Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Rick Riordan
A TITÁN ÁTKA
Percy Jackson és az Olimposziak

percy3.jpg

1. A MENTEXPEDCI ROSSZUL ALAKUL
A téli szünet előtti pénteken anyám összecsomagolt nekem
egy túlélőkészletet, amelyből nem felejtett ki néhány halálos
fegyvert sem, és elindult velem egy bentlakásos suli felé, ahol
eddig még nem jártam. Útközben persze nem felejtettünk el beugrani
a barátaimért, Annabeth-ért és Tháliáért.
A Maine állambéli Bar Harbor nyolcórányi autóútra volt.
Az autópályát hó és latyak borította. Annabeth, Thália és én hónapok
óta nem láttuk egymást, de a nyomasztónak ígérkező jövő
és az éppen aktuális, fenyegető hóvihar miatt túl feszültek voltunk
ahhoz, hogy egy jót beszélgessünk. Nem úgy anya, aki akkor beszélt
igazán sokat, ha ideges volt. Mire elértük a Westover Hallt,
Annabeth és Thália a legapróbb részletekig megismerhették az
összes cikis totyogókori sztorimat.
Thália letörölte kezével a párát az ablakról, és kinézett:
– Hú, de izgi lesz!
Westover Hall tényleg úgy nézett ki, mint egy középkori lovagvár.
Fekete kövekből épült, keskeny ablakokkal, ámde széles, duplaszárnyú
ajtókkal. Egy sziklán állt, egyik oldalról a havas erdő,
másik oldalról a szürkén kavargó óceán határolta.
– Biztos ne várjalak meg titeket?
– Igazán nem szükséges, anya – ráztam le. – Ki tudja, meddig
tart.

– De hogy a csudába fogtok hazakeveredni? Igazán aggódom,
Percy.
Csak remélni mertem, hogy nem pirulok fülig. Ki látott még
olyan hőst, akit a mamája fuvaroz a csatatérre?!
– Ne aggódjon, Ms. Jackson, majd én ügyelek rá, hogy ne essen
baja – sietett megnyugtatni anyámat Annabeth, aki szőke haját
sísapkája alá gyűrte, és szeme ugyanolyan szürke volt, mint az
óceán.
Anyám megnyugodott egy kicsit. Annabeth-t a legmegbízhatóbb
félistennek tartotta, aki elérte a nyolcadik osztályt. Valóban:
Annabeth nemegyszer tartott vissza attól, hogy valami őrültséget
műveljek, de ez persze nem jelentette azt, hogy ezért hálás
lennék.
– Rendben, csibéim! Mindenetek megvan, amire szükségetek
lehet?
– Igen, Ms. Jackson, köszönjük a fuvart!
– Tartalék pulóverek? Megvan a mobilom száma?
– De anya…
– Az ambróziád, és a nektárod? Az arany drachma, ha esetleg
kapcsolatba akartok lépni a táborral?
– Hagyd már abba, anya! Elboldogulunk, ne aggódj! Gyertek,
lányok!
Nem mondhatnám, hogy nem bántódott meg, de már nagyon
ki akartam szállni a kocsiból. Ha anyám még egyszer elregéli, milyen
aranyos voltam meztelenül a fürdőkádban háromévesen, hát
én biztosan beletemetkezem a hóba, és halálra fagyasztom magam.
Annabeth és Thália követtek. A jeges szél úgy szurkált a kabátom
résein keresztül, mint megannyi éles tőr.
Miután anyám autója eltűnt a kanyarban, Thália felém fordult:
– Nagyon jó fej az anyukád!

– Eléggé – ismertem be. – Mi a helyzet a te anyáddal, soha nem
találkoztál vele?
Amint kimondtam, máris megbántam. Thália nagymestere
volt a gyilkos pillantásoknak, ráadásul állandóan punk ruhákban
parádézott – felszaggatott katonai kabát, bőrnadrág, na meg fekete
ceruzával kihúzott élénkkék szemek –, úgyhogy a kinézete még
egy lapáttal rátett a hatásra. Ez alkalommal sem hazudtolta meg
magát, és egy tízpontos gyilkos tekintetet produkált.
– Foglalkozz a saját dolgoddal, Percy…
– Jobb, ha bemegyünk – szólt közbe Annabeth. – Grover már
biztos vár.
Thália felnézett a várra, és megborzongott.
– Vajon mit találhatott, hogy telefonra kapott?
– Biztos nem a karácsonyi ajándékokat… – mondtam, és feltekintettem
a Westover Hall sötét tornyaira.
A tölgyfa ajtók nyikorogva feltárultak, és pár kíváncsi hópehely
kíséretében beléptünk az előcsarnokba.
– Húúú! – foglaltuk össze sommásan a látványt.
A hatalmas terem falain valóságos csatazászló- és fegyverkiállítás:
régi mordályok, harci bárdok és más hasonló nyalánkságok.
Tudtam, hogy a Westover egy katonai iskola, de a dekoráció még
ehhez képest is halálos volt – szó szoros értelemben.
Kezemmel kitapogattam a zsebemben lapuló, nem kevésbé halálos
golyóstollamat, Árapályt. Rossz előérzet kerített hatalmába.
Valami veszély leselkedett ránk. Thália a csuklóján lévő ezüst karkötőt
birizgálta – kedvenc varázstárgyát. Kétségtelenül ugyanarra
gondoltunk. Egy fenyegető összecsapásra.
– Csak azt tudnám, hol… – tűnődött Annabeth, amikor nagy
dörrenéssel bevágódott mögöttünk az ajtó.
– Re-rendben – makogtam. – Azt hiszem, maradunk egy darabig

Zene ütötte meg fülemet a terem másik végéből. Tánczenének
tűnt. Lepakoltuk táskáinkat az egyik oszlop mögé, és terepszemlére
indultunk. Éppen abban a pillanatban léptek zaja hallatszott,
és a homályból két alak bukkant elő.
Mindkettőnek rövidre vágott, szürke haja volt. Fekete egyenruhában
voltak, amelynek vörös szegélye messziről virított. Míg
a férfi arca simára borotvált volt, a nő ajka fölött bajusz sötétlett.
Ezen meglepődtem. Mindketten úgy jártak, mintha lenyelték volna
a partvist.
– Ti meg mi járatban vagytok itt? – kérdezte az asszony.
– Hááát… – akkor jöttem rá: annyira lekötött minket a találgatás,
hogy mi a fene történhetett Groverrel, hogy nem találtunk ki
semmilyen ürügyet. Legalább a kocsiban megbeszélhettük volna,
hogy mégis mit mondunk, ha valaki gyanúsnak találna három idegen
gyereket, akik késő este csak úgy beállítanak egy internátusba.
– Mi csak…
– Aha! – csattant fel a férfi. – Látogatók nem vehetnek részt a
táncos mulatságon!
– Furcsán beszélte az angolt, akcentussal, az r-t olyan orrhangon
ejtette, mint a franciák. – Azonnal kifelé!
Magas volt, afféle ragadozómadár arccal. Az orrcimpája remegett
beszéd közben, így nem tudtam nem észrevenni, hogy a két
szeme különböző színű. Az egyik barna, a másik kék, mint a génhibás
kóbor macskáknak.
Most ki fog dobni, gondoltam, de ekkor Thália előlépett, és valami
furcsát művelt. Csettintett egyet az ujjával, elég élesen, mire
szellő csapott meg – először azt hittem, képzelődöm –, és meglengette
a falon lévő zászlókat.
– Mi nem látogatók vagyunk, uram, mi ide járunk – mondta
Thália. – Nem emlékszik ránk? Én Thália vagyok, ők pedig
Annabeth és Percy.

Azt hittem, megbuggyant. Nem elég, hogy kidobnak, előtte jól
meg is büntetnek majd hazudozásért, de a férfi összehúzta kétszínű
szemét, és habozni látszott.
– Ms. Kvéthatsikovgato, ismeri ön ezeket a gyerekeket?
Bár a helyzet egyáltalán nem volt vicces, kis híján elnevettem
magam. Hogy hívhatnak egy tanárnőt Krétacsikorgatónak? Biztos
csak vicc az egész.
A tanárnő felkapta a fejét, mintha valami transzból ébredne.
– I-igen, ismerem őket. Annabeth, Percy, Thália, hol voltak?
Mielőtt válaszolhattunk volna, újabb láb-, illetve hát patadobogást
hallottunk, és a lihegő Grover tűnt fel:
– Itt vagytok! Megcsináltátok! – ekkor vette csak észre a tanárokat.
– Ó, Ms. Krétacsikorgató, dr. Tüske, önök is itt vannak…
– Mi az, Mr. Bokorzabáló?! – förmedt rá a férfi. A hanghordozása
elárulta, hogy ki nem állhatja Grovert. – Mit akart azzal
mondani, hogy megcsinálták? Valami elromlott?
– Ó, hmmm, nem, Mr. Tüske… Csak annyit akartam mondani,
hogy megcsinálták aaa… Puncsot! Igen, a puncsot a tánchoz!
A puncs fincsi, és ők megcsinálták!
Dr. Tüske ránk bámult. Lefogadtam volna, hogy az egyik szeme
üveg, csak azt nem tudtam még, hogy a barna vagy a kék. Láttam
rajta, hogy legszívesebben lehajítana bennünket a kastély legmagasabb
tornyáról, de ekkor álmodozva ismét megszólalt Krétacsikorgató:
– Igen, a puncs nagyon finom… De most már aztán ne is lássam
magukat! És a lábukat se merészeljék kitenni a gimnázium kapuján!
Nem kellett kétszer mondania, tisztelegve, és „igenasszonyomozva”,
ahogy itt már csak szokás, követtük Grovert, aki a zene
irányába vezetett bennünket.
A hátamban éreztem a tanárok pillantását, de nem tudtam megállni,
hogy Tháliához ne sodródjak, és suttogva megkérdeztem:

– Ezt hogy csináltad?
– Mit? Ja, a Ködöt! Kheirón nem tanította meg neked?
Ez sokként ért. Éreztem, ahogy elönt a féltékenység. Kheirón a
tábor vezetőedzője volt, de még soha nem mutatott ilyesmit. Miért
kivételezik Tháliával?
Grover egy ajtóhoz ért, amelyen a „tornaterem” felirat állt. Bár
diszlexiás vagyok, ezt még én is el tudtam olvasni.
– Hú, ez meredek volt! – fújta ki magát Grover. – Hála az égnek,
hogy itt vagytok!
Annabeth és Thália megölelték Grovert, én pedig egy nagy pacsival
üdvözöltem. Jó volt újra látni, annyi hónap után. Egy kicsivel
magasabb lett, és sűrűbb a körszakálla, de máskülönben
ugyanúgy festett, mint máskor, ha embernek álcázta magát: bug�-
gyos farmer, edzőcipő, műláb rejtette virgácsait és kecskepatáit,
a fején pedig ott díszelgett az elmaradhatatlan sapka, amely alatt
kis szarvai, és göndör-barna fürtjei lapultak. Fekete pólót viselt
„Westover Hall, gyalogos” felirattal. Talán egy egyenpóló egyenfelirata
volt, de az is lehet, hogy Grover rangját tudatta a világgal.
– Mi volt annyira sürgős? – kérdeztem.
– Találtam kettőt – vett egy mély lélegzetet.
– Mit? Félvért? Itt?
Grover bólintott.
A Félvérek majdnem olyan ritkák voltak, mint a fehér hollók.
Abban az évben Kheirón minden bevethető szatírt ráuszított az
iskolákra, hogy negyedik osztálytól felfelé tegyék tűvé az intézményeket,
lehetséges utánpótlást keresve. Nehéz időket éltünk,
nagyok voltak a veszteségeink. Minden félistenre szükségünk van.
De ez, mint mondtam, nem ment olyan könnyen, mert elég kevés
futkosott belőlük a sulik folyosóin.
– Testvérpár. Egy fiú és egy lány, tíz illetve tizenkét évesek. Elég
erősek. Kifutunk az időből, segítségre van szükségem.

– Szörnyekkel találkoztál?
– Eggyel – pislogott körbe Grover idegesen. – Gyanakszik.
Nem tudom, hogy megbizonyosodott-e már a tesókról, de nincs
sok ideje, ma van a téli szünet előtti utolsó nap. Nem hagyja elmenni
őket, amíg ki nem derítette, félistenek-e. Ha megpróbálok
a srácok közelébe férkőzni, máris ott terem. Nem tudom, mit tegyek!
Grover segítségért esedezve pillantott Tháliára. Nem állíthatom,
hogy jólesett. Azelőtt rám nézett ilyen áhítatosan, tőlem várta
a válaszokat, de Thália mellett labdába sem rúghattam. Nem
csak azért, mert Zeusz lánya volt, de többet tudott a szörnyek lerázásáról,
mint bármelyikünk.
– A kis félvérek odabent vannak?
Grover bólintott.
– Akkor menjünk táncolni! És ki a szörny?
– Ó! – nézett újra rémülten körbe –, most találkoztatok vele, az
igazgatóhelyettes, dr. Tüske.

Érdekes tény a katonai iskolákkal kapcsolatosan, hogy ha lazítanak
a gyeplőn, akkor azt a nebulók a lovak közé vetik, és vadabbul
tombolnak, mint bármely más suliban. Talán a túlzott szigor
miatt van ez. Valamikor ki kell ereszteniük a fáradt gőzt.
A tornaterem padlója vörös és fekete lufikkal volt tele, a srácok
ezeket rugdosták egymás képének. Ha elunták, akkor a falakról lógó
krepp-papír füzérekkel fojtogatták egymást. A lányok egy kupacba
tömörültek, ahogy szokták, alaposan kimázolva, spagettipántos
topokban villogtak, hozzá színes nadrágokat viseltek, a lábukra
kínzóeszköznek is beillő, magas sarkú cipőket húztak. Néha
gondoltak egyet, és mint a piranhák, hangosan vihogva rávetették
magukat egy gyanútlan fiúra, aztán néhány perc múlva szabadon

engedték, miután a szerencsétlen áldozat hajába masnit kötöttek,
és minden szabadon lévő bőrfelületét összefirkálták rúzzsal.
Az idősebb srácok a terem szélén lapultak, mintha bármelyik
pillanatban támadás érhetné őket, épp, mint én, de nekem volt is
okom a lapulásra.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 450
Heti: 503
Havi: 9 116
Össz.: 382 124

Látogatottság növelés
Oldal: RICK RIORDAN-OLIMPOSZIAK 3/RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »