és ha ránézett Dorianre, úgy tűnt, mintha
nem ismerné fel.
A herceg a nyitott ajtót bámulta, ahol a lány percekkel korábban
eltűnt.
Ha ilyen könnyen öl embert, akkor talán az is gyerekjáték volt
neki, hogy megjátssza, hogy érez valamit iránta. Talán csak a szövetségesévé
akarta tenni, rá akarta venni arra, hogy annyira szeresse
őt, hogy a kedvéért még az apjával is szembehelyezkedjen, és gondoskodjon
arról, hogy őt nevezzék ki bajnokká…
Dorian nem tudta befejezni a gondolatot. Meg fogja látogatni.
Talán már holnap. Csak hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem
csapja be magát.
Az a kérdés azonban nem hagyta nyugodni, hogy jelentett-e valaha
is egyáltalán valamit a lánynak.

Celaena, az időközben már ismerős úton, gyorsan és halk léptekkel
a kastély szennyvízcsatornájához sietett. Ugyanaz a csatorna volt,
ami a titkos alagútján keresztül folyt, de itt még jobban bűzlött,
mivel a szolgák szinte óránként dobtak bele mindenféle hulladékot.
A lépései, majd egy másik személy, Chaol léptei visszhangoztak a
hosszú, föld alatti járatban. De nem szólt egy szót se. Megállt a víz
mellett, és a boltíveket nézte a csatorna két oldalán. Egy teremtett
lélek sem volt itt.
– Nos – kezdte, anélkül hogy megfordult volna –, köszönsz végre,
vagy csak egyszerűen mindenhová utánam koslatsz?
Chaol felé fordult, de a zsák még mindig a kezében volt.
– Még mindig a király bajnokát játszod, vagy végre visszaváltozol
Celaenává?
A kapitány bronzszínű szemei ragyogtak a fáklya fényében.
Chaol természetesen észrevette a különbséget, ő mindig mindent
észrevett. Celaena nem tudta volna megmondani, hogy ennek
örült-e vagy sem, különösen, amikor a férfi szavainak ilyen csípős
felhangja volt.
Mivel nem felelt, ezért Chaol megkérdezte:
– Mi volt Bellrévében?
– Semmi különös, csak a szokásos. – Pontosan tudta, mire céloz:
azt akarta tudni, hogy hogyan teljesítette a megbízatást.
– Tehát védekezni próbált? – A lány kezében lévő zsák felé biccentett.
Celaena vállat vont, és újra a zavaros víz felé fordult.
– Semmi olyasmi, amit ne tudnék megoldani.
A zsákot a csatornába dobta. Csendben nézték, ahogy ide-oda
himbálózott, majd lassan elsüllyedt.

Chaol a torkát köszörülte. A lány tudta, hogy a férfi utálta ezt az
egészet. Mielőtt az első küldetésére indult, fel, Meahba, egy tengerparti
birtokra, Chaol annyira ideges volt, hogy Celaena már-már azt
hitte, hogy a kapitány kérlelni fogja, hogy maradjon otthon. Amikor
visszatért, és a levágott fejet maga után vonszolta, mindenütt Sir
Carlin meggyilkolásáról beszéltek. Chaolnak egy egész hetébe telt,
míg újra a szemébe tudott nézni. Mégis mit várt?
– Mikor fogsz bele az újabb megbízatásba? – kérdezte.
– Holnap. Vagy holnapután. Pihennem kell – fűzte gyorsan hozzá,
amikor látta, hogy Chaol a homlokát ráncolja. – Ezenkívül arra
is kell egy-két nap, hogy kiderítsem, mennyire őrzik Archert, és
hogy hogyan tudok közel kerülni hozzá. Bizonyára nem lesz egy
egész hónapra szükségem, amennyit a király adott.
Remélhetőleg Archer meg tudja magyarázni neki, hogy került a
király listájára, és mégis milyen tervekre gondolt pontosan a király.
Aztán majd eldönti, mit tesz vele.
Chaol odalépett mellé, de továbbra is a koszos vizet nézte, ahol az
ár már biztosan magával ragadta a zsákot, amely bekerült az Avery
folyóba, és végül a tengerbe.
– Szívesen meghallgatnám a jelentésedet a kiküldetésedről.
A lány felvonta a szemöldökét.
– Előtte nem akarnál legalább együtt vacsorázni velem?
A férfi hunyorogva nézett rá. Celaena duzzogva biggyesztette le
az ajkát.
– Ez nem vicc. Pontosan tudnom kell, mi történt Nirall-lal.
Celaena mosolyogva félretolta, a kesztyűjét a nadrágjába törölte,
majd elindult felfelé a lépcsőn. Chaol megfogta a karját.
– Ha Nirall védekezett, akkor lehetnek tanúk is, akik hallottak
valamit…

– Nem csapott zajt – sziszegett Celaena, és lerázta a férfit, hogy
fel tudjon robogni a lépcsőkön. Két hétig úton volt, és egyszerűen
csak aludni szeretett volna. Már az is túl hosszú útnak tűnt, mire
felér a lakosztályába. – Semmi szükség erre a jelentéstételre, Chaol.
Egy félhomályos lépcsőfordulón a férfi megint megállította, és
kezét határozottan a lány vállára tette.
– Amikor elmész – mondta, miközben egy távoli fáklya fénye
megvilágította markáns arcvonásait –, akkor halványlila gőzöm
sincs arról, hogy mi van veled. Nem tudom, hogy megsebesültél-e,
vagy éppen egy útszéli árokban rohadsz. Tegnap olyan híresztelés
jutott a fülembe, hogy elkapták Nirall gyilkosát.
Még közelebb hajolt, a hangja rekedtessé vált.
– Egészen addig azt hittem, hogy téged kaptak el, míg vissza nem
értél. Már arra készültem, hogy útnak indulok, és megkereslek.
Ez magyarázatul szolgált arra, miért volt Chaol lova felnyergelve,
amikor megérkezett. Celaena sóhajtott, és az arcát hirtelen elöntötte
a forróság.
– Igazán nyugodtan bízhatnál bennem ennél jobban is. Végeredményben
én lennék a király bajnoka, nem?
Mielőtt felocsúdott volna, a kapitány magához vonta, és szorosan
átölelte.
Celaena vonakodás nélkül a nyaka köré fonta a karját, és beszívta
az illatát. A férfi akkor ölelte meg utoljára, amikor a lány megtudta,
hogy hivatalosan is ő nyerte a viadalt, bár ennek az ölelésnek
az emléke gyakran belopózott a gondolataiba. Ahogy a férfit ölelte,
minden vágya az volt, hogy soha ne engedje el.
Chaol megérintette az orrával a nyakát.
– Egek ura, hogy te milyen rettentő büdös vagy! – mormogta.
Celaena dühösen félrelökte, ezúttal valóban égett az arca.

– Valóban nem lesz jó illata az embernek attól, ha hetekig testrészeket
vonszol magával. Ha pedig talán hagytak volna egy kis időt
arra, hogy megfürödjek, és nem kellett volna azonnal megjelennem
a király előtt, akkor talán…
Chaol vigyorát látva nem folytatta, és a vállába bokszolt.
– Te idióta! – A férfiba karolva felfelé húzta a lépcsőn. – Gyere,
menjünk a lakosztályomba, aztán a megbeszélést már úriemberhez
méltón bonyolíthatod velem.
Chaol prüszkölt, megbökte a könyökével, de nem engedte el.

Miután a végtelenül boldog Fürge végre megnyugodott, és Celaena
anélkül tudott beszélni, hogy közben folyamatosan nyalogatnák,
Chaol az utolsó részletekig kikérdezte, majd azzal az ígérettel hagyta
magára, hogy néhány óra múlva visszajön vacsorára. Philippa is
körülugrálta a fürdőben, panaszkodott a haja és a körmei állapotára,
majd a lány végül bezuhant az ágyába.
Fürge is felugrott, és szorosan melléje gömbölyödött. Celaena simogatta
selymes, aranyló bundáját, és a mennyezetet bámulta, míg
a kimerültség múlni kezdett fájó izmaiból.
A király hitt neki.
Maga Chaol sem kételkedett egyszer sem a történetében, amikor
az imént kikérdezte. Tényleg nem tudta eldönteni, hogy emiatt elégedettséget,
csalódottságot vagy lelkiismeret-furdalást kellene éreznie.
De a hazugságok szinte maguktól hagyták el a száját. Nirall az
utolsó pillanatban felébredt, de megölte, a felesége gégéjét fel kellett
metszenie, hogy ne kiabáljon, és a harc az ő ízlése szerint talán
túl kaotikus volt. Valóságos részleteket is szőtt a mondandójába: a

folyosó ablakait az emeleten, a vihart, a szolgálólányt a gyertyával…
A legjobb hazugságok mindig tartalmaznak némi igazságot.
Celaena megérintette a nyakában függő amulettet, „Elena szemét”.
Utoljára a sírkamrában találkozott Elenával, akkor jelent meg
neki utoljára. Remélhetőleg az előző királynő most már végre békén
fogja hagyni, hogy ő lett a király bajnoka. Az amulettet ellenben szívesen
hordta. Elena hónapokkal ezelőtt adta neki, hogy védelmezze.
Megnyugtatta, és a fém mindig meleg volt, mintha önálló életet élne.
Megszorította az amulettet. Ha a király megtudná, hogy valójában
mit tett… hogy az elmúlt két hónapban mit tett…
Első megbízatásakor azzal a szándékkal szállt hajóra, hogy minél
gyorsabban letudja az egészet. A lelke mélyén gyilkosságra készült,
azt hajtogatta magában, hogy semmi köze Sir Carlinhez, és
az élete neki nem jelent semmit. De ahogy a birtokára ért, és látta,
milyen szokatlan kedvességgel bánik a személyzetével, amikor hallotta
a lantjátékát egy vándorzenésszel, akinek szállást adott a halljában,
amikor ráébredt, hogy kinek a mesterkedéseit segíti ő elő, akkor
már nem tudta túltenni magát ezeken a dolgokon. Mindenféle
módon megpróbálta, igenis megpróbálta kényszeríteni, meggyőzni
saját magát, még jutalmat is ígért magának. De mégsem ment.
A gyilkosságot akkor viszont meg kell rendezni, és egy hullát is
elő kell állítani.
Sir Carlint ugyanúgy választás elé állította, mint később Lord
Nirallt: azonnali halál, vagy a halála megrendezése és menekülés,
méghozzá jó messzire, örök életre szóló névváltoztatással. Az a négy
férfi, akit eddig meg kellett volna ölnie, mind a menekülést választotta.
Nem volt nehéz rábeszélni őket arra, hogy váljanak meg a pecsétgyűrűjüktől
vagy egyéb szimbolikus tárgyuktól. Még ennél is

könnyebben adták oda a hálóruhájukat, hogy az állítólagos sérülésüknek
megfelelően azokat is összeszabdalja. Hullákat is könnyű
volt szerezni.
A kórházakban mindig akadtak friss halottak, akiktől szívesen
megszabadultak. Nem volt nehéz olyat találni, aki valamelyest hasonlított
az áldozathoz, már csak azért sem, mert a tetthelyek olyan
messze voltak, hogy a hús időközben bomlani kezdett.
Nem tudta, hogy Lord Nirall feje valójában kié volt, csak azt,
hogy az illetőnek megegyezett a haja színe, és néhány szúrt sebbel
az arcán meggyőző látványt fog nyújtani, amikor visszaér Résvárba.
A kéz ugyanahhoz a halotthoz tartozott. A felesége keze pedig…
Egy olyan fiatal lányé volt, akit röviddel az első havi vérzése után egy
olyan betegség ragadott magával, amit egy hozzáértő javasasszony
tíz évvel ezelőtt könnyedén ki tudott volna kúrálni. De miután a
mágia eltűnt, az összes bölcs asszonyt felakasztották vagy máglyán
elégették, az emberek úgy hullottak, akár a legyek. Ártalmatlan, korábban
gyógyítható betegségekben. Celaena az oldalára feküdt, kissé
összegömbölyödött, és Fürge puha bundájába temette az arcát.
Archer. Az ő halálát hogyan tudná megrendezni? Nagyon ismert
ember volt, összetéveszthetetlen külsővel. Még mindig nem tudta
elképzelni, hogy tényleg köze lenne ehhez az ominózus ellenállási
mozgalomhoz. De ha szerepelt a király listáján, akkor az is lehet,
hogy az elmúlt években, amióta nem találkoztak, arra használta fel
a tehetségét, hogy befolyásra tegyen szert.
De mit tudhattak a király terveiről, ami miatt a mozgalom valódi
fenyegetést jelentett? A király már az egész kontinenst leigázta,
mi maradt még belőle?
Természetesen voltak más földrészek is. Más földrészek gazdag
királyságokkal, mint Wendlyn, ez a távoli ország a tengerentúlon.

Korábban ellenállt az adarlani flotta támadásainak, de erről a háborúról
semmit sem hallott azóta, mióta Távolvégre került.
De miért kellene a lázadóknak más földrészeken lévő királyságokkal
törődniük, ha elég gondjuk volt a sajátjukkal? A tervek tehát
erre az országra, erre a földrészre vonatkoznak.
Tulajdonképpen nem is akart róluk tudni. Nem akarta tudni,
hogy min mesterkedik a király, hogyan képzelte el a birodalom jövőjét.
Ezt a hónapot arra fogja használni, hogy eldöntse, mit fog csinálni
Archerrel, és úgy fog tenni, mintha soha nem hallotta volna
azt a szörnyű szót, hogy tervek.
Próbálta elfojtani a borzongását. Nagyon-nagyon kockázatos játékot
űzött. Most pedig, hogy az áldozatai résváriak voltak, most,
hogy Archer is közéjük tartozott, még jobban kell játszania. Mert
ha a király megtudja az igazságot, ha rájön, hogy mit tesz, akkor…
Akkor az az ő végét jelenti.

Ha továbbra is szívesen olvasnátok a második részt, a könyvesboltban megtalálhatod vagy azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó üzletet nyitott.

Oldal: SARAH J. MAAS-ÜVEGTRÓN 2/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat