I. rész
A király bajnoka

Csak a viharos szélben zörgő ablakok jelezték, hogy bejutott.
Senki sem vette észre, amikor átmászott a sötét villa kertjét szegélyező
falon, a mennydörgés és a közeli tengert korbácsoló szél zajában
pedig senki sem hallotta, ahogy az ereszcsatornán a második emeletig
kúszott, ott egy ablakpárkányra lendült, és besurrant a folyosóra.
A király bajnoka a közelgő léptek zajára egy mélyedésbe húzódott.
Sötét maszkja és csuklyája mögé rejtőzve mindent megtett,
hogy beleolvadjon az árnyékba és a sötétség részévé váljon. Egy szolgálólány
vánszorgott el mellette, a nyitott ablakhoz ment, és morgolódva
becsukta. Másodpercekkel később már lefelé haladt a folyosó
másik végében lévő lépcsőn, a cselédlány pedig nem vette észre a
padlódeszkán lévő nedves lábnyomokat.
A folyosót villámlás fénye világította meg. Az orgyilkos vett egy
nagy levegőt, és megpróbálta felidézni az épület alaprajzát. Három
napja figyelte meg a Bellréve elővárosában található villát, és gondosan
megjegyzett minden részletet. Öt ajtó mind a két oldalon. Lord
Nirall hálószobája balról a harmadik.


1.
FEJEZET

Fülelt, hátha más szolgálók lépteinek zajára lesz figyelmes, de a házban
továbbra is csend honolt, csak a vihar tombolt tovább.
Úgy suhant végig a folyosón, mint egy szellem: hangtalanul és ruganyosan.
Lord Nirall hálószobájának ajtaja nyitáskor halkan nyikorgott.
Megvárta a következő dörgést, mielőtt becsukta volna maga
után.
A következő villámláskor két ember körvonalait ismerte fel, akik
a baldachinos ágyban aludtak. Lord Nirall legfeljebb harmincöt éves
lehetett. Szép, sötét hajú felesége mélyen aludt a karjában. Hogy mivel
vívhatták ki a király haragját, amiért az a halálukat kívánta?
Az orgyilkos az ágyhoz suhant. Nem kérdéseket vártak tőle, hanem
engedelmességet. A szabadságát csak így nyerheti vissza. Minden
egyes lépéssel, amellyel közelebb ment a lordhoz, újra meg újra
felidézte magában a tervét.
A kardja szinte hangtalanul csusszant ki hüvelyéből. Borzongva
vett levegőt, és nekigyürkőzött a következő lépésnek.
A fekvő férfi abban a pillanatban nyitotta ki a szemét, amikor a
király bajnokának kardja a feje fölé suhant.

Celaena Sardothien Résvár üvegpalotájának folyosóin lépdelt.
A kezében lévő súlyos zsák minden lépésnél meglendült, és nekiütődött
a térdének. Bár fekete köpenyének csuklyája elrejtette az arcát,
az őrök nem állították meg, amikor Adarlan királyának tanácsterme
felé haladt. Pontosan tudták, hogy ki ő és mit tesz a királyért.
A király bajnokaként rangban felettük állt. A kastélyban csak néhányan
voltak, akikre ez nem volt igaz. És még kevesebben voltak
azok, akik nem féltek tőle.
Köpenye a földet súrolta, ahogy közeledett a nyitott üvegajtóhoz.
A kétoldalt posztoló őrök vigyázzállásba vágták magukat, ő biccentett,
majd belépett a tanácsterembe. Fekete csizmájában szinte
hangtalanul járt a vörös márványpadlón.
A terem közepén álló trónon ült Adarlan királya, és komoran nézett
a kezében lévő zsákra. A lány éppúgy, mint az előző három alkalommal,
megállt a trón előtt, fél térdre ereszkedett és fejet hajtott.
Dorian Havilliard az apja trónja mellett állt. Celaena érezte, hogy
a fiatalember zafírkék szeme rá irányul. A magasan álló trón lábánál

2.
FEJEZET

ezúttal is, mint mindig, Chaol Westfall testőrkapitány állt közte és
a királyi család között. A csuklyája alól felnézett rá, próbált olvasni
az arckifejezéséből. A fiatalember olyan kifejezéstelen arcot vágott,
mintha egy idegen állna előtte. De nem is várt mást, ez egyszerűen
hozzátartozott ahhoz a játékhoz, amelyet az elmúlt hónapokban
egyre ügyesebben játszottak. Chaol lehetett a barátja, lehetett egy
olyan személy, akiben időnként képes volt megbízni, de továbbra is
ő volt a király testőrkapitánya, és így a teremben tartózkodó királyi
ház tagjainak biztonságáért ő volt a felelős.
– Álljon fel! – szólította fel a király.
A lány felegyenesedett, felemelte a fejét, és levette a csuklyáját.
A király feléje intett, obszidiánköves gyűrűje megcsillant a délutáni
napfényben.
– Elintézte?
Celaena kesztyűbe bújtatott kezével a zsákba nyúlt, és egy levágott
fejet hajított a király felé. Senki sem szólt egy szót sem, amikor a
fej, a kihűlt, bomló hús tompa zajjal a márványnak csapódott. A fej
a trón lépcsői elé gurulva megállt. A tejes szempár a díszes üvegcsillár
felé nézett.
Dorian visszahőkölt, és elkapta a pillantását a fejről. Chaol csak
nézett a lányra.
– Védekezett – szólt a bajnok.
A király előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a sebhelyes arcot
és a vágásokat a nyakon.
– Alig lehet felismerni.
Celaena gúnyos mosollyal reagált, bár a torka olyan volt, mintha
gombóc lenne benne.
– A levágott fejeknek nem tesz jót a sok utazás. – Újra a zsákjába
nyúlt, és egy kezet húzott ki belőle. – Íme a pecsétgyűrűje!

Próbált nem törődni a kezében lévő bomló hússal, a napról napra
undorítóbb bűzzel, és a kezet Chaolnak nyújtotta. Chaol, amikor átvette
a kezet, és a királynak nyújtotta, bronzszínű szemével úgy nézett,
mint aki nincs is jelen. A király undortól lebiggyesztett ajakkal
húzta le a merev ujjról a gyűrűt, majd a kezet Celaena lába elé hajította,
hogy jobban szemügyre vegye a tárgyat.
Dorian nyugtalanul toporgott az apja mellett. Amikor a bajnoki
címért folyó viadal zajlott, nem törődött a lány orgyilkos múltjával.
De mégis mit gondolt, hogy fog mindez folytatódni, miután kinevezik
a király bajnokának? A levágott végtagok látványára azonban
valószínűleg az emberek többségének felfordul a gyomra, még akkor
is, ha Adarlan királya már egy évtizede uralkodott. Dorian pedig
még egy csatát vagy egy tömeges kivégzést sem látott soha… Talán
már az is lenyűgözhetné a lányt, hogy még nem hányta el magát.
– Mi van a feleségével? – kérdezte a király, a pecsétgyűrűt forgatva
az ujján.
– A férje maradványaihoz láncolva fekszik a tenger fenekén – válaszolta
Celaena gonosz vigyorral, a zsákjába nyúlt és egy vékony,
fehér bőrű kezet húzott elő belőle arany jegygyűrűvel, amelybe bele
volt vésve az esküvő dátuma. A király felé nyújtotta, de az a fejét rázta.
A lány kerülte Dorian vagy Chaol tekintetét, amikor a női kezet
visszatette a durva szövésű vászonzsákba.
– Nagyszerű – mormogta a király.
Celaena nem mozdult, amikor a király végigpásztázta tekintetével
őt, a zsákot és a levágott fejet. Elviselhetetlenül hosszú csendet
követően a király így folytatta:
– Lázadás ütötte fel a fejét itt, Résvárban. A mozgalmat olyan
emberek szervezik, akik mindenáron le akarnak taszítani engem
a trónról, és megpróbálják meghiúsítani a terveimet. Következő

megbízatásod az lesz, hogy felkutasd és elintézd őket, még azelőtt,
hogy valódi veszélyt jelentenének a birodalmam számára.
Celaena olyan erővel markolta meg a zsákot, hogy belefájdultak
az ujjai. Chaol és Dorian most a királyra bámult, mivel az elhangzottak
őket is meglepték.
A lány, mielőtt Távolvégbe ment, hallott híreszteléseket egy ellenállási
mozgalomról, és a sóbányában találkozott is fogságba esett
lázadókkal. De hogy a főváros közepén egy ilyen mozgalom ütötte
fel a fejét, és hogy pont neki kell ezeket az ellenállókat, az egyiket
a másik után eltennie láb alól… És a tervek? Miféle tervek? Mit
tudtak a lázadók a király mesterkedéseiről? Celaena gyorsan elhessegette
a kérdéseket, biztos akart lenni abban, hogy az arcáról nem
lehet őket leolvasni.
A király a trón karfáján dobolt az ujjaival, a másik kezével pedig
még mindig Lord Nirall pecsétgyűrűjével játszadozott.
– A feltételezett árulók listáján számos név szerepel, de mindig
csak egyet fogok megnevezni, a kastélyban hemzsegnek ugyanis a
kémek.
Chaol erre láthatóan feszültebbé vált, de a király intésére már áthatolhatatlan
arckifejezéssel jött oda a lányhoz.
Egy papírlapot nyújtott át neki, de Celaena nem nézett a szemébe,
még akkor sem, amikor a fiatalember kesztyűje hozzáért. Ő is
anélkül nézett a papírra, hogy az arckifejezése bármiről is árulkodott
volna. Egyetlen név állt rajta: Archer Finn.
Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne lehessen látni rajta
a döbbenetét. Archerrel tizenhárom éves korában ismerkedett
meg, amikor az az orgyilkosok rejtekhelyére jött kiképzésre. A nála
néhány évvel idősebb férfi már akkor is igen népszerű férfi kurtizán
volt, akinek muszáj volt elsajátítania pár olyan technikát,

amelyekkel meg tudja védeni magát rendkívül féltékeny női ügyfeleitől.
És azok férjeitől.
Soha nem csinált gondot belőle, hogy a butuska kislány szinte rajongott
érte. Még azt is megengedte neki, hogy kipróbálja rajta flörtölési
tudományát, de ezek az epizódok legtöbbször nevetőgörcsbe
fulladtak. Évek óta nem látta Archert, már Távolvég előtt sem, de
ilyesmit nem feltételezett volna róla. Vonzó, közvetlen és humoros
fiatalember volt, nem egy olyan veszélyes hazaáruló, akinek a király
a halálát kívánta.
Ez abszurd. Akárki is vitte a híreket a királynak, az illető egy hatalmas
idióta.
– Csak őt vagy az ügyfeleit is? – vetette oda mintegy mellékesen
Celaena.
A király ajka lassan mosolyra húzódott.
– Ismeri Archert? Nem vagyok meglepve.
Kötekedés, provokáció.
A lány csak nézett maga elé, tudatosan törekedett arra, hogy megőrizze
a nyugalmát, és egyenletesen lélegezzen.
– Még korábbról. A szokásosnál jobban őrzik. El fog tartani egy
ideig, hogy közel kerüljek hozzá.
Óvatos fogalmazás, mintegy mellékesen odavetve. Igazából arra
kell neki az idő, hogy kiderítse, miként került Archer ekkora pácba,
és vajon a király igazat mond-e. Ha Archer valóban áruló és lázadó…
akkor később is eldöntheti, hogy mit tesz vele.
– Akkor egy hónapot adok – határozott a király. – Ha addig nem
nyugszik a sírjában, akkor lehet, átgondolom, hogy megfelelő pozícióban
van-e.
A lány alázatosan, megadóan és bájosan mosolygott.
– Köszönöm, felség!

– Ha Archert elintézte, megkapja a következő nevet a listáról.
Celaena hosszú évekig távol tartotta magát a királyság politikai
ügyeitől, különösen a lázadó mozgalmaktól, és erre most nyakig benne
volt. Ez óriási.
– Igyekezzen! – figyelmeztette a király. – És ügyeljen a diszkrécióra!
A bére Nirallért már a lakosztályában van.
Celaena bólintott, és eltette a papírlapot.
A király nem vette le róla a szemét. A lány kerülte a tekintetét, viszont
igyekezett olyan benyomást kelteni, mint aki már várja a „vadászatot”.
Végül a király a mennyezetre nézve így szólt:
– Vigye el innen ezt a fejet, és távozzon!
Celaena leplezte undorát, amikor a király zsebre tette Nirall pecsétgyűrűjét.
A király számára a gyűrű egy trófea volt.
Sötét hajánál fogva felemelte a fejet, fogta a levágott kezet, és mindkettőt
betette a zsákjába. Lopva a mészfehér arcú Dorianre pillantott,
majd sarkon fordult, és elhagyta a tanácstermet.

Dorian Havilliard némán állt, míg a szolgák átrendezték a helyiséget,
és a hatalmas tölgyfa asztalt a díszesen faragott székekkel középre
tolták. Három perc múlva kezdetét veszi a fejedelmi tanács.
Éppen csak megütötte a fülét, hogy Chaol azt kérte a királytól, hogy
távozhasson, mert még szeretné meghallgatni Celaena jelentését. Az
apja beleegyezése jeléül bólintott.
Az orgyilkos megölt egy férfit és annak a feleségét. Mégpedig
az apja parancsára. Dorian alig bírt rájuk nézni. Azt hitte, hogy
az eyllwe-i lázadók lemészárlása után sikerült meggyőznie az apját

arról, hogy gondolja át brutális politikáját, de úgy tűnt, hogy minden
a régi kerékvágásban folyik tovább. És Celaena…
Mihelyt a szolgák elkészültek, Dorian elhelyezkedett szokott
helyén, az apja jobbján. Egymás után érkeztek a tanácsnokok,
Perrington herceg, aki egyenesen a királyhoz ment, és halkan beszélgettek
valamiről, túl halkan ahhoz, hogy Dorian bármit is értett volna belöle.

 

Oldal: SARAH J. MAAS-ÜVEGTRÓN 2/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat