FOLYTATÁS.

– Másfél órára el kell ugranom – mondta Hannah Gloriának.
Felnyúlt a polcon fekvő játékért, amit „kulcs”-nak nevezett, én pedig
a csörömpölésből kitaláltam, hogy ebből bizony kocsikázás lesz.
Éberen figyeltem az eseményeket, de nem tudtam eldönteni, vajon
az autóutat válasszam, vagy a sütit.
– Buddy, te most itthon maradsz – jelentette ki Hannah. – Ó, és
Gloria! Légy szíves, csukd be a pince ajtaját. Clarity imád lépcsőt
mászni, én pedig patkánymérget szórtam lent a padlóra.
– Patkányok? Itt patkányok vannak? – kérdezte fülsértő hangon
Gloria. Clarity ettől teljesen felébredt, és ficánkolni kezdett a mamája
karjaiban.
– Igen. Ez ugyanis egy farm, és néha előjönnek a patkányok. De
semmi baj, Gloria. Csak tartsd csukva azt az ajtót! – Hannah hangjából
kiéreztem a haragot; feszülten figyelni kezdtem, mi is zajlik körülöttem.
Ilyenkor általában ez történik: érzem, hogy baj van, de az
okát nem tudom megállapítani, mert az emberek bonyolult érzésein
egy kutyának nehéz kiigazodnia.
Hannah-t az autóig kísértem.
– Most pedig itt maradsz, Buddy – mondta. Nem fért hozzá kétség,
hogy komolyan is gondolja, mert becsusszant az ülésre, az orrom
előtt becsapta az ajtót, és beindította a motort. Egy darabig
még csóváltam a farkam, hátha meggondolja magát, de az autó kigördült
a ház elől, én pedig tudtam, hogy aznap már nem lesz autókázás.
Visszafordultam, és a kutyabejárón keresztül a házba kúsztam.
Clarity az etetőszékében trónolt. Gloria éppen felé hajolt, és egy kanállal
próbált a szájába tömni némi főzeléket. Éppenséggel sikertelenül,
mert a kicsi mind kiköpte. Mondjuk, én már megkóstoltam
Clarity ételét, úgyhogy meg tudom érteni. Gloria és Hannah

rendszerint megengedik neki, hogy pár falatot saját maga tegyen a
szájába, de a sűrűjét kanállal szuszakolják bele.
– Bubby! – gagyogta Clarity, és örömében az etetőszék tálcáját
csapkodta. Az étel szanaszét fröccsent, még Gloria arcára is jutott
belőle, aki erre felpattant, és morgolódni kezdett. Miután letörölte
az arcát egy konyharuhával, egyenesen rám nézett. Lesütöttem
a szemem.
– Egyszerűen nem értem, miért engedi, hogy szabadon járkálj a
birtokon – mormolta.
Minden reményem elszállt, hogy Gloria valaha is sütivel fog kínálni.
– De most én vagyok itt a főnök – folytatta. Egy darabig méregetett,
majd beszívta a levegőt. – Jól van. Gyere ide! – parancsolta
végül.
Engedelmesen követtem a pincelejáratig. Gloria kitárta az ajtót,
aztán rám rivallt:
– Befelé! Nyomás!
Nem volt nehéz kitalálnom, mit akar, így aztán bekullogtam.
Szőnyeg borította a lépcső tetejét, és elég széles volt ahhoz, hogy
megálljak, és visszanézzek Gloriára.
– Itt maradsz – mondta, és becsukta az ajtót. Hirtelen sötétségbe
borult körülöttem minden.
Ahogy lefelé haladtam, a falépcső megnyikordult a lábam alatt.
Ritkán fordultam meg a pincében, így rögtön megcsapta az orromat
a sok új és érdekes szag, amitől rögtön szaglászni támadt kedvem.
Szaglászni, és talán kóstolgatni is.


Második fejezet
Apincében félhomály uralkodott, a falakból és a sarkokból
pedig vastagon áradt a nyirkos, dohos szag. A fapolcokon
penészes üvegek sorakoztak, meg egy kartondoboz, ami a széleinél
már megroggyant. Gyerekruhákkal volt tömve, melyek a farmon
nevelkedett sok-sok apróságról maradtak ránk; bódító illatuk felidézte
bennem, ahogy a nyári pázsiton rohanok, télen pedig belevetem
magam a hóba.
Dacára a csodás illatoknak, nem találtam semmi fogamra valót.
Nem sokkal később megütötte a fülemet Hannah autójának ös�-
szetéveszthetetlen hangja, amint a felhajtón kaptat a ház elé. Éles
kattanással kinyílt a pince ajtaja.
– Buddy! Azonnal gyere ide! – rivallt rám Gloria.
Sietősen elindultam a lépcső felé, de a sötétben megbotlottam,
és csúnyán beütöttem a bal hátsó lábamat. Megálltam, és felpillantottam
Gloriára, aki az ajtóban, a beáramló fény útjában állt. Szerettem
volna, ha megnyugtat, hogy az éles, szúró fájdalom ellenére
minden rendben lesz.

– Azt mondtam, gyere! – parancsolt rám újból.
Nyöszörögve tettem meg az első lépést, de tudtam, hogy engedelmeskednem
kell neki. Megpróbáltam áthelyezni a testsúlyomat, és
ez segített is valamelyest.
– Hajlandó vagy végre kijönni? – kérdezte Gloria, majd tett két
lépést lefelé.
Egyáltalán nem vágytam az érintésére a bundámon, és azt is tudtam,
hogy valamiért haragszik rám, ezért inkább visszahúzódtam.
– Hahó! – visszhangzott Hannah hangja fentről. Megszaporáztam
a lépteimet, és nagy megkönnyebbülésemre a lábam is engedelmeskedett.
Gloria megfordult, aztán velem együtt ért fel a konyhába.
– Gloria? – mondta Hannah. Lerakta a papírzacskókat, én pedig
farkcsóválva odamentem hozzá, hogy üdvözöljem. – Hol van
Clarity?
– Végre sikerült elaltatnom.
– És mit kerestél lent a pincében?
– Én csak… a bort kerestem.
– Bort? Odalenn? – Hannah leengedte a kezét, én pedig megszaglásztam;
finom, édes illata volt. Úgy örültem, hogy végre megérkezett
a gazdám!
– Na, igen. Azt hittem, borospince.
– Ó! Nem, nem az. De a konyhaszekrényben a kenyérpirító alatt
találsz egy keveset. – Hannah rám nézett, mire megcsóváltam a farkam.
– Buddy? Te bicegsz?
Leültem. Hannah néhány lépést tett hátrafelé, magához hívott,
én pedig odamentem hozzá.
– Te is úgy látod, mintha húzná a lábát? – kérdezte.
– Honnan tudjam? – felelte Gloria. – Gyerekekkel van tapasztalatom,
nem kutyákkal.

– Buddy? Megsérült a lábad? – Most, hogy Hannah teljes figyelme
felém irányult, önfeledten csóváltam a farkam. Lehajolt hozzám,
adott egy puszit a szemem közé, én meg viszonzásul megnyaltam az
arcát. Ezután a konyhapulthoz lépett.
– Nem is ettél a süteményből? – kérdezte.
– Nem szoktam süteményt enni – válaszolta Gloria undokul.
Még soha azelőtt nem hallottam, hogy valaki ilyen rosszallóan ejtette
volna ki a száján a „sütemény” szót.
Hannah nem szólt rá semmit, de hallottam, ahogy felsóhajt. Elfordult,
aztán nekilátott kipakolni a bevásárlószatyrokból. Ilyenkor a
csomagok alján gyakran ott lapul egy-egy csont is, de most nem éreztem
az illatát. Mindenesetre éberen figyeltem tovább, hátha tévedek.
– Nem szeretném, ha Clarity kapna a süteményből – folytatta
Gloria.
– Már így is elég pufók.
Hannah felnevetett, majd megállt egy pillanatra.
– Viccelsz, ugye?
– Nem, nem viccelek.
Némi habozás után Hannah visszatért a csomagokhoz.
– Rendben van, Gloria – mondta halkan.
Néhány nappal később Gloria a napon üldögélt az előkertben.
A térdét az állához húzta, apró pamacsokat gyömöszölt a lábujjai
közé, és egy pálcikával valamilyen csípős, könnyfakasztó anyagot
kenegetett a körmeire. Miután végzett eggyel, sötétebbnek látszott
tőle a körme.
Olyan erős szag terjengett a levegőben, hogy legyűrte a szám áporodottságát,
melyet napról napra egyre inkább éreztem.
Clarity egy játékot szorongatott a kezében, és ide-oda totyogott
vele. Gloriára néztem, aki olyan elmélyülten bámulta a lábkörmeit,
hogy még a nyelve hegye is kikandikált a szájából.

– Clarity, el ne csavarogj! – szólalt meg Gloria szórakozottan.
A kicsi sok időt töltött a Farmon, és a kezdeti, bizonytalan bukdácsolások
után – ami gyakran végződött négykézláb a földön – mára
már szinte szaladt. Egyenesen a csűr felé vette az irányt, én pedig
fogtam magam, és utánaeredtem.
A Farm csűrjében tartották Troyt, a lovat. Ethan életében néha
kilovagolt rajta; én ilyenkor mindig aggodalmaskodtam, mert tudvalevő,
hogy a lovak korántsem olyan megbízhatóak, mint a kutyák.
Ethan egyszer, még fiatalon, le is esett egyikükről – míg kutyáról
sohasem pottyant le senki. Hannah pedig egyáltalán nem ült Troy
hátára.
Bemasíroztunk a pajtába Clarityvel, és hallottam, ahogy Troy
rögtön felhorkan. A levegőt betöltötte a ló és a széna illata. A kicsi
odament Troy bokszához, amit számára különítettek el a pajtában.
A ló fel-le rángatta a fejét, és ismét felhorkant. Clarity kinyújtotta
apró kezeit, és megragadta az ajtó korlátját.
– Paci – mondta elragadtatva, és örömében ugrálni kezdett.
Éreztem, hogy Troy egyre feszültebb lesz. A ló nem sok ügyet vetett
rám, és korábbi látogatásaimból már tudtam, hogy valahányszor
megjelenek a csűrben, azzal csak felidegesítem Troyt. Clarity
átnyúlt a korláton, hogy megcirógassa a „pacit”, aki erre riadtan elhúzódott
tőle.
Odamentem a kicsihez, és hozzányomtam az orromat, hogy így
adjam tudtára: ha már állatsimogatót akar játszani, kezdje velem.
Clarity csillogó, tágra nyílt szemmel nézett Troyra, miközben izgatottan
levegő után kapkodott.
Egy lánc tartotta zárva az ajtót, de ahogy a kicsi nekidőlt a korlátnak,
az ajtó résnyire kinyílt, és én már előre tudtam, mi fog történni.
Clarity sikongatva préselte át magát a nyíláson.

Troy fel-alá lépegetett, idegesen rángatta a fejét, és egyfolytában
prüszkölt. Szeme tágra nyílt, a patáival pedig egyre erősebben dobogott.
A félelem szaga áradt belőle, mely úgy került a bőre felszínére,
akárcsak az izzadság.
– Paci, paci – hajtogatta Clarity.
A fejemet a résbe helyeztem, és minden erőmet összeszedve megpróbáltam
átpréselni magam rajta. A bal hátsó lábamba újból belemart
a fájdalom, de nem törődtem vele, igyekeztem előbb a vállamat,
aztán a csípőmet átjuttatni. Zihálva ugrottam be a bokszba,
ahol Clarity a karját előrenyújtva közelített Troy felé, aki izgalmában
egyre csak dobogott és prüszkölt. Tisztán látszott, hogy rá akar
taposni a babára.
Féltem a lovaktól. A ló nagy és erős állat, és ha rám taposna a patájával,
bizony megsérülnék. Az ösztöneim azt diktálták, hogy hátráljak
ki a bokszból, és meneküljek innen, de Clarity veszélyben volt,
és tudtam, hogy emiatt gyorsan kell cselekednem.
Legyűrtem a félelmemet, és minden dühömet beleadva megugattam
a lovat. Rávicsorítottam, aztán egyetlen ugrással Clarity és Troy
között termettem. A ló felnyerített, és elülső patáival topogni kezdett.
Vad csaholással kihátráltam előle, miközben a csípőmmel a sarok
felé lökdöstem a kicsit. Troy őrjöngve toporzékolt, és patáival
egyre közelebb rúgott a fejemhez, mire én továbbra is fenyegetően
vicsorogtam rá, és a fogaimat csattogtattam felé.
– Buddy? Buddy? – hallatszott Hannah kétségbeesett kiáltozása
kintről. Clarity az apró kezeivel megkapaszkodott a bundámban,
nehogy fellökjem, miközben hátrálunk Troy elől. Lehet, hogy ez a ló
rám fog taposni, de én akkor sem mozdulok a kicsi mellől. Az egyik
pata a fülem mellett süvített el, mire én megharaptam.

Hannah száguldott be a csűrbe.
– Troy! – kiáltotta, aztán kioldotta a kampót a lánc végén, és szélesre
tárta az ajtót. A ló nagyot szökkent, majd a kétszárnyú ajtón át
a hatalmas udvarra szaladt.
Éreztem a Hannah-ból áradó félelmet és haragot. Lehajolt, és a
karjaiba kapta Clarityt.
– Jaj, édesem, jól vagy, jól vagy? – ismételgette.
A kicsi lány boldogan tapsikolt.
– Paci, paci! – kiáltozta nevetve.
Hannah a másik kezét felém nyújtotta, én pedig megkönnyebbültem,
hogy nem engem hibáztat a kalamajkáért.
– Igen, egy nagy paci, jól mondod, édesem! De neked nem szabadna
itt lenned, tudod?
Kimentünk a pajtából, és láttuk, hogy Gloria igyekszik hozzánk.
Fura volt a járása, mintha minden lépés fájdalmat okozott volna neki.
– Mi történt? – tudakolta.
– Clarity beszökött Troy istállójába. Akár… nagy baj is történhetett
volna.
– Ó, nem! Ó, Clarity, hiszen ez szörnyű! – Gloria kikapta a babát
Hannah karjából, és magához szorította. – Soha többé nem ijesztheted
meg így anyát, érted?
Hannah karba tette a kezét.
– Észre sem vetted, hogy elkószált?
– Biztosan a kutyát követte.
– Értem. – Hannah-t még mindig dühösnek láttam, így aztán
bűnbánóan még lejjebb horgasztottam a fejem.
– Átvennéd? – kérdezte Gloria, és már nyújtotta is Clarityt Hannah
felé.

Továbbra is éreztem a fájdalmat a csípőmben. Nem késztetett bicegésre,
de tompán és sajgón velem maradt. Mindenesetre a lábamnak
nem esett baja, nem kellett megnyalogatnom.
Vacsoraidőben az asztal alatt szeretek üldögélni, és várni, hogy
mikor esik le számomra egy-egy finom falat. Amikor még sok gyerek
ülte körül az asztalt, mindig jutott a morzsákból, de mára csak Clarity
maradt, és mint már említettem, a kicsi étele nem volt ínyemre
– persze, ha már leesett a földre, megettem. Néhány nappal a pajtában
történtek után ismét a konyhaasztal alatt heverésztem, mikor
feltűnt nekem, hogy milyen feszült és borús hangulatban van Hannah.
Felültem, és hozzányomtam az orromat, mire megpaskolt, de
alig figyelt rám.
– Nem keresett az a doktor? – kérdezte Gloria.
– Nem. Különben mondtam volna.
– Nem értem, miért csinálják ezt a férfiak. Elkérik a számodat,
aztán mégsem hívnak fel.
– Gloria. Figyelj csak… mondanom kell neked valamit.
– Mit?
– Először is, szeretném, ha tudnád, hogy hiába nem vagytok már
együtt Henryvel, és házasok sem voltatok, mégis te vagy az anyja
az unokámnak, ezért a családhoz tartozol, és mindig szívesen látlak
itt.
– Köszönöm – felelte Gloria. – Én is így gondolom.
– És sajnálom, hogy Henry a munkája miatt a tengerentúlra
kényszerült. Elmondta nekem, hogy továbbra is keresgél állás után
itthon, hogy minél több időt tölthessen Clarityvel.
Amikor meghallottam a kicsi nevét, az asztal alatt kalimpáló lábacskáira
néztem. Akkor szokta ezt csinálni, mikor egyedül evett,
mert ha Gloria etette, Clarity izgett-mozgott, mint egy sajtkukac.

– Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy szeretnéd folytatni az
énekesi karrieredet – folytatta Hannah.
– Így van, és egy babával ez nem olyan egyszerű. Még mindig
nem tudtam megszabadulni a súlyfeleslegemtől.
– Nos, mindezt én is végiggondoltam. Mit szólnál hozzá, ha
Clarity nálam maradna?
Hosszú hallgatás volt a válasz. Mikor újból megszólalt, Gloria
hangja nagyon halkan szólt.
– Ezt hogy érted?
– Rachel jövő héten visszajön a városba, Cindy pedig iskolaidőben
mindennap négykor végez. Clarity unokatestvéreit is belevéve,
rengeteg időt tudnánk vele tölteni, míg te az énekesi pályádra koncentrálhatsz.
És ahogy már említettem, bármikor eljöhetsz, és itt
maradhatsz velünk, hiszen rengeteg helyünk van. Visszakaphatnád
a szabadságodat.
– Tehát erről van szó – mondta Gloria.
– Tessék?
– Tudod, csak eltűnődtem. Meghívtál ide, azt mondtad, bármeddig
maradhatunk. Most már minden világos. Szóval Clarity kell
nektek. Miért is?
– Nem egészen értem, miről beszélsz, Gloria.
– Arra megy ki az egész, hogy Henry szépen beszüntesse a tartásdíjat,
én pedig egy fillér nélkül maradjak.
– Micsoda? Eszembe sem jutott ilyeneket…
– Tudom, ti azt gondoljátok rólam, hogy csapdába ejtettem Henryt,
mert így akartam rávenni, hogy összeházasodjunk. Csakhogy
én ismerek ám más férfiakat is, és egyáltalán nincs rá szükségem,
hogy bárkit is csapdába csaljak.
– Gloria, ezt senki sem feltételezi rólad, hidd el!

Ha továbbra is szívesen olvasod egy Kutya életét, a könyvesboltban megtalálod, és azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó űzletet nyitott.

Oldal: W BRUCE CAMERON-EGY KUTYA NÉGY ÚTJA/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat