Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Mindig volt mit enniük, a Lottólord borzasztó híre pedig távol
tartotta a látogatókat. Az elit kíváncsi tekinteteitől távol Isabel saját
belátása szerint tudta működtetni és lakókkal benépesíteni a főépületet
és a gazdasági épületeket.
Ami viszont nem tartotta őt vissza attól, hogy időnként azt kívánja,
bárcsak minden másképp lenne.
Mennyire szeretett volna úgy élni, ahogy egy gróf lányához méltó.
Arról álmodozott, hogy bárcsak gondtalanul nőhetett volna fel,
abban a tudatban, hogy egyszer felragyog az ő csillaga és úgy udvarolnak
neki, ahogy a nagykönyvben meg van írva: egy olyan férfi,
aki önmagáért szeretné és nem egy szerencsejátékban nyerné meg
őt, mint nyereményt.
Azt kívánta, hogy bárcsak ne lenne ilyen borzasztóan egyedül.
Nem mintha a kívánságai bármikor megvalósultak volna.
Amikor hallotta, hogy mögötte valaki halkan kinyitja az ajtót,
majd becsukja, önironikusan felnevetett és letörölte a könnyeket
az arcáról. Amikor megfordult, Jane okos tekintetével találkozott a
pillantása.
– Nem kellett volna megfenyegetned.
– Megérdemelte – mondta a komornája határozottan.
Isabel bólintott. Aspertonnak az apja miatt is meg kellett bűnhődnie.
Erre megint könnyes lett a szeme, de visszafojtotta a sírását.
– Gyűlölöm – suttogta.
– Tudom – mondta Jane, és nem mozdult az ajtóból.
– Ha most itt lenne, akkor meg tudnám ölni.
Jane bólintott.
– Úgy tűnik, hogy erre már nem lesz szükség. – Egy levelet mutatott.
– Isabel, a gróf… a gróf meghalt.

1. fejezet

Kedves Olvasónk, vajon mit érnének ezek a leckék egy olyan potenciális
lord nélkül, akit valóban érdemes levadászni? Olyan
úriember nélkül, akinél bevethetnénk szorgalmasan megszerzett ismereteinket?
A válasz természetesen az, hogy szinte semmit.
De vajon nem mondhatjuk szerencsésnek magunkat, hogy szép városunk
oly gazdag a legjobb és legragyogóbb férfiakban, sármőrökben
és rajongóikban, valamint valóságos kincsesládája a vagyonos és házasulásra
vágyó független férfiaknak, akik magányosan róják utcáinkat,
és már csak egy feleség után áhítoznak?
Rémisztő feladatnak tűnhet, hogy egyedül rábukkanjunk az úriemberek
eme pompás példányaira, de ne csüggedjen, drága Olvasónk! Mi
már elvégeztük Ön helyett ezt a munkát és átfésültük a várost olyan
lordok után kutatva, akik a legérdemesebbek az Ön értékes, szabadon
szárnyaló figyelmére.
Szenteljük tehát figyelmünket annak a férfiúnak, aki az elejtendő
férfiak listáján az első helyen szerepel…
Gyöngyök és pelerinek
1823. július

Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a szőkeség rákacsintott,
miközben az italát töltötte.
Lord Nicholas St. John halkan szitkozódott és még mélyebbre
süppedt a foteljában. Ki gondolta volna, hogy London női lakosai
teljesen megbolondulnak attól, hogy egy ostoba női magazin valakit
a legkívánatosabb férfinak minősít?
Eleinte még szórakoztatónak találta. Aztán jöttek az első meghívások.
St. Jamesben lévő házában alig ütötte el az óra a kettőt, amikor
Lady Ponsonby toppant be váratlanul, állítólag azért, hogy tanácsot
kérjen egy nemrég Dél-Olaszországból hozatott szoborral kapcsolatban.
Egy olyan kellemetlen nőszemély, mint Lady Ponsonby
csak egy okból jöhetett egy független férfi házába, és Nick biztos
volt abban, hogy ez az ok Lord Ponsonbynél nem találna megértésre.
Ezért is menekült el otthonról. Először a Királyi Régiségkutató
Társaság könyvtárában sáncolta el magát, ahol senki nem hallott a
női magazinokról, az pedig végképp kizárt volt, hogy bárki olvasta
volna őket. Sajnos a lap firkásza alapos munkát végzett, mert alig
telt el egy óra és egy inas már közölte vele, hogy négy, különböző
korú és rangú hölgy szeretné véleményeztetni a márványszobrocskáit,
és ragaszkodnak ahhoz, hogy Lord Nicholas személyesen foglalkozzon
velük.
Nick már a gondolatba is beleborzongott.
Busásan fizetett az inasnak diszkréciójáért, és innen is kereket
oldott,
ezúttal igen méltatlan módon, az épület hátsó bejáratán keresztül.
Egy szutykos mellékutcába jutott, amely aligha javíthatott
a hangulatán. Mélyen a homlokába húzott kalappal vergődött el
újabb menedékéhez, a Kutya és galamb fogadóhoz. Már órák óta itt
bujdokolt egy sötét sarokban.

Másképpen kifejezve csapdában csücsült.
Ha egy vonzó pincérlány szép szemeket meresztett rá, rendszerint
örömmel vette szemügyre a bájait. De ez a bizonyos szőkeség ezen a
napon már nemének tizennegyedik képviselője volt, aki Nick bájait
vette teljesen leplezetlenül szemügyre, és lassan kezdett elege lenni.
Mogorván bámult először rá, aztán a sörére és egyre ingerültebb
és bosszúsabb lett.
– El kell tűnnöm ebből az átkozott városból!
Az asztal másik végén felhangzó mély, dörgő nevetés egy cseppet
sem vidította fel.
– Egy percig se hidd, hogy ha akarnálak, ne tudnálak visszaküldeni
Törökországba – morogta Nick.
– Ne tedd! Nem szívesen hagynám ki ennek a vígjátéknak az
utolsó felvonását. – Durukhan, hű barátja és társa, megfordult, sötét
szemét a fiatal nőn legeltetve. – De kár, engem egy pillantásra
sem méltat!
– Okos lány.
– Az a valószínűbb, hogy mindent elhisz, amit a női magazinokban
olvas. – Rock – ez volt Durukhan keresztneve – felnevetett,
amikor Nick csak még jobban elkomorult. – Ne csináld már Nick,
mi ebben az annyira szörnyű? A londoni nők már rég tisztában vannak
a te… adottságaiddal.
Nick lelki szemei előtt felrémlettek a nagy halomban álló meghívók,
amelyek otthon várták, olyan családoktól, ahol házasulandó
lány akadt. Nagyot kortyolt az italából, letette az ónkorsót az asztalra,
és ezt dünnyögte:
– Hiszen éppen ez a legrosszabb!
– Én a te helyedben kihasználnám a helyzetet. Most minden nőt
megkaphatsz, akit csak akarsz.

Nick jéghideg pillantást vetett a barátjára.
– Köszönöm szépen, de ezen a téren az átkozott cikk nélkül sem
szenvedtem hiányt.
Rock válaszul csak halkan dünnyögött valamit, megfordult és intett
a fiatal felszolgálónak, aki úgy pattant oda, mint a kilőtt nyíl.
Mélyen az asztal fölé hajolt, hogy bemutassa Nicknek kerekded idomait,
majd halkan így búgott:
– Óhajt valamit, mylord?
– Így is mondhatjuk – jött Rocktól a válasz.
Az arcátlan hölgyemény leült Nick ölébe és hozzádörgölőzött.
– Mindent meg tudok adni neked, amit csak kívánsz, drágám.
Bármit, amit csak akarsz.
Nick levette a nő karját a válláról és kihalászott egy ötshillingest
a zsebéből.
– Csábító ajánlat, az egyszer szent – mondta, a kezébe nyomta az
érmét és felemelte az öléből. – Sajnos csak még egy sört kérek. Ma
este máshol keress magadnak társaságot.
A hölgy egy pillanatra láthatóan csalódottnak tűnt, majd a tekintete
Rockra vándorolt, és elismerő pillantással nyugtázta széles
mellkasát, barna bőrét, erős karját.
– És te velem tartasz? Vannak olyan lányok, akik nem szeretik
az ilyen sötét bőrű fickókat, de én azt hiszem, hogy mi ketten jól
kijönnénk.
Rock nem mozdult, de Nick látta, hogy a tartása megfeszült,
amikor a nő ilyen nyíltan utalt külső adottságaira.
– Menj innen! – bökte ki és elfordult.
A nő a kettős visszautasítástól sértetten elvonult, Nick reményei
szerint azért, hogy sört hozzon nekik. Ahogy körülnézett, látta,
hogy azonnal újabb nők célkeresztjébe került.

– Ezek olyanok mind, mint a ragadozó állatok.
– Csak üdvözölni lehet, ha a bulan végre megtudja, hogy milyen
az, ha őrá vadásznak.
Nick fintorgott a szó hallatán. Ez volt a neve Törökországban, de
már évek óta nem hívta senki bulannak, azaz vadásznak. Időközben
a név el is veszítette a jelentését, már csak a múlt emléke volt azokból
az évekből, amelyeket Keleten, az Oszmán Birodalom mélyén
töltött, ahol a valódi nevét nem ismerték, csak a tehetségét használták,
amely végül a végzetévé vált.
A sors iróniája, gondolta, hogy a törökországi időszak akkor ért
váratlan véget, amikor egy nő kivetette a hálóját a bulanra, ő pedig
elkövette azt a hibát, hogy engedte, hogy a nő rabul ejtse. A szó szoros
értelmében.
Huszonkét napot sínylődött egy török börtönben, akkor szabadította
ki Rock és csempészte Görögországba, ahol Nick a bulantól
örökre búcsút vett.
Többnyire örült annak, hogy békésen éldegél Londonban, és
csak a birtokával meg a régiségeivel törődik. De időnként már hiányzott
neki a régi élete.
Határozottan jobban szeretett vadászni, mint ha rá vadásztak.
– A nők mindig így viselkednek a jelenlétedben – zökkentette
ki Rock a töprengéséből. – Csak ma érzékenyebb vagy erre. Nem
mintha érteném, hogy mit esznek egy ilyen rond…
– Kérsz egy verést?
Rock szélesen elvigyorodott.
– Egy kocsmai verekedés aligha számít elfogadható viselkedésnek
az úriemberek díszpéldányától.
– Megéri a kockázatot, hogy ezt a vigyort lemossam az arcodról.
Rock nevetett.

– Úgy tűnik, hogy elhomályosítja az agyadat ez a fokozott érdeklődés,
ha tényleg azt hiszed, hogy engem meg tudsz verni. – Ahogy
az asztalra támaszkodva előredőlt, még hangsúlyosabbá vált nagy
termete. – Hová lett a humorod? Pompásan szórakoznál, ha mindez
velem történne. Vagy a testvéreddel.
– De velem történik. – Nick körbenézett a helyiségben és felsóhajtott,
amikor kinyílt az ajtó és látta, hogy egy magas, sötét hajú
férfi lép be a fogadóba. A vendég megállt az ajtóban, tekintetével ő
is végigpásztázta a zsúfolt pubot, mielőtt Nicket megpillantotta volna.
Felderült az arca, és átfurakodott a tömegen.
– Ne fesd az ördögöt a falra… – szólt Nick, jelentőségteljes pillantást
vetve Rockra. – Te tényleg azt akarod, hogy visszaküldjelek
Törökországba, ugye? Titokban mindenáron ezt akarod elérni.
Rock is futó pillantást vetett a válla felett az érkezőre és vigyorgott.
– Csúnya dolog lett volna a részemről, ha kihagyom ebből a mókából.
– Hogy te milyen figyelmes vagy! – felelte Nick szárazon.
– Micsoda szerencse! Álmodni sem mertem volna, hogy csak a
közelébe kerülhetek a londoni lordok legpompásabb példányának!
– szólalt meg egy mély, vidám hang. Nick ikertestvére, Gabriel St.
John, Ralston márki lépett az asztalukhoz. Rock örömében felugrott,
hátba veregette Gabrielt és invitálta, hogy foglaljon helyet a
körükben. Ralston leült, majd így folytatta: – Bár gondolhattam
volna, hogy itt talállak… – hatásszünetet tartott. – Vagyis hogy itt
bujkálsz, te gyáva nyúl.
– Éppen azt fejtegettem neki, hogy akkor bezzeg pompásan szórakozna
az ön kínlódásán, ha önt kiáltották volna ki London legvonzóbb
férfijának – mondta Rock nevetve, mire Nick morcosan
felvonta a szemöldökét.

Gabriel vigyorogva hátradőlt.
– Az biztos. De most úgy tűnik, hogy nem vagy valami vidám
hangulatban, drága öcsém. Mi a baj?
– Minden bizonnyal azért jöttél, hogy kárörvendőn vigyorogj a
helyzetem miatt – morogta Nick. – Nincs jobb dolgod? Miért nem
maradtál otthon és leled örömödet fiatal arádban?
– Nála nagyobb örömöt semmi nem okoz – felelte Gabriel ellágyulva.
– De ma szó szerint kitett otthonról, hogy keresselek meg.
Csütörtökön nagy vacsorát rendez és rátok is számít. Elviselhetetlen
számára a gondolat, hogy Lord Nicholas magányosan, egyedül
járja az utcákat és feleség után sóvárog.
Rock vigyorgott.
– Valószínűleg pontosan ezt tenné, ha nem hívnátok meg.
Nick szándékosan nem hallotta meg a megjegyzést.
– Callie ilyen szemetet olvas? – Azt feltételezte, hogy a sógornője
felette áll az ilyen dolgoknak. Ha ő is olvassa a Gyöngyök és pelerineket,
akkor tényleg nincs menekvés.
Gabriel előrehajolt.
– Eláruljak nektek valamit? Az e heti számot mindannyian elolvastuk.
Nick, gratulálok, hogy valamelyest helyreállítottad a St.
John név régi fényét.
Éppen ebben a pillanatban jött vissza a pincérlány és tette le a
frissen töltött korsókat az asztalra. Meglepetés, majd öröm villant
fel a szemében, amikor pillantása Nickről Gabrielre vándorolt, majd
vissza. Ritkán látni ikreket, ezért a St. John fivérek mindig magukra
vonták a tekinteteket, ha együtt mutatkoztak. De Nicknek lassan
kezdett elege lenni a felhajtásból, és elfordult. Gabriel busás borravalót
adott a lánynak, majd így szólt:

– Persze meg lehet érteni, hogy azok a nők, akik utánam epekednek,
teljesen magukon kívül vannak, ha kapnak egy második esélyt.
Igaz, hogy te nem vagy márki, de legalább majdnem olyan jóképű
vagy, mint én.
Nick látható ingerültséggel nézett a testvérére és a barátjára, akik
felszabadultan nevettek. A kupáját felemelve így szólt:
– Menjetek a pokolba!
A testvére is megemelte a söröskorsóját.
– Szívesen megnéznélek egy ilyen szorult helyzetben. Tudod,
Nick, nem az a legrosszabb dolog a világon, ha az ember jó partinak
számít. Biztosíthatlak arról, hogy a házasság egyáltalán nem
az a börtön, aminek egykor tartottam. Sőt, nagyon is élvezetes dolog.
Nick hátradőlt.
– Callie nagyon megszelídített téged, Gabriel. Már nem emlékszel,
mennyire meggyötörtek a figyelmedre áhítozó, rámenős anyukák
és édes leánykáik?
– Alig dereng valami – legyintett mosolyogva a testvére.
– Valószínűleg mert Callie volt az egyetlen, akit nem ijesztettek
el a kicsapongásaidról és erkölcstelenségedről szóló híresztelések –
mondta Nick. – Az én jó hírem kevésbé hever romokban, mint a
tied akkor, ezért sajnos értékesebb fogásnak számítok.
– Én csak annyit akartam mondani, hogy a házasság jót tenne
neked.
Nick olyan hosszan bámulta szótlanul a sörét, hogy már azt hihették,
nem felel, de aztán mégis megszólalt.
– Szerintem mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a házasság
nem nekem való.

– Csak emlékeztetni szeretnélek arra, hogy korábban ezt rólam is
el lehetett mondani. Nem minden nő olyan, mint az az alattomos
bestia, aki miatt majdnem fűbe haraptál Törökországban – dün�-
nyögte válaszul Gabriel.
– Nem ő volt az első – emlékeztette Nick a fivérét, és nagyot kortyolt
az italából. – Köszönöm, de megtanultam, hogy a nőismerőseimmel
kialakított kapcsolataim a legszükségesebbre korlátozódjanak.
Csak röviden és érzelmek nélkül.
– Én a rövidséggel annyira azért nem vágnék fel – évődött Rock
Gabrielre kacsintva, majd Nick felé fordulva folytatta. – St. John,
neked nem azokkal a nőkkel van bajod, akik utánad loholnak, hanem
azokkal, akik után te loholsz. Ha nem hagynád, hogy az áldozat
szerepét játszó nők olyan könnyen elcsábítsanak, akkor biztosan
több szerencséd lenne a szebbik nemnél.
Rock ezzel semmi újat nem mondott neki. Nick maga is tudta,
hogy mindig is vonzódott a bajban lévő nőkhöz. Ők voltak a
gyengéi, és ez az élete során több bosszúságot, mint örömet okozott
neki, de mégis képtelen volt ellenállni nekik.
Ezért távolságtartó lett a nőkkel szemben. Világos szabályokat állított
fel: nem tart szeretőket és szó sem lehet rendszeres légyottokról.
Feleségről pedig végképp nem.
– Nos, így vagy úgy – Gabriel újra könnyedebb hangot ütött meg
–, én mindenesetre pompásan fogok szórakozni a téged fényező hírek
miatti vesszőfutásodon.
Nick ivott egy korty sört, félretolta a kupát és hátradőlt, kezét az
asztalon hagyva.
– Sajnos ki kell ábrándítsalak. Nem áll szándékomban semmilyen
vesszőfutásban részt venni.

– Valóban? Akkor hogyan akarod elkerülni a londoni hölgyeket,
a legkiválóbb férfivadászokat?
– Nem lesz mire vadászniuk, ha a zsákmányuk elhagyja a vadászterületüket
– jelentette ki Nick.
– El akarsz utazni? – Gabriel szemmel láthatóan nem örült. –
Hová?
Nick vállat vont.
– Már így is túl sok időt töltöttem Londonban. Talán a kontinensre.
Vagy vissza Keletre. Vagy Amerikába? Rock, már hónapok
óta égsz a kalandvágytól. Hová szeretnél utazni?
– Keletre nem – felelte Rock határozottan. – Legutóbbi keleti
utunk élénken él az emlékezetemben, és a megismétlése kevéssé tűnik
vonzónak a számomra. Azt a vidéket egy időre nagy ívben elkerülném.
– Ebben igazad van – felelte Nick. – Akkor irány Amerika!
Gabriel a fejét rázta.
– Akkor legalább egy évig távol lennél. Elfelejtetted, hogy van
egy húgunk, akit éppen csak bevezettünk a társasági életbe, és udvarló
kellene neki? Nem válhatsz egyszerűen kámforrá és hagyhatsz
rám mindent, csak azért, mert félsz egy maroknyi hölgy fokozott érdeklődésétől.
– Egy maroknyi!? – tiltakozott Nick. – Rajokban támadnak! –
Kis szünetet tartott, közben a lehetőségeit mérlegelte. – Mindegy,
hová megyek, csak ne legyenek ott nők.
– Egyáltalán egy se? – kérdezte Rock aggódva.
Nick az este folyamán most nevette el magát először.
– Természetesen azért ez így túlzás. De túl nagy kívánság, ha
olyan nőt nem akarok látni, aki olvasta ezt az ostoba magazint?

Ha továbbra is olvasnád a történetet, akkor a könyvesboltban vagy a kiadó márkaboltjában megtalálod, és azon bevásárlóközpontban, ahol nyitott boltot.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 237
Tegnapi: 450
Heti: 687
Havi: 9 300
Össz.: 382 308

Látogatottság növelés
Oldal: SARAH MACLEAN-A HÓDÍTÁS TÍZ SZABÁLYA/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »