FOLYTATÁS.

2. fejezet
Irigylem Riden csizmáját. Gyönyörű darab, ráadásul olyan fekete, mint egy cápa mohóságtól csillogó szeme. A bőr erős, feszes. Tökéletesen hajlik vissza a lábszárán. Csak úgy döngnek a léptei a fedélzeten. Határozottan, hangosan, erőteljesen. Folyton megbotlom, miközben Riden ráncigál. Kis híja, hogy nem esik le a túlméretezett bakancs a lábamról. Amikor lelassítok, hogy megigazítsam, Riden jó erősen megrántja a karomat. Jó néhány alkalommal közel járok hozzá, hogy a földre zuhanjak. – Szedd a lábad, leányzó! – kurjantja vígan, pedig nagyon jól tudja, hogy képtelen vagyok rá. Végül sikerül a lábára taposnom. Felnyög, de a javára legyen mondva, nem enged el. Arra számítok, hogy Draxenhez hasonlóan megüt majd, ám nem teszi. Csak

gyorsabb tempót diktál. Természetesen könnyedén kiszabadulhatnék a szorításából, ha akarnék, de nem tűnhetek túl talpraesettnek, főleg az elsőtiszttel szemben. Ráadásul a másik hajón bemutatott műsorom után el kell érnem, hogy a többi kalóz is elengedje magát a közelemben. A kalózhajó üres, csak ketten vagyunk rajta. Draxen összes embere az én hajómon munkálkodik, magukhoz vesznek minden értékesnek tűnő holmit. Apám épp elég aranyat adott nekem ahhoz, hogy boldoggá tegyem őket, jól viszont azért mégsem járnak. Ha pénz nélkül hajóztam volna ki, Draxen biztos gyanút fog. Riden jobbra fordít, ahonnan lépcsősor nyílik a hajó belsejébe. Csak nagy nehézségek árán sikerül lebotorkálnom. Kétszer is megbotlok, majdnem lezuhanok. Riden mindkét alkalommal elkap, de jóval erősebben szorít, mint amire szükség lenne. Holnapra valószínűleg tele leszek kék-zöld foltokkal. Feldühít a tudat. Éppen ezért, amikor már csak három lépcső választ el bennünket a padlótól, elgáncsolom. Határozottan nem számított erre. El is esik, én viszont arra nem gondoltam, hogy továbbra is vasmarokkal szorít, így hát én is vele együtt zuhanok. Fájdalmas a földet érés. Riden gyorsan felpattan, és engem is talpra ránt, aztán a sarokba penderít, hogy semerre se menekülhessek. Végigjáratja rajtam sötétbarna szemét, kíváncsian fixíroz. Újdonság vagyok a számára. Talán egy feladat. Valami, amivel a kapitánya bízta meg. Ki kell fundálnia, hogyan oldja meg. Kíváncsi vagyok, mit árul el az arcom, a tartásom. Csüggedt, elkeseredett foglyot kell játszanom, de még színjáték közben is előelőbukkan az ember valódi személyisége. A lényeg, hogy azt a részt

játsszam tökéletesen, amit meg akarok mutatni neki. Ez jelenleg a makacsságom és a temperamentumom. Szerencsére ezen a téren nincs mit megjátszanom. Nyilván levon valamiféle következtetést, ugyanis így szól: – Azt mondtad, készséges fogoly leszel. Látom, nem sokat jelent az adott szavad. – Ugyan már! – vágok vissza. – Ha hagytad volna, hogy egyedül jussak el a cellámig, és nem rángatod úgy a karomat, hogy majd’ leszakad, biztos nem fájna ennyire a térded. Nem szól semmit, viszont a szemében derű csillan. Végül úgy nyújtja ki a karját a zárka felé, mintha épp a táncparkettre mutatva fel akarna kérni. Egyedül indulok el, de azért megszólal mögöttem. – Angyali arcod van, te lány, de a nyelved, akár egy kígyóé. Legszívesebben megpördülnék, hogy belerúgjak, de sikerül megőriznem a hidegvéremet. Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem. Egyenes háttal vonulok a zárkáig. Gyorsan szemügyre veszem a cellákat, és kiválasztom a legtisztábbat. Igazából pont olyan, mint az összes többi. Igyekszem meggyőzni magam, hogy a sötét trutyi a sarokban csak kosz. Legalább asztal és szék van, tudom majd hova tenni a holmimat. Egyetlen pillanatra sem kételkedem benne, hogy a kapitány tartja a szavát. Mindenki jobban jár, ha a kapitányok nyílt kártyákkal játszanak, még akkor is, ha gondolkodás nélkül elmetszenék egymás torkát az éj leple alatt. Az igazság magva nélkül egyetlen megbeszélés, egyetlen üzlet sem jöhetne létre a rivális fejedelmek között. Új korszak köszöntött a kalózokra. Apám elvárja, hogy mindenkiben

ott lapuljon az őszinteség csírája. Aki túl akar élni az új rezsimben, kénytelen alkalmazkodni. Akiről kiderül, hogy rosszhiszeműen járt el, a kalózkirály a fejét véteti. Szemügyre veszem az ülőalkalmatosságot. Minden koszosnak tűnik, de ennél jobb most nem jut. Leveszem a hatalmas, barna bőrkabátot, majd a szék ülőrészére és támlájára terítem. Csak ezután foglalok helyet. Riden vigyorog, valószínűleg viccesnek találja, hogy ilyen kellemetlenül érzem magam. Bezárja az ajtót, és zsebre teszi a kulcsot. Ezután magához húz egy másik széket, és leül a rács másik oldalán. – Most mi lesz? – érdeklődöm. – Elbeszélgetünk. Drámai sóhajt hallatok. – Már foglyul ejtettetek. Menj, kérjétek el a váltságdíjat, és hagyj engem békében duzzogni! – Sajnos nem csak apád pénzére fáj a fogunk. Megragadom a pamuting nyakát, mintha attól tartanék, hogy a kalózok meg akarnak fosztani a ruháimtól. Ez is a színjáték része. Nagyon sok emberre lenne szükség ahhoz, hogy lefogjanak, akár hárommal is könnyedén elbánok egyszerre. – Senki egy ujjal sem fog hozzád érni most, hogy idelent vagy. Efelől kezeskedem. – És ki ügyel majd arra, hogy te se érj hozzám egy ujjal sem? – Biztosíthatlak róla, hogy sosem kellett kényszerítenem egyetlen nőt sem. Önként és dalolva jönnek. – Ezt bizony nehezen hiszem. – Mert még nem próbáltalak elbűvölni. Megvetően felkacagok.
 
– Kalózok nevelte kalózlány vagyok, a lehető legundorítóbb, legállhatatosabb férfiaktól kellett megszabadulnom. Azért nem aggódom olyan nagyon. – És mit tennél, Alosa, ha olyan férfitól kellene megszabadulnod, aki sem nem undorító, sem nem állhatatos? – Szólok, ha találkozom ilyennel. Felnevet. Mély, erőteljes hangja van. – Jól van akkor. Most viszont térjünk rá a lényegre! Információt akarok. – Nagyszerű. Én pedig egy tiszta cellát. Hátradől a székben, kényelembe helyezi magát. Talán rádöbben, hogy ez bizony el fog tartani egy darabig. – Hol szokott Kalligan kikötni? Felhorkanok. – Borzalmasan vallatsz. Gondolod, hogy csak úgy felfedem előtted apám búvóhelyét? Nem kellene előbb kisebb dolgokat kiszedned belőlem? És tekintve, hogy a királyodról van szó, jobb lenne, ha nem hagynád le a titulusát. – Tekintve, hogy a lánya a foglyom, úgy hívom, ahogyan csak tetszik. – Lemészárol téged és mindenki mást ezen a hajón. És hidd el, nem fogja elsietni. Azt hiszem, ideje volt már fenyegetőznöm egy kicsit. Egy valódi fogoly így tenne. Nem úgy tűnik, mintha Riden aggódna. A legkevésbé sem. Magabiztosságát egyfajta ruhadarabként viseli. – Nehéz lesz hazavinnünk, ha nem tudjuk, hol szokott kikötni apád. – Nem is kell tudnotok. Megtalál.

– Jó néhány nappal apád emberei előtt járunk majd. Ennyi idő alatt könnyedén eljuthatunk bárhova, és sosem talál meg. A fejemet rázom. – Együgyű vagy! Egész Maneria tele van apám embereivel. Elég, ha egy észrevesz titeket. – Nagyon jól tudjuk, mennyire kiterjedt apád hálózata. Bár azt nem értem, miért hiszi, hogy ettől királynak hívhatja magát. Most én dőlök hátra. – Ugye csak viccelsz? Apám uralja a nyílt vizeket. Senki sem hajózik anélkül, hogy leadózna neki. Minden kalóz százalékot fizet a zsákmányából. Akik nem teszik, többé nem bontanak vitorlát. Mondd csak, rettenthetetlen Riden, az Éjvándor elsőtisztje, ha apám azért képes eltenni láb alól valakit, mert tartozik neki, mit tenne azokkal, akik elrabolták a lányát? Te meg a kalózpajtásaid veszélyes játszmát űző gyerekek vagytok. Két héten belül minden hajó engem keres majd. Természetesen nem szándékozom annyi időt tölteni ezen a hajón. – Gyerekek? – húzza ki magát ültében. – Hiszen fiatalabb vagy, mint bármelyikünk! Mennyi mindent mondtam, és pont ezen akadt fenn? – Ugyan, kérlek. Hány éves vagy, tizenöt? Csak piszkálom, nyilván jóval idősebb, de kíváncsi vagyok, valójában mennyi idős. – Tizennyolc – javít ki. – Mindegy, nem számít a kor. Olyan tudás birtokában vagyok, ami jobb kalózzá tesz, mint amilyenné bárki valaha válhat. Riden oldalra billenti a fejét. – Mégis miféle tudásról van szó egész pontosan? – Szeretnéd, ha elmondanám, mi?

Erre kiszélesedik a vigyora. – Biztosan rájöttél már, hogy ez nem átlagos legénység. Lehet, hogy fiatalabbak vagyunk a többi hajósnál, viszont a többségünk igencsak alaposan ismeri az élet árnyoldalát. Mind kegyetlenek vagyunk, mindegyikünknek vér tapad a kezéhez. Egy pillanatra elkomorodik, arcán szomorúság suhan át. Eszébe jutott valamilyen emlék. – Ha bőgni fogsz, akkor megtennéd, hogy a fedélzeten teszed? Nem bírom a könnyeket. Riden a szemembe néz. Mintha nem is rám nézne, hanem valahova a távolba, keresztül rajtam. – Tényleg szívtelen teremtmény vagy, Alosa! Tétovázás nélkül gyilkolsz. Két férfival elbírsz egyszerre. Szemrebbenés nélkül végignézted, hogy két emberedet lemészárolják. Csak elképzeléseim vannak, miféle neveltetésben részesülhettél Maneria leghírhedtebb kalóza mellett. – Kihagytad a felsorolásból, hogy jobban célzok, mint te. Felnevet. Épek a fogai, nem semmi egy kalózhoz képest. – Azt hiszem, sokáig élvezhetem majd a beszélgetéseinket. És nagyon remélem, hogy láthatlak majd lőni valamikor a jövőben, feltéve, hogy nem én leszek a célpontod. – Nem ígérek semmit. Kiáltozás hangja szűrődik le odafentről. Megrázkódik a hajó, miközben ágyú dördül. Draxen épp elsüllyeszti a hajómat. Vagyis, igazából nem az én hajóm, ezt csak apámtól kaptam a küldetéshez. A valódi hajóm, az Ava-lee, és a legénységem nagy része biztonságban van a rejtekben. Mindkettő hiányzik, de szívesen próbára teszem magam ezzel a megbízatással.

A lépcsőfokok megreccsennek, valaki lefelé tart. Nem sokkal később Draxen bukkan fel. Három kalóza követi, a holmimat cipelik. – Épp ideje! – jegyzem meg. A három markos kalóz vöröslő arccal, lihegve cipeli a cuccaimat. Elmosolyodom. Valószínűleg mindent magukkal hoztak. Általában jó sok mindent bepakolok. Mindegyikük nagyot fúj, amikor a földre hajítják a zsákokat. – Óvatosan! – ripakodom rájuk. Az első kalóz kifejezetten magas. Már-már kénytelen behúzni a fejét, amikor a hajó belsejébe jön. Most, hogy ledobta a rakományt, a zsebébe nyúlva matat. Gyöngyszerű valami lóg ki a nadrágjából, talán valamiféle jó szerencsét hozó füzér? A második úgy bámul, mintha ínycsiklandó finomság lennék. Feláll tőle a hátamon a szőr. Jobb, ha nem merészkedem a közelébe. A leghátsó kalóz Kearan. Jóságos ég, milyen ocsmány! Hatalmas az orra, két szeme túl távol ül egymástól, a szakálla hosszú, ápolatlan. A hasa rálóg az övére, ez teszi fel az i-re a pontot. Épp azon gondolkozom, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedhet a szememben, amikor hirtelen észreveszem, mi van a kezében. A padlóra hányja a ruháimat. A fogamat csikorgatom. – Idáig húztad magad mögött a ruháimat?! – fortyanok fel. – Ezen a mocskos padlón? Van róla bármiféle elképzelésed, milyen nehezen találtam olyan kifosztható lányt, akivel pont egyezik a méretem? – Fogd már be, Alosa! – dörren rám Draxen. – Legszívesebben még most is kihajítanám a holmidat, egy hajszálnyira vagyok tőle. Kearan flaskát húz elő sok zsebbel ellátott kabátjából, majd jó alaposan

 
Oldalszám: 288
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Daughter of the Pirate King
Fordító: Szabó Krisztina
ISBN: 9789634574972
Elit start: 2018.10.02
Országos megjelenés: 2018.11.02
Termékkód: 8291

Oldal: TRICIA LEVENSELLER: A KALÓZKIRÁLY LÁNYA 1- RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat