Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

A film 1981-ben készűlt.

Néhány mérföldnyire Soledadtól délre a Salina folyó szűk
mederbe ereszkedik le a domb lábánál, s mélyen és zölden folyik
tovább. Még meleg is a vize, mert napsütötte, sárga fövényen siklott
el csobogva, mielőtt a keskeny tavat elérte. A folyó egyik
oldalán az aranyszínű hágók felkanyarognak az aljból az erős és
sziklás Gabilan hegyekig, de a völgy felé eső oldalon fák szegélyezik
a vizet, minden tavasszal frissen kizöldülő füzek, alsó
ágaik közt a téli áradás hordalékaival; meg szikomorfák, pöttyös,
fehér, visszahajló ágakkal, amelyek átívelik a tavat. A fövényes
parton, a fák alatt vastag avarréteg; oly száraz, hogy nagy ropogás
támad, ha egy gyík elsiklik rajta. Esténként tengerinyulak
jönnek ki a bozótból, hogy elüldögéljenek a fövényen, s a nedves
partot elborítják a mosómedvék éjszakai útjainak, a tanyai
kutyák széles járásának s az éjszaka inni járó őzek lábának ék
alakú nyomai.
A füzek és szikomorfák közt ösvény vezet; keményre taposták
a béresek, akik a tanyákról úszni járnak a mély tóba; meg
a vándorlegények, akik esténként fáradtan térnek le az országútról,
hogy a sűrűben megpihenjenek a víz mellett. Egy óriás
szikomorfa vízszintes alsó ágával szemközt nagy hamurakás
mutatja, hogy sokan tüzelhettek itt; az ágat simára koptatták a
rajta ülő emberek.

Egy forró nap estéjén csöndes szél mozdult meg a levelek között.
Az árnyék felkúszott a hegy oldalán a tető felé. A víz partján
mozdulatlanul üldögéltek a tengerinyulak, mint megannyi
apró, szürke, kifaragott kődarab. Aztán az országút irányából lépések
recsegése hallatszott a száraz szikomorfaleveleken. A tengerinyulak
nesztelenül szaladtak szét, menedéket keresve. Egy

egerekesemberek.png
hosszú lábú gém nehézkesen feldolgozta magát a levegőbe, s lefelé
szállt a folyó fölött. Egy pillanatra élettelenné vált az egész
hely, aztán két ember bukkant fel az ösvényen, s kilépett a zöld tó
mellett levő tisztásra. Egymás nyomában jöttek le az ösvényen, s
még a tisztáson is egyik a másik mögött állt. Mind a kettő sárgaréz
gombos, durva vászonnadrágot és kabátot viselt. Mind a kettőnek
fekete, formátlan kalapja volt, s mind a kettő szorosra göngyölgetett
takarót hordott a hátára kötve. Az elöl járó ember kicsi
volt és gyors mozgású, az arca sötét, a szeme nyugtalan, a vonásai
élesek, erősek. Testének minden része határozott volt: keze kicsi,
erős, karja vékony, orra keskeny és csontos. A háta mögött eleven
ellentéte járt, alaktalan képű, nagy, tohonya ember, akinek halvány,
kerek szeme és széles, csapott válla volt, s nehézkesen járt,
kissé húzta a lábát, mint a cammogó medve. Karját nem lóbálta
járás közben, csak nehéz kézfeje végzett valami ingamozgást.
Az első ember hirtelen megállt a tisztáson, s az utána jövő
majdhogy el nem gázolta. Levette kalapját, mutatóujjával megtörölte
a kalap belső szalagját, s csettintve rázta le a rátapadt verejtéket.
Tohonya útitársa ledobta válláról a takarót, lehasalt, s inni
kezdett a zöld tó vizéből; hosszú kortyokat nyelt, belehorkantva a
vízbe, mint a ló. A kis ember idegesen lépett oda hozzá.
– Lennie! – mondta éles hangon. – Lennie, az isten áldjon meg,
ne igyál annyit! – Lennie tovább horkantott a tó vizébe. A kis ember
föléje hajolt, megrázta a vállát. – Lennie! Megint olyan beteg
leszel, mint az éjjel.
Lennie egész fejét kalapostul, mindenestül bemártotta a vízbe,
aztán felült a parton, kalapjáról rácsöpögött a víz kék kabátjára,
s leszaladt a hátán.
– Aunye, de jó – szólalt meg. – Igyál te is, George! Igyál egy
nagyot! – És boldogan mosolygott.
George leoldozta batyuját, s óvatosan letette a partra.
– Nem tudom, jó-e ez a víz – mondotta. – Egy kicsit poshadtnak
látszik.

Lennie bemártotta hatalmas mancsát a vízbe, s ujjait mozgatva
apró hullámokat vert föl; egyre szélesedő gyűrűk szaladtak végig
a tavon a másik partig meg vissza. Lennie elnézte.
– Nézd, George! Nézd, mit csináltam!
George letérdelt a tó mellé, s tenyeréből gyorsan kortyolgatta
a vizet.
– Jó íze van – ismerte el. – Pedig nem látszik rajta, hogy folyik.
Sohase igyál, Lennie, olyan vízből, amelyik nem folyik – mondta
reménytelenül. – De te a csatornából is innál, ha egyszer megszomjazol.
– Tenyerével vizet loccsantott az arcába, s szétdörzsölte
álla alatt meg a nyakszirtje körül. Aztán újra föltette kalapját, följebb
húzódott a parton, fölhúzta térdét, s átfogta a karjával. Lennie
figyelte, s pontosan utánozta George-ot. Ő is hátrább húzódott,
felhúzta térdét, átfogta karjával, és George-ra nézett, hogy
helyesen viselkedett-e. Kalapját is kissé jobban a szemére húzta,
olyanformán, ahogy George kalapja volt.
George kedvetlenül bámult a vízre. Szemhéja vörös volt a napsütéstől.
Haragosan szólalt meg:
– Egyenesen eljuthattunk volna a tanyára, ha az az ebadta
buszvezető nem beszél marhaságokat. Azt mondja: „Csak egy kis
darab még az országúton.” Csak egy kis darab! A fenét, majdnem
négy mérföld volt! Nem akart megállni a tanya kapujánál,
ezért mondta. Lusta volt megállni az istenverte. Talán olyan nagy
úr, hogy még Soledadban sem áll meg. Kirúg bennünket, és azt
mondja: „Csak egy kis darab az országúton.” Fogadok, hogy több
is volt négy mérföldnél. S az a veszett meleg!
Lennie félénken nézett rá.
– George!
– No, mit akarsz?
– Hová megyünk, George?
A kis ember lerántotta kalapja karimáját, s az alól nézett Lennie-
re.

– Nos, ugye, hogy elfelejtetted már megint? Újra elmondjam?
Jaj, de hülye vagy. Uramisten!
– Elfelejtettem – mondta szelíden Lennie. – Pedig megpróbáltam,
hogy ne felejtsem el. Igazán mondom, megpróbáltam,
George.
– No jó, jó. Elmondom újra. Hiszen nincs semmi dolgom. Akár
egyebet se csináljak örök életemben, csak elmondjak neked ezt,
amazt, aztán, ha elfelejted, elmondom újra.
– Próbáltam, próbáltam – mondta Lennie –, de hiába. Hanem
a tengerinyulakra emlékszem, George.
– Eredj a fenébe azokkal a tengerinyulakkal! Egyébre se emlékszel
soha. No jó. Most idehallgass, de aztán el ne felejtsd, nehogy
bajba kerüljünk! Emlékszel, amikor a Howard Streeten abban a
csatornában ültünk, s azt a táblát néztük?
Lennie arca boldog mosolyra derült.
– Hogyne, George! Emlékszem… de… mit is csináltunk
akkor? Emlékszem, valami lányok jöttek arra, és te azt mondtad…
azt mondtad…
– Bánja az ördög, hogy mit mondtam. Emlékszel, hogy elmentünk
Murray és Readyhez, s ott munkacédulát és autóbuszjegyet
kaptunk?
– Hogyne, George. Most már emlékszem. – Hirtelen kutatni
kezdett
kabátja zsebeiben. Szelíden mondta: – George… az
enyém nincs meg. Úgy látszik, elvesztettem. – Kétségbeesetten
nézett le a földre.
– Nem is volt nálad soha, te istenverte hülye. Nálam van mind
a kettő. Azt hiszed, engedem, hogy magadnál hordd a munkacéduládat?
Lennie megkönnyebbülten vigyorodott el.
– Én… én azt hittem, hogy a kabátom zsebébe tettem. – Azzal
ismét benyúlt a zsebébe.
George élesen nézett rá.
– Mit vettél ki a zsebedből?

– Nincs is semmi a zsebemben – mondta ravaszul Lennie.
– Tudom, hogy nincs. A kezedben van. Mi van a kezedben, mit
dugdosol?
– Nincs semmi, George. Igazán nincs semmi.
– Nocsak, ide vele!
Lennie elhúzta George elől összeszorított öklét.
– Csak egy egér, George.
– Egér? Eleven egér?
– Hát… csak egy döglött egér, George. Nem én öltem meg.
Igazán nem! Találtam. Döglötten találtam.
– Add ide! – mondta George.
– Ugyan, hagyd nálam, George.
– Add ide!
Lennie összecsukott ökle lassan engedelmeskedett. George
elvette tőle az egeret, s áthajította a tó másik oldalára, a bokrok
közé.
– Mit akarsz egy döglött egérrel?
– Útközben simogathatnám a hüvelykujjammal – mondta Lennie.
– Nohát, amíg velem jársz, nem simogathatsz semmiféle egeret.
Tudod még, hova megyünk most?
Lennie megriadt, aztán zavarában felhúzott térdére rejtette az
arcát.
– Már megint elfelejtettem.
– Uram Jézus – mondta fásultan George. – Hát idehallgass:
dolgozni megyünk egy olyan tanyára, mint az volt ott északon,
ahonnan jövünk.
– Északon?
– Weedben.
– Igen, igen. Emlékszem már. Weedben.
– Az a tanya, ahová megyünk, itt van egy negyed mérföldnyire.
Bemegyünk, és beszélünk a gazdával. Most már idesüss. Én odaadom
neki a munkacédulákat, te pedig nem szólsz egy árva szót

sem. Csak állsz és hallgatsz. Ha észreveszi, milyen istenverte
hülye vagy, nem kapunk munkát, de ha dolgozni lát, mielőtt a
hangodat meghallaná, nincs semmi baj. Megértetted?
– Meg, George. Meg én.
– No jó. Hát amikor bemegyünk és beszélünk a gazdával, mit
csinálsz?
– Én… én – tűnődött Lennie. Arca megfeszült a gondolkodástól.
– Én… nem szólok semmit. Csak állok.
– Jó gyerek vagy. Okosan feleltél. Most mondd el ezt kétszerháromszor,
hogy el ne felejtsd.
Lennie halkan dünnyögte magában: – Nem szólok semmit…
Nem szólok semmit… Nem szólok semmit.
– Jól van – mondta George. – És nem is csinálhatsz semmi
rosszat, mint ott Weedben.
Lennie megdöbbent.
– Mint Weedben?
– Úgy, hát ezt is elfelejtetted? No, nem juttatom eszedbe,
nehogy újra megtedd.
Lennie arcán felvillant a megértés fénye.
– Elkergettek minket Weedből – robbant ki diadalmasan.
– Kergettek ám a… – mondta dühösen George. – Szaladtunk.
Kerestek mindenütt, de nem tudtak elcsípni.
Lennie boldogan kuncogott.
– Látod, ezt nem felejtettem el.
George visszafeküdt a fövenyre, kezét összekulcsolta a feje
alatt, Lennie pedig utánozta, fölemelve fejét, hogy lássa: jól csinálta-
e.
– Haj, mennyi bajom van veled – monda George. – Milyen
könnyen élném világomat, ha nem lógnál a nyakamon. Búmat
sem mondanám. Talán még asszonyt is szerezhetnék.
Lennie egy percig csöndesen feküdt, aztán reménykedő hangon
szólalt meg:
– Dolgozni fogunk egy tanyán, George.

– Jól van, ezt megértetted. De itt fogunk aludni, én tudom,
hogy miért.
Most már gyorsan közelgett az este. A völgyben nem sütött
a nap, csak a Gabilan hegyek csúcsain lángolt a fénye. A tavon
vízikígyó siklott végig, fejét magasan tartva, mint valami apró
periszkópot. A víz csöndes folyása enyhén rezegtette a sást. Mes�-
sze az országút tájékán valaki kiáltott valamit, s egy másik ember
visszakiáltott neki. A szikomorfa ágai megzizzentek egy kis szellőtől,
amely el is halt abban a pillanatban.
– George, miért nem megyünk be a tanyára vacsorázni? A
tanyán vacsorát adnak.
George oldalt fordult.
– Azzal nem járnál jól. Nekem tetszik ez a hely. Holnap majd
munkába állunk. Útközben cséplőgépeket láttam. Ez azt jelenti,
hogy emelgethetjük majd a gabonás zsákokat, amíg bele nem
szakadunk. Ma éjszaka még itt akarok heverészni, s fölnézni az
égre. Így szeretem.
Lenni föltérdelt, s lenézett George-ra.
– És nem vacsorázunk?
– Vacsorázunk bizony, csak szedj össze egy csomó száraz fűzfaágat.
Három babkonzerv van a batyumban. Rakd meg a tüzet!
Majd ha az ágakat összehordtad, adok gyufát. Aztán fölmelegítjük
a babot, s lesz vacsoránk.
– Mártással szeretem a babot – mondta Lennie.
– Hát mártásunk, az nincs. Eredj fáért. De el ne kószálj! Mindjárt
besötétedik.
Lennie feltápászkodott, és eltűnt a bokrok között. George fekve
maradt, és csöndesen fütyörészett. Abban az irányban, amerre
Lennie távozott, loccsanások hallatszottak a vízben. George
abbahagyta a fütyörészést, és fülelni kezdett. – Szegény hülye
– mondta magában csöndesen, aztán tovább fütyörészett.
Egyszerre csak Lennie csörtetve kilépett a bokrok közül. Egy
szál vékony fűzfaágat hozott a kezében. George felült.

– Jól van – mondta hirtelen. – Add ide azt az egeret!
De Lennie gondos arcjátékkal mímelte az ártatlanságot.
– Miféle egeret, George? Nincs nálam semmiféle egér.
George kinyújtotta a kezét.
– No, csak ide vele. Az én eszemen nem jársz túl.
Lennie habozott, hátrált, vadul nézett a bokrok felé, mintha
szökésen járna az esze. George hidegen szólt rá:
– Ideadod azt az egeret, vagy elverjelek?
– Mit adjak oda, George?
– Nagyon jól tudod, hogy mit. Azt az egeret akarom.
Lennie húzódozva nyúlt a zsebébe. Hangja megtört kissé.
– Nem tudom, miért ne tarthatnám magamnál. Ez az egér senkié.
Nem loptam. Találtam. Ott hevert az út mellett.
George még mindig parancsolóan nyújtotta felé a kezét. Lennie,
akár a kutya, amely nem akarja gazdájának visszavinni a
labdát,
lassan közeledett, visszahúzódott, aztán közelebb lépett
ismét. George hangosan rittyentett az ujjával, s erre a hangra Lennie
a kezébe tette az egeret.
– Nem csináltam vele semmi rosszat, George. Csak simogattam.

George felállt, s teljes erejéből behajította az egeret a sötétedő
bozótba. Aztán odalépett a tóhoz, és megmosta a kezét.
– Istenverte bolondja; te. Azt hiszed, nem láttam, hogy vizes a
lábad, mert átmentél érte a másik partra? – Hallotta Lennie nyöszörgő
sírását, és sarkon fordult. – Bőg, mint egy kisbaba! Uramisten!
Ilyen nagy legény! – Lennie-nek megremegett az ajka és
könny szökött a szemébe.
– Ugyan, Lennie! – George rátette kezét Lennie vállára. – Nem
csak úgy gonoszságból veszem el tőled. Ez az egér nem friss, Lennie;
és különben is összezúztad a simogatásoddal. Majd találsz
másik egeret, frisset, s megengedem, hogy egy kicsit magadnál
tartsd.
Lennie leült a földre, és elkeseredetten lógatta fejét.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 75
Tegnapi: 455
Heti: 2 188
Havi: 7 996
Össz.: 381 004

Látogatottság növelés
Oldal: JOHN STEINBECK-EGEREK ÉS EMBEREK/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »