Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

1. FEJEZET
elemental1.jpg
Az önvédelmi tanfolyamra költött hatvan dollár kidobott
pénznek bizonyult.
Becca nem érezte magát áldozatnak, amikor bement az órára –
de most már igen. Látta a röplapokat az iskola környékén, amelyek
a „női önvédelmi specialista” háromórás kurzusát hirdették, és égett
a vágytól, hogy beiratkozzon. Az oktató viszont – igazság szerint valami
Paul nevű egyetemista – az idő felét SMS-ezéssel töltötte, és
boldogan zsebre vágta a pénzüket cserébe azért, hogy nem túl nagy
lelkesedéssel magyarázott valamit a hárításról és a szemkitolásról.
Beccának újabb szombatot kell majd kennelek takarításával töltenie,
hogy megkeresse ezt az elvesztegetett pénzt.
Az öltözőszekrényben hagyta a mobilját, így csak az óra után tudta
megnézni. A legjobb barátnője tizennégy SMS-t küldött az anyjával
zajló dráma miatt, úgyhogy Becca megállt a folyosón, a félhomályban,
hogy visszaírjon valamit. Quinnek sosem volt erénye
a türelem.
Amint kisurrant az oldalsó ajtón, a hideg, éjszakai levegő csípte
az arcát, azt kívánta, bárcsak vastagabb kabátban jött volna. De

legalább a beígért eső nem érkezett meg. A mostanra már kiürült
parkolóban sötét volt, a kocsija egyedül gubbasztott a repedezett betonfelület
közepén, egy biztonsági lámpa közelében.
Pontosan az ilyen helyzetekre figyelmeztette őket Paul. Félreeső,
magányos hely, nem lehet belátni rendesen. Beccának viszont jólesett
a sötétség, a csend. Szinte azt kívánta, bárcsak dohányozna,
mert akkor rádőlhetne a kocsi csomagtartójára, elővehetné az öngyújtót,
és neveket adhatna a csillagképeknek, miközben égeti a tüdejét
a nikotin.
De jó is lenne, ha ilyen menő lennél!
A kulccsal beletalált a zárba, de az öreg Honda kilincse nem engedett.
Elmormogta a kötelező imát, mégsem történt semmi. Néha
átkozódnia is kellett.
Ekkor hirtelen fojtott kiáltást hallott, valakik dulakodtak, valahol
távol, az aszfalton.
Megdermedt, inkább a kíváncsiságtól, mint a félelemtől. Verekedés?
Itt? Látta is őket, pont az épület keleti szárnya melletti biztonsági
lámpa fénycsóvájának szélén. Hárman verekedtek, kettő egy
ellen, amennyire ki tudta venni. Az egyik a könyökhajlatába kapta
a másiknak a nyakát, a harmadik pedig ököllel a kapálódzó fogoly
hasába vágott.
Egy szót sem szóltak, emiatt az erőszak rajzfilmszerűnek, valószerűtlennek
tűnt, mint amikor lenémított akciófilmet néz az ember.
A kölyök kiszabadult a szorításból, de jutalma egy gyors ökölcsapás
volt a fejére, amitől megtántorodott. A következő ütés a földre
küldte.
Aztán meg sem mozdult. Az egyik srác belerúgott a gyomrába.
De akkorát, hogy Becca is hallotta a hangját. Amiről rögtön eszébe
jutott, hogy a parkoló közepén állva bámulja őket.

Lelapult a kocsija mellé. Sípolva lélegzett. Nem akarta kinyitni
az ajtót, mert a hang vagy a felgyúló fény felhívta volna rá a figyelmüket.
Kihívja a rendőrséget. A mentőket. Egy egész lovasezredet.
A zsebéhez kapott, a mobiljáért.
Lemerült.
A fenébe Quinnel és a millió üzenetével! Becca káromkodva a
járdára hajította a telefont. Lejött a fedele, és csörömpölve becsúszott
a kocsi alá.
Jó ötlet volt, Bex!
Kilesett az elülső lökhárító mellett. A földön fekvő fiú magzati
pózba kuporodva hevert.
Megint belerúgtak.
– Kelj fel! – suttogta.
De az nem állt fel.
Becca megpróbálta kivenni, kik ezek a kölykök. Néhányan az
erőszakosabb felsőbb évesek közül. Némelyiküket személyesen is ismerte,
másokat csak hírből. Talán a Merrick ikrek?
Most keselyűk módjára keringtek az áldozatuk körül. Az egyik
megpiszkálta a lábával a földön fekvő fiút.
Aztán belerúgott.
– Állj fel!
– Aha – mondta a másik. – Hogy szabadultál meg tőlük?
Élesen, kegyetlenül csengett a hangjuk. Becca lélegzetét visszafojtva
figyelt, és azt kívánta, bárcsak segíteni tudna valahogy. De
mit tehetett volna? Rontson nekik egy üveg ásványvízzel meg a szétcsattant
mobiltelefonnal? Esetleg előadhatná a „magabiztos női járást”,
amit Paul mutatott.
Bárcsak lenne valami fegyvere, valami, amivel kiegyenlítettebbé
tehetné az esélyeket!

Idióta. Hiszen van fegyvered!
A kocsi.
Az adrenalin jó szövetséges. Egy pillanatba sem telt, máris mászott
befelé a hátsó ajtón, belehuppant a vezetőülésbe, és egyenesen
nekik hajtott.
Elégedetten figyelte, ahogy a fényszóró megvilágítja az arcukra
kiülő pánikot. A következő pillanatban már sietve vetődtek félre
az útjából. Nem a Merrick ikrek voltak, egyáltalán nem ismerte fel
őket. Az utolsó pillanatban taposott a fékbe, a kocsi csikorogva, hirtelen
megállt.
– Hívtam a zsarukat! – kiabált ki az ablakon. Érezte, hogy a szíve
veszettül ver. – Mindjárt itt lesznek!
Ám a fiúk már eltűntek a sötétségben.
Egy hosszú pillanatig képtelen volt elengedni a kormánykereket.
Végül ellazította az ujjait, és a motort tovább járatva kicsusszant az
autóból.
Azt kívánta, bárcsak másik irányba állt volna a kocsival, mert a fiú
nagyobbrészt az árnyékban hevert, a fényszóró nem világította meg.
Arccal lefelé hevert, vastag, sötét haját egyik halántékán vér szen�-
nyezte. Jól elbántak az arcával, feldagadt szemöldökén is vér fénylett.
Az arcán horzsolások, mintha közeli ismeretséget kötött volna a járdával,
és nem is csak egyszer. Fekete kapucnis pulóvere erősen megviselt
állapotban volt, de a farmere sem úszta meg, az egyik nadrágszára
oldalt felhasadt. A fiú lélegzett, a levegő hörögve tódult a tüdejébe,
minden lélegzetvétele enyhe sípolással végződött.
Becca még nem látott senkit, akit ennyire megvertek.
– Hé! – mondta. Kicsit megrázta a fiú vállát. De az nem mozdult.
Habár a srácok futva távoztak, Becca nem tudhatta, hogy nem
jönnek-e vissza.

Most mi lesz, te zseni?
Az autó motorja tovább járt. A fényszóró ösvényt vágott a sötétségbe.
Benyúlt az ajtón, és kivette a félig üres vizesüvegét. A fiú mellé
kuporodott, a farmerén keresztül érezte a járda hideg érdességét. Kezét
a vízsugárba tartva vizet csorgatott a fiú arcára.
Először semmi sem történt. Morbid módon elbűvölte, ahogy a
víz lemossa a vért a fiú állkapcsáról, és végigfolyik felhasadt ajkán.
A fiú hirtelen, kirobbanó módon tért magához.
Becca nem volt felkészülve rá, hogy ilyen dühödt sietséggel pattan
fel a földről. Az öklei már azelőtt meglendültek, hogy a szemét
kinyitotta volna.
Szerencséje volt, hogy a fiú tántorogva pattant fel. Így is alig tudott
kitérni előle.
De a lendülete nem tartott sokáig. Fél térdre rogyott, kezével a járdára
támaszkodott. Köhögött, hogy a teste belerázkódott. Aztán köpött
egyet, úgy látszott, vért.
Most, hogy már nem a földön feküdt, Becca felismerte. Christopher
Merrick. Chris. Tizenegyedikes volt, akárcsak Becca, de a lány
nem emlékezett, hogy valaha váltottak volna kettőnél több szót.
A Merrick fivérek legfiatalabbika volt, az a fajta fiú, aki meghúzza
magát az osztály hátsó részén, megvetően, kihívóan bámulja a tanárokat:
merjék csak felszólítani! Az emberek békén hagyták, de úgy
látszott, ez az, amit szeret. Egy önkéntes kívülálló.
Ellentétben Beccával.
– Vizet adtál nekem – hörögte a fiú lehajtott fejjel.
Hangja megijesztette a lányt, aki most ébredt rá, hogy csak áll ott,
és úgy szorítja a vizesflakont, hogy recseg a műanyag.
– Aha – mondta. – Azok a fiúk… Visszajöhetnek…

– Elment az eszed?
A hangjában rejlő gúny mellbevágóan hatott.
– Vicces. Én is pont ezt kérdeztem magamtól.
– Nem, én csak… csak megsebesíthettelek volna…
Chris megint köhögött, aztán a járdához szorította a homlokát.
Torkából rekedt nyögés szakadt fel. Megint vért köpött. A lány úgy
érezte magát, mintha egy rémes tévékrimi kellős közepébe csöppent
volna – olyanfajta krimibe, amelyik az erőszakossága miatt nem futhat
a nagyobb csatornákon.
– Van mobilod? – Becca gyorsan hátrapillantott a sötétbe, de az
éjszaka csendes volt. – Mentőre van szükséged.
– Egy átkozott záporra van szükségem. – A fiú mintha nevetni
akart volna, de ettől öklendeznie kellett. – Szemerkélő esőre. Vagy
akár csak ködre.
Félrebeszélhetett.
– Be tudsz szállni a kocsiba? Bevinnélek a kórházba.
– Ne. Inkább haza.
– Akárhova. Csak mássz már be a kocsiba! Azok a fiúk visszajöhetnek,
és én nem…
Egy kéz markolta meg a karját, meleg, húsos kéz, fájt ahogy megszorította.
A sötétben megszólalt egy hang.
– Azt hitted, nem várjuk meg a közelben, hogy mi történik?
– Micsoda meglepetés! – mondta egy másik hang. – Sehol egy
sziréna!
A kéz félrerántotta. Ez a srác nem az ő iskolájába járt. Idősebbnek
nézett ki. Egyetemistának. Rövid, szőke haja szigorú, csupa szöglet
arcot szegélyezett.
A járdáról kaparászás hallatszott.
– Ez kellemetlen lesz – mondta Chris.

Ha továbbra is olvasnád, a könyvesboltban megtalálod, és a Márkaboltban, valamint a Westendben.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 349
Tegnapi: 35
Heti: 384
Havi: 2 360
Össz.: 738 894

Látogatottság növelés
Oldal: BRIGID KEMMERER-STORM/ RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »