FOLYTATÁS.

Mrs. Collins engem nézett, miközben én üres tekintettel meredtem
vissza rá. Apám és Ashley is a kínos párbeszédet hallgatta.
Bűntudat fogott el. Mrs. Collins igazából nem tett fel kérdést, tehát
elméletileg nem kellett válaszolnom semmit, de elöntött az érzés,
hogy szeretném, ha elégedett lenne velem. De miért? A forgóajtón
egy újabb terapeuta lépett be, na és? Eddig mindegyik ugyanazokat
a kérdéseket tette fel, mindegyik megígérte, hogy segíteni fog,
aztán mind ugyanabban az állapotban hagyott magamra, ahogyan
talált: összetörve.
– Sír. – Ashley magas, éles hangja úgy szelte át a csendet, mintha
szaftos pletykát akart volna mindenkivel megosztani a klubban. –
Mindig. Nagyon hiányzik neki Aires.
Apám és én mindketten a szőke liba felé fordultunk. Én azt kívántam,
hogy folytassa csak, míg apám – és ebben biztos vagyok –
azt szerette volna, hogy fogja be a száját. A jóisten végre engem is
meghallgatott. Ashley mondta a magáét:

– Mindannyiunknak nagyon hiányzik. Szomorú dolog, hogy a
kisbaba sohasem fogja megismerni.
Kedves nézőink, isten hozta önöket ismét az Ashley show-ban,
amely nem jöhetett volna létre, ha nincsen Ashley és az apám pénze.
Mrs. Collins villámgyorsan jegyzetelni kezdett, kétségtelen, hogy
Ashley meggondolatlan szavait véste le, miközben apám felnyögött.
– Echo, szeretnél a mai foglalkozáson Airesről beszélni? – kérdezte
Mrs. Collins.
– Nem. – Egész délelőtt nem adtam ennél őszintébb választ.
– Rendben van – mondta. – Akkor róla majd később beszélünk.
Mi újság az édesanyáddal? Van vele bármiféle kapcsolatod?
Ashley és apám egyszerre mondja, hogy „Nincs!”, miközben én
bevallom, hogy „Van!”
Úgy éreztem magam, mintha sonka lettem volna egy szendvicsben:
mind a ketten felém hajoltak. Fogalmam sincs, mi miatt vallottam
be az igazságot.
– Megpróbáltam felhívni a szünetben. – Nem vette fel a telefont,
ezért napokig ott ültem a készülék mellett, reménykedtem és imádkoztam,
hogy az anyámnak jusson eszébe, hogy a testvérem, az ő
fia, két évvel ezelőtt halt meg.
Apám végigsimított az arcán.
– Te is nagyon jól tudod, hogy nem veheted fel a kapcsolatot az
anyáddal. – A hangjában bujkáló harag amiatt volt inkább, hogy
kikotyogtam ezt a botrányos részletet a terapeuta előtt. Szociális
munkások egész serege perdülhetett táncra a fejében. – Távoltartási
végzés van ellene. És mondd csak, Echo, mobilon hívtad, vagy vonalason?
– Vonalason – böktem ki nagy nehezen. – De nem beszéltünk!
Esküszöm!

Végighúzta az ujját a BlackBerryn, és az ügyvédje száma jelent
meg a képernyőn. Megszorítottam a dögcédulákat, Aires neve és
sorszáma kirajzolódott a tenyeremen.
– Apa, kérlek, ne… – suttogtam.
Apám tétovázott, és majd kiugrott a szívem a helyéről. Aztán valami
isteni beavatkozás következtében az ölébe ejtette a telefont.
– Meg kell változtatnunk a számunkat.
Bólintottam. Nagyon gáz volt, hogy anya sohasem hívhat majd
fel otthon, de kibírom… miatta. Pont nem egy letöltendőre lenne
szüksége.
– Azóta sikerült kapcsolatba lépned az édesanyáddal? – Mrs. Collins
már nem volt olyan barátságos.
– Nem. – Lehunytam a szemem, és mély lélegzetet vettem. Fájt
az egész élet. Már nem sokáig tudtam színlelni, hogy rendben vagyok.
Ezek a kérdések frissen behegedt lelki sebeimet tépték fel újra.
– Csak hogy lássuk, ugyanazon a nyelven beszélünk-e… Felfogtad,
hogy a távoltartási végzés hatálya alatt az anyáddal mindennemű
kapcsolatfelvétel – akkor is, ha te kezdeményezed – tilos?
– Igen. – Szükségem volt még egy adag levegőre. A torkomban
levő gombóc nem engedte át az értékes oxigént. Hiányzott Aires, és
jaj istenem, anya is, Ashley meg babát várt, az apukám állandóan a
nyakamban lihegett… kellett valami, bármi.
Minden józan megfontolás dacára hagytam, hogy a szavak kibukjanak
a számon:
– Meg akarom csináltatni Aires kocsiját. Talán, de tényleg csak
talán, ha sikerülne rendbe hoznom valamit, ami valaha az övé volt,
megszűnne a fájdalom.
– Már megint itt tartunk – motyogta apa.

– Egy pillanat! Már megint hol tartunk? Echo, kifejtenéd? – kérte
Mrs. Collins.
A kezemet fedő kesztyűre néztem.
– Aires talált egy 1965-ös Corvette-et a bontóban. Minden szabadidejét
a javításra fordította, és már majdnem elkészült, mielőtt
elindult Afganisztánba. Fel akarom újítani. Aires-nek. – Magamnak.
Semmi mást nem hagyott maga után, amikor elment, csak ezt
a kocsit.
– Szerintem ez nagyon egészséges módja a gyásznak. Mr. Emerson,
szeretném hallani az ön véleményét is. – Mrs. Collins kiválóan
tudott könyörgő kiskutyaszemekkel nézni, én még nem sajátítottam
el ezt a képességet.
Apám megint végigsimította a BlackBerry kijelzőjét, fizikailag
még itt volt, de az agya már a munkán pörgött.
– Pénzbe kerül, és semmi értelmét nem látom annak, hogy rendbe
hozzon egy roncsautót, amikor van saját, működő kocsija.
– Akkor hadd vállaljak munkát! – csattantam fel. – És el is adhatjuk
az autómat, amikor Aires kocsija működőképes lesz!
Minden szem rászegeződött, az övé viszont rám. Bár nem terveztem,
sarokba szorítottam. Nemet akart mondani, de ezzel magára
szabadítaná az új terapeuta haragját. Pedig nekünk a terápián is tökéletesnek
kellett mutatkoznunk. Isten ments, hogy a lehetőséget
megragadva megoldjunk néhány problémát!
– Rendben, de a kocsira neki kell megkeresnie a pénzt, és Echo
tisztában van azzal, milyen feltételekkel állhat munkába. Rugalmas
munkaidőben dolgozhat csak, hogy se a tanulás, se a szakkörök, se
az érdemjegyei ne szenvedjenek kárt. Végeztünk?
Mrs. Collins az órára pillantott.

– Még nem egészen. Echo, a szociális munkás a tanáraid értékelése
alapján az érettségiig meghosszabbította a terápia időtartamát.
A harmadik év eleje óta minden tanárod azt jegyezte le, hogy egyre
kevésbé veszel részt az órai munkában, és a társaiddal sem vagy már
olyan jóban. – Kedves tekintete az enyémbe fúródott. – Mindenki
azt szeretné, ha boldog lennél, Echo, én pedig azt kérem tőled, add
meg nekem a lehetőséget, hogy segíthessek neked.
Felhúztam a szemöldököm. Mintha lenne választásom a terápia
kérdésében. Ami meg a boldogságot illeti… azt én is megnézném
magamnak.
– Persze.
Ashley lelkendezésére riadtam fel.
– Már van is párja a Valentin-napi bulira!
Most apám és én szólaltunk meg egyszerre:
– Tényleg?
– Tényleg?
Ashley idegesen pislogott hol apámra, hol rám.
– Igen! Nem emlékszel, Echo? Tegnap éjjel dumáltunk arról az új
srácról, aki annyira tetszik neked, még mondtam is, hogy nem kellene
a barátaidat ejtened egy pasi miatt.
Igyekeztem végiggondolni, melyik rész zavart jobban: a képzeletbeli
pasas, vagy az állítása, miszerint lefolytattunk egy normális
párbeszédet. Miközben ezen filózgattam, apám felállt, és felvette
a kabátját.
– Látja, Mrs. Collins? Echóval minden rendben. Csak egy kicsit
szerelmes. Bár roppantul élvezem ezeket a foglalkozásokat, most
mennünk kell, mert Ashley-t húsz perc múlva várja az orvos, és nem
szeretném, ha Echo lemaradna az egész óráról.

– Echo, tényleg szeretnél egy kis pénzt keresni, hogy a bátyád kocsiját
megcsináltathasd? – kérdezte Mrs. Collins, miközben kikísérte
az apámat és a mostohaanyámat.
A bőrömet takaró kesztyűket húzogattam.
– El sem tudja képzelni, mennyire!
Rám mosolygott, mielőtt kilépett az ajtón.
– Akkor már van is egy munka a számodra. Várj meg itt, megbeszéljük
a részleteket!
Azok hárman összeborultak a nagy iroda másik végében, és sugdolózni
kezdtek. Apám átkarolta Ashley derekát, ő pedig odabújt
hozzá, miközben mind a ketten bólogattak Mrs. Collins csöndes
szavaira. A féltékenység és a düh ismerős érzése kezdte marni a bensőmet.
Mit szeret rajta, amikor annyi mindent tönkretett?

NOAH

A friss festék és A gipszkArton porának illata apámra
emlékeztetett, nem az iskolát juttatták eszembe. pedig szinte
orrba vágott ez a szag, amikor beléptem a frissen felújított irodába.
könyvekkel a kezemben lassan a pulthoz sétáltam.
– Mizu, Mrs. Marcos?
– noah, már megint elkéstél, muchacho! – mondta, miközben lapokat
tűzött egymáshoz.
A falióra mutatója reggel kilencre ugrott.
– A fenéket, még korán is van!
Mrs. Marcos kilépett vadonatúj cseresznyefa asztala mögül,
hogy a pultnál beszélgessünk. Mindig lecseszett, amikor elkéstem,
de attól még kedveltem. A hosszú hajával mintha anyám latin-amerikai
változata lett volna.
– nem jelentél meg Mrs. Collinsnál ma reggel. kezdhetnéd jobban
is a második félévet – suttogta, és megírta a késésről szóló figyelmeztetést.
fejével az iroda messzi sarkában tanácskozó három
felnőtt felé bökött. Ha jól sejtettem, a pénzes házaspárral suttogó,
középkorú szőke nő lehetett az új tanácsadó.
Megvontam a vállamat, a szám bal sarka pedig mosolyra húzódott.
– Hoppá…

Mrs. Marcos a kezembe nyomta a cetlit, és bevetette a jól begyakorolt,
szigorú nézését. Ő volt az egyetlen ember ebben az iskolában,
aki szerint nem voltam kurvára reménytelen eset.
A középkorú szőke felkiáltott:
– Mr. Hutchins, boldogan látom, hogy nem feledkezett meg a
randevúnkról, bár kissé elkésett. gondolom, szívesen helyet foglal,
amíg a végére nem járok néhány dolognak. – Úgy mosolygott rám,
mintha régi haverok lettünk volna, és olyan kedves volt a hangja,
hogy majdnem visszamosolyogtam rá. De csak bólintottam, és leültem
a falhoz támasztott székek egyikére.
Mrs. Marcos felkacagott.
– Mi van?
– ez nem fogja hagyni, hogy hülyét csinálj belőle. talán sikerül
meggyőznie arról, hogy komolyan vedd az iskolát.
fejemet a festett betonfalnak támasztottam, és lehunytam a
szemem, tudtam volna még néhány óra alvással mit kezdeni. Mivel
a zárásnál egy ember hiányzott, az étteremből csak éjfél után szabadultam,
aztán meg Beth és isaiah nem hagyott aludni.
– Mrs. Marcos? – kérdezte egy angyali hang. – kérem szépen,
meg tudná mondani, mikor lehet megint letenni a felvételi vizsgákat?
Megcsörrent a telefon.
– Várj egy pillanatot! – mondta Mrs. Marcos. Aztán a csörgés abbamaradt.
Az egyik szék megnyekkent a sorban, és a számban összefutott a
nyál a forró fahéjas tekercs aromától. Lopva odanéztem, és vörös,
selymes, göndör hajfürtöket láttam. Őt ismerem. echo emerson.
fahéjas tekercs ugyan nem volt nála, de isten az atyám, hogy
olyan illata volt. Jártunk együtt néhány órára, és tavaly az egyik

szabadon választott kurzusra is. nem sokat tudtam róla azon kívül,
hogy magának való, okos, vörös a haja, és hatalmasak a mellei.
Bő, hosszú ujjú, a válláról lecsúszkáló felsőket húzott a pántos
trikója fölé, ami csak annyit engedett látni a testéből, ami elég volt
ahhoz, hogy beinduljon a fantáziám.
Mint mindig, most is maga elé meredt, mintha más nem is lenne
a világon. A francba, számára valószínűleg nem is létezik más! Az
echo emersonhoz hasonló emberek rohadtul irritáltak.
– Hogy neked milyen elbaszott keresztneved1 van! – motyogtam.
fogalmam sem volt, miért akartam belekötni, de megtettem.
– Miért nem a klotyóban füvezel?
szóval mégis megismert.
– Mert kamerákat szereltek fel. Most a parkolóban csináljuk.
– Juj, bocsi. – Bosszúsan hintáztatta a lábfejét.
remek, sikerült bepislognom a tökéletes álarc mögé.
– echo… echo… echo…
A lábfej megállt, a vörös fürtök pedig dühösen táncra keltek,
amikor felém fordult.
– nagyon eredeti. ezt még nem is hallottam. – felkapta a hátizsákját,
és kiment az irodából. feszes kis feneke jobbra-balra mozgott,
amikor végigmasírozott a folyosón. ez tényleg nem volt olyan
vicces. Ha őszinte akarok lenni magamhoz: jó nagy fasz voltam.
– noah? – Mrs. Collins beinvitált az irodájába.
Az előző tanácsadó keményen rögeszmés-kényszeres személyiségzavarban
szenvedett. Az irodájában mindennek megvolt a
maga helye. én meg állandóan elmozdítottam a képeit, hogy felbosszantsam.
Mrs. Collinsszal ez a lehetőség elúszott. Az asztala

egy merő rendetlenség. egy hullát is elrejthetnék a cuccai alatt,
észre sem venné.
Leültem vele szemben, és vártam, kezdődjön a szarrágás.
– Hogy telt a karácsony? – kedves volt a szeme, mint egy kiskutyának.
– Jól. – Már ha jónak számít az, hogy a nevelőanyád és a nevelőapád
egymással ordítozva a kandallóba vágják az összes karácsonyi
ajándékot. Világéletemben arról álmodoztam, hogy a karácsonyt
egy leginkább a pokolhoz hasonlítható alagsori helyiségben
töltsem a két legjobb, de nagyon betépett barátommal.
– Csodálatos. szóval a nevelőszüleiddel jól alakulnak a dolgok.
– Állította, de tulajdonképpen kérdésnek szánta.
– Aha. – Az előző három családhoz képest ez maga volt a kibaszott
mennyország. Jelen esetben a rendszer összerakott egy másik
kölyökkel. Most vagy arról van szó, hogy a gyámügy kifogyott a
nevelőszülőkből, vagy elhitték végre, hogy nem vagyok akkora gyökér,
mint amilyennek gondoltak. A hozzám hasonlóakat úgy könyvelték
el, hogy nem lehetett kiskorúak közelébe engedni. – nézze,
már van mellém kirendelt szociális munkás, vele is tele a tököm.
Mondja meg a főnökeinek, hogy nem kell rám vesztegetnie a drága
idejét.
– nem vagyok szociális munkás – mondta. – ifjúságvédelmi felelős
vagyok.
– Az dettó ugyanaz.
– pedig nem. én tovább jártam iskolába.
– De jó magának!
– Ami azt jelenti, hogy más szinten tudok segítséget nyújtani neked.
– Az állam fizeti? – kérdeztem.
– igen.

– Akkor nem kérek a segítségéből.
Az ajka egy mosolyfélébe rándult, én meg valami tiszteletfélét
kezdtem el érezni az irányába.
– Mi lenne, ha rögtön a lényegre térnénk? – mondta. – A papírjaidon
az áll, hogy erőszakos cselekedeteket is elkövettél.
rámeredek. Visszanéz rám. Az a dosszié tele van minden szarsággal,
de már évekkel korábban megtanultam, hogy egy kamasz
szava nem számít egy felnőttével szemben.
Háromszor rákoppintott a dossziéra az ujjával.
– ezekben az iratokban érzésem szerint nincs benne a teljes igazság.
Beszéltem a tanáraiddal a Highland gimiben. Az a kép, amit rólad
festettek, nem azonos azzal a fiatalemberrel, aki előttem ül.
Megszorítom a matekfüzet spirálját, belevág a tenyerem bőrébe.
Mit képzel magáról ez a nő, hogy csak úgy kutakodik a múltamban?
Átlapozta a papírjaimat.
– Az elmúlt két és fél évben jó néhány nevelőszülőnél megfordultál.
A szüleid halála óta ez a negyedik középiskola, ahova jársz.
Azt találom érdekesnek, hogy másfél évvel ezelőttig remek volt a
tanulmányi átlagod, és versenyszerűen sportoltál. ezek valahogy
nem illenek össze egy fegyelmi eljárással.
– talán egy kicsit mélyebbre kellene ásnia. – Azt akartam, hogy
ez a hölgy eltűnjön az életemből, és az tűnt a legjobb ötletnek, hogy
ráijesszek. – Ha megtette volna, tudná, hogy megvertem az első
nevelőapámat. – illetve pofán vágtam, amikor megláttam, hogy a
saját gyerekét üti. Milyen érdekes, a családból senki sem állt mellém,
amikor a zsaruk megérkeztek. Még a kölyök sem, akit védtem.
Mrs. Collins hallgatott, mintha arra várt volna, hogy elmondjam,
én hogyan láttam a történteket, de nem adtam meg neki ezt
az örömöt. A szüleim halála óta megtanultam, hogy a rendszerben

mindenki leszarja, mi van velem. Aki egyszer a látókörükbe kerül,
örökre eláshatja magát.
– Az előző tanácsadód a Highland gimiben csupa jót mondott rólad.
elsős korodban bekerültél az iskola kosárlabdacsapatába, kitűnő
tanuló voltál, részt vettél a közösségi munkában, és népszerű
voltál a diákság körében. – Végignézett rajtam. – szerintem kedveltem
volna azt a srácot.
én is kedveltem, de az élet szívás.
– kicsit elkéstem azzal, hogy beálljak kosarazni, már a szezon felénél
járunk. gondolja, hogy az edző megbékélne a tetoválásaimmal?
– nem kívánom a régi életedet visszahozni, de úgy gondolom,
hogy valami újat sikerülne összehoznunk. Jobb jövőt annál, mint
ami vár rád, amennyiben a jelenlegi úton haladsz tovább.
piszok őszintének hangzott. szerettem volna hinni neki, de a magam
kárán tanultam meg, hogy senkiben sem bízhatom. Vigyáztam,
nehogy bármiféle érzelem kiüljön az arcomra, és hagytam, hogy
sűrűsödjön a csend.
Ő sütötte le először a szemét, és megcsóválta a fejét.
– rossz lapokat osztott neked az élet, de van benned lehetőség.
A kompetencia-felméréseken látványos eredményeket értél el, a
tanáraid is tisztában vannak a képességeiddel. Az átlagodon még
van mit javítani, és talán többször is ellátogathatnál az iskolába.
szerintem a kettő összefügg. ki is dolgoztam egy tervet. Hetente
egyszer megjelensz nálam, emellett korrepetálásra fogsz járni
egészen addig, amíg a jegyeid tükrözni nem kezdik a vizsgákon
nyújtott teljesítményedet.
felálltam. Már le is maradtam az első óráról. kissé váratlanul
ért ez a reggeli móka, de ha már bevonszoltam a seggemet az iskolába,
belátogatnék pár órára is.

Ha továbbra is olvasnád szívesen a Feszülű húr első részét, a könyvesboltban megtalálod, azon bevásárlóközpontokban is, ahol a kiadó üzletet nyitott.

 

Oldal: KATIE MCGARRY-FESZÜLŐ HÚR 1/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat