Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

MÁSODIK FEJEZET
1
Amikor megkísérlem, hogy a Hamiltonokról beszéljek önöknek,
mindenféle mendemondára kell támaszkodnom, régi fényképekre,
rég elhangzott történetekre és ködös emlékekre, amelyek
mesékkel keveredtek. A Hamiltonok nem voltak híres emberek,
és kevés feljegyzésben szerepelnek, eltekintve a szokásos születési,
házassági, telekkönyvi és halálozási okiratoktól.
A fiatal Samuel Hamilton Észak-Írországból jött, akárcsak a
felesége. Kisbirtokosok sarja volt, akik nem voltak sem gazdagok,
sem szegények, és ugyanazon a földdarabon éltek, ugyanabban
a kőházban laktak sok évszázadon keresztül. Isten tudja,
hogy csinálták, de rendkívül műveltek és olvasottak voltak; azonkívül
– ami már nem ritkaság a zöld szigeten – kapcsolatban és
rokonságban álltak igen nagy és igen kis emberekkel egyaránt;
megeshetett, hogy egyik unokatestvérük baronet volt, a másik
meg koldus. És természetesen, mint minden ír, ők is a régi ír
királyok leszármazottai voltak.
Hogy Samuel miért hagyta el ősei kőházát és zöldellő földecs14
kéit, nem tudom. Sohasem foglalkozott
politikával, és így csöppet
sem valószínű, hogy a lázadás vádja űzte el hazájából. Bolondul
becsületes volt, tehát ki kell küszöbölnünk azt a feltevést is, hogy a
rendőrség sarkallta volna kivándorlásra. Családomban azt suttogták
– nem is annyira híresztelés volt, mint inkább ki se mondott
megérzés –, hogy a szerelem űzte el, méghozzá nem is annak a
lánynak a szerelme, akit aztán feleségül vett. De hogy túlságosan
sikeres szerelem volt-e, ami Amerikába vitte, vagy a viszonzatlan
szerelem tüskéje, azt már nem tudom. De mindig hajlamosabbak
voltunk arra, hogy az előbbi indítóokra gondoljunk. Samuel
jóképű legény volt, megnyerő és vidám. Bajos elképzelni, hogy
akadt volna ír falusi lány, aki kosarat adott neki.
Bátran és bizakodóan érkezett a Salinas-völgybe, csupa ötlet
volt, csupa energia. Szeme feltűnően kék volt, és ha elfáradt, az
egyik kissé kidülledt. Jól megtermett ember lehetett, és valahogy
mégis finom. A farmer poros munkája közepette is mindig
makulátlan tiszta tudott maradni. Nagyon ügyes kezű volt, jó
kovács meg ács meg fúró-faragó; fém- és fadarabkákból rögtönözni
tudott bármit. Szüntelenül ügyeskedett és kitalált valamit
– hogy új módon csináljon meg valami régi dolgot, de jobban és
gyorsabban, mint addig –, ám soha életében nem volt tehetsége
ahhoz, hogy pénzt keressen. Mások, akikben megvolt ez a tehetség,
átvették Samuel fogásait, eladták, és meggazdagodtak rajta,
de Samuel egész életében alig kereste meg a napszámbért.
Nem tudom, mi irányította lépteit a Salinas-völgy felé. Hiszen
ez a hely igazán nem olyan embernek való, aki zöldellő országból
jött. Samuel mégis itt telepedett le vagy harminc évvel a századforduló
előtt, és magával hozta vézna ír feleségét, egy szívós,
fürge, kicsi asszonyt, akiben annyi humor sem volt, mint egy
csirkében. Konok presbiteriánus szelleme és erkölcstana bűnnek
bélyegzett és könyörtelenül üldözött majdnem mindent, ami az
embernek jólesik.
Nem tudom, Samuel hol ismerkedett meg vele, hogyan udvarolt

neki és vette feleségül. Alighanem volt valahol egy másik lány,
akit a szívébe zárt, mert szerelemre teremtett férfi volt, felesége
meg nem olyan asszony, aki kimutatja érzelmeit. És mindezek
ellenére a sok évtized alatt, amit ifjúságától haláláig a Salinasvölgyben
töltött, semmi jele nem volt annak, hogy Samuel valaha
is kikezdett volna egy másik asszonnyal.
Amikor Samuel és Liza a Salinas-völgybe jött, már biztos kézben
volt minden sík föld, a dús lapályok, a termékeny kis hajlatok
a dombok közt, meg az erdők is. De maradt még afféle határföld,
ahol éppen csak kifizetődött valahogy a gazdálkodás. Egy ilyen
terméketlen dombon, keletre attól a helytől, ahol most King City
házai állnak, váltotta ki földjét Samuel Hamilton.
A szokásos módon járt el. Egy negyed köztelket vett magának,
ugyanannyit a felesége nevére, és mivel az asszony várandós volt,
a gyermek részére is vett egy fertály földet. Az évek folyamán
kilenc gyermeke született, négy fiú és öt lány; minden alkalommal
egy-egy új fertály telekkel növelte a farmot, amely végül
tizenegy negyed telekből, vagyis ezerhétszázhatvan holdból állt.
Ha az a föld csak félig-meddig jó, Hamiltonék meggazdagodtak
volna. De csupa száraz, kemény föld volt, forrásnak sehol
semmi nyoma, a termőréteg meg olyan vékony, hogy kiütköztek
rajta a sziklakövek. Még a zsálya is csak üggyel-bajjal eresztett
gyökeret, a tölgyek pedig víz hiányában elcsenevészesedtek. Még
tűrhető években is olyan ritka volt a fű, hogy a jószág szüntelenül
kóborolt, hogy elég ennivalót találjon. A meddő dombokról
Hamiltonék leláttak nyugat felé, és nézhették a dús völgyet meg a
Salinas folyó mentén viruló zöld tájat.
Samuel tulajdon kezével építette fel a házat, majd csűrt és
kovácsműhelyt is épített hozzá. Csakhamar rájött arra, hogy ha
tízezer holdja lenne is itt a dombvidéken, víz híján még akkor
sem tudna megélni ezen a csontszáraz földön. Ezermester kezével
kútásó felszerelést tákolt össze, és kutakat fúrt szerencsésebb
emberek földjén. Feltalált és megszerkesztett egy cséplőgépet;

aratás idején farmról farmra járt gépével, és a völgy mélyén csépelte
a gabonát, amit a maga földjén nem tudott előcsalogatni.
Műhelyében pedig ekevasat köszörült, boronát javított, eltört
tengelyt forrasztott össze, és lovat patkolt. Az egész környékről
hozzá hordták a szerszámokat javításra és tökéletesítésre. Azonkívül
szerették hallgatni Samuel szavait, amint a világról beszélt.
Más tájak embereinek gondolkodásáról, a Salinas-völgyön túl
dívó költészetről és filozófiáról. Samuelnek mélyen zengő hangja
volt, akár beszélt, akár énekelt: ha nem lehetett is megérezni rajta
az ír tájszólást, volt a beszédében valami hullámzás és hanglejtés,
amely kellemesen csiklandozta a völgy hallgatag farmereinek
fülét. Whiskyt is hoztak gyakran, és a konyhaablaktól kellő
távolságra, ahol nem kellett attól tartani, hogy találkoznak Mrs.
Hamilton rosszalló tekintetével, jó nagyokat húztak a palackból,
és zöld vadánizsmagot rágcsáltak utána, hogy lélegzetükön ne
lehessen érezni a szesz szagát. Nagyon rosszul kellett mennie a
boltnak, hogy a kovácsműhely körül ne álldogáljon három-négy
ember, Samuel pörölyét és szavait hallgatva. Komikustehetségnek
tartották, és emlékezetükbe vésték történeteit, hogy otthon újra
elmondják, azután csodálkoztak, útközben mennyire elpárolgott
a történet sava-borsa, mert sohasem hangzott úgy, mint Samuel
ajkáról, amikor később, otthon, a konyhában elismételték.
Samuelnek meg kellett volna gazdagodnia a kútásó felszereléséből,
a cséplőgépből meg a kovácsműhelyéből, de valahogy
nem volt tehetsége az üzlethez. Vevői mindig szűkében voltak
a pénznek, és azt ígérték, hogy aratás után fizetnek, majd meg,
hogy karácsonykor és még később – végül megfeledkeztek adósságukról.
Samuelnek nem volt tehetsége ahhoz, hogy követelését
bevasalja rajtuk, így azután a Hamilton család szegény maradt.
A gyermekek olyan szabályosan követték egymást, mint az
évek. Az a néhány orvos, aki a környéken dolgozott, alig jutott
lélegzethez a sok munkától; bizony nem nagyon igyekeztek ki a
tanyára egy-egy szülés miatt, hacsak az öröm nem változott rette17
géssé, vagy a vajúdás nem húzódott el napokig. Samuel Hamilton
maga segítette világra gyermekeit; szép tisztán elkötötte a köldökzsinórt,
megpaskolta az újszülött kis fenekét, és tisztába
rakott mindent. Amikor a legfiatalabb gyermeke kissé nehezen
jött a világra, és már-már megfeketedett, Samuel odaillesztette
száját a csecsemőéhez, és levegőt fújt bele, majd kiszívta, míg
végül az újszülött segítség nélkül is tudott lélegzeni. Samuel keze
olyan ügyes volt és olyan gyöngéd, hogy a szomszédok húszmérföldnyi
távolságból is hozzá fordultak – őt hívták, hogy segítsen
a szülésnél. Samuel meg egyformán bevált, akár kancáról vagy
tehénről, akár asszonyról volt szó.

Volt egy nagy fekete könyve a polcon, a keze ügyében. Fedelén
aranybetűs cím: Dr. Gunn: A jó háziorvos. Egyes lapjai kopottak
és szamárfülesek voltak a sok forgatástól, más lapokon pedig
meglátszott, hogy sohasem ütötték fel. Ha az ember végiglapozott
dr. Gunn könyvén, már ismerte is a Hamilton család egészségügyi
történetét. Mert mi az, amiről a kopott lapok szóltak? Csonttörés,
vágás, zúzódás, mumpsz, kanyaró, hátfájás, vörheny, diftéria,
reuma, női panaszok, sérv – és természetesen minden, ami a
terhességgel és gyermekszüléssel van kapcsolatban. Hamiltonék
vagy nagyon szerencsések, vagy nagyon erkölcsösek voltak, mert
sohasem ütötték fel a könyvet ott, ahol a kankót vagy a szifiliszt
tárgyalta.
Samuelnek nem volt párja, ha hisztériás rohamot kellett csillapítani
vagy rémült gyermeket megnyugtatni. Sikerét kedves
beszédének és gyengéd lelkének köszönhette. Mint ahogy csupa
tisztaság volt a teste, úgy a gondolkodását is tisztaság jellemezte.
Akik elmentek a kovácsműhelybe
beszélgetni és másokat hallgatni,
egy időre abbahagyták a káromkodást, nem szándékos
önmegtartóztatással, hanem önkéntelenül – mintha ilyen helyen
nem is lehetne káromkodni.
Samuel mindvégig megőrzött valami idegenszerűséget. Talán
a hanglejtése hatott úgy a férfiakra, meg a nőkre is, hogy elmond18
tak neki sok mindent, amit rokonaiknak vagy közeli barátaiknak
nem mondtak volna el. Ez a kis idegenszerűség elkülönítette
Samuelt, és azt az érzést keltette az emberekben, hogy nyugodtan
megvallhatják neki bizalmas dolgaikat.
Liza Hamilton is ír volt, de egészen másféle. Kis kerek koponyája
konokul őrizte kis kerek meggyőződéseit. Tömpe orra volt,
hátraugró, kemény kis álla, és olyan állkapcsa, mint a harapófogó
– még az istennek sem engedett.
Liza egyszerűen, de jól főzött, és a háza (mindig csak így beszélt
róla: az ő háza) ragyogott a tisztaságtól, annyit kefélte és
sikálta. Ebben még a gyerekszülés sem zavarta sokat – legfeljebb
két hétig szokta kímélni magát. Medencecsontja, mintha bálnáé
lett volna, olyan nagy gyerekeket szült sorra, egyiket a másik
után.

Lizának fejlett érzéke volt a bűn felismeréséhez. Bűn volt a tétlenség
és a kártyázás is, amit a tétlenség egy fajtájának tekintett.
Gyanakodva nézett mindent, ami mulatság és élvezet, legyen az
tánc, ének vagy akár csak nevetés. Úgy képzelte, hogy az emberek
mihelyt jól érzik magukat, máris könnyű prédái az ördögnek.
Elég szégyen, hogy így képzelte, hiszen Samuel szeretett nevetni,
de meg kell hagyni, hogy nem is védekezett túlságosan az ördög
ellen, így hát a felesége igyekezett megvédeni, amennyire tőle
telt.
Liza a haját szorosan hátrafésülte, és tarkóján kemény kontyba
fonta. Nem tudok már visszaemlékezni arra, hogyan öltözködött;
alighanem olyan ruhákban járt, amelyek pontosan megfeleltek
egyéniségének. Szikrányi humor se volt benne – legfeljebb alkalomadtán
valami bántó elmésség, mely vágott, mint a kés. Unokái
rettegtek tőle, mert nem tudták rajtakapni semmi gyengeségen.
Bátran és zokszó nélkül szenvedte végig az életet, abban a
meggyőződésben,
hogy Isten akarata szerint így kellene élnie
minden embernek. A jutalom, érezte, majd később következik.

2
Amikor először jöttek ide az emberek nyugatról, különösen
Európából, ahol minden talpalatnyi föld birtokához vér és veríték
tapadt, itt meg látták, hogy milyen sok föld van, és milyen
könnyen megszerezhető – csak egy papirost kellett kiváltani és
lerakni a lakóház alapját –, akkor valóságos viszketegség fogta
el őket: a földéhség mohósága. Egyre több és több földet akartak,
lehetőleg jó földet – vagy akármilyet, csak föld legyen. Talán
az emlékezés vékony szálai visszavezették őket a feudális Európába,
ahol híres családok úgy tudtak kiemelkedni és fennmaradni,
hogy megkapaszkodtak a földbe. Az első telepesek több
földet foglaltak le, mint amennyire szükségük volt – annyit, hogy
fel se tudták használni. Egészen használhatatlan földet is igénybe
vettek csak azért, hogy az övék legyen. És az arányok egészen
megváltoztak. Egy ember, aki jómódúnak számított Európában
a maga tíz holdján, koldusszegény volt kétezer holdnyi birtokán
Kaliforniában.
A terméketlen dombok King City és San Ardo körül hamarosan
benépesedtek. Rongyos családok bukkantak fel elszórtan a
dombok között, és mindent elkövettek, hogy kicsikarják megélhetésüket
a sovány, köves talajból. Nekik meg a prérikutyáknak
okosan kellett élniük, kétségbeesett küzdelemben, hogy nyomorúságosan
eltengődjenek. Amikor partra szálltak, nem volt se
pénzük, se hitelük, se felszerelésük, se szerszámaik – és ami a
legrosszabb, nem ismerték ezt az új országot, és nem értették a
módját, hogy hasznát vegyék. Nem is tudom, mi ösztökélte őket,
az isteni butaság-e vagy a nagy, erős hit. Annyi bizonyos, hogy
az ilyen merész kockázatvállalás ma már jóformán teljesen kiveszett
a világból. És ezek a családok végül mégis fennmaradtak,
megnövekedtek. Volt egy szerszámuk vagy fegyverük, amely
azóta szintén kiveszett, vagy talán csak pihen most egy ideig.
Azt mondják, mindent annak köszönhettek,
hogy rendületlenül
hittek egy igazságos, erkölcsös Istenben; mivel olyan biztosan

hittek benne, nem törődtek a biztonság kisebbfajta szavatosságaival.
Én azonban úgy gondolom, hogy bíztak magukban, és
megbecsülték magukat mint egyéneket; a legkisebb kétséget sem
táplálták afelől, hogy értékes elemei, sőt kedvező esetben erkölcsi
támaszai a társadalomnak; mindez lehetővé tette nekik, hogy
saját méltóságukat és bátorságukat átruházzák Istenre, azután
visszakapják tőle. Az ilyen dolgok ma már nem léteznek, talán
mert az emberek már nem bíznak önmagukban, és ha idejutottak,
nem marad egyéb hátra, talán csak az, hogy keresnek egy erős,
magabiztos embert – még ha tévúton jár is –, és belecsimpaszkodnak
a kabátja szárnyába.
Míg sok ember üres zsebbel jött a Salinas-völgybe, voltak
olyanok is, akik valahol másutt pénzzé tették mindenüket, és úgy
érkeztek ide, hogy volt mivel kezdeni új életüket. Ezek rendszerint
földet vásároltak, de jó földet, és gyalult gerendákból építették
fel házukat, és szőnyegeket raktak a padlóra, színes meg
csiszolt táblaüveget az ablakaiba. Sokan voltak az ilyen családok,
és megszerezték a völgy legjobb földjeit, és kigyomlálták a sárga
mustárt, és búzát vetettek.
Ilyen ember volt Adam Trask is.

Ha továbbra is szívesen olvasnád az Édentől Keletre című regényt, a könyvesboltban megtalálod, vagy azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó űzletet nyitott.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 455
Heti: 2 193
Havi: 8 001
Össz.: 381 009

Látogatottság növelés
Oldal: JOHN STEINBECK-ÉDENTŐL KELETRE/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »