Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Talán.
Simon maga volt az elveszett kincs. Ő volt a talán. És gyűlölte
a gondolatot. Ezt a titkot viszont mindenáron el akarta rejteni a
barátai elől, és szüntelenül attól félt, hogy elárulja magát.
Már csak ezen a búcsún kellett túlesnie, és aztán nem is kell
látnia őket, amíg ügyesebb nem lesz, amíg nem hasonlít jobban
ahhoz az emberhez, akit ők valójában látni akartak. Akkor nem
kell majd csalódniuk benne, és nem lesz ilyen idegen a szemükben.
Közéjük fog tartozni.
Simon nem szerette volna egyből az egész csapatnak bejelenteni
az érkezését. Csendben odalépett hát Jace-hez.
– Szia!
– Á! – szólt Jace olyan könnyedén, mintha nem direkt azért jött
volna ki a kertbe, hogy elköszönjön Simontól. Felnézett, aranyszínű
szeme egy pillanatra lustán megállapodott Simonon, aztán
rögtön el is fordult. – Te vagy az.
Jace maga volt a megtestesült lazaság, mint mindig. Simon gyanította,
hogy valaha értette a dolgot, és éppen ezt kedvelte a fiúban.
– Figyelj, úgy sejtem, hogy nem lesz már alkalmam később
megkérdezni – szólt Simon. – Te meg én elég közeli barátok vagyunk,
igaz?
Jace egy pillanatra rezzenéstelen tekintettel nézett rá, aztán
talpra ugrott.
– Abszolút! Így vagyunk egymással. – Összefonta két ujját.
– Vagyis igazából inkább így. – Megpróbált még egyet csavarni
rajtuk. – Kezdetben volt köztünk némi feszültség, mint később

talán fel tudod majd idézni, de mindent tisztáztunk, amikor odajöttél
hozzám, és bevallottad, hogy borzasztóan féltékeny vagy,
és most téged idézlek, az észbontóan vonzó külsőmre és az ellenállhatatlan
sármomra.
– Ilyet mondtam volna? – kérdezte Simon.
Jace rácsapott a fiú vállára.
– Igen, cimbora. Tisztán emlékszem.
– Na jó, mindegy. A lényeg, hogy… Alec mindig olyan szótlan
a társaságomban – folytatta Simon. – Egyszerűen gátlásos, vagy
magamra haragítottam valamivel, amire nem emlékszem? Nem
szeretnék úgy elmenni, hogy nem próbálok meg előbb kibékülni
vele.
Jace arca megint olyan furcsán mozdulatlan lett.
– Örülök, hogy megkérdezted – mondta végül. – Másról van
szó. A lányok nem akarták, hogy elmondjam, de igazság szerint…
– Jace, ne sajátítsd ki magadnak Simont! – szólt Clary.
Határozott volt, mint mindig, Jace pedig azonnal megfordult;
úgy reagált a lány hangjára, mint soha senki máséra. Clary elindult
feléjük, Simon pedig megint az ismerős szúrást érezte a mellkasában,
amikor a vörös hajkorona közeledett. A lány olyan kicsi volt.
Az egyik balsikerű edzésükön, amikor Simon kificamította a
csuklóját, és a néző szerepére volt kárhoztatva, látta, ahogy Jace
a falhoz vágta Claryt. A lány azonnal visszatámadott.
Mindennek ellenére Simon folyamatosan úgy érezte, hogy meg
kell védenie Claryt. Különösen gyötrelmesnek bizonyult megélni
az érzelmeket az emlékek nélkül. Simon azt hitte, beleőrül a

vonzalomba, amit ezek iránt az idegenek iránt táplál, ám akiket
közben még csak nem is igazán talál ismerősnek, és akikkel egyetlen
közös élményt sem tudott felidézni. Mindeközben tisztában
volt azzal is, hogy nagyon kevés az, amit érez és amit kimutat.
Tudta, hogy a többiek nem azt kapják tőle, amit várnak.
Clary nem szorult pártfogásra, de Simonban valahol ott lapult
annak a fiúnak a szelleme, aki mindenáron meg akarta őt védeni.
Közben azonban úgy vélte, csak fájdalmat okoz neki azzal,
hogy mellette maradt annak ellenére is, hogy nem tudott a régi
önmaga lenni.
Az emlékek néha elsöprő, riasztó lendülettel törtek rá, leginkább
azonban csak apró foszlányok bukkantak elő. Egy kirakós
darabkái, amikből Simon nem tudott értelmet kihámozni. Egyszer
felvillant előtte, ahogy Claryvel kettesben az iskola felé sétálnak.
A lány keze hihetetlenül apró volt, az övé alig nagyobb nála. Mégis
nagyfiúnak érezte magát; nagynak és büszkének, amiért ő vigyázott
Claryre. Akkor megfogadta, hogy soha nem hagyja őt cserben.
– Szia, Simon! – mondta most a lány. Szemében könnyek csillogtak,
és Simon tudta, hogy ez az ő hibája.
Megfogta Clary még mindig kicsi, de a fegyverek és az ecsetek
forgatásától bőrkeményedéses kezét. Bár jól tudta, hogy nem így
van, nagyon szerette volna még egyszer azt hinni, hogy neki kell
megóvnia a lányt.
– Szia, Clary! Vigyázz magadra! – mondta. – Tudom, hogy
menni fog. – Elhallgatott egy pillanatra. – És vigyázz Jace-re is,
erre a szegény, gyámoltalan szöszire.

Ha továbbra is olvasnád az első részt, a könyvesboltban vagy azon bevásárlóközpontokban ahol nyitott üzletet a Könyvmolyképző kiadó, megtalálhatod.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 224
Tegnapi: 450
Heti: 674
Havi: 9 287
Össz.: 382 295

Látogatottság növelés
Oldal: CASSANDRA CLARE-ÁRNYVADÁSZ AKADÉMIA 1/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »