Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

A regényből a film az első verziója 1938-ban készült.

Előszó.
Ebben a kis szellemtörténetben olyan eszme szellemét igyekeztem
megidézni, amely nem kedvetleníti el az olvasókat sem
önmaguk, sem egymás iránt, sem az ünnepi időszakkal, sem
velem szemben. Kísértse meg kellemesen a házukat, hogy aztán
ne is akarjanak szabadulni tőle.
Hű barátjuk és hívük: C. D.
1843. december

ElsÔ versszak

Marley kísértete
Kezdjük azzal, hogy Marley meghalt. Ehhez nem férhet
semmi kétség. A temetéséről szóló jegyzőkönyvet aláírta
a pap, az írnok, a temetkezési vállalkozó és a főgyászoló. Scrooge
is aláírta. Egyébként Scrooge neve „jól csengett”, akármi alá is
kanyarította oda. A vén Marley halott volt, mint a kapuszeg.
Figyelem! Nem azt állítom, hogy tudomással bírok arról, hogy
a kapuszeg miért halottabb a többinél. Én személy szerint a koporsószeget
tekinteném a leghalottabb lakatosterméknek. De elődeink
bölcsességét tükrözi ez a hasonlat; a feje tetejére állna az ország,
ha szentségtörő kézzel megváltoztatnám. Ezért, engedelmükkel,
újfent megismétlem, hogy Marley halott volt, mint a kapuszeg.
Scrooge vajon tudta, hogy meghalt? Hát persze hogy tudta.
Hogy is lehetett volna másként? Hisz társak voltak, nem is tudom
mióta már. Scrooge volt végrendeletének egyetlen végrehajtója,
egyetlen örököse, egyetlen barátja és egyetlen gyászolója. És
éppen Scrooge volt, akit a legkevésbé rendített meg a szomorú
esemény, mivel ő még a temetés napján is tökéletes üzletemberként
viselkedett, és előnyös üzlettel ünnepelte meg azt.
Marley temetéséről jut eszembe, honnan is indultam. Semmi
kétség: Marley meghalt. Ezt világosan kell látni, mert különben
semmi csodálatos nem kerekedhet ki abból a történetből, amit el

karacsonyienek1.jpg
akarok mondani. Ha nem lennénk biztosak benne, hogy Hamlet
atyja meghalt a darab kezdete előtt, semmi említésre méltó se
lenne abban, hogy a keleties szélben saját várának falán járkál.
Legfeljebb annyi figyelmet érdemelne, mint mikor egy középkorú
úriember könnyelműen valami huzatos helyen – mondjuk a Szent
Pál székesegyház környékén – bóklászik sötétedés után; de ő szó
szerint azért sétál, hogy ráhozza a frászt habókos fiára.
Scrooge sosem festette át a vén Marley nevét. Évekkel később
is ott virított az áruház ajtaja fölött: Scrooge és Marley. A céget
Scrooge és Marley-ként ismerték. Az új üzletfelek Scrooge-ot
néha Scrooge-nak hívták, néha Marley-nak nevezték, de ő mindkét
névre hallgatott. Mindegy volt neki.
De micsoda szűkmarkú zsarnok volt ez a Scrooge! Zsaroló,
szipolyozó, mohó, kaparkodó, kapzsi vén bűnös! Rideg és metsző,
mint egy darab kova, amiből semmiféle acél nem képes kicsiholni
a nagylelkűség egyetlen szikráját sem. Titokzatosan, zárkózottan
és magányosan élt, akár egy osztriga. A lelkében lakozó
hideg megdermesztette vén arcvonásait, pirosra csípte hegyes
orrát, megfonnyasztotta arcát, merevvé tette a tartását; szemét
vérágasra, keskeny ajkát kékre festette; még zsémbes hangjából
is rekedten kopogott. Haját, szemöldökét és borostás állát megütötte
már a dér. A benne lakó fagyot vitte magával mindenhová,
kánikulában jégveremmé változtatta a boltját, és még karácsonyeste
sem enyhült egyetlen fokkal sem.
Egyre ment, ha kint hőség tombolt vagy zegernye. A forróság
sem tudta felhevíteni, a zimankó se vacogtatta meg. Szél nem
zúgott nála keservesebben, hulló hó nem haladt elszántabban a
célja felé, zuhogó eső sem lehetett könyörtelenebb. A rossz idő
nem fogott ki rajta. A legsúlyosabb esőzés, hó, jégverés, zúzmara
csak egy tekintetben tett rajta túl. Ezek gyakran jöttek „csőstül”,
de Scrooge-tól soha semmi.
Az utcán senki sem szólította meg örvendezve: – Hogy van,

kedves Scrooge? Nem látogatna meg egyszer? – Egyetlen koldus
sem könyörgött garasért, nem akadt gyermek, aki meg merte
volna tőle kérdezni, hány óra van. Soha életében nem fordult elő,
hogy férfi vagy asszony az iránt érdeklődött volna tőle, hogyan
jut el ide vagy oda. Úgy tűnt, még a vak koldus kutyája is megismerte,
behúzta gazdáját a kapualjba, csóválta a farkát, mintha
azt mondaná: „Jobb a vakság, mint a gonosz tekintet, világtalan
gazdám.”
De mit törődött ezzel Scrooge? Pont így szerette. Az élet zsúfolt
országútjának szélén araszolni, mindenfajta emberi együttérzést
megfelelő távolságban tartani, a mindentudók szerint ez
volt Scrooge „heppje”.
Egyszer az év legszebb napján – karácsony estéjén – a vén
Scrooge szorgalmasan dolgozott az irodájában. Hideg, szeles,
harapós idő volt; ráadásul ködös; hallotta, amint az emberek
zihálva, kezükkel a mellkasukat csapkodva, lábukkal a járdaköveken
topogva járkáltak fel-alá, hogy felmelegedjenek. A City
órái épp akkor ütötték el a hármat, de már sötétedett – egész nap
alig világosodott –, a szomszédos irodák ablakaiban gyertyák
ragyogtak, mint vöröslő foltok a szinte tapintható, barna levegőben.
A köd minden résen és kulcslyukon beáramlott, és olyan
sűrűn gomolygott, hogy a szemben lévő házak, bár keskeny volt
az udvar, kísérteteknek látszottak. Ha az ember elnézte az alacsonyan
járó, szürke, mindent beborító felhőt, azt gondolhatta volna,
hogy a természet kirúgott a hámból és úgy döntött, a vihar sörét
főzi.
Scrooge irodájának ajtaja nyitva állt, hogy szemmel tarthassa
alkalmazottját, aki egy sötét kis odúban, valamiféle raktárban
leveleket másolt. Scrooge-nél nagyon kis tűz égett, azonban az
írnok tüze sokkal kisebb volt, mintha csupán egyetlen széndarabból
állna. De nem tudta felszítani, mert a szenesvödröt Scrooge a
saját szobájában tartotta, és ha az írnok bement volna egy lapát

tal, a gazda bizonyára megjegyzi: szükségszerű, hogy megváljanak
egymástól. Ezért az alkalmazott feltette fehér gyapjúsálját,
és megpróbálta felmelegíteni magát a gyertya lángjánál; ám ez
az igyekezet, mivel nem volt túl élénk a képzelőtehetsége, nem
járt sikerrel.
– Boldog karácsonyt, bácsikám! Isten áldja meg! – kiáltotta
egy vidám hang. Scrooge unokaöccse volt, aki olyan váratlanul
rohanta le, hogy nagybátyja észre sem vette a közeledését.
– Hah! – horkant föl Scrooge. – Közönséges humbug!
Scrooge unokaöccse annyira kimelegedett a fagyban-ködben
való gyors járásban, hogy csak úgy fénylett a képe; csinos orcája
kipirult, ragyogott a szeme, és meglátszott a lehelete.
– Még hogy a karácsony humbug, bácsikám! – kiáltott fel a
fiatalember. – Biztos vagyok benne, hogy ezt nem gondolja komolyan.
– De igen – kötötte az ebet a karóhoz Scrooge. – Még hogy
boldog karácsonyt! Milyen jogon vagy te boldog? Mi okod neked
a boldogságra? Elég szegény vagy hozzá.
– Ugyan már – legyintett vidáman az unokaöcs. – Maga meg mi
jogon ilyen búskomor? Miért ilyen mogorva? Hiszen elég gazdag.
Scrooge pillanatnyilag nem tudott jobb választ, úgyhogy csak
annyit mondott, hogy „Hah!” Aztán újból csak azzal folytatta,
hogy „humbug!”.
– Ne legyen mérges, bácsikám! – mondta az unokaöcs.
– Hogyne lennék – morogta a nagybácsi –, mikor ilyen bolondokkal
vagyok körülvéve? Boldog karácsonyt! Pokolba az ilyen
boldog karácsonnyal! Mi más számodra a karácsony, mint
számlafizetés ideje pénz nélkül; olyan időszak, mikor egy évvel
idősebb leszel, de egy órával sem gazdagabb, mikor átnézed a
könyvelésedet és rájössz, hogy tizenkét hónapot vesztegettél el
mindenféle haszon nélkül? Ha teljesülne a kívánságom – méltatlankodott
Scrooge –, minden idiótát, aki „boldog karácsonyozik”,

belefőzném a saját pudingjába, és magyalkaróval átdöfött szívvel
temetném el. De még mennyire!
– Ugyan, bácsikám! – könyörgött az unokaöccse.
– Unokaöcsém – válaszolt a nagybácsi szigorúan –, üld meg a
karácsonyt, ahogy akarod, és hagyd, hogy én is a magam módján
üljem meg!
– Megülni – ismételte az unokaöcs. – De maga meg sem üli!
– Akkor meg hagyj vele békén! – mordult rá Scrooge. – Képzelem,
neked mennyi hasznod lehet belőle. Már eddig is az volt.
– Sok dolog volt már, amiből jó is kisülhetett volna a számomra,
de nem húztam belőle hasznot, mondhatom – válaszolta az unokaöcs
–, többek között ilyen a karácsony is. Egy dologban azért bizonyos
vagyok. Valahányszor a közeledő karácsonyra gondoltam –
szent nevének és eredetének tiszteletétől eltekintve, ha egyáltalán
bármitől is el lehet tekinteni ezzel az ünneppel kapcsolatban –,
kellemes, megbocsátó, jótékony, nyugalmas időszakként gondoltam
rá; az évnek egyetlen olyan szakaszára, mikor a férfiak és nők
egyként kitárják addig elzárt szívüket, és a sír felé tartó utazáson
útitársakként gondolnak a náluk szegényebbekre, nem pedig
holmi idegen fajra, amely másfelé utazik. És ezért, bácsikám, bár
a karácsony soha nem fialt nekem egyetlen fikarcnyi aranyat vagy
ezüstöt sem, azért mégis úgy hiszem, hogy a javamra vált, mindig
javamra fog válni; és hirdetem: áldja meg az isten!
Az irodista önkéntelenül tapsban tört ki a kalickájában. De
aztán rögtön ráébredt, hogy rosszul cselekedett, megpiszkálta a
tüzet, ezzel örökre kioltotta az utolsó pislákoló parazsat is.
– Ha még egy hangot hallok magától – mordult rá Scrooge –,
állása elvesztésével ünnepelheti a karácsonyt! Ön pedig lehengerlő
szónok, uram – tette hozzá az unokaöccséhez fordulva –,
csodálkozom, hogy még nem választották be a parlamentbe.
– Ne haragudjon, bácsikám! Jöjjön el holnap hozzánk vacsorára!

És Scrooge azt mondta erre: inkább a pokolban látná. Igen,
valóban ezt mondta. A kifejezések egész sorát zongorázta végig,
ám végül kijelentette, hogy valóban azon a nyomorúságos helyen
akarja legközelebb meglátogatni unokaöccsét.
– De miért? – kiáltott fel az öccse. – Miért?
– Miért házasodtál meg? – szegezte neki a kérdést Scrooge.
– Mert szerelmes lettem.
– Mert szerelmes lett! – zsörtölődött Scrooge, mintha ez még
a boldog karácsonynál is nevetségesebb dolog lenne. – Na, alászolgája!
– Nem, bácsikám, azelőtt sem jött el hozzám soha. Akkor most
miért mondja, hogy emiatt nem jön?
– Alászolgája! – mondta Scrooge.
– Nem akarok magától semmit. Nem kérek semmit; miért nem
lehetünk barátok?
– Alászolgája! – mondta Scrooge.
– Teljes szívemből sajnálom, hogy ilyen csökönyös. Sose veszekedtünk,
legalábbis én a magam részéről nem. Most karácsony
tiszteletére tettem egy kísérletet, és az utolsó pillanatig meg akarom
őrizni az ünnepi hangulatomat. Úgyhogy boldog karácsonyt,
bácsikám!
– Alászolgája! – mondta Scrooge.
– És boldog új évet!
– Alászolgája! – mondta Scrooge.
Az unokaöccse méltatlankodás nélkül hagyta el a helyiséget.
Megállt a külső ajtónál, boldog ünnepet kívánt az írnoknak,
aki bármennyire is ki volt hűlve, még mindig melegebb lehetett
Scrooge-nál, mert örömmel viszonozta őket.
– Még egy félnótás – morogta Scrooge, aki meghallotta –, az
írnokom tizenöt shillinget keres hetente, felesége meg családja
van, és még ő beszél boldog karácsonyról. Esküszöm, megáll az
ember esze!

Ez a félnótás engedte ki Scrooge unokaöccsét, és engedett be
két embert. A méltóságteljes megjelenésű, kellemes emberek
levett kalappal álltak Scrooge irodájában. Könyveket és papírokat
szorongatva hajtották meg magukat.
– Scrooge és Marley, ugye? – mondta az egyik úriember, és a
listáját böngészte. – Mr. Scrooge-hoz vagy Mr. Marley-hoz van
szerencsém?
– Mr. Marley már hét éve meghalt – válaszolta Scrooge. – Hét
évvel ezelőtt pont ezen az éjszakán halálozott el.
– Nincs kétségünk, hogy nagylelkűsége tovább él üzlettársában
– mondta az úr, és átadta az ajánlólevelét.
Minden bizonnyal tovább élt, mivel rokonlelkek voltak. A
vészjósló „nagylelkűség” szóra Scrooge összevonta szemöldökét,
megcsóválta a fejét, és visszaadta az ajánlólevelet.
– Az évnek ebben a meghitt szakában, Mr. Scrooge – kezdte az
egyik úriember, és felemelt egy tollat –, a szokásosnál is üdvösebb
lenne a sokat küszködő szegényeknek és a nélkülözőknek valami
csekélységet juttatni. Ezrek szenvednek az alapvető szükségletek
hiányától, százezrek nélkülözik a legelemibb kényelmet.
– Börtönök nincsenek már? – érdeklődött Scrooge.
– Rengeteg börtön van – válaszolta az úriember, és újból letette
a tollat.
– És dologházak? – érdeklődött tovább Scrooge. – Még működnek?
– Igen. Még működnek – válaszolta az úriember. – Bárcsak
mondhatnám, hogy már nincs rájuk szükség.
– Ezek szerint a kényszerdologház és a szegények dologháza
üzemel? – kérdezte Scrooge.
– Mindkettő teljes gőzzel, uram.
– Ó! Mikor először megszólalt, már attól tartottam, hogy gátat
vetett valami hasznos működésüknek – jelentette ki Scrooge. –
Megelégedéssel hallom, hogy tévedtem.

– Néhányan úgy véljük, hogy ezek a többségnek nem adnak
keresztényhez méltó testi-lelki táplálékot – folytatta az úriember
–, és elvállaltuk, hogy létrehozunk egy alapot, amelyből a szegényeknek
húst, italt és tüzelőt vásárolunk. Azért erre az időre
esett választásunk, mert ilyenkor érződik legszorongatóbbnak a
szükség és legboldogabbnak a bőség. Az ön neve mellé mekkora
összeget írhatok?
– Semekkorát! – mordult fel Scrooge.
– Névtelen kíván maradni?
– Egyedül kívánok maradni – jelentette ki Scrooge. – Mivel az
iránt érdeklődött, mit kívánok, uram, íme ez rá a válasz. Én nem
örvendezem karácsonykor, és nem engedhetem meg magamnak,
hogy mihaszna emberek karácsonyát tegyem boldoggá. Segítek
az emlegetett intézmények fenntartásában – éppen elég pénzbe
kerülnek –, és akinek rosszul megy a sora, forduljon oda.
– Sok ember nem megy oda; inkább meghal.
– Ha inkább meghalnának – mondta Scrooge –, akkor jobb, ha
meg is teszik, ezzel is a fölösleges népesség létszámát csökkentik.
Egyébként – elnézést kérek – nem is tudom, valójában így van-e.
– Pedig tudhatná – vetette szemére az úriember.
– Nem tartozik rám – hárította el Scrooge. – Elég, ha az ember
megérti a saját dolgát, és nem avatkozik másokéba. Engem egészen
lefoglalnak az ügyeim. Alászolgája, uraim!
A két úriember, mivel látta, hogy haszontalan minden további
próbálkozás, elvonult. Scrooge önmagával elégedetten tért vissza
a munkájához, és vidámabb kedve kerekedett, mint rendesen.
Ez idő alatt a köd és a sötétség megsűrűsödött, az utcán fáklyával
szaladgáltak az emberek, és szolgálataikat ajánlgatták, hogy
a kocsik előtt mennek, és a lovakat vezetik. Az egyik templom
régi tornya, amelynek öreg harangja gótikus ablakán keresztül
ravaszul kacsintott le Scrooge-ra, láthatatlanná vált, és a felhők
mögött ütötte el az órákat és a negyedeket, amelyeket kocogó

hangok kísértek, mintha egy megfagyott fejben vacognának a
fogak. Kezdett dermesztő hideg lenni. A főutcán, az udvar sarkánál
néhány munkás javította a gázcsöveket; egy vaskosárban tüzet
gyújtottak, egy csomó rongyos ember meg gyerek gyűlt össze, a
kezüket melengették, és boldogan pislogtak a lángokba. Mivel a
vízcsappal nem törődtek, a kifolyt víz hirtelen megdermedt és
alattomos jégpáncéllá fagyott. A boltok ragyogtak, a magyalágak
és a bogyók pattogtak a kirakatok lámpáinak melegében, pírt
varázsolva az előttük elhaladók sápadt arcára. A baromfiárusok
és fűszeresek mestersége csodás mulatsággá változott: ragyogó
látványossággá, amely csaknem lehetetlenné tette, hogy az alkudozás
és üzletkötés hétköznapi dolgairól szó essék. A polgármester
a hatalmas, erődszerű rezidenciájában, a Mansion House-ban
kiadta ötven szakácsának és pohárnokának, hogy a polgármesterhez
méltón, a szokásokhoz híven ünnepeljék meg a karácsonyt;
még az a kis szabó is, akit azért büntetett meg öt shillingre, mert
részegen randalírozott az utcán a múlt hétfőn, ő is padlásszobájában
kevergette a másnapi pudingot, míg sovány felesége elment a
kisgyerekkel marhahúst vásárolni.
Egyre sűrűbb lett a köd, és egyre nagyobb a hideg. Átható, metsző,
harapós hideg. Ha a jó Szent Dunstan a harapófogó helyett
ilyen időjárással kapta volna el az ördög orrát, lett volna ott ordítás!
Egy szipogó orr ifjú tulajdonosa, akit a mohó hideg annyira
összerágott és megcsócsált, ahogy a kutyák a csontot, lecövekelt
Scrooge kulcslyukánál, hogy karácsonyi énekkel szórakoztassa,
de az első hangokra –
Isten áldjon, jó uram,
A baj kerüljön el!
– Scrooge olyan lendülettel kapta fel a vonalzót, hogy a dalnok

riadtan elmenekült, és átengedte a kulcslyukat a ködnek és a még dermesztőbb fagynak. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 237
Tegnapi: 450
Heti: 687
Havi: 9 300
Össz.: 382 308

Látogatottság növelés
Oldal: CHARLES DICKENS-KARÁCSONYI ÉNEK/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »