Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

A világok tengerpartján gyermekek játszanak.
Rabindranath Tagore (Kopácsy Margit fordítása)

Tamil Nadu, India
A hajnali fényben nyugodtnak tűnt a tenger azon a napon,
amikor a lányok világa darabjaira hullott. Testvérek voltak –
Ahalya, az idősebbik tizenhét, Sita, a fiatalabbik tizenöt éves volt.
Mint annak idején édesanyjuk, ez a két fiatal lány is a tengerhez
tartozott. Amikor édesapjuk, aki programozási menedzserként dolgozott,
Delhiből a Coromandel-parton fekvő Chennaiba költözött
a családjával, Ahalya és Sita úgy érezte, mintha hazatért volna.
A tenger a barátjuk volt, a pelikánok, a sügérek és a magasra törő
hullámok pedig a társaik. Sohasem gondolták, hogy a tenger valaha
is ellenük fordulhat. Ám még fiatalok voltak, és nagyon keveset
tudtak a szenvedésről.
Ahalya érezte, amint a föld megremeg a hajnali szürkületben.
Sitára nézett, aki mellette aludt, és csodálkozott, hogy húga nem
ébredt fel. A rengések erősek voltak, de olyan hamar elültek, hogy

napfenygyermek.jpg
később azt hitte, csupán álmodta az egészet. Senki nem mozgolódott
odalent. Karácsony másnapja volt, vasárnap, és egész India
aludt.
Ahalya magára húzta a takarót, beszívta húga hajának édes, szantálfa
illatát, és a pávakék salwar kameezről ábrándozott, amelyet
apjától kapott, hogy aznap este a Mylapore-i konzervatóriumban
viselje. December lévén a környék a Madras Zenefesztiváltól zengett.
Apukájuktól a nyolcórai hegedűkoncertre kaptak jegyet, mert
Sitával mindketten hegedűn játszottak.
A ház lassan ébredezni kezdett. Negyed nyolckor Jaya, aki már
régóta a házvezetőnőjük volt, magára öltötte száriját, az ágya lábánál
álló szekrényből elővett egy kis üveg mészkőport, és kiment az
elülső verandára. Egy merevsörtés seprűvel kisöpörte a port az udvarra,
majd a fehér porból pöttyöket formált a földön. A pöttyöket
elegáns ívű vonalakkal kötötte össze, így rajzolva meg a jázminvirág
jellegzetes, csillag formáját. Munkájával elégedetten összetette két
kezét, és a sikeres nap érdekében elsuttogott egy imát Laksminak,
a szerencse hindu istennőjének. Ezzel befejezve a kolam rituáléját, a
konyhába ment, hogy elkészítse a reggelit.
Ahalya akkor ébredt fel ismét, amikor a fénysugarak már átszűrődtek
a függönyökön. Sita, aki mindig is korán kelő volt, már
majdnem végzett az öltözködéssel, fekete haja fényes és nedves volt
a korai fürdéstől. Ahalya mosolyogva figyelte, amint a húga egy kis
tükör előtt ülve sminkeli az arcát. Sita finom csontozatú lány volt,
aki édesanyjuktól, Ambinitől örökölte elegáns vonásait és hatalmas,
kifejező szemét. Korához képest vékony volt, a pubertás varázsa még
nem emelte ki idomait. Éppen ezért sokat törődött a külsejével, hiába
biztosította Ahalya és Ambini, hogy az idő meghozza az áhított
változásokat.

Részben, hogy utolérje Sitát, és részben, hogy le ne késse a reggelit,
Ahalya gyorsan belebújt nadrágjába és felsőjébe, azaz a churidaarba,
majd keresett egy hozzá illő kendőt. Felvette kar- és bokapereceit, és
hogy az együttest teljessé tegye, felcsatolt egy nyakláncot is, homlokát
pedig egy finoman díszített bindivel ékesítette.
– Kész vagy, drágám? – kérdezte Ahalya Sitától angolul. A Ghaiháztartásban
szabály volt, hogy a lányok csak akkor beszélhetnek
hindiül vagy tamilul, ha egy felnőtt szól hozzájuk a két nyelv egyikén.
Mint minden más, indiai felső középosztálybeli családban, az
ő szüleik is arról álmodtak, hogy a gyermekeik angol egyetemre fognak
járni, és úgy gondolták, hogy az erős angoltudás erre a legnagyobb
biztosíték. Az egyházi iskola, ahová jártak, mindhárom nyelvet
tanította: az angolt, a hindit – amely a nemzeti nyelv volt – és
a tamilt – amely Tamil Nadu ősi nyelve volt –, de az apácák legszívesebben
az angolt használták, és a lányok nem akartak kilógni a
sorból.
– Igen – felelte Sita, és egy utolsó, sóvárgó pillantást vetett a tükörre.
– Azt hiszem.
– Ó, Sita – feddte meg Ahalya –, ha így ráncolod a szemöldöködet,
Vikram Pillai észre sem fog venni.
A megjegyzés megtette a hatását. Sita arca felderült az esti program
hallatán. Pillai volt a kedvenc hegedűművésze.
– Szerinted fogunk találkozni vele? – kérdezte Sita. – A koncert
után mindig olyan hosszú a sor.
– Kérdezd meg Babát! – válaszolta Ahalya, miközben a meglepetésre
gondolt, amelyet apukájával terveltek ki Sitának, és eddig sikerült
titokban tartani. – Az ő kapcsolataival bármi lehetséges.
– Reggelinél megkérdezem – mondta Sita, majd kisietett az ajtón,
és le a lépcsőn.

Magában kuncogva Ahalya követte húgát a nappaliba. A lányok
elmondták együtt a pujat, a reggeli imádságot a családi bálványoknak:
Ganésának, a szerencse elefántfejű istenségének és Ramának,
Vishnu földi megtestesítőjének, akiknek az oltára a szoba sarkában
állt. Mint a kereskedő kaszt tagjai általában, a Ghai család is nagyrészt
világi életet élt, és a templomot vagy a szentélyt csak akkor látogatták,
ha az istenek áldását akarták kérni. Amikor azonban a lányok
nagymamája jött látogatóba, a füstölőket meggyújtották, és
előkészítették a puja szertartást, amelyben az egész család – kicsik és
nagyok egyaránt – részt vett.
Az étkezőben az édesapjuk, Naresh, az édesanyjuk és a nagymamájuk
már összegyűlt a reggelihez. Mielőtt leültek volna, Ahalya és
Sita a tisztelet jeleként megérintették édesapjuk lábfejét. Naresh elmosolyodott,
és megcsipkedte az arcukat.
– Jó reggelt, Baba! – üdvözölték a lányok.
– Jó reggelt, szépségeim!
– Baba, ismersz valakit, aki ismeri Vikram Pillait? – kérdezte Sita.
Naresh Ahalyára pillantott, majd rákacsintott Sitára. – A mai este
után már fogok.
Sita felvonta szemöldökét. – Hogy érted?
Naresh benyúlt a zsebébe. – Ezt későbbre tartogattam, de mivel
így rákérdeztél… – Egy VIP jegyet vett elő, amelyet most az asztalra
tett. – Találkozunk vele az előadás előtt.
Sita a jegyre pillantott, és felragyogott az arca. Lassan lehajolt, azután
újra megérintette apja lábát.
– Köszönöm, Baba. Ahalya is jöhet?
– Persze – válaszolta Naresh, miközben még három VIP jegyet tett
az asztalra az első mellé. – Ahogyan az édesanyád és a nagymamád is.
– Bármit kérhetünk tőle – szólt közbe Ahalya.

Sita a nővérére, majd az apjára nézett, mosolya nem is lehetett
volna ragyogóbb.
Amíg a lányok elhelyezkedtek az asztalnál, Jaya a szobában sürgölődött,
és különböző ételekkel teli tálakat helyezett az asztalra: rizst,
kókuszos chutneyt, masala dosát – krumplival töltött palacsintát –
és chapattit, azaz vékony kenyértésztát. A család evőeszköz nélkül
evett, így hát a reggeli végére mindenki maszatos volt a rizstől és a
chutneytól.
Desszertnek Jaya frissen szedett chickoot – egy kiviszerű gyümölcsöt
– és mysore pakot – egy tejkaramellaszerű finomságot – tálalt.
Miközben a chikoot vágta, Ahalyának eszébe jutott a reggeli rengés.
– Baba, érezted a földrengést? – kérdezte.
– Milyen földrengést? – csodálkozott a nagymamája.
– Szerencséd van, hogy olyan mélyen alszol, Naani – kuncogott
Naresh. Azután kedves mosollyal a lánya felé fordult. – Erős rengés
volt, de kárt nem okozott.
– A földrengés rossz ómen – jegyezte meg az idős hölgy a szalvétáját
szorongatva.
– A földrengés természeti jelenség – javította ki Naresh óvatosan.
– Ez ártalmatlan volt. Nincs okunk aggodalomra. – Visszafordult
Ahalyához, és témát váltott. – Hogy van Naomi nővér? Nem volt
túl jó színben, amikor legutóbb láttam.
Miközben a család befejezte az étkezést, Ahalya a St. Mary igazgatónőjéről
mesélt az apjának. A nyitott ablakon beáramló fuvallat
lehűtötte a levegőt. Egy idő után Sita türelmetlen lett, és kérte, hogy
felállhasson az asztaltól. Miután megkapta Naresh engedélyét, zsebre
tett egy szelet mysore pakot, azután kisietett a házból a tengerpart
felé. Ahalya csak mosolyogni tudott húga elevenségén.
– Én is kimehetek? – kérdezte az apját.

Naresh bólintott. – Azt hiszem, jó ötlet volt a mi kis karácsonyi
meglepetésünk.
– Egyetértek – válaszolta Ahalya. Felállt az asztaltól, felvette a
szandálját, majd követte húgát a napsütésbe.
Mire az óra nyolc óra húszat mutatott, már mindenki – Jayát és a
lányok nagymamáját kivéve – a tengerparton sétált. A Ghai család
egyszerű bungalója a tengerparton állt, tizenöt mérföldnyire Chennaitól
délre, egy mérföldnyire a Tamil Nadu-i halászközösségek
egyikétől. A környék hagyományos indiai vidék volt, és Ambininek,
aki a túlzsúfolt Mylapore-ban nőtt fel, egy kissé elhagyatott.
Ám a várostól való távolságot csekély áldozatnak tartotta, amikor a
gyermekei ilyen közel nevelkedhettek a szülővárosához.
Ahalya a vízparton sétált, míg Sita a part mentén futkosott, kagylóhéjakat
gyűjtögetve. Naresh és Ambini kissé távolabbról követte
őket csendesen. A család északra, a halászfaluba tartott. Egy, a homokban
üldögélő idős párt és két fiút leszámítva, akik kövekkel dobálták
a madarakat, a tengerpart üres volt.
Kicsivel kilenc óra előtt Ahalya furcsa jelenségre lett figyelmes a
tengeren. A szélfútta hullámok már nem jöttek ki olyan messze a
partra, mint pár perccel korábban. Miközben a víz peremét fürkészte,
a tenger a szeme láttára húzódott vissza. Hamarosan ötvenlábnyi
nedves homok maradt szabadon. A két fiú, vidáman üvöltözve, egymást
kergetve futott a latyakos talajon a távolodó tenger felé. Ahalya
elkomorodva figyelte a látványt, Sita azonban inkább kíváncsi volt,
mintsem aggódó.
– Idhar kya ho raha hai? – kérdezte Sita hindire váltva. – Mi történik?
– Nem tudom – válaszolta Ahalya angolul.

Ahalya vette észre először az óriási hullámot. Egy vékony, fehér
csíkra mutatott, amely a horizont szélén vonult végig. Kevesebb
mint tíz másodperc múlva a csík megnőtt, azután ijesztően kavargó,
tomboló víztömeg lett belőle. A hullám olyan gyorsan közeledett,
hogy a Ghai családnak alig maradt ideje cselekedni. Naresh kiabálni
és mutogatni kezdett, de szavait elnyelte a hullám közeledő robaja.
Ahalya megragadta Sita kezét, és a puha homokban kissé nehézkesen
ugyan, de a közeli pálmafákhoz húzta. Sós víz nyaldosta a lábát,
végül a hullám teljesen elnyelte, felkapta, majd elhajította. A tengervíz
marta az orrát, fülét, szemét. Fulladozni, émelyegni kezdett,
miközben megpróbált a fény felé úszni. A felszínt elérve gyorsan levegő
után kapkodott.
Ahalya először csak homályos foltokat látott, azután megpillantott
valami színeset: Sita türkiz churidaarját. Elkapta húga kezét, de
az erős hullámzásban ismét elveszítette. Ujjai egy tenyér barázdáit
érintették. Feléje rugaszkodott, lábával kétségbeesetten kapálózva
az ár ellen, de már nem tudta elérni. Amint a tenger egyre beljebb
sodorta, minden erejét összeszedve felkiáltott: – Ússz! Sita, kapaszkodj
egy pálmafába!
Megfordult, és még látta a farönköt, mielőtt nekicsapódott volna.
Miközben a fájdalom a fejében egyre elviselhetetlenebb lett, kezével
és lábával belekapaszkodott a fába, és minden erejével arra összpontosított,
hogy el ne engedje. Azután elveszítette az eszméletét.
Amikor ismét kinyitotta a szemét, szélfútta pálmalevelek között
átszűrődő fényt látott. Hátborzongató volt körülötte a csend. Szíve
hevesen dobogott, fejébe kínzó fájdalom hasított. Teltek a másodpercek,
a tenger lassan visszavonult, átadva helyét a szárazföldnek.
Ahalya
a távolban megpillantotta Sita arcát, majd rémült kiáltást
hallott.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 455
Heti: 2 193
Havi: 8 001
Össz.: 381 009

Látogatottság növelés
Oldal: CORBAN ADDISON-A NAPFÉNY GYERMEKEI/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »