Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Négy nappal ezelőtt pillantotta meg a hegység lábánál elterülő
impozáns fővárost. Varese, a királyság lüktető szíve, ahol az édesanyja
is született.
Ugyan Varese tisztább volt, mint Résvár, és a jólétet a felsőbb és
alsóbb rétegek is bőséggel élvezhették, de mégiscsak főváros volt ez
is: nyomornegyedekkel és sikátorokkal, örömlányokkal és szerencsejátékosokkal
– és nem tartott túl sokáig, hogy megtalálja az árnyékos
oldalát.
Az alatta húzódó utcán három őr állt és csevegett. Celaena az állát
a kezébe támasztva látta, hogy a királyság többi őréhez hasonlóan
ők is könnyű vértezetet és jó néhány fegyvert viselnek. A híresztelések
szerint a wendlyni katonákat a tündérek edzették, hogy kíméletlenek,
ravaszak és fürgék legyenek. Celaena számos okból kifolyólag
nem óhajtott utánajárni annak, hogy ez valóban így van-e.
De tényleg sokkal éberebbnek tűntek, mint egy átlagos résvári őr,
még akkor is, ha eddig nem vették észre, hogy egy orgyilkos bujkál

közöttük. De Celaena mostanában már tudta, hogy őt csak egyetlen
veszély fenyegeti, mégpedig saját maga.
Hiába sütkérezett a napon minden áldott nap, hiába mosakodott
meg mindig, ha a város számos olyan terének egyikére ért, ahol szökőkút
csobogott. Még mindig érezte magán Archer Finn vérét, mert
az beszivárgott a bőrébe és a hajába. Varese városának állandó zaja és
ritmusa ellenére még most is hallotta Archer nyögését, amikor kibelezte
a kastély alatti alagútban. És hiába volt a bor és a rekkenő hőség,
most is maga előtt látta Chaol rettegéstől eltorzult arcát, amikor
tudomást szerzett az ő tündér származásáról és arról a szörnyű
hatalomról, ami könnyen elpusztíthatja őt, valamint arról, hogy ő
milyen üres és sötét belül.
Gyakran eltűnődött azon, hogy Chaol vajon rájött-e a rejtély
megoldására, amit a résvári kikötőben adott fel neki. És ha már felfedezte
az igazságot… Nem, ilyen messzire soha nem hagyta magát
gondolatban merészkedni. Nem, most nem volt itt az ideje annak,
hogy Chaolra gondoljon, az igazságra vagy bármi olyasmire, ami a
lelkét olyan erőtlenné és elgyötörtté tette.
Finoman hozzáért felhasadt ajkához és fintorogva nézett a piacon
álló őrökre, de ettől csak még jobban megfájdult a szája. Megérdemelte
az ütést annál a verekedésnél, amit ő provokált ki az elmúlt éjjel a
tavernában. Akkorát rúgott egy férfi lába közé, hogy a megrúgott nemes
testrész az illető torkáig csúszott fel, és amikor a férfi újra levegőt
tudott venni, akkor enyhén szólva is nagyon dühös volt. Celaena
elvette a kezét a szájától, és még egy kis ideig figyelte az őröket. Nem
vettek át kenőpénzt a kereskedőktől, és nem is zsarolták vagy fenyegették
őket, mint a résvári őrök és hivatalnokok. Itt minden őr és katona,
legalábbis akiket eddig látott, olyan egyformán… jónak tűnt.

Ahogy Galan Ashryver, a wendlyni koronaherceg is jó volt.
Valami bosszúsághoz hasonló érzés ébredt benne, és egyszerűen
kinyújtotta a nyelvét. Az őrökre, a piacra, a sólyomra a szomszédos
kéményen, a palotára és a benne élő hercegre. Azt kívánta, bárcsak
ne fogyott volna el olyan korán a bora.
Már egy hete rájött, hogy hogyan juthatna be a palotába, akkor
volt három napja, hogy Varesébe érkezett. Már egy hét is eltelt a borzalmas
nap óta, amikor az összes terve dugába dőlt.
Hűvös szellő csapta meg, fűszerek illatát hozva magával az utcát
szegélyező üzletekből: muskotály, kakukkfű, kömény, citromverbéna
illatát érezte. Mély levegőt vett, hogy az illatok kitisztítsák a
tűző naptól és bortól zavaros fejét. Harangszó hallatszott az egyik
szomszédos hegyi városból, és a város egyik terén egy kobzos vidám,
déli dallamot kezdett játszani. Nehemia imádta volna ezt a helyet.
A világ óriási sebességgel omlott össze. Elnyelte a szakadék, ami
most benne élt. Nehemia soha nem látja már Wendlynt. Soha nem
bóklászik a fűszerpiacon, soha nem hallgatja a harangszót a hegyről.
Mellkasára halott súly nehezedett.
Amikor Varesébe érkezett, a tervét szinte tökéletesnek érezte: próbált
rájönni a királyi palota védelmének nyitjára, és azon törte a fejét,
hogy hogyan fogja megtalálni Maevét, hogy kikérdezze a kulcsokról.
Minden olyan simán, hibátlanul ment, egészen addig, amíg…
Míg azon az istenektől elátkozott napon észre nem vette, hogy az
őrök a déli falnál minden délután kettőkor kihagynak egy részt, és
rájött, hogy a kapu szerkezete hogyan működik. Míg egy nemesi kúria
tetején lapulva meg nem látta Galan Ashryvert kilovagolni azon
a kapun.
Nem a látványa dermesztette meg, olajbarna bőre és sötét haja.
Nem az a tény, hogy még ilyen távolságból is látta türkizkék szemét,

ami olyan volt, mint az övé. Ő ezért hordott rendszerint csuklyát
az utcán.
Nem. Az nyűgözte le, hogy milyen ujjongással köszöntötték őt az
emberek.
Ujjongva köszöntötték őt, a hercegüket. Imádták magával ragadó
mosolyát, rajongtak könnyű, a szűnni nem akaró napsütésben csillogó
páncéljáért, amikor katonáival az északi part felé lovagolt, hogy
újra a blokádtörő hajókra szálljanak. Blokádtörő hajóra. Pont az ő célpontja,
a herceg volt egy átkozott blokádtörő, Adarlan ellenfele és az
emberei imádták emiatt.
Háztetőről háztetőre ugrálva követte a herceget és az embereit a
városon keresztül, elég lett volna egyetlen nyílvessző a türkizkék szemekbe,
és a herceg halott lett volna. De Celaena csak követte őt végig
a városfalig, miközben az éljenzés és ujjongás csak fokozódott,
az emberek virágokat hajigáltak, és mindenkiről csak úgy sugárzott,
hogy mennyire büszkék tökéletes hercegükre.
Éppen akkor ért a városkapuhoz, amikor azt kinyitották, hogy átengedjék
a herceget. És amikor Galan Ashryver kilovagolt az alkonyatba,
a háborúba és a dicsőségbe, hogy harcoljon a jóért és a szabadságért,
Celaena a tetőn maradt, míg a herceg már csak egy apró pont
volt a távolban.
Aztán elment a legközelebbi tavernába, és belekeveredett élete
legvéresebb, legbrutálisabb, általa provokált verekedésébe, és már a
városőröket kellett hívni, hogy tegyenek rendet. Pillanatokkal azelőtt
távozott, hogy mindenkit kalodába zártak volna. Az orra vére
végigfolyt az ingén, vért köpött a macskakövekre, és ekkor határozta
el, hogy nem tesz semmit.
A tervének semmi értelme nem volt. Nehemia és Galan felszabadították
volna a világot, és Nehemiának még élnie kellene. A herceg

és a hercegnő együtt le tudta volna győzni Adarlan királyát. De
Nehemia meghalt, és az ő esküje, az ő buta, szánalmas esküje egy
fityinget sem ér, ha egyszer léteznek olyan hőn szeretett trónörökösök
is, mint Galan, aki annyival többet tehetne nála. Bolond volt,
amikor azt az esküt tette.
De még Galan is, még ő is csak egy porszem Adarlan ellen, pedig
neki egy egész armada áll a rendelkezésére. Ő pedig egyedül van, a
maga kis eltékozolt életével. Ha Nehemia sem volt képes megállítani
a királyt… akkor az ő terve, hogy kapcsolatba lép Maevével… hát
ez teljesen hiábavaló.
Szerencsére még nem látott egyetlen tündért sem, vagy a mágiának
bármilyen nyomát. Mindent megtett azért, hogy ezt elkerülje.
Már azelőtt, hogy meglátta volna Galant, távol tartotta magát
a piaci bódéktól, ahol a gyógyulástól a varázsitalokig és az ékszerekig
mindenféle portékát kínáltak. Ezen helyek környéke rendszerint
tele volt utcai előadóművészekkel vagy olyan haszonlesőkkel, akik
pénzzé tették a tehetségüket. Kitapasztalta, hogy a „mágiaárusok”
mely tavernákba járnak szívesen, és nagy ívben elkerülte ezeket a
helyeket. Mert néha érzett egy csörgedező, tekergőző dolgot a lénye
legmélyén. Néha megérezte annak vibráló energiáját.
Egy hete mondott le a tervéről és adta át magát a teljes közönynek.
Gyanította, hogy még jó pár hét el fog telni, mire végképp elege
lesz a teggyából, vagy abból, hogy pusztán az izgalom kedvéért
minden éjjel verekedésbe keveredjen, vagy hogy egész nap a háztetőkön
heverjen és száraz bort vedeljen.
De teljesen el volt tikkadva, a gyomra korgott, így lassan összekaparta
magát, és feltápászkodott a tető széléről. Lassan mozgott, de nem az
éber őrszemek miatt, hanem mert tényleg szörnyen hasogatott a feje.
Nem bízott magában, hogy eléggé tud vigyázni, és nem fog lepottyanni.

Az ereszcsatornáról pillantása a bevásárlóutcáról elvezető sikátorba
vándorolt, onnan pedig a tenyerén húzódó vékony hegre tévedt.
A heg emlékeztető volt szánalmas ígéretére, amit Nehemia félig fagyott
sírjánál tett egy hónappal ezelőtt, emlékeztető mindenre, amivel
kapcsolatban kudarcot vallott. Mint az ametisztköves gyűrűje,
amit minden éjszaka eljátszott, de még napkelte előtt visszanyert.
Képtelen volt eljátszani a gyűrűt. Hiába történt annyi minden, hiába
játszott szerepet Chaol Nehemia halálában, ő pedig hiába vert
szét mindent, ami köztük volt: már háromszor veszítette el kártyán,
hogy aztán visszanyerje, mindegy, milyen módon. A bordák közé
csúsztatott tőr rendszerint sokkal meggyőzőbb volt bármilyen érvnél.
Szinte csodának érezte, hogy sikerült lejutnia a sikátorba, ahol az
árnyékok hirtelen elvakították. Kezével a hűvös kőfalnak támaszkodva
próbálta a szemét hozzászoktatni a fényviszonyokhoz és várta,
hogy szűnjön a fejfájása. Egy nagy rakás szerencsétlenség volt,
egy nagy rakás átkozott szerencsétlenség. Kíváncsi volt, mikor fogja
azt kívánni, hogy ne legyen az.
A bűz előbb csapta meg az orrát, mint hogy meglátta volna a „tulajdonosát”.
Aztán egyszer csak ott voltak a tágra nyílt, elsárgult szemek
az arcában, és egy fonnyadt, repedezett száj azt sziszegte:
– Te kis csavargó trampli! Nehogy még egyszer itt lássalak a portám
előtt!
Celaena hátrébb lépett, és csak pislogott a csavargó nőre és a „portájára”,
ami voltaképp csak egy falmélyedés volt, teletömve szeméttel,
és olyan dolgokkal, amik leginkább a nő cókmókjait tartalmazó
zsákok lehettek. Görnyedt volt, a haja zsíros, a fogai helyén csonkok.
Celaena hunyorogva nézte. Dühös, félőrült és mocskos.
Védekezőn felemelte a kezét, hátrált egy lépést, majd még egyet, és
bocsánatkérést rebegett.

A nő hatalmas köpése egyujjnyira landolt a poros csizmája előtt.
Annyi energiát sem tudott összegyűjteni, hogy undorodjon vagy
dühös legyen, ezért egyszerűen elsétált volna, de aztán, amikor felemelte
unott tekintetét a köpetről, végignézett magán.
Piszkos, foltos, poros és szakadt volt rajta a ruha. Nem beszélve
arról, hogy förtelmesen bűzlött, és ez a csavargó őt is… csavargónak
nézte, aki el akarja foglalni a helyét.
Hát nem csodálatos? Ennél már nincs lejjebb, még neki sem. Egyszer
talán majd nevetni fog rajta, feltéve, ha még emlékezni fog rá.
Egyébként nem tudta volna felidézni, hogy mikor nevetett utoljára.
Legalább azt némiképp vigasztalónak találta, hogy ennél roszszabb
már nem lehet.
De ekkor a háta mögül, az árnyékból egy mély férfihang röhögése
ütötte meg a fülét.

2. Fejezet.

A férfi a sikátor végében egy tündér volt.
Tíz év után, kivégzések és városok felégetésének tíz éve után, egy
tündér ólálkodik utána. Egy igazi, háromdimenziós tündér. Nem
volt esélye a menekülésre, amikor tőle néhány lépésre felbukkant az
árnyékból. Mindenki elhallgatott, a csavargó a falmélyedésben és a
többiek is a sikátorban. Olyan csend lett, hogy Celaena újra hallotta
a távoli hegyekben kongó harangokat.
Magas volt, széles vállú, testén mindenütt izom feszült, igazi, csupa
erő férfi . Egy poros fénynyalábban állt, ezüstös haja csillogott.
A sikátorban már fi noman hegyes fülei és kissé hosszúkás szemfoga
láttán is mindenki becsinált az ijedségtől, beleértve a nyüszítő
őrült nőt is Celaena mögött. De a férfi rideg arcának bal oldalán
ráadásul még egy pokoli tetoválás is díszelgett, és a fekete tintával
rajzolt örvénylő vonal éles kontrasztban állt napbarnított bőrével.
Lehet, hogy a rajzolat csak dísz volt, de Celaena emlékezett még
annyira a tündérnyelvre, hogy meglássa egy ilyen művészi ábrázolásban
is a szavakat. A tetoválás a halántékánál kezdődött, majd az

állkapcsán haladt le, végig a nyakán, ahol eltűnt világos köpenye és
palástja alatt. Celaena úgy sejtette, hogy a tetoválás a ruha alá rejtve
folytatódik a testén, ahogy a legalább fél tucat fegyverét is rejtve
viselte.
Amikor a lány benyúlt a palástja alá dugott tőrért, átfutott rajta,
hogy a férfi akár jóképű is lehetne, ha fenyőzöld szemében nem csillogna
az erőszak ígérete.
Tévedés lett volna fiatalnak mondani, sőt tévedés lett volna bármit
is mondani róla, azon kívül, hogy harcos. Akkor is harcos, ha
nincs a hátára szíjazva a kard vagy nincsenek ördögi kések az oldalán.
Halálos eleganciával és biztonsággal mozgott, tekintete úgy
pásztázta végig a sikátort, mintha csatamezőn sétálna.
Celaena kezében átmelegedett tőrének markolata, próbálta felvenni
a megfelelő pozíciót, és meglepve tapasztalta, hogy fél. És ennek
tetejébe még a sűrű köd is felszállt, ami az elmúlt hetekben teljesen
eltompította az érzékeit.
A tündérharcos pedig csak jött előre a sikátorban, térdig érő bőrcsizmájában
hangtalanul lépkedett a macskaköveken. A néhány lézengő
visszahúzódott, egyesek a napos utca felé iramodtak, mások kapualjakba,
vagy bárhová, csak elmeneküljenek kihívó tekintete elől.
A férfi éles tekintete az övébe fúródott, de Celaena ekkor már rég
tudta, hogy a tündér miatta jött, és nem is akárkinek a megbízásából.
Szem alakú amulettje után nyúlt, de nagy riadalmára nem találta
a nyakában. Chaolnak adta, amikor elutazott, hogy ez talán majd
megóvja. Ő pedig valószínűleg eldobta, amint rájött az igazságra.
De az is lehet, hogy Chaol már az ellensége. Talán elmond mindent
Doriannek, és akkor a páros mindkét tagja biztonságban lesz.
Hallgathatott volna az ösztönére, ami azt sugallta, hogy gyorsan
iszkoljon vissza az ereszcsatornán át a tetőre, de hirtelen eszébe

jutott a sutba vágott terve. Talán egy istennek eszébe jutott, hogy
még életben van, és úgy döntött, hogy odadob neki egy koncot? Találkoznia
kell Maevével.
Nos, most szemtől szemben állt Maeve egyik elit harcosával, aki
készen állt és várt.
És a belőle áradó ellenségességből ítélve nem igazán örül neki.
A sikátorban továbbra is síri csend honolt. A tündér figyelmesen
szemlélte őt. Az orrlyukai kissé kitágultak, mintha…
Az ő szagát szimatolná.
Némi elégedettséggel töltötte el annak tudata, hogy a ruhája borzalmas
szagot áraszt, de a tündér nem erre figyelt. Nem, az ő szagát
szimatolta, a származását, a vérét, hogy ki ő. Ha ezek előtt az emberek
előtt megmondja a nevét, akkor Galan Ashryver egyből rohanni
fog haza. Az őröket riadóztatják, és ez egyáltalán nem illik a tervébe.
Ez a rohadék valami ilyesmire készülhet, csak hogy megmutassa,
hogy ki itt a főnök. Celaena ezért minden erejét összeszedte és
az ellenfele felé sétált, közben pedig próbálta felidézni, hogy hónapokkal
ezelőtt mit tett volna, amikor a világ még nem vált pokollá.
– Örülök, hogy összefutottunk, drága barátom! – búgta. – Tényleg
nagyon boldog vagyok.

Ha továbbra is érdekel a harmadik rész, azon bevásárlóközpontokban, ahol a kiadó üzletet nyitott, megtalálhatod, és a könyvesboltban.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 239
Tegnapi: 450
Heti: 689
Havi: 9 302
Össz.: 382 310

Látogatottság növelés
Oldal: SARAH J. MAAS-ÜVEGTRÓN 3/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »