1. fejezet
Parfüm
Adam és egy profi Éva!
Adam Swanson, a Sunrise sztárja és Hilary Sweety, a pornóvilág új
üdvöskéje együtt élvezték a vancouveri éjszaka örömeit egy luxusszállodában.
A hölgy alig pár hónapja arról lett híres, hogy elcsavarta
Gordon Mallory miniszter fejét, akinek a házasságába és a karrierjébe
került a kis irodai affér. A lenti képek bizonyítják, hogy Adam
Swanson is felkerült Hilary listájára. Az alkalmi párt a hotel liftjéből
kiszállva sikerült lekapni, a szálloda egyik névtelenségbe burkolózó
dolgozója pedig úgy tudja, közös szobában töltötték az éjszakát. Vajon
tudott valami újat mutatni a pornósztár Adamnek?
(Részlet a Go! című magazinból.)
Adam:
A baseballsapkámat a szemembe húztam, és bár napszemüveg is volt
rajtam, a biztonság kedvéért lehajtott fejjel léptem be a liftbe. Alig
aludtam az éjszaka – a másnapi forgatás járt a fejemben.

Mikor a kilencediken kinyílt az ajtó, behúzódtam a lift sarkába.
Nem néztem fel – nem igazán érdekelt, hogy kik szállnak be, csak
minél előbb ki akartam jutni az épületből, hogy aztán kocsiba ülhessek.
Oda kellett érnem a sminkpróbára tizenegyre. Persze, elnéznék
a késésemet, sőt, valószínűleg meg sem említenék, de nem szerettem
visszaélni a hírnevemmel.
Az éles sikolytól hirtelen összerezzentem. Reménykedtem, hogy
nem nekem szól, de valahogy éreztem, hogy hiába.
– Adam? Adam Swaaansooon? – hatolt felém kíméletlenül a visítás
(mint mikor körömmel karcolják a táblát). – Nézd, ő az! – Óvatosan
pillantottam fel. A lány huszonkét év körüli lehetett, magas,
szőke, nagy mellekkel. Az öltözéke egy miniszoknyának szánt vékony
textilcsík, feszülő top és magas sarkú bőrcsizma. Mellette egy
szintén elég kihívó öltözetű, pár évvel fiatalabb, barna lány álldogált.
A sminkjük valószínűleg többet nyomott, mint ők maguk. – Ugye,
te vagy az? – kérdezte.
Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy hazudok, de nemigen
hitték volna el úgysem. Nagyot sóhajtottam, és bólintottam.
– Tudtam! – örvendezett. A lift kijelzőjére pillantottam. Mintha
lassítva mutatta volna az egyre csökkenő számokat. Nyolc… hét…
hat… – Kaphatok egy autogramot?
– Persze. – De aztán leszakadtok rólam, remélem… Megtapogattam
a zsebeimet, hátha találok tollat valamelyikben. Szerencsére a kabátom
felső zsebéből előkerült egy, de nem volt mire írnom. – Nincs valami
papírotok? – kérdeztem, mire egy széles mosoly volt a válasz.
– Azzal sajnos nem szolgálhatunk, de írj csak nyugodtan ide…
Döbbenten figyeltem, ahogy a szőke lejjebb húzza a topját, és a félig
előbukkanó halmokra mutat. Basszus, ilyen nincs… – fojtottam el
egy nyögést, miközben igyekeztem újraindítani az agyamat. Gyorsan

odafirkantottam a nevem a bőrére, hogy a toll is alig érintse, aztán
visszahúzódtam a sarokba, remélve, hogy már békén hagynak. Nem
volt szerencsém.
– Figyu… – lépett közelebb hozzám a szőke. – Van egy szobánk a
kilencediken. Nincs kedved feljönni bulizni egy kicsit? – mutatóujjával
végigsimított az arcomon. Idegesen rándultam össze. Túl sok ez
a rajongásból…
– Sajnálom, de nem érek rá – próbáltam elővenni a legudvariasabb
modoromat.
– Ó, és később? Itt leszünk még két napig… – nézett hátra a barnára,
aki csábosan pislogott rám. Más talán kihasználta volna a lehetőséget
a helyemben, de én nem ilyen vagyok. Leginkább csak azt
akartam, hogy békén hagyjanak.
– Köszönöm, de szörnyen elfoglalt vagyok. Tudjátok, forgatás
meg minden… – hadartam, és ismét a kijelzőre pillantottam. Négy…
három… kettő… Levettem a napszemüvegem, és fáradtan megdörzsöltem
a szememet.
A szőke elgondolkozva mért végig, az arcára rosszalló kifejezés ült ki.
– Tényleg meleg vagy? – kérdezte olyan hangon, mintha épp emberöléssel
vádolna. Bosszúsan rándult meg a szám széle. Hallottam
már ezekről az ostoba pletykákról – azóta terjedtek el, mióta elvállaltam
egy biszexuális újságíró szerepét egy művészfilmben –, de nem
értettem őket. Nem vagyok hajlandó minden lábaim előtt heverő nővel
ágyba bújni, oké. De miért jelentené ez, hogy a férfiak érdekelnek?
– Azt hiszem, ez nem rád tartozik… – morogtam összeszorított
fogakkal. Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
– Szóval igen… – húzta el a száját. Földszint… Mélygarázs… Az ajtó
végre kinyílt – bár ez az apró mozzanat is mintha hosszú percekig
tartott volna.

A vaku fényétől egy pillanatra csak vibráló köröket láttam magam
előtt. A kezem az arcom elé tartottam, és semmivel sem törődve haladtam
a parkolóhely felé, ahol az autóm állt. Közben folyamatosan
hallottam a gép kattogását. Gyorsan előkerestem a zsebemből a kulcsot,
és megnyomtam a nyitógombot, aztán felrántottam az ajtót.
Ahogy beültem a vezetőülésre, már indítóztam is. A motor halkan
felhörgött – a hírnév előnye, hogy legalább a legjobb kocsikat vezetheti
az ember promóciós célzattal.
Körbenéztem, nehogy elüssek egy fotóst vagy egy rajongót – az kéne
még, hogy főcímben jelenjen meg, hogy irtom őket –, aztán gázt adtam.
Fogalmam sem volt, honnan tudták meg, melyik szállodában lakom, de
eldöntöttem, hogy még aznap délután szerzek valami más helyet, ahol
meghúzhatom magam. Mostantól úgysem lenne nyugtom itt.
Épp félúton voltam a stúdió felé, mikor megszólalt a mobilom.
A fülhallgató egyik felét a fülembe dugtam, és megnyomtam a megfelelő
gombot.
– Igen? – szóltam bele a mikrofonba. A vonal másik végén csend
volt egy ideig, aztán kattanást hallottam – letették a telefont. Sóhajtva
fékeztem le a pirosnál. Mostanában nem ez az első ilyen hívásom,
pedig már többször is cseréltettem számot, de hát, úgy tűnt, a fanatikusabb
rajongók számára nincs lehetetlen. Mikor ismét meghallottam
a megszokott csengőhang dallamát, gondoltam, fel sem veszem,
aztán a kijelzőn megláttam, hogy Peter Summers, az ügynököm keres.
– Szia, Pete! – köszöntem.
– Csak figyelmeztetni akartalak, hogy ne felejtsd el a ma estét! –
szólalt meg a hangja a fülemben. Egy pillanatig csendben agyaltam,
mire is gondolhat…
– Uh… A Valentino-parti… – nyögtem fel kétségbeesve. Pedig már
elterveztem, hogy korán ágyba bújok, és kialszom magam. A francba…

– Ugye, nem felejtetted el? Adam! Aláírtad a szerződést! A fotózás
mellett az is benne volt, hogy megjelensz egy hónapig a hivatalos
eseményeiken, mint reklámarc. – Peter hangja elég ideges volt ahhoz,
hogy tudjam, fontos, hogy elmenjek. Egy per, pillanatnyilag, nem
hiányzott nekem sem.
– Ott leszek – feleltem. Aztán a hangom kissé elbizonytalanodott.
– Mikorra és hol is pontosan?
– Adam, az istenért! – csattant fel Pete, aztán hallottam, hogy
vesz pár mély lélegzetet. – Ahogy azt már tegnap is mondtam, úgy
körülbelül millió plusz még egy párszor, hétre kell elkészülnöd, és a
cég küld érted egy autót a szállodához.
– Oó… – haraptam be a számat, miközben sebességet váltottam.
– Oó? Mi oó? Ne akard, hogy agyérgörcsöt kapjak! – Szinte
láttam magam előtt, ahogy Peter feje egyre vörösebb és vörösebb
lesz, és tényleg elkezd lüktetni egy apró ér a halántékán. Szegényt
heti két-három alkalommal rendszeresen kikészítettem. Persze, nem
szándékosan. Egyszerűen csak feledékenyebb vagyok, mint az átlag.
Peter, mikor épp nem idegeskedett, folyton azzal cukkolt, hogy
majd akaszt egy kis bilétát a nyakamba a nevemmel és a telefonszámával,
hogy ha egyszer teljes emlékezetkiesésem lenne, nehogy
elvesszek.
– Az újságírók megtudták valahonnan, hol lakom… Úgy terveztem,
hogy átmegyek egy másik szállodába – magyaráztam.
– Foglalok neked egy szobát a Heathman Lodge-ban, és elintézem,
hogy oda küldjék a kocsit. De ne felejtsd el! És öltözz fel rendesen!
Öltöny, nyakkendő!
– Oké… – morogtam kedvetlenül.
– Nyakkendőt is! – ismételte meg szigorúan.
– Igenis, anyuci… – fintorodtam el. Nem mintha látta volna…

– Remélem, a sminkpróbára odaérsz időben… – váltott hirtelen témát.
– Tudod, hogy a munkából nem szokásom késni – kanyarodtam
le az egyik utcánál, aztán megint megálltam a piros lámpa
előtt. – Még négy sarok, és ott leszek. Viszlát, Pete! – köszöntem el.
Ő még mormogott valami olyasmit, hogy ha mégis elkések, meg leszek
nyúzva, majd kinyomtam a telefont.
A stúdió előtti sorompónál intettem a biztonsági őrnek, aki azonnal
átengedett. Leparkoltam a kijelölt helyemre, aztán megindultam
a C épület felé, ahol a sminkpróbák folytak. Azon a pár méteren
vagy húsz ismerősnek köszöntem vagy intettem, de végül szerencsésen
– és időben – megérkeztem a sminkszobához anélkül, hogy bárki
megállított volna.
Jólesett hátradőlni a kényelmes székben. Az előző Sunrise-filmben
már dolgoztam Stephanie-val, és tudtam, hogy jól végzi a munkáját,
így teljesen rábíztam magam. Elővette a zselét, balzsamokat és egyéb
piperéket, amiknek a nevét sem igazán tudtam, aztán belőtte a hajamat,
Lilith pedig kisminkelt. Egy jó óra múlva, mikor végeztünk,
megjelent Loree – ő volt a felelős azért, hogy átkísérjen a másnapi
forgatás helyszínére. Megnéztünk pár kamerabeállást, hogy lássuk,
honnan kell majd világítani, aztán aznapra végeztem is – korábban,
mint gondoltam. Elvigyorodtam, ahogy az órámra pillantottam –
még volt egy csomó időm hétig.
Vár a jó puha ágy…
Camilla:
Izgatott és rémült voltam egyszerre. Ha Julie nem lett volna velem,
valószínűleg otthon maradok. Nem mintha nem lettem volna kíváncsi,
milyen is egy ilyen parti, de mégis inkább féltem, hogy nagyon
nem fogok odailleni. Tegnap este elhatároztam, hogy nem stresszelek

semmin, mert nincs értelme. Úgy megyek oda, mintha csak a boltba
mennék le. Végül is nincs vesztenivalóm, nem igaz? Még ha hülyét
csinálok magamból valahogy, akkor is hazajövök, és soha az életben
nem találkozom többet azokkal az emberekkel, akik előtt leégtem.
Persze a múló idővel arányosan csökkent a magabiztosságom, és
mostanra szinte teljesen elpárolgott.
Soha nem voltam egy társasági ember, ilyen kaliberű eseményre elmenni
pedig még az álmaimban sem fordult elő. Igazából kizárólag
Julie unszolására jelentkeztem arra a pályázatra, amivel végül megnyertem
ezt a lehetőséget, és ő valahogy lelkesebb volt, mint én. Próbáltam
átvenni a jókedvét, és leküzdeni a rettegésemet. Ez nem egy
diszkó lesz, ahol üvölt a zene, nagy a tömeg, az emberek nagy része
ittas – jobbik esetben, a rosszabbikban szívott valamit, vagy be van
lőve –, és a cigarettafüstöt vágni lehet. Talán mégis élvezni fogom…
– Nézd, hát nem csini? – emelte fel Julie a ruhát, amit ő választott
ki nekem estére. Mosolyt erőltettem az arcomra, és bólintottam.
Tényleg szép ruha volt, csak éppen nem rajtam. Elöl túl kivágott,
alul pedig túl rövid – legalábbis, az én ízlésemnek. Ettől is féltem…
Kényelmetlenül fogom érezni magam egy ilyen ruhában. És a cipő…
Bele sem mertem gondolni, hogy fogok csámpázni benne.
– Na, gyerünk! Indulás fürdeni, aztán megcsinálom a hajadat! –
adta ki az utasítást Julie. Már előre szörnyen fáradtnak éreztem magam.
Nem az én műfajom órákig a tükör előtt cicomázkodni. Egyszerű
ruhákat – általában farmert és valami nőiesebb felsőt – hordtam,
alig sminkeltem magam, hosszú, barna hajamat pedig vagy kibontva
hordtam, vagy összefogtam egy egyszerű csattal.
A fürdés végül mégiscsak jót tett. Kicsit frissebbnek éreztem magam,
és Julie csacsogása is elterelte a figyelmemet arról, hogy mire vállalkoztam
ma este. Miután végzett a hajammal, megkönnyebbültem

– tartottam attól, hogy túl extravagáns frizurát készít nekem, de végül
csak könnyedén felfogta a tincseimet pár hajtűvel. Hihetetlen módon
egészen jól néztem ki. Már a lehetőségeimhez képest...
Miután kisminkelt és felvettem a ruhát, az összhatás is egész elfogadhatónak
bizonyult. Gyorsan ő is összekapta magát, aztán félpercenként
az ablakhoz rohant, hogy figyelje, mikor érkezik már meg a
kocsi, amit állítólag értünk küldenek – valahol titkon reménykedtem
egy durrdefektben vagy valami hasonló bakiban, ami miatt elakad
útközben. Aztán végül negyed hétkor mégiscsak begurult a kis
ház elé, amit közösen béreltünk.
Egy félév után, amit a Városi Művészeti Iskola kollégiumában töltöttem,
nekiálltam albérletet keresni. Csak egy kis lyukra vágytam,
ahol meghúzhatom magam, de helyette egy igazi otthont és egy tökéletes
lakótársat találtam. Julie-val pont passzolt a személyiségünk,
mert tökéletes ellentétei voltunk egymásnak. A nyitott álmodozó és
a zárkózott józan. Julie csacsogása felvidított, ha épp magam alatt
voltam, és nem hagyta, hogy az életemet a négy fal között töltsem –
ha rajtam múlik, biztosan remeteként vonultam volna el a világtól.
Én pedig cserébe a földön tartottam őt, ha valami miatt túlságosan
elragadtatta volna magát.
Az út nem volt túl hosszú, mégis úgy éreztem, sosem érünk oda.
Nem mintha bántam volna, viszont kitört a frász, mikor Julie összevissza
kezdte nyomogatni a gombokat, amik az autó ajtajába voltak
beépítve – az egyik egy minibárszerűséget tárt a szemünk elé, a másik
pedig egy apró tévét kapcsolt be. Attól féltem, hogy elront valamit,
és a gatyánk – vagyis a mi esetünkben bugyink – is rámegy arra,
hogy kifizessük a károkat. Szerencsére az autó épségben megérkezett
az épület elé, amiben a partit tartották – és nekem is sikerült visszafognom
magam, és nem megfojtani a legjobb barátnőmet.

Ezzel a kis részlettel, kívánok sok boldog szűletésnapot az írónőnek, augusztus 23.án.
Ha szívesen tovább olvasnád a könyvet, a boltban megtalálod, és a márkaboltban a westendben.

 

Oldal: SPIRIT BLISS-ÁRNYÉKVILÁG/ RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat