Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

1.
FEJEZET

Miután Celaena Sardothien egy évet rabszolgaként töltött
Távolvég sóbányáiban, már hozzászokott, hogy mindenhová vasra
verve kísérik. Az sem jelentett számára meglepetést, hogy az
őrei kivont karddal állnak a háta mögött. A sóbányákban munkára
kényszerített rabszolgák ezreivel pontosan ugyanilyen módon
bántak. Az viszont egyedül Celaena kiváltsága volt, hogy féltucatnyi
őr kísérje a bányába, majd napnyugtakor vissza a szálláshelyre.
Nem csoda, hiszen őt tartották Adarlan leghírhedtebb orgyilkosának.
Arra azonban nem számított, hogy még egy kísérőt is kap.
De ezen a napon egy fekete csuklyás köpenyt viselő férfi is felbukkant
az oldalán.
Az ismeretlen erősen szorította a lány karját, miközben keresztülvonszolta
a távolvégi hivatalnokok és rabszolga-felügyelők többségének
otthont nyújtó, ragyogó épületen. Hosszú folyosókon siettek
végig. Végtelennek tűnő lépcsőkön haladtak fel és le. Hol erre, hol
pedig arra fordultak be. A fogolynak a leghalványabb esélye sem lehetett
rá, hogy megjegyezze a kivezető utat.

uvegtron1.jpg
Legalábbis ez lehetett a kísérőjének a szándéka. Celaena ugyanis
pontosan tisztában volt vele, mikor tértek vissza újra abba a lépcsőházba,
ahol már korábban is jártak. Egy pillanatig sem jött zavarba,
miközben a hatalmas épület látszólagos útvesztőjében lépdeltek. Az
épületet amúgy is a hivatalokra mindenütt jellemző tervek alapján
emelhették. A folyosók és a lépcsők pontosan ott voltak, ahol lenniük
kellett. Nevetségesnek tartotta még a feltételezést is, hogy a rövid
meneteléstől össze fog zavarodni. Csupán azért nem sértődött meg,
mert érezte, a kísérője minden tőle telhetőt megtett azért, hogy zavarba
hozza és elbizonytalanítsa.
Befordultak egy különösen hosszú folyosóra. Lépteik zajától eltekintve
dermedt némaság uralkodott ezen a helyen. A férfi arcát
teljesen eltakarta a csuklya. Nem lehetett tudni, hogyan néz ki. Az
viszont egészen bizonyosnak tűnt, hogy a magas alak igencsak jó
erőnlétnek örvend. A csuklyája is ugyanazt a célt szolgálta, mint a
folyosói tévelygés. Megpróbálták megrendíteni a fogoly önbizalmát.
A fickó valószínűleg ugyanezen okból öltözött tetőtől talpig feketébe.
Amikor a fogoly irányába fordult, Celaena azonnal rávigyorgott.
A kísérője visszafordult a menetirányba. Bár a lány karját eddig is
vasmarokkal fogta, szorítása most még keményebb lett.
Mindezt akár hízelgőnek is tarthatta volna. Persze, ettől még fogalma
sem volt róla, mi állhat a dolog hátterében, mi okból várta
a fekete alak a tárna kijáratánál. Celaena egész nap a követ törte a
hegy gyomrában. Ahogy kilépett a szűk járatból, cseppet sem derült
jókedvre, mikor megpillantotta az ismeretlent és a hat őrt.
A fülét viszont igencsak hegyezte, így nem kerülte el a figyelmét,
hogy a csuklyás alak Chaol Westfall néven mutatkozott be a munkavezetőnek.
Ráadásul a királyi testőrség kapitányának mondta magát.
Ennek hallatán hirtelen felragyogott az ég, hátrább húzódtak a

komor hegyek, és mintha csak a föld is megremegett volna Celaena
talpa alatt. A félelem már jó ideje elkerülte. Egyszerűen nem hagyta,
hogy féljen. Amikor reggelente felébredt, újra és újra ugyanazt a
mondatot ismételte el magának: nem fogok félni! Egy hosszú esztendőn
keresztül ezeknek a szavaknak köszönhette azt, hogy nem tört
meg, és nem hajtott fejet. Így volt képes megőrizni az elméjének az
épségét a sóbánya sötét mélyében. Persze esze ágában sem volt, hogy
mindezt a kapitány orrára kösse.
Gyors pillantást vetett a karját szorító, kesztyűbe bújtatott kézre.
A kesztyű sötét anyaga majdnem ugyanolyan színű volt, mint
Celaena mocskos bőre.
Szabad kezével megigazította szakadt és koszos zubbonyát. Csak
kevés kellett ahhoz, hogy felsóhajtson. Általában már jóval napkelte
előtt lehajtották a bányába, és a munka csupán napnyugta után
ért véget. A legritkább esetben pillantotta meg a napot. A kosz alatt
kétségbeejtően sápadt volt a bőre. Valamikor igencsak csinosnak, sőt
egyenesen szépnek tartották. De hát… ez már a legcsekélyebb mértékben
sem számított. Ugye?
Amikor befordultak a következő folyosóra, alaposan megnézte
magának az ismeretlen rendkívül jó minőségűnek látszó kardját.
A markolat ragyogó gombja szárnyaló sast mintázott. A csuklyás
alak észrevette, hogy mit néz a lány, és azonnal a fegyveréhez kapott.
A férfi reagálását látva Celaena halványan elmosolyodott.
– Résvárból igencsak hosszú utat tett meg idáig, kapitány – szólalt
meg, aztán megköszörülte a torkát. – Azzal a csapattal érkezett,
amelyiknek a dübörgését hallottam?
Megpróbált bekukucskálni a csuklya alatti sötétségbe, de semmit
sem látott. Ennek ellenére nagyon is tisztában volt vele, hogy
a férfi tekintete az arcára tapadt. Az ismeretlen felmérte, megítélte.

Rezzenéstelen tekintettel bámulta a sötétséget. A királyi testőrség
kapitánya
meglehetősen érdekes ellenfél lehetne. Elképzelhető, hogy
nem is volna egyszerű végezni vele.
A férfi végül megmozdította a kardot tartó kezét. A köpenyét ráborította
a pengére. Ahogy továbbmentek Celaena észrevette, hogy
milyen ábra díszíti a katonatiszt zubbonyát. Egy arany wyvern. A király
szimbóluma.
– Téged meg miért érdekelnek Adarlan csapatai? – szólalt meg
végre a testőr. Milyen jó volt végre a sajátjához hasonló hangot hallani!
A férfi nyugodtan, előkelő hanghordozással beszélt. Ez szép
teljesítménynek tűnt, ahhoz képest, hogy valójában mocskos gazfickó
lehetett!
– Csak úgy – felelte a lány, és megvonta a vállát. A testőr rosszkedvűen
felmordult.
Ó, milyen jó volna a beképzelt fickó vérével vörösre festeni ezt
a márványpadlót! Celaena egy alkalommal már elveszítette az önuralmát.
A legelső munkafelügyelője rossz napot választott rá, hogy
kegyetlenkedni próbáljon. A lány még most is nagyon jól emlékezett,
milyen érzés volt a csákányt felnyomni a fickó gyomrába, érezni,
ahogy a kifröccsenő vér beborítja a kezét és az arcát. A hátuk
mögött lépdelő őrök közül az első kettőt egyetlen szívdobbanásnyi
idő alatt le tudná fegyverezni. Vajon a kapitány nagyobb ellenállást
tudna-e tanúsítani, mint a néhai kibelezett munkafelügyelő? Elképzelte
az összecsapásuk lehetséges kimenetelét, és újra a komor alakra
vigyorgott.
– Ne nézzél rám így! – figyelmeztette a testőr, miközben a keze
visszacsúszott a kardja markolatára. Celaenának ezúttal sikerült elrejtenie
a vigyorát. Ezek előtt az ajtók előtt néhány perce már eljöttek
egyszer. Ha el akarna szökni, akkor a következő kereszteződésben

egyszerűen jobbra fordulna, majd három emeletet lemenne a lépcsőn.
Fogvatartói megpróbálták összezavarni. De pont az ellenkezőjét érték
el. A lány mostanra már tökéletesen tisztában volt az épület alaprajzával.
Idióták.
– Mit is mondott, hova megyünk? – kérdezte édesen mosolyogva,
és kisimított egy mocskos hajtincset a homlokából. Amikor a férfi
nem válaszolt, mérgesen összeszorította az ajkát.
Ezek a folyosók meg csarnokok túlságosan is visszhangzottak volna,
ha lecsap a pöffeszkedő tisztre. A zaj felriasztott volna mindenkit
az épületben. Ráadásul nem látta, hogy a testőr hova tette a bilincsek
kulcsát. A kíséretül szolgáló hat őr is okozhatott volna némi
fejfájást. Főleg így, megvasalt lábbal.
A következő folyosót jókora vastartókba helyezett lámpások világították
be. Az ablakokon át jól látszott, hogy odakint már leszállt
az éjszaka. Mindenütt rengeteg lámpás égett. Erős fényük elűzte az
árnyékokat. Nem lett volna hol elrejtőznie.
Elnézve az udvar fölött, megpillantotta a fából ácsolt rabszolgaszállást.
Hallotta, ahogy a többi fogoly az éjszakai menedék irányába
vonszolja magát. A nyomorultak halk mormogása összekeveredett a
láncok csörgésével. Ugyanolyan jól ismerte ezt a kétségbeejtő kórust,
mint azokat a szomorú dalokat, amelyeket munka közben egész nap
énekeltek a tárnák mélyén. Adarlan brutális koncerttermet alakított
ki a sóbányák mélyén, ahol a lesújtó korbács éles csattanása festette
alá a legkegyetlenebb bűnözők, a legszegényebb alattvalók és az újonnan
elfoglalt országok hadifoglyainak jajszavát. Az elítéltek közül néhányat
azzal vádoltak, hogy varázslattal foglalkoztak. Ez persze eleve
lehetetlen volt, hiszen a mágia egészen egyszerűen eltűnt a királyságból.
A foglyok között mostanában folyamatosan nőtt az elfogott
lázadók száma. Távolvég gyomrába a legtöbben Eyllwéből érkeztek,

azon országok egyikéből, amelyik még ellenállt Adarlannak. Amikor
azonban a lány megpróbálta kikérdezni új sorstársait, a legtöbbjük
csupán semmibe révedő szemmel nézett maga elé. Máris megtörték
őket. Megborzongott, amikor belegondolt, hogy milyen sorsuk lehetett
ezeknek a szerencsétleneknek, amióta csak az adarlani fegyveresek
kezébe kerültek. Néha már az a gondolat is felmerült benne, hogy
a nyomorultak esetleg jobban jártak volna, ha a hóhér bárdja alatt
végzik. Erről persze az jutott az eszébe, hogy talán neki magának is
hiba volt túlélnie az elfogása éjszakáját. Azt a napot, amikor elárulták.
Most azonban egészen más dolgok jártak az eszében, miközben
folytatódott a hosszú séta. Lehet, hogy mégiscsak fel fogják akasztani?
A gondolattól görcsbe rándult a gyomra. Elég fontos személyiség
volt ahhoz, hogy a halálos ítéletről szóló végzést a királyi testőrség
kapitánya kézbesítse. De akkor meg miért hozták volna ebbe az
épületbe?
Végül megálltak egy vörössel és arannyal színezett kétszárnyú
üvegajtó előtt. Az üveg olyan vastag volt, hogy nem lehetett keresztüllátni
rajta. Westfall kapitány biccentett a két őrnek. Azok tisztelgésképpen
lándzsájuk végével nagyot koppantottak a padlóra.
A tiszt már olyan erővel szorította a karját, hogy az szinte fájt. Közelebb
rántotta magához a lányt, ám Celaena lába mintha ólommá
vált volna. Megpróbált hátrébb húzódni.
– Szívesebben maradnál a bányában? – kérdezte a testőr. A hangjában
leheletnyi jókedv érződött.
– Talán, ha elmondta volna, hogy mégis mire fel ez a nagy felhajtás,
akkor nem érezném azt, hogy makacskodnom kell.
– Mindjárt mindent megtudsz.
A fogoly tenyerét elöntötte az izzadság. Igen. Odabent a halál vár
rá. Hát eljött ez a pillanat is.

A feltáruló ajtószárnyak mögött valóságos tróntermet pillantott
meg. A mennyezet nagy részét eltakarta az irdatlan szőlőfürtre emlékeztető
üvegcsillár. A metszett üvegdarabkák szikrázó gyémánttűzzel
borították be a terem túlsó falából nyíló ablakok sorát. A kinti
zord tájhoz képest a terem fényűző berendezése mintha csak arcul
csapta volna. Egyből megértette, hogy fogvatartói milyen iszonyatos
haszonra tesznek szert a rabszolgák munkájából.
– Befelé – mordult fel a testőrkapitány, és szabad kezével megtaszította
a lányt. Végre elengedte a karját. Celaena megtántorodott.
Bőrkeményedésekkel borított talpa megcsúszott a tükörsima
padlón, miközben kihúzta magát. Hátrapillantva azonnal felfigyelt
arra, hogy újabb hat fegyveres csatlakozott az őreihez.
Összesen tizennégy harcos, és persze a kapitány. A fekete egyenruhák
mellrészén valósággal ragyogott az arany királyi címer. Ezek
a fegyveresek az uralkodócsalád személyes őrei közül kerültek ki.
A könyörtelen, elképesztően gyors reflexű katonákat a születésük
óta arra képezték ki, hogy gazdáikat védelmezve habozás nélkül öljenek.
A fogoly nyelt egy nagyot.
A vállára mintha csak ólomsúly nehezedett volna, a feje pedig valósággal
kavargott. A terem közepe felé fordult. A gazdag faragásokkal
díszített vörösfenyő trónszéken jóképű fiatalember ült. Celaena
szíve egy pillanatra kihagyott, mikor körülötte mindenki mélyen
meghajolt.
Adarlan koronahercege elé hozták.

2.fejezet

– Fenség – szólalt meg a testőrkapitány. Ő nem hajolt meg
olyan mélyen, mint a többiek. Felegyenesedett, hátrahajtotta a csuklyáját.
Rövidre nyírt, gesztenyebarna haja volt. Most már egyértelműnek
tűnt, hogy a csuklyával csupán a lányt akarta megfélemlíteni.
Nem mintha az ilyenfajta aljas kis húzások bármilyen hatással
lettek volna Celaenára. A lány rosszkedvűen összébb vonta a szemöldökét,
aztán pislogni kezdett, amikor megvizsgálta kísérője arcvonásait.
A kapitány meglepően fiatal volt!
Westfallt senki nem mondta volna lenyűgözően jóképűnek, ám
ennek ellenére nagyon is rokonszenvesnek tűnt a határozott arcvonású
fiatalember. Aranybarna szeme tisztán ragyogott. Celaena kissé
félrehajtotta a fejét. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy ő maga
milyen elkeserítően mocskos.
– Ez volna ő? – kérdezte Adarlan koronahercege. Celaena az ülő
fiatalember felé fordult, miközben mellette a kapitány bólintott.
Mind a ketten a foglyot bámulták. Arra számítottak, hogy majd
meghajol. Amikor ez nem történt meg, Chaol mocorogni kezdett,

a herceg pedig a kapitányra bólintott, és leheletnyit megemelte a
fejét.
Na nehogy már meghajoljon előtte! Ha ezek itt éppen az akasztófára
akarnák küldeni, akkor Celaenának esze ágában sincs, hogy
élete utolsó perceit alázatos hajlongással töltse.
A háta mögött léptek dübörögtek fel. Valaki durván tarkón ragadta.
Csupán a szeme sarkából pillantotta meg a borvörös arcot és
a homoksárga bajuszt. A következő pillanatban hatalmas csattanással
a jéghideg márványpadlóra zuhant. A fájdalom belemart az arcába.
A felvillanó fény miatt semmit sem látott. A karjába iszonyatos
fájdalom tépett, mivel a bilincsei miatt teljesen kicsavarodott a
keze. Megpróbált feltápászkodni, a szemében megjelentek a fájdalom
könnycseppjei.
– Na, így illendő leendő királyodat köszönteni – mordult egy vörös
arcú férfi a feltápászkodó lányra.
Az orgyilkos sziszegve a támadójára vicsorgott. Kissé oldalt fordult,
hogy alaposabban is megnézhesse magának a fél térdre ereszkedő
kurafit. A jól megtermett férfi semmivel sem volt kisebb a
munkafelügyelőnél. Öltözékének vörös és narancssárga színe jól illet
ritkuló hajához. Mintha csak két obszidiándarab sötétlett volna
a szemüregében. Teljes erővel szorította a lány nyakát. Ha Celaena
csupán néhány ujjnyival el tudná mozdítani a jobb karját, akkor ki
tudná billenteni az ismeretlent az egyensúlyából, és megragadhatná
a kardját… A bilincs azonban a gyomrába mart, és a tehetetlen,
fortyogó düh miatt tűzvörössé vált az arca.
A koronaherceg túlságosan is hosszú csend után szólalt meg:
– Nem igazán tudom megérteni, miért kényszerítesz erőnek erejével
meghajlásra valakit, mikor ennek a gesztusnak éppen az volna
az értelme, hogy az üdvözlő kifejezésre juttassa hűségét és tiszteletét.



 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 237
Tegnapi: 450
Heti: 687
Havi: 9 300
Össz.: 382 308

Látogatottság növelés
Oldal: SARAH J. MAAS-ÜVEGTRÓN 1/RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »