– Megyek, átöltözöm, papa.
Kettesével szedte a kanyargó lépcsősor fokait, és felment a szobájába,
ahol szokás szerint hatalmas rendetlenség uralkodott. A padlót
szamárfüles lovas magazinok tarkították. Az ágy vetetlenül állt.
Az éjjeliszekrényen egy lóápoló készlet darabjai hevertek. Miközben
Amy felvette az otthoni munkához használt farmerjét és egy tiszta
pólót, az ablakon keresztül az elülső istállóépületet figyelte. Chester
kinézett az ajtaja felett, Ty pedig éppen belépett Pegazushoz. Amy
összefogta hosszú, sötét haját, és lesietett a konyhába.
Megcsörrent a telefon.
– Majd én! – kiáltotta, és felkapta a vezeték nélküli készüléket. –
Fogadjunk, hogy Lou az!
Valóban ő volt.
– Telepátia! – ujjongott Amy a nővérének. – Tudtam, hogy te
vagy az!
– Igen, én vagyok – felelte Lou. – Szia!
– Mikor jössz holnap? – kérdezte Amy lelkesen. – Hétkor vacsorázunk,
de anya azt mondta, hogy valószínűleg előbb jössz. Alig várom,
hogy lássalak!
– Hát…
Amy azonnal kihallotta a nővére hangjában csendülő bizonytalanságot.
– De jössz, ugye? – kérdezte követelőzve.
– Sajnálom, Amy – válaszolta Lou kelletlenül –, de közbejött valami
a munkahelyemen… Nem lehet elhalasztani.
– De hát megígérted! – vitatkozott Amy. – És most lesz a szülinapom!
Tudta, hogy hatéves kislánynak hangzik, de nem érdekelte. Képtelen
volt elhinni, hogy Lou megint nem jön haza!
• 15 •

– Tudom és sajnálom. Komolyan. – Lou hirtelen felvillanyozódott
egy kicsit: – Miért nem jössz te, és látogatsz meg megint? Elmehetünk
vásárolni vagy megnézni valamit. Amit csak szeretnél!
– Jó, persze – felelte Amy érzelemmentes hangon.
– Megmondanád anyának és a papának, hogy sajnálom? – folytatta
Lou. – Küldtem neked valamit postán. És Carl is üdvözöl benneteket.
Amy erre nem mondott semmit. Lou egy Carl Anderson nevű pasival
járt. Amy csak egyszer találkozott vele, de nem találta szimpatikusnak.
Amikor elmesélte neki, mivel foglalkozik az anyukájuk,
Carl felnevetett:
– Lovas agyturkász? Mi jöhet még?
Nem értette, mit lát benne a nővére.
Úgy tűnt, Lou is érzi a kellemetlen csendet.
– Hamarosan látjuk egymást – mondta gyorsan. – Ígérem! De
most mennem kell. Szia!
Amy hatalmas csattanással vágta le a telefont. Tudhatta volna!
A nagypapája szemébe nézve látta a férfi aggodalmát.
– Nem jön? – kérdezte a nagyapja.
– Nem! – vágta rá Amy dühösen. – Dolgoznia kell. Mint mindig!
Jack Bartlett felsóhajtott.
– Tudod, hogy érez Lou a munkájával kapcsolatban, kincsem…
Nagyon fontos neki.
– A tizenötödik születésnapom is fontos! – kiáltott fel Amy. – És
egyébként is csak kifogás az egész. Nem akar idejönni! Te is tudod,
hogy így van! Minden egyes alkalommal talál valami kifogást.
Jack Bartlett nem tagadta, hogy így van.
– Nehéz neki – felelte sóhajtva. – Te is tudod.
• 16 •

Amy összeráncolt homlokkal levetette magát az egyik székbe.
A nagypapája megszorította a vállát, majd kiment a folyosóra.
– Van itt valami, ami talán jobb kedvre derít – mondta, amikor
visszajött, és átnyújtotta az unokájának a Lovas Magazin legújabb
számát.
– Hát megjött! – kiáltott fel Amy.
Kihúzta magát, és egy időre megfeledkezett a nővéréről. Kinyitotta
az újságot, és végigfutotta a tartalomjegyzéket. Igen! Ott volt:
Élet Heartlanden, 23. oldal.
Odalapozott. Vajon mi áll a cikkben?
Virginia állam északkeleti lankáin terül el a Heartland
farm, Marion Fleming, „a lovas hölgy” csodás menhelye lovak,
pónik és szamarak számára. Az ide érkező lovakat meggyógyítják,
a múlt sebeinek nyoma vész.
Amy elvigyorodott. Tetszett neki a megfogalmazás. Továbbolvasott:
Marion Fleming – egykor a legjobb női díjugratók egyike
– azután alapította meg Heartlendet, hogy tizenkét évvel
ezelőtt tönkrement a házassága. Volt férje, a brit díjugrató
Tim Fleming balesetet szenvedett a díjugrató világbajnokságon.
Ezt követően kerekes székbe került, és többé már nem
ülhetett lóra.
Amy összeráncolt szemöldökkel gyorsan elolvasta a bekezdés további
részét. Az apja balesetét részletezték. Hogy ő volt az esélyes az
aranyra, hogy versenyt futott az idővel, és túl élesen érkezett meg a
lovával, Pegazussal az utolsó akadályhoz. Pegazus képtelen volt megfelelően
átugrani az akadályt, a legfelső léc a lábai közé akadt, és esés
közben alákerült a lovasa. Tim Fleming ideiglenesen megbénult.
Kellemetlen érzés kerítette hatalmába Amyt. Akkoriban még csak
hároméves volt, és sem a balesetről nem voltak tiszta emlékképei,
sem pedig arról, hogy a sérülését elfogadni képtelen apukája elhagyta
őket. Az első valódi emléke ide kötötte, Heartlandhez, ami a nagyapja
otthona volt, ugyanis Pegazussal együtt ide költözött a családja.
Amy tekintete továbbsiklott a cikk sorain. Megkönnyebbülve tapasztalta,
hogy a következő bekezdés már ismét Heartlandről szól.

A tizennyolc bokszos Heartland menedék az elhanyagolt vagy
fizikailag bántalmazott lovak számára, amelyeket veszélyesnek,
megülésre alkalmatlannak nyilvánítottak, vagy nincs
hova menniük, esetleg senki más nem tud már segíteni rajtuk.
Marion Fleming mindig megtalálja a módját, hogy kapcsolatot
teremtsen a lovakkal, és ehhez a hagyományos állatorvosi
kezeléseken túl egyéb praktikákat is alkalmaz. Ezeket
a híres Pegazus fizikai és lelkiállapotának helyreállítása közben
sajátította el. Miután az állatok felépülnek, gondos odafigyeléssel
új és egyben végleges otthont keresnek a számukra.

A cikk ezután azt ecsetelte, hogy Marion a lótulajdonosok viselkedési
problémákkal küszködő lovaival is foglalkozik. Amy ezt nem
olvasta el olyan alaposan, inkább a cikk végére koncentrált.
– Na, milyen? – kérdezte Jack Bartlett, amikor a lány felnézett.
– Csodás! – lelkendezett Amy. Teljesen elpárolgott a rosszkedve.
– Nagyszerű képet fest anyáról. Ezek után rengetegen akarják majd idehozni a lovukat – ugrott fel.

– Ugyan, Amy, nem szabad előre inni a…
De Amy csak legyintett a nagypapája intelmére. Teljesen izgalomba
hozta a cikk.
– Anya látta már? – kérdezte türelmetlenül.
– Még nem – felelte a nagyapja.
– Meg kell mutatnom neki! – kiáltotta Amy.
Felhúzta a cipőjét, és átszaladt az udvaron, abban reménykedve,
hogy az anyukája már befejezte a Rezessel való foglalkozást. Tele
volt a feje jobbnál jobb ötletekkel. A cikk minden bizonnyal rengeteg
fizető ügyfelet vonz majd ide, ami azt jelenti, hogy több pénzük
lesz, és így több lovon segíthetnek majd. Amy fantáziája szárnyakat
kapott. Szinte már látta maga előtt az új, húszbokszos istállót, az
új lószállítót
és terepjárót. Talán még fedett futtatóra is telik majd,
ugyanis télen a kinti futtatók sokszor úsztak a sárban. Amy legnagyobb
vágya az volt, hogy Heartland minél sikeresebbé váljon. És
most lehet, hogy sikerül valóra váltani az álmait!
Amikor odaért a kör alakú futtatóhoz, az anyukája épp középen
állt, és Rezest paskolta.
– Gyere be! – kiáltott oda Amynek.
Amy átmászott a kapun.
– Megjelent a cikk, amit a Lovas Magazin írt rólunk! Nézd! – sietett
oda az anyukájához.
Marion átvette tőle az újságot, Amy pedig óvatosan megsimogatta
Rezes meleg nyakát.
– Ez tetszik – nevetett fel Marion. – A múlt sebeinek nyoma
vész… Milyen jó!
– Nekem is nagyon tetszett! – vigyorgott Amy.
Előhúzott egy mentacukrot a zsebéből, és Rezesnek adta. Az állat
azonnal befalta a finomságot, és leheletével felmelegítette Amy kezét.

– Jó fiú! – dicsérte Amy, és gyengéden megsimogatta a ló fejét.
Marion elmosolyodott, és egy pillanatra felnézett az újságból.
– Egy hónapja még nem tudtad volna így megsimogatni.
Amy bólintott, és átnézett az anyja válla felett.
– Ugye, milyen jó a cikk? Fogadok, hogy egy csomó ember ide
akarja majd hozni a lovát ezután. Rengeteg pénzünk lesz! – lelkendezett
Amy.
– Most sem állunk olyan rosszul – jegyezte meg az anyukája. –
Lassan így is több fizető ügyfelünk van, mint amennyit ki tudunk
szolgálni.
Heartland megalapítása óta Marion hírneve egyre csak nőtt. Mostanra
egyre több lótulajdonos érkezett, akik abban reménykedtek,
hogy Amy anyukája képes lesz orvosolni lovaik viselkedési problémáit.
– De ha még ennél is több lenne, akkor építhetnénk egy új istállót,
és még több lovon tudnánk segíteni – kötötte az ebet a karóhoz
Amy.
Marion elmosolyodott.
– Várjuk ki a végét! – Visszaadta a magazint Amynek. – Gyere,
vigyük be Rezest!
Kivezették a lovat a kapun, majd át az udvaron. Amikor odaértek
Rezes bokszához, Amynek hirtelen eszébe jutott a másik, az előzőnél
kevésbé jó hír.
– Lou telefonált – szólalt meg. – Nem jön.
– Ó – felelte Marion elszomorodó arccal.
Amy részletesen elmesélte az anyjának a telefonbeszélgetést.
– Mindig ugyanaz a duma – kezdett megint dühbe gurulni. – Sosem
jön. Mindig azt ígéri, hogy eljön, aztán sosem látogat meg. Mi
nem érdekeljük, csak a hülye munkája meg Carl!

Tisztelt Olvasó!
Ha továbbra is érdekel Amy története, bármelyik könyves boltba megveheted, csak fígyeld a vörös pöttyös jelet.
Jó olvasást kívánok.

 

Oldal: LAUREN BROOKE-HEARTLAND-RÉSZLET2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat