Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

simone_vakacio1.jpg

1
A szülők másodpercek alatt képesek felforgatni az ember életét Hogyan ragad benne egy viszonylag okos tizenhat éves lány egy ciki helyzetben úgy, hogy nem tud kimászni belőle? Na, hát ahogy itt dekkolok a chicagói O’Hare Nemzetközi Repülőtéren hétfő délután, és épp az egy és háromnegyed órát késő gépemre várok, végig pörgetem magamban az immár tökéletesen elbaltázott életem elmúlt huszonnégy óráját. Tegnap a szobámban ücsörögtem, amikor a vér szerinti apám, Ron telefonált. Nem, ezt te nem értheted… Ron sosem telefonál. Vagyis kivéve, ha szülinapom van, ami pedig nyolc hónapja volt. Tudod, anya az egyetemi légyottjuk után jött rá, hogy terhes. Ő pénzes családból származik, Ron meg hát… nem. Anya a szülei győzködésére azt mondta Ronnak, hogy az lesz a legjobb, ha nem nagyon vesz részt az életünkben. Egek, mekkorát tévedtek! De az a legrosszabb, hogy Ron csak úgy simán belement ebbe. Tudom, hogy pénzt gyűjt nekem egy számlán. A szülinapomon is be szokott ugrani, hogy elvigyen vacsorázni. És akkor? Én egy olyan apát akarok, aki mindig itt van mellettem. Régen gyakrabban jött, de végül azt mondtam neki, hogy hagyjon békén, mert akkor anya találhat majd nekem egy igazi apukát. Valójában nem gondoltam komolyan, szerintem csak vizsgáztatni akartam. Szánalmasan megbukott.

Na, erre most telefonál a pasas, és azt mondja anyának, hogy el akar vinni Izraelbe. Izraelbe! Tudod, abba a kis közel-keleti országba, ahol annyi a balhé. Nem kell sokat keresgélni a hírek között, hogy lásd: Izrael a nemzetek közötti ellenségeskedés meleg- ágya. Vágom, hogy összevissza beszélek. Szóval térjünk is vissza arra, ami történt. Anya még csak annyit se mondott, amikor átadta
nekem a kagylót, hogy „itt az apád”, vagy „itt az a hapsi, akivel volt egy egyéjszakás kalandom, de nem mentem hozzá”. Így fogalmam sem volt róla, hogy ő az. Pontosan emlékszem, mit mondott. – Szia, Amy. Itt Ron. – Kicsoda? Nem feleselni akartam. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy az a pasas hív, akitől a génállományom ötven százalékát kaptam. – Ron… Ron Barak – mutatkozott be egy kicsit hangosabban és lassabban, mintha totál idióta lennék. Ledermedtem. Végül nem mondtam semmit. Akár hiszed, akár nem, néha olyan, mintha minden ellenem dolgozna. Hosszú évek tapasztalata ez. Ettől mások idegesek lesznek, és hát inkább ők
legyenek azok, mint én. Színpadiasan kifújtam a levegőt, hogy tudja: még itt vagyok a vonal másik végén. – Amy? – Igen? – Ööö… csak el akartam mondani neked, hogy á nádjányád
beteg – közölte az izraeli akcentusával. Erre egy arctalan, ősz hajú, babahintőpor- és áporodott szagú nénike képe villant fel előttem, akinek életcélja, hogy csokis kekszet sütögessen.

– Nem is tudtam, hogy van nagymamám – hangsúlyoztam az „a” betűket Ron miatt, aki a többi izraelihez hasonlóan néha képtelen kimondani. Ahogy a „gy”-t is. Anyukám anyukája nem sokkal a születésem után meghalt, így lettem nagymama nélküli gyerek. Hülye egy érzés ez a keserűséggel kevert önsajnálat, amiért nem tudtam, hogy van nagymamám, aki most ráadásul „beteg”. De most inkább besuvasztottam ezt a gondolatot az agyam leghátsó fiókjába. Ron megköszörülte a torkát. – Izráelben él, és ööö… ott fogom tölteni a nyarat. El szeretnélek vinni magammal. Izraelbe? – Én nem vagyok zsidó – bukott ki belőlem. Fájdalmas kis hang tört elő a torkából, mielőtt erre válaszolt. – Nem kell zsidónak lenned áhhoz, hogy Izráelbe gyere, Amy. És nem kell agysebésznek lennem ahhoz, hogy tudjam: Izrael baromira egy háborús övezet kellős közepe. Egy háborús övezeté! – Köszi a lehetőséget, de idén nyáron tenisztáborba megyek. Mondd meg nagyinak, hogy remélem, meggyógyul. Szia! Azzal letettem a telefont. Ki hitte volna, hogy alig négy másodperc múlva megint csörögni fog a telefon. Tudtam, hogy Ron az. Kicsit ironikus, hogy évente talán kétszer ha hív, erre most néhány percen belül letudja az éves átlagot. Anya vette fel a nappaliban. Próbáltam a szobám ajtaja mögül hallgatózni. Nem hallottam túl sokat. Csak sok-sok motyogást. Kábé negyven hosszúra nyúlt perccel később anya bekopogott hozzám, és kijelentette, hogy csomagoljak, mert megyek Izraelbe. – Te most csak viccelsz, ugye?
• 10 •
– Amy! Nem kerülheted őt örökké. Ez nem szép dolog. Nem szép dolog? – Én kérek elnézést, de az se szép dolog, hogy ti ketten meg se próbáltatok úgy élni, mintha a szüleim lennétek – vágtam vissza karba tett kézzel. – Ne beszélj nekem arról, hogy mi a szép dolog és mi nem. Tudom, hogy tizenhat évesen már túl kéne lennem ezen, de nem vagyok túl. Sohasem állítottam, hogy tökéletes vagyok. – Nem egyszerű az élet. Erre majd rájössz, ha idősebb leszel – mondta anya. – Mindannyian követtünk el hibákat a múltban, de ideje jóvá tenni őket. Elmész. Már meg van beszélve. Kezdtem pánikba esni, úgyhogy kijátszottam a lelkiismeret- furdalásos kártyát. – Meg fognak ölni. Hacsak nem pont ezt akarod… – Ne drámázz, Amy! Megígérte nekem, hogy vigyáz majd rád. Hatalmas élmény lesz. Még további két órán keresztül igyekeztem kimászni ebből. Tényleg igyekeztem. Tudhattam volna, hogy ha anyával próbálok vitatkozni, annak legfeljebb torokfájás lesz a vége. Elhatároztam, hogy felhívom a legjobb barátnőmet, Jessicát. A mindig megértő, támaszt nyújtó Jessicát. – Szia, Amy. Mizu? – szólalt meg egy derűs hang a vonal másik végén. Még jó, hogy kiírta a számomat. – A szüleim eldöntötték, hogy tönkreteszik az életemet – közöltem vele. – Hogy érted azt, hogy a szüleid? Ron telefonált? – Aha, telefonált. És valahogy meggyőzte anyát, hogy mondja le a nyári programjaimat, hogy elvihessen magával Izraelbe. Végem van, érted?

– Ööö… szerintem nem akarod hallani a véleményemet, Amy. Hidd el! A homlokomat ráncolva tudatosult bennem, hogy Jessica, a szívemnek legkedvesebb barátnőm nem fog száztíz százalékig támogatni engem. – Az egy háborús övezet! – mondtam neki lassan, hogy átérezze a dolog súlyát. Csak nem nevetést hallok a vonal másik végén? – Te most viccelsz? – kérdezte Jessica. – Basszus, anyukám minden évben elmegy Tel-Avivba shoppingolni. Azt mondja, hogy ott vannak a legszebben csiszolt gyémántok. Tudod, van az a kis fekete ruhám, amit imádok… Azt onnan hozta nekem. Ott mindig a legújabb európai trend hódít, és… – A támogatásodra lenne szükségem, Jess! Nem valami gyémántokról meg ruhákról összehordott baromságra – szakítottam félbe az „Izraelben minden szuper” beszédét. Jesszusom! – Bocsi. Igazad van. – Te sohasem nézel híradót? – Igen, Izraelnek tényleg megvan a maga baja. De a szüleim azt mondják, hogy amit a tévében látunk, annak nagy része propaganda. Csak ne lógj a buszmegállókban és ne menj kávézóba. Ron vigyázni fog rád. – Ha-ha. – Most haragszol rám? – kérdezte Jess. – Hazudhatnám azt, hogy ezzel végleg tönkrement az életed. Attól jobban éreznéd magad? Jessica az egyetlen, aki megúszhatja, hogy kinevet. – Marha vicces vagy, Jess. Tudod, hogy sohasem haragudnék rád. Te vagy a legjobb barátnőm.

Csak hát mit árul el a barátságunkról az, hogy ő simán elküld engem egy háborús övezetbe? Alig huszonnégy órával később itt ülök a reptéren arra várva, hogy megkezdődjön a beszállás az El Al Israel Airlines járatára. Körülnézve egy sötét öltönyös hapsit pillantok meg, aki leguggolva benéz minden egyes széksor alá. Ha bombát találna, tudná hatástalanítani? A vér szerinti apámra pillantok, akit eddig levegőnek néztem. Újságot olvas. Próbált beszélgetni velem a reptérre jövet. Úgy vetettem véget a kísérletnek, hogy fogtam az iPodomat, és bedugtam a fülemet. Mintha tudná, hogy bámulom, egyszer csak leteszi az újságot, és felém fordul. Rövid haja van. Dús és sötét, akár az enyém. Az övé is göndör lenne, ha megnövesztené. Én minden reggel kivasalom a hajamat, akármilyen nehéz. Utálom a hajamat. Anyának zöld a szeme, az enyém kék. Az emberek szerint olyan kék a szemem, hogy világít. A szememet bírom magamon a legjobban. Sajnos anyától elsősorban nagy melleket örököltem. Azon kívül, hogy a hajamon változtatnék, kisebb ciciket is szeretnék. Útban vannak, amikor teniszezem. Próbálkoztál már kétkezes fonákot ütni nagy dudákkal? Komolyan előnyt kéne adni azoknak a teniszben, akiknek nagy a melle. Ha idősebb leszek, talán elmegyek egy kisebbítő műtétre. Csak Jessica azt mondta, hogy mellkisebbítésnél az orvos a teljes bimbóudvart leszedi… tudod, azt a rózsaszínes részt a cickó közepén. És miután kiveszi a felesleges részt, visszarakja a bimbóudvart a bimbóval. Nem igazán szeretném leszedetni azt a rózsaszínes részt.

A bimbóudvar-eltávolításon töprengve kapcsolok, hogy Ron még mindig engem néz. Az arckifejezéséből ítélve biztos azt gondolja, hogy tőle undorodom. Semmiképpen sem magyarázhatom el neki, hogy azon merengek, hogy néznék ki mellbimbó meg az azt körülvevő rózsaszín rész nélkül. Amúgy is: még mindig haragszom rá, amiért egyáltalán magával visz erre a hülye útra. Miatta kell kihagynom a nyári tenisztábort. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem fogok bekerülni a gimis csapatba az őszi válogatón. Pedig totál benne akarok majd lenni az egyetemi csapatban. Tovább ront a helyzeten, hogy Mitch, a barátom nem is tudja, hogy eljöttem. Két hétre elment kempingezni az apukájával, ilyen „mobiltelefon nélküli” vakációra. Még friss a kapcsolatunk. Ha nem leszünk együtt a nyár további részében, lehet, hogy talál magának valaki mást, aki viszont ott van neki. Ráadásul fogalmam sincs, miért akarja Ron, hogy vele menjek. Még csak nem is kedvel engem. Biztos anya szeretne házon kívül tudni, hogy kettesben lehessen a legújabb pasijával. Az aktuális barátja, a „c”-vel írandó Marc úgy gondolja magáról, hogy ő az igazi. Persze. Nem látja, hogy ha anya megismerkedik egy nála menőbbel vagy jobbal, akkor neki annyi? – Elmegyek a mosdóba – jelentem be Ronnak. Igazából nem is kell kimennem, de azért fogom a táskámat, és végigsétálok a folyosón. Ron látóteréből kiérve előveszem a jó öreg telefonomat. Anya „kizárólag vész esetére” adta. Határozottan úgy érzem, hogy ez most kifejezetten vészhelyzet.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 450
Heti: 520
Havi: 9 133
Össz.: 382 141

Látogatottság növelés
Oldal: SIMONE ELKELES: TÖNKRETETT VAKÁCIÓ- RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »