Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Amíg egy macska szeme kinyílik.

Marcsi olyan apró kölyökmacska volt, amilyet Gazdasszony
addig még sohasem látott. Ott feküdt a szalmán a testvérkéi
között, és már akkor egészen más volt, mint ők, mert
a testvérei naphosszat csak aludtak, ő viszont mindenre figyelt:
a hangokra és az illatokra, amelyek körülvették.
Hiszen az újszülött macskák nem látnak még, ezért csak az
orruk és a fülük után tudnak tájékozódni. És két hang nagyon
hamar kitűnt a többi közül: Anyamacska és Apamacska hangja.
Az első, amit Marcsi megtanult a világból, hogy van valami
nagyon finom, sugárzó meleg, és amikor ezt érzi, akkor nem
fél semmitől. De ezt sajnos nem érezhette mindig, mert ez a
meleg időről időre átadta a helyét a didergős hidegnek. Még
szerencse, hogy Anyamacska pontosan tudta, hogy is van ez,

marcsi1.jpg

 

és amikor elmúlt a finom melegség, aludni küldte Marcsit,
és hogy álmában se fázzon, engedte, hogy a kismacska
hozzábújjon.
Hamar megismerte a testvérkéi hangját is: négyen voltak
az alomban, mind más és más természetű kismacska.
Amikor eljött a névadás ideje, Apamacska és Anyamacska
együtt döntötte el, melyik kölyköt hogyan hívják majd.
– Ez itt legyen Cila – mondta Apamacska egy szép, cirmos
nőstényre. – Ő kapja a te neved után a nevét.
– Jó – mondta rá Anyamacska –, de akkor ez a teknőcmintás
pedig Ciró legyen. A te neved után.

A harmadik testvér, egy kis fehér jószág a Micu nevet kapta.
Egy távoli rokont hívtak így.
– És ez az aprócska fekete? – kérdezte Apamacska.
Anyamacska hosszasan nézte, aztán elmosolyodott.
– Ő legyen Marcsi.
A testvérkéi mind nagyobb macskák voltak nála, ők
hamarabb kinyitották a szemüket, és Gazdasszony mindjárt
túl is adott rajtuk. Így hamarosan Marcsi azt vette észre, hogy
elfogynak körülötte a hangok. Anyamacska és Apamacska
hangja persze megmaradt; ők mesélték el Marcsinak, hogy
milyen a világ.
– Ahová születtél – mesélte Apamacska –, az egy nagy
gazdaság.
– Mi az, hogy gazdaság? – kérdezte Marcsi.
Apamacska gondolkodott egy kicsit, aztán azt mondta:
– Egy hatalmas kert. Egy nagy-nagy terület, ahol
mindenféle megtalálható. Különféle állatok élnek itt, olyanok,
mint mi vagyunk. És vannak egészen másmilyenek is.
Marcsi azt is tudni szerette volna, ő maga milyen. De
hogyan lehet elmagyarázni valakinek, aki még nem lát,
hogy mi is az, hogy kicsi, és mi is az, hogy fekete?

– Tudod, a fekete az olyan… – próbálta érzékeltetni
Anyamacska –, mint amikor lemegy a nap.
– Mi az a nap?
Erre megint Apamacska felelt.
– A nap a legfontosabb dolog a világon. Egy nagy fényes
csillag. Azt tudod már, kismacskám, hogy milyen érzés
felébredni reggel, amikor simogatja a bundádat a meleg, és
a csukott szemeden át is érzed a fényét.
Marcsi elmosolyodott. Hiszen az volt a legjobb dolog a
világon! Amikor felébredt, nyújtózott egy nagyot, és akkor
jött az a finom, puha érzés.
„Ez volna hát az a bizonyos nap? – gondolta Marcsi. –
Ezt biztos, hogy mindig szeretni fogom.”
De még mindig nem értette, mi az, hogy fekete.
– Most már tudod, mi a meleg – magyarázta tovább
Apamacska –, és tudod, mi a fény. Amikor este aludni mész,
akkor a fény is elmegy aludni. Hűvösebb lesz a világ és
sötétebb.
Marcsi megborzongott. Ezt az érzést is ismerte már. Egyszer
csak elkezdett kihűlni a levegő, és elmúlt a biztonságos meleg.

„Ilyen hát a fekete? – gondolta Marcsi. – És én is ilyen
vagyok?”
Csak Anyamacska vette észre, hogy a kiscica ezen
elszomorodott.
– Az éjszaka és a sötét ugyanúgy része a világnak, ahogyan
a nap és a fény – ezt mondta Marcsinak.
Úgy tudott magyarázni, hogy Marcsi egyből megértett
mindent, és Anyamacska még a legszomorúbb dolgokba is
tudott csempészni egy kis derűt.
– Ha nem volna éjszaka, nem tudnánk örülni a napnak.
Ha nem volna sötét, nem tudnánk kipihenni magunkat, nem
tudnánk erőt gyűjteni az új ébredéshez.
És még hozzátette azt is:
– Ha majd kinyílik a szemed, és meglátod a bundád színét,
tudd és ne felejtsd el soha: te szép vagy, kismacskám! Nekem
mindig a legszebb macska maradsz.
Akkoriban Marcsi még nem tudott egyedül közlekedni
a kertben. Ha valahová mentek, akkor Anyamacska óvatosan
a szájába vette őt, és úgy vitte magával. Sokat jártak így
kirándulni, és a kirándulások során Marcsi a hangok és

fények után megtanulta azt is, hogyan tájékozódhat az
illatok alapján.
– Ha eltévedsz, vagy bizonytalan vagy – mondta neki
Apamacska –, használd az orrod, kismacskám! Az illatok
nem csapnak be!
Néha pedig Apamacska megállt a séták során, és
figyelmeztette Marcsit:
– Most szagolj a levegőbe! Mit érzel?
– Hmmm… ez nagyon finom illat! – mondta egyszer,
amikor a frissen kaszált széna mellett mentek el.
– Juj, erre ne menjünk! Ennek nincs jó illata! – mondta
máskor a tehénistállókra.
A virágágyások mellett pedig úgy érezte, mintha valami
csiklandozná az orrát. Nagyokat tüsszögött a nárciszok között.
Így tanulta hát meg Marcsi az illatok, a hangok és a fények
alapján azonosítani a dolgokat maga körül. És ahogy egyre
jobban figyelt a külvilágra, egyre inkább azt érezte, igaza van
Apamacskának. Ha a fülére és az orrára figyel, akkor biztosan
a jó utat választja.
Óvatosan és bizonytalanul állt a saját lábára, és elindult
lassan. Először csak botladozott, hiszen nem látott még.

Aztán megtanult mindenre figyelni. Kiélesedett a hallása
és a szaglása. Megtanulta megérezni a járható utat, lassan
már nem ment neki semminek. Anyamacska persze minden
lépését vigyázta, de engedte, hogy a kiscica egyre önállóbbá
váljék.
És amikor Marcsi már úgy érezte, egész biztosan áll a lábán,
egy reggel arra ébredt, hogy nem kell többet az orrára és a
fülére hagyatkoznia: neki is kinyílt a szeme.

Különleges világ

Amikor Marcsi először nyitotta ki a szemét, nagyokat pislogott
a világra. Csupa újdonság vette körül: színek, formák milliói.
Mind olyasmi, aminek Marcsi nem tudta a nevét. És sok olyan
szó kavargott a fejében, illatok és hangok nevei, amihez nem
tudott képet társítani.
Először hunyorognia kellett a fénytől. Csukott szemmel is
érezte már persze, hogy a nap valami nagyon finom, simogató
– sőt, néha csiklandozó – dolog, de most látta is. És az első,
amit egészen tisztán látott, egy mosoly. Anyamacska mosolya.
Aztán Anyamacska rózsaszín nyelve, ahogy végignyalt
Marcsi bundáján. És a megnyugtató, jól ismert hang:
– Kiscicám!

Majd meglátta Apamacskát is. Apamacska erős volt,
fényes a bundája, és hosszú a bajsza. Olyan, amilyennek
Marcsi elképzelte. Ő is mosolygott, és azt mondta:
– Isten hozott a látható világban, Marcsikám!
Aztán Anyamacska és Apamacska körbevezette őt a
gazdaságban. Megmutattak neki mindent. És Marcsi okos
tanítványnak bizonyult, könnyen megtanulta a színeket és
a formákat.
– Az a kerek és sárga ott a nap – mutatott fölfelé
Apamacska. – Jegyezd meg, kismacskám, ha valaha szomorú
leszel, vagy egyedül érzed magad, csak nézz föl a napra, és
tudd, a fény minden bánatot elmulaszt.
– És ez a gyönyörű, puha zöld itt körben, ez pedig a fű
– tanította őt Anyamacska. – Ha valaha bizonytalan leszel
bármiben, vagy félsz, kicsi macskám, nézd csak meg a
tavasszal kibújik megint.
Így tanulta meg Marcsi az élet fontos
dolgait.
Aztán találkozott más állatokkal is.
Először is ott volt Vakkancs, a puli kutya.

– Hurrá! – loholt felé az örökké vidám kiskutya, amikor
meglátta, hogy Marcsi végre elhagyta a kosárkáját. – Játsszunk!
Játsszunk! Játsszunk! – kérlelte Marcsit, és közben olyan
vehemensen csóválta a farkát, hogy majd’ elsodorta szegény
kismacskát.
– Csak óvatosan! – intette őket Anyamacska.
Vakkanccsal aztán bejárta Marcsi az egész kertet. Egészen
hátra, a kerítésig elmerészkedtek. Ott laktak a kacsák.
– Háp, háp, te meg ki vagy? – kérdezte egy pelyhes, sárga
kiskacsa, mert ő még sose látott macskát.
Marcsi bemutatkozott, és alaposan szemügyre vette új
ismerősét. A kiskacsa is megmondta a nevét: őt Sápikának
hívták. Sápika nagyon büszke volt úszótudományára, hát
gyorsan ugrott is egy fejest, hogy megmutassa, milyen ügyesen
lebeg a vízen.
„Ezt én is kipróbálom” – határozta el Marcsi, és egy nagy
ugrással belevetette magát a kerti tóba.
– Jaj, ez hideg! – kiabálta aztán. – Jaj, a szép kis bundám!
Elázott!
Prüszkölve kászálódott ki a vízből, Vakkancs meg csak
nevetett rajta.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 388
Tegnapi: 35
Heti: 423
Havi: 2 399
Össz.: 738 933

Látogatottság növelés
Oldal: KOZÁRI DORKA-MARCSI SZERETETRE VÁGYIK/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »