FOLYTATÁS.
Ben. Ben halott. Örökre elment, soha többé nem futhatnak össze
a villa folyosóin. Soha többé nem látja már el hűvös, ügyes kezével
a lány sérüléseit, soha többé nem nevetteti meg egy blőd viccel vagy
egy pajzán anekdotával.
– Celaena – figyelmeztette Arobynn újra.
– Én mára végeztem – mondta a lány, kezével hátrasimította
aranyló haját, és az ajtóhoz ment, de a küszöbről visszafordult.
– Csak hogy tudjátok – mondta mindenkinek, tekintetét még
mindig Samre szegezve –, most elmegyek, és elhozom Ben holttestét.
– Sam arcizmai megfeszültek, de elég okos volt ahhoz, hogy ne

nézzen rá. – De ne várjátok el, hogy veletek is ilyen előzékeny legyek,
ha eljön a ti időtök.
Ezekkel a szavakkal sarkon fordult, és felment a csigalépcsőn a
villába. Amikor negyedórával később kisurrant a bejárati ajtón a város
csöndes utcáira, senki sem tartóztatta fel.

Két hónappal, három nappal és körülbelül nyolc órával később
delet ütött az óra a kandalló párkányán. Rolfe kapitány, a kalózok
fejedelme késett. Celaena és Sam is, de Rolfe-nak nem volt rá nyomós
oka, végül is az ő irodájában találkoztak, és már két órát csúsztak
a tervezetthez képest.
Celaena nem tehetett a késésről. A szél nem parancsszóra fújt, és a
félelemtől remegő hajósok nem nagyon törték magukat, hogy mielőbb
elérjék a Holt-szigeteket. Bele sem akart gondolni, hogy Arobynn
mennyi arannyal vesztegethette meg a legénységet, hogy a kalóztanya
szívébe merészkedjenek. De mivel a Koponya-öböl egy szigeten
feküdt, nem lehetett más módon megközelíteni.
Celaena, aki egy roppant meleg, fekete csuklyás köpennyel és egy
koromfekete álarccal álcázta magát, felemelkedett a kalózok királyának
íróasztala előtti székből. Hogy merészeli megvárakoztatni
őket! Hiszen pontosan tudja, miért jöttek.
A kalózok megöltek három orgyilkost, és Arobynn személyes
képviselőjeként küldte el Celaenát, hogy kárpótlást követeljen, lehetőség
szerint aranyban.

2.
FEJEZET

– Minden percért, amivel megvárakoztat minket – mondta Celaena
Samnek –, felszámolok még tíz aranyat. – Az álarcon keresztül szavai
mélyen és lágyan csengtek. Sam, aki nem rejtette jóképű arcát maszk
mögé, keresztbe tette a karját, és haragos tekintetet vetett rá.
– Ezt nem teheted meg. Arobynn levele le van pecsételve, és úgy is
marad.
Egyikük sem volt különösebben lelkes, amikor Arobynn közölte,
hogy Celaena Sammel fog a Holt-szigetekre utazni. Különösen
mivel Ben – akinek holttestét Celaena valóban elhozta – csak két
hónapja pihent a föld alatt. Az elvesztése miatti fájdalom még nem
igazán enyhült.
Arobynn Samet kísérőnek nevezte ki, de Celaena tudta, házőrző
kutya minőségben van jelen. Nem mintha bármi rosszat is tenne,
amikor Erilea kalózfejedelmével találkozik. Ilyen esélyt csak egyszer
kap az ember életében. Ennek ellenére az apró, dimbes-dombos sziget
és az omladozó kikötőváros ez ideig nem gyakorolt rá különösebb
benyomást.
Egy elegáns villát várt, amilyen az orgyilkosok búvóhelye, vagy legalább
egy régi erődítményt. Ezzel szemben a kalózok fejedelmének rezidenciája
egy gyanús kocsma emeletén volt. A mennyezet alacsony,
a fapadló nyikorgott, és a helyiség nem csak szűk volt, hanem nyomasztóan
meleg is, mint mindenütt a déli szigeteken. Celaenáról patakokban
folyt a víz. De a kellemetlenség megérte: miközben végigment
Koponya-völgy utcáin, sokan megfordultak utána – a lengedező
fekete köpeny, az előkelő, fekete ruha és az álarc titokzatossá tette.
Egy kis megfélemlítés sosem árt.
Celaena odalépett az íróasztalhoz, fekete kesztyűjével egy papírlap
után nyúlt, és elkezdte olvasni. Egy időjárási napló. Milyen
unalmas.

– Mit csinálsz?
Celaena felemelt egy másik papírt.
– Ha őkalózsága nem vesződik azzal, hogy kitakarítson a tiszteletünkre,
nem látom be, miért ne vethetnék rá egy pillantást.
– Bármelyik pillanatban betoppanhat – sziszegte Sam. Celaena
felemelt egy összetekert térképet, és tanulmányozni kezdte a kontinens
partvonala mentén fekvő pontokat és jelzéseket. A térkép alatt
valami kicsi, kerek dolog fénylett. Becsúsztatta a zsebébe, mielőtt
Sam észrevehette volna.
– Hallgass! – mondta, és kinyitotta az asztal mellett lévő kis szekrényt
a falon. – A gerendák olyan hangosan recsegnek, hogy már egy
kilométerről meghalljuk őt. – A szekrényke tele volt zsúfolva papírtekercsekkel,
tollakkal, érmékkel és nagyon régi, nagyon drágának látszó
brandykkel. Celaena kivett egy üveget, és meglötyögtette a borostyánszínű
folyadékot az apró, kerek ablakon beszűrődő napfényben.
– Egy italt?
– Nem. – Sam megfordult a székén az ajtó irányába. – Tedd viszsza!
Most azonnal!
Celaena felemelte a fejét, még egyszer meglötyögtette a brandyt, és
letette az üveget. Sam felsóhajtott. A lány elvigyorodott álarca alatt.
– Ha ez itt a személyes irodája, akkor nem lehet különösebben
jó vezér – mondta. Sam majdnem felordított, amikor Celaena belehuppant
az íróasztal mögötti hatalmas fotelba, kinyitotta a kalóz üzleti
könyveit, és elkezdte lapozgatni őket. A kézírása görcsös és szinte
olvashatatlan volt. Az aláírása pedig csak egy pár krikszkraksz.
Tulajdonképpen semmi konkrétat nem keresett. Kicsit felhúzta
szem öldökét, amikor megpillantott egy parfümillatú, lila levélköteget,
amelyet egy bizonyos Jacqueline írt alá. Hátradőlt a székben,
az asztalra tette a lábát, és elkezdett olvasni.

– Az ördögbe, Celaena, hagyd már abba!
Felvonta a szemöldökét, de rájött, hogy ezt Sam nem láthatta. Az
álarc és a köpeny nélkülözhetetlen óvintézkedés volt: így lényegesen
egyszerűbb volt felismerhetetlennek maradni. Arobynn orgyilkosainak
meg kellett esküdniük, hogy megőrzik a lány kilétének titkát
még akkor is, ha végtelen kínzatás és halál fenyegeti őket.
Celaena fújt egyet dühében, bár ettől a már amúgy is elviselhetetlen
álarc alatt még melegebb lett. Az egyetlen, amit a világ tudott
Celaena Sardothienről, Adarlan orgyilkosáról, az, hogy nő. És ennek
így is kell maradnia, különben hogy tudna végigballagni Résvár
pompás utcáin, hogy tudna bejutni nagyszabású partikra úgy,
hogy külföldi nemes hölgynek adja ki magát. Egyrészt azt kívánta,
hogy Rolfe megcsodálhassa szép arcát, másrészt tudta, hogy ebben
a rejtőzködő öltözetben meglehetősen nagy hatással van másokra.
Főképpen mikor a maszk tompa krákogássá torzítja hangját.
– Menj vissza a helyedre! – Sam a kardjához nyúlt volna, de az nem
volt a helyén. A kocsma bejáratánál az őrök elvették a fegyvereiket.
Természetesen egyikük sem vette észre, hogy Sam és Celaena önmagukban
is fegyverek. Könnyen megölhetnék Rolfe-ot puszta kézzel is.
– Különben rám támadsz? – Celaena az asztalra dobta a szerelmes
levelet. – Valahogy nem hiszem, hogy ez jó benyomást tenne
új ismerőseinkre. – Összekulcsolta a kezét tarkóján, és a Koponyaöböl
düledező épületei között látszódó türkizkék tengerre nézett.
Sam ugrásra kész volt.
– Egyszerűen ülj vissza a helyedre!
– Az elmúlt tíz napot tengeren töltöttem, miért kellene egy kényelmetlen
széken ülnöm, ha ez itt sokkal jobban megfelel az ízlésemnek?
Sam morgott. Mielőtt bármit is mondhatott volna, kinyílt az ajtó.

A fiú megdermedt, de Celaena csak biccentett üdvözlésként, amikor
Rolfe kapitány, a kalózok fejedelme belépett irodájába.
– Örülök, hogy otthon érzik magukat. – A magas, sötét hajú férfi
becsukta az ajtót maga mögött. Kockázatos döntés, ha meggondoljuk,
kik vártak rá.
Celaena ülve maradt. A kapitány egyáltalán nem olyan volt, mint
várta. Nem túl gyakran fordult elő vele, hogy meglepődött, de egy
kicsit koszosabbnak képzelte el, és sokkal feltűnőbbnek. Figyelembe
véve a Rolfe vad kalandjairól szóló történeteket, nehezére esett
elhinni, hogy ez a férfi – aki sovány, de nem izmos, jól öltözött, de
nem viszi túlzásba, és valószínűleg a húszas évei vége felé jár – egy
legendás kalóz. Talán ő is titokban tartotta kilétét az ellenségei előtt.
Sam felállt, és biccentett.
– Sam Cortland – mondta üdvözlésként. Amikor Rolfe kezet
nyújtott, Celaena a kapitány tetovált tenyerére és ujjaira meredt,
ahogy körbezárták Sam széles kezét. A térkép – ez volt tehát a legendás
térkép, amiért eladta a lelkét. A világ tengereinek térképe,
amit a kezére tetováltatott – a térkép, amely élt, és amely viharokat,
ellenségeket és kincseket mutatott meg.
Rolfe Celaenához fordult.
– Önnek valószínűleg nem kell bemutatkoznia.
– Nem. – Celaena hátradőlt a fotelban. – Valószínűleg nem.
Rolfe magában kuncogott, és napbarnított arcán hamiskás mosoly
terült szét. A kisszekrényhez lépett, így Celaena jobban megszemlélhette:
széles váll, magasra szegett fej, hanyag biztonság a mozdulataiban,
amely abból a tudásból eredt, hogy itt övé minden hatalom.
Még kardot sem viselt. Újabb vakmerő húzás. De ugyanakkor
bölcs is, hiszen a fegyvereit könnyen ellene fordíthatnák.
– Egy brandyt? – kérdezte.

– Nem, köszönöm! – válaszolta Sam. Celaena magán érezte Sam
noszogató tekintetét, hogy vegye le a lábát Rolfe íróasztaláról.
– Ezzel az álarccal – tűnődött a kalóz – úgysem tudna inni. –
Töltött magának egy pohárral, és nagyot kortyolt belőle. – Biztos
megsül ebben a ruhában.
Celaena letette lábát a padlóra, és kezével végigsimított az íróasztal
kanyargós szélén.
– Már megszoktam.
Rolfe ismét ivott, és a pohara fölött rápillantott. A szeme feltűnően
zöld volt, olyan világos, mint a víz néhány utcával arrébb. Miközben
letette poharát, az íróasztal széléhez közeledett.
– Nem tudom, hogy szokás északon, de mi itt szeretjük tudni,
hogy kihez van szerencsénk.
Celaena felemelte a fejét.
– Ön mondta, hogy nem szükséges bemutatkoznom. Attól tartok,
csak kevés férfinak adatik meg, hogy lássa gyönyörű arcomat.
Rolfe tetovált ujjaival szorosabban markolta a poharat.
– Távozzon a székemből!
Sam megfeszült a szoba másik végén. Celaena még egy pillantást
vetett Rolfe asztalára, csettintett, és megrázta fejét.
– Muszáj lenne ezt a kupit rendbe hoznia.
Érezte, hogy a kalóz meg akarja ragadni a vállát, de talpra állt,
még mielőtt a férfi hozzáért volna fekete köpenyéhez. Rolfe egy jó
fejjel volt magasabb nála.
– Ezt az ön helyében nem tenném – fuvolázta.
Rolfe szeme felcsillant a hadüzenettől.
– Ön az én városomban és az én szigetemen van. – Csak egy karnyújtásnyira
voltak egymástól. – Nincs joga hozzá, hogy utasításokat
adjon nekem.

Sam megköszörülte a torkát, de Celaena Rolfe arcára meredt.
Rolfe az ő fekete ruháját fürkészte, a sima fekete maszkot, az árnyékokat,
melyek tökéletesen elfedték arcvonásait.
– Celaena – figyelmeztette Sam, és még egyszer megköszörülte
torkát.
– Na, jó. – Celaena egy hangos sóhajjal megkerülte Rolfe-ot, mintha
csak egy útjában álló bútordarab lenne, és leült Sam mellé. Olyan
izzó pillantást vetett rá, ami az egész Dermedt pusztaságot megolvasztotta
volna.
Celaena érezte, hogy Rolfe minden mozdulatukat figyeli, de csupán
éjkék köpenyének felhajtását igazította meg, mielőtt leült.
Csend lett, amit csak a város fölött köröző sirályok hangja tört
meg, valamint a kalózok kiabálása a piszkos utcákon.
– Nos? – Rolfe az íróasztalára támaszkodott.
Sam Celaenára nézett. Ő jön.
– Pontosan tudja, miért vagyunk itt, de lehetséges, hogy a sok
brandy a fejébe szállt. Segíthetek felfrissíteni az emlékezetét?
Rolfe kék, zöld, fekete kezével jelezte, hogy beszéljen tovább, mintha
csak egy király lenne a trónján, és a csőcselék panaszait hallgatná.
Seggfej.
– Három orgyilkosunkat Bellrévében holtan találtak. Az egyikük,
aki el tudott menekülni, azt mondta, hogy kalózok támadták
meg őket. – Celaena az egyik kezét a szék karfájára tette.
– Az ön kalózai.
– És honnan tudta a túlélő, hogy az én kalózaim voltak?
Celaena vállat vont.
– Talán a tetoválásaik alapján. – Rolfe embereinek színpompás
kéz volt a csuklójukra tetoválva.
Rolfe kihúzott egy íróasztalfiókot, elővett egy papírlapot, és átfutotta.

Ha továbbra is érdekelne az Üvegtrón előzménye, a könyvesboltban megtalálható, és azon bevásárlóközpontokban, ahol a kiadó üzletet nyitott.

 

Oldal: SARAH J. MAAS-ORRGYILKOS PENGÉJE/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat