FOLYTATÁS.

Mindig ad a sütiből, amit az anyukája küld neki, és jóképűbb
Jace-nél. Tessék, kimondtam. Nem szívom vissza.
– Látom, jó kedvedben vagy – állapította meg Catarina. – Hát
rendben, menj, érezd jól magad! És vigyázz a kedvenc diákomra!
– Rendben – bólintott Simon. – Várjunk csak, ki az?
Catarina Loss elhessegette a fiút a bizonytalan eredetű levével.
– Na, koccolj le, Napjáró!
Mindenki izgatottan várta a küldetést. Simon is így volt vele,
és erősen szorított George-nak. Ő azonban leginkább azért volt
izgatott, mert a küldetés lezárása után máshol is dolga akadt.
•
A tündéreket legutóbb egy devoni lápvidéken látták. Simon alig
várta, hogy odajussanak a portálon át, és titkon remélte, hogy láthat
piros postaládákat, meg ihat egy pofa sört egy angol pubban.
A lápvidék azonban végül egyenetlen sík terepnek bizonyult, és
a távolban is csak sziklák meg alacsony dombok látszottak – piros
postaládáknak és hangulatos puboknak nyoma sem volt sehol.
Egy pillanat alatt megkapták a lovaikat a látással rendelkező embertől,
aki a portálnál várta őket.
Rengeteg mező és rengeteg ló. Simon maga sem tudta, mi értelme
volt elhagyniuk az Akadémiát, ha itt is ugyanaz várt rájuk,
mint ami ott vette körül őket.
Az első szavak, amiket George lovaglás közben kiejtett a száján,
ezek voltak:
– Azt hiszem, jó ötlet lenne szétválni.

– Mint… egy horrorfilmben? – kérdezte Simon.
Julie, Beatriz és Jon értetlenül és ingerülten néztek rá. Marisol
bizonytalan arckifejezése arra utalt, hogy Simonnal ért egyet, de
nem szólt, a fiú pedig nem pályázott rá, hogy éppen ő lázadjon fel
a barátja ellen. Nagyobb területet le tudnak fedni a lápból. Talán
remek ötlet volt. Nagyobb darab láp! Mi baj is lehetne?
– Én Jonnal tartok! – jelentette ki azonnal Marisol. Sötét szeme
éhesen csillant. – Folytatni akarom a reggelinél megkezdett
beszélgetésünket. Jó sok mondanivalóm van még neki a videojátékokkal
kapcsolatban.
– Nem akarok többet hallani a videojátékokról, Marisol! –
csattant fel Jon, az árvízként rázúduló mondén információktól
sújtott árnyvadász.
Marisol elmosolyodott.
– Tudom.
Marisol nemrég ünnepelte a tizenötödik születésnapját. Simon
nem tudta, miként jött rá, hogy ha a mondén világ minden
részletéről beszámol Jonnak, az felér egy valóságos lelki terrorral.
A benne lakozó gonosz csak erősödött a találkozásuk óta eltelt
valamivel több mint egy évben. Simon ezt nem tudta nem észrevenni.
– Én meg Simonnal megyek – mondta könnyedén George.
– Hm – fűzte hozzá Simon.
Sem ő, sem George nem volt még árnyvadász, és bár Catarina
Loss segített neki átlátni a varázslatokon, egyetlen mondén…
khm, egyetlen nem árnyvadász… sem volt olyan biztonságban

a tündérek álcájától, mint a nephilimek. De Simon nem akarta
megkérdőjelezni George utasításait, és arra sem szívesen célzott
volna, hogy nem áll szándékában vele tartani. Arról nem is beszélve,
hogy ha esetleg Julie-val kerül össze, még attól is tartania
kellene, hogy kap egyet a szeme közé.
– Jó – fejezte be végül erőtlenül. – Szétválhatunk, de azért
maradjunk… hallótávolságon belül.
– Úgy akarsz szétválni, hogy közben együtt maradunk? – kérdezte
Jon. – Tudod egyáltalán, mit jelent ez a szó?
– És te tudod, mit jelent az, hogy World of Warcraft? – kérdezte
fenyegetően Marisol.
– Talán azt hiszem, hogy igen – felelte Jon. – De valószínűleg
fogalmam sincs, hogy mire gondolsz, és nem is érdekel.
Gyorsabb ügetésre nógatta a lovát a lápon, Marisol azonban
gondolkodás nélkül követte. Simon Jon tarkóját nézte, és aggódott,
hogy a fiú túl messzire megy.
Kivéve, hogy éppen szétváltak. Jonnak távolodnia kellett. Ez
volt a lényeg.
George körbenézett a csapat együtt maradt tagjain, és láthatólag
döntésre jutott.
– Hallótávolságon belül maradunk, átfésüljük a lápot, és megnézzük,
találunk-e tündéreket azokon a helyeken, ahonnan jelentéseket
kaptunk rólunk. Velem vagytok?
– Én a végsőkig veled vagyok, feltéve, hogy nem tart túl sokáig.
Tudod, hogy hivatalos vagyok Helen Blackthorn és Aline Penhallow
esküvőjére – mondta Simon.

– Pfuj, utálom az esküvőket! – jegyezte meg együtt érzően
George. – Ki kell nyalni magunkat, és órákon át egy helyben
ücsörögni, miközben titkon mindenki rühelli a másikat, amiért
korábban összekaptak a virágdíszek miatt. Meg persze nyekergetik
a dudát. Mármint nem tudom, milyen egy árnyvadász esküvő.
Vannak virágok? Nyekergetik a dudát?
– Most nem tudok beszélgetni – felelte Beatriz. – Épp elképzeltem
Jace Herondale-t öltönyben, és egy jóképű kémnek látom
a lelki szemeim előtt.
– James Bond – segített be George. – Vagy a szőke herceg.
Akkor sem szeretem kinyalni magam. De a jelek szerint te nem
bánod, Simon.
Simon egyik kezével elengedte a kantárt, és büszkén magára
mutatott. Egy évvel korábban egy ilyen manőver még elég lett
volna hozzá, hogy leessen a lováról.
– Ha ez kell hozzá, hogy Isabelle Lightwood oldalán vonulhassak
be.
Elég volt kimondania a szavakat, és Simont máris elárasztotta
az elégedettség. Egy ilyen csodálatos világban mégis mi baj történhetne?
Körbenézett a csapatán: mindannyian hosszú ujjú harci öltözetet
viseltek a tél hidege ellen, lélegzetük párája fehér felhőkben
gomolygott, ahogy fekete alakokként, a hátukra csatolt íjjal lovagoltak
sebesen a lápon át, hogy megvédhessék az emberiséget.
Három barátja ott volt mellette, Jon és Marisol pedig kicsit távolabb
haladt előttük.

George keble dagadt a büszkeségtől, amiért ő vezetheti a csapatot.
Marisol, az undok városi gyerek, könnyedén ült a nyeregben.
Még Beatriz és Julie, sőt Jon is, akik pedig eleve árnyvadásznak
születtek, megváltoztak valamelyest mostanra, hogy jócskán az
Akadémia második évében jártak. Scarsbury kigyúrta őket, Catarina
előadásokat tartott nekik, és még az Akadémia többi diákja
is hozzájárult az átváltozásukhoz. Most a született árnyvadászok
mondénok oldalán lovagoltak, együtt hajtottak végre küldetéseket,
és a korábban lenézett resztli gond nélkül tartotta velük
a lépést.
A lápvidék harsogón zöldellt, a bal oldalukon elnyúló csalitosban
úgy remegtek a levelek az enyhe szélben, mintha táncoltak
volna velük a fák. A nap sápadt, tiszta fénnyel sütötte a fejüket
és fekete ruháikat. Simon büszkén arra gondolt, hogy talán még
valódi árnyvadász is lehet belőlük.
Feltűnt neki, hogy Beatriz és Julie néma egyetértésben gyorsabb
ügetésre fogták a hátasaikat. Simon hunyorogva a távolba
meredt, ahol még éppen ki tudta venni Jon és Marisol körvonalait,
aztán Beatriz és Julie hátára pillantott. Megint rossz előérzete
támadt.
– Miért rohannak előre? – kérdezte. – Hm, nem akarom megmondani,
hogyan végezd a munkádat, bátor vezetőnk, de talán
megparancsolhatnád nekik, hogy ne menjenek olyan messzire.
– Á, adj nekik egy percet! – mondta George. – Tetszel neki,
ugye tudod?

– Micsoda? – hökkent meg Simon.
– Nem mintha kezdeni akarna ezzel valamit – magyarázta a
másik fiú. – Senki sem akar egy szalmaszálat sem keresztbe tenni
annak, akinek tetszel. Azon egyszerű oknál fogva, hogy senki sem
szeretné, ha Isabelle Lightwood levágná a fejét.
– Akinek tetszem? – visszhangozta Simon. – Abból, amit mondasz,
mintha azt vélném kihallani, hogy több emberről is szó van.
Akiknek tetszem.
George rántott egyet a vállán.
– A jelek szerint az a fajta srác vagy, akit idővel könnyű megkedvelni.
Ne kérdezd! Én azt hittem, a csajoknak kockahas kell.
– Még nekem is lehet kockahasam – világosította fel szobatársát
Simon. – A múltkor belenéztem a tükörbe, és esküszöm,
láttam egy izmot. Én mondom neked, ez a sok edzés jót tesz a
testemnek.
Nem mintha Simon förtelmesnek gondolta volna magát, vagy
bármi ilyesmi. Az utóbbi időben jó pár olyan démont is látott,
amelyiknek csápok nőttek ki a szeméből, és meglehetősen biztos
volt benne, hogy azokhoz képest viszonylag kellemes látványt
nyújt a szemnek.
De azért mégsem ő volt Jace, aki után úgy fordultak meg a lányok,
mintha ki tudja, mi szállta volna meg őket. Teljes képtelenségnek
tűnt, hogy az Akadémia összes diákja közül Beatriznek
éppen ő tetszett volna.
George a szemét forgatta. Ő nem értette, milyen az, amikor
valakinek fokozatosan fejlődik az izomzata. Ő valószínűleg

kockahassal
született. Egyesek kockahassal születnek, mások eljutnak
a kockahasig, megint másokra pedig könyörtelen oktatók
erőltetik rá a kockahasat.
– Igen, Simon, igazi nőcsábász vagy.
– Fogd meg a karomat! – mondta Simon. – Kőkemény! Igazán
nem akarok dicsekedni, de csupa csont. Csupa csont!
– Simon – szólt George –, nem kell megfognom. Hiszek benned,
mert a tesók így vannak egymással. És örülök, amiért titokzatos
módon ilyen népszerű lettél a lányok körében, mert a
tesók így vannak egymással. De komolyan, vigyázz Jonnal, mert
szerintem egy szép napon le akar majd csapni. Nem fogékony
a meghatározhatatlan, mégis kétségbevonhatatlan varázserődre.
Neki aztán nyakig ér a kockahasa, és azt hitte, az összes csaj automatikusan
rákattan az Akadémián.
Simon kissé kábultan lovagolt tovább.
Azt hitte, Isabelle iránta érzett vonzalma csak döbbenetes és
megmagyarázhatatlan véletlen volt, egyszeri eset, mint egy villámcsapás.
(Egy gyönyörű, bátor villám, szóval Simon igazán
szerencsésnek érezhette magát, amiért éppen őbelé csapott!) Az
újonnan felmerült bizonyítékokat alapul véve azonban kezdte azt
hinni, hogy át kell értékelnie a helyzetet.
Megbízható információk szerint egy darabig járt Maiával, a
New York-i vérfarkasfalka vezérével, bár a hallottak alapján arra a
következtetésre jutott, hogy azt a kapcsolatot alaposan elbaltázta.
Arra is fény derült, hogy egy rövid ideig még Clary is a barátnője
volt. Most meg állítólag Beatriznak tetszik.

 

Oldal: TÖRTÉNETEK AZ ÁRNYVADÁSZ AKADÉMIÁRÓL 7/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat