1. fejezet
Három ínycsiklandozó citromos pite csillogott Catherine előtt. Kezét konyharuhába tekerve benyúlt a sütőbe, majd a karját és az arcát megcsapó hőségre ügyet sem vetve kiemelte a tepsit a kemencéből. A piték napsugárszínű tölteléke úgy remegett, mintha a sütemények boldogok lennének, hogy végre kiszabadulhatnak a kőüregből. Cath olyan tisztelettel tartotta a tepsit, amivel más csak a Király koronáját illetné. Végiglépkedett a konyhakövön, és le sem vette a szemét a pitékről, amíg a tepsi széle kellemes koppanással az asztalhoz nem ért. A piték egy pillanatra megremegtek, majd tökéletesen és csillogóan megállapodtak. Cath félretette a konyharuhákat, és válogatni kezdett a pergamenre szórt kunkori, cukrozott citromhéjak között, amiket aztán rózsabimbókat formázva helyezett el a forró piték tetején. Az édes citrus és a vajas, ropogós pitetészta illata csiklandozta az orrát. Hátralépett, hogy megcsodálja a művét. Az egész délelőttje ráment a piték elkészítésére. Öt órát töltött a vaj, a cukor és a liszt kimérésével, a tészta összeállításával, gyúrásával és kinyújtásával, valamint a tojássárgája és a citromlé felverésével,

főzésével és szűrésével, hogy sűrű, krémes, boglárkaszínű tölteléket kapjon. Mázzal vonta be a pitetésztát, és olyan gonddal formázta a szélét, mintha csipketerítővel dolgozott volna. Felforralta és kandírozta a vékony citromhéjcsíkokat, és porrá őrölte a kristályos cukrot, hogy legyen mivel díszíteni a pitéket. Legszívesebben most azonnal meghintette volna a szélüket, de nem tette. Először ki kellett hűlniük, különben a cukor csúnya foltokba állt volna össze. Ezek a piték testesítettek meg mindent, amit Cath a konyhapolcon álló rongyos szakácskönyvekből tanult. Egyetlen elhamarkodott pillanat, óvatlan mozdulat vagy elhibázott alapanyag sem ronthatta el a piteformákat kitöltő süteményeket. Minden egyes lépést a lehető leggondosabban hajtott végre. Szíve minden szeretetét beléjük sütötte. Hosszasan tanulmányozta őket: minden egyes centimétert, a tészta szélének összes hullámát és minden fényesen csillogó felületet alaposan szemügyre vett. Végül elmosolyodott. Három tökéletes citromos pite állt Cath előtt, és a Szív Királyságban mindenki – a dodóktól kezdve egészen a Királyig – elismeri majd, hogy ő süti a legjobb süteményeket a birodalomban. Még a saját anyja is kénytelen lenne egyetérteni. Idegessége elpárolgott, lábujjhegyre állt, és összekulcsolt kezébe sikkantott. – Ti vagytok az én igazi boldogságom – jelentette ki, és szélesre tárta a karját a piték fölött, mintha éppen lovaggá ütné őket. – Most menjetek, járjátok be a világot citromos tökéletességetekben, és fakasszátok mosolyra az összes szájat, aminek csak a közelébe kerültök! – Megint az ételhez beszélsz, Catherine?

– A-a, nem csak egy egyszerű ételhez, Vigyori. – Cath hátra sem pillantott, úgy emelte fel az ujját. – Hadd mutassam meg neked a legcsodásabb citromos pitéket, amiket a Szív Királyság valaha is látott! Csíkos farok kulcsolódott Cath jobb vállára. Baloldalt egy szőrös, bajszos fej jelent meg. Vigyori elgondolkodva dorombolt, és a hang végigrezgett Cath gerincén. – Lenyűgöző – jegyezte meg a macska azzal a hangsúllyal, aminek hallatán Cath sosem tudta eldönteni, vajon gúnyolódik-e. – De hol a hal? Cath lecsókolta a cukrot az ujjairól, és megrázta a fejét. – Nincs hal. – Nincs hal? Akkor mi értelme az egésznek? – Az, hogy tökéletesen sikerültek. Akárhányszor Cath erre gondolt, a gyomra összerándult a boldogságtól. Vigyori eltűnt a válláról, és egyik mancsát a piték fölött tartva megjelent a konyhaasztalon. Cath előreugrott, hogy elhessegesse őt. – Ne merészeld! A Király ünnepségére készültek, te csirkefogó! Vigyori bajsza megrezzent. – A Király? Már megint? A hokedli lába csak úgy csikorgott a földön, miközben Cath odahúzta az asztalhoz, majd helyet foglalt rajta. – Úgy gondoltam, egyet meghagyok neki, a többit pedig fel lehet szolgálni a lakomán. Olyan boldoggá teszi őfelségét, amikor sütök neki valamit. És ha a király boldog… – Boldog az egész királyság is – ásította Vigyori, ám eszébe sem jutott eltakarni a száját, így Cath kénytelen volt grimaszolva elé tartani a kezét, nehogy a borzalmas tonhalszag elérje a pitéket.

– Egy király boldogsága nagyszerű ajánlólevél is. Csak gondolj bele, mi lenne, ha kinevezne a királyság első számú pitesütőjévé! Kígyózó sorokban állnának az emberek, hogy megkóstolhassák a pitéimet. – Fanyarnak tűnnek. – Mert citromosak. Cath elforgatta az egyik piteformát, hogy a citromhéjból készült rózsadísz bimbója ugyanúgy álljon, mint a többin. Mindig nagyon ügyelt a díszítésre. Mary Ann azt mondta, hogy az ő süteményei még a királyi cukrászénál is szebbek. És a ma esti ünnepség után a desszertjeit nem csupán szebbnek, hanem minden szempontból kiválóbbnak fogják tartani. Pontosan erre volt szükségük ahhoz, hogy Mary Ann-nel megnyithassák a pékségüket. Annyi év tervezgetés után az álom végre kezdett valósággá válni. – Idénye van ilyenkor egyáltalán a citromnak? – érdeklődött Vigyori, miközben Cath összeszedte a maradék citromhéjat, és egy vászondarabba csomagolta őket. A kertészeknek még jól jöhetett a kártevők távoltartásában. – Nem igazán – felelte Cath magában mosolyogva. Visszagondolt az aznap reggelre. Halovány fény szűrődött át a csipkefüggönyön. A levegőben terjengő citrusillatra ébredt. Szívesen megtartotta volna magának a dolgot, de Vigyori hamarosan úgyis rá fog jönni. Nehéz eltitkolni, ha egyik napról a másikra fa nő az ember szobájában. Cath csodálkozott, hogy még nem terjedt el a hír, Vigyori ugyanis nagyon pletykás természetű volt. Talán lefoglalta, hogy egész délelőtt szunyókáljon. Vagy, ami még valószínűbb, a hasát vakartatta a cselédekkel.

– Egy álom az oka – vallotta be végül, miközben a piték számára kialakított szekrényhez vitte a süteményeket, hogy biztonságban kihűlhessenek. Vigyori felült. – Álom? – Szája széles mosolyra húzódott, fogai kivillantak. – Mesélj! – Hogy estére a fél királyság tudjon róla? Még mit nem! Álmodtam valamit, és mire felébredtem, citromfa nőtt a hálószobámban. Ennél többet nem kell tudnod. Határozottan becsukta a szekrény ajtaját, elejét véve ezzel a további kérdezősködésnek, valamint annak is, hogy neki járjon el a szája. Igazság szerint azóta kísértette az álom, hogy felébredt, és egyre csak kínozta. Szeretett volna beszélni róla, majdnem annyira, mint jó mélyen magába zárni, és senkivel meg nem osztani. Ködös, gyönyörű álom volt, benne egy ködös, gyönyörű fiúval. Tetőtől talpig feketébe öltözve állt egy citromfákkal teli gyümölcsösben, és Cathnek meggyőződése volt, hogy a fiúnál van valami, ami a valóságban őt illeti. Nem tudta pontosan, micsoda, csak azt, hogy vissza akarja kapni, de minden egyes alkalommal, amikor közeledni próbált, a fiú egyre hátrébb és hátrébb lépett. Libabőrös lett a háta. Még mindig hajtotta a kíváncsiság, szeretett volna utánaszaladni. De leginkább a fiú szeme kísértette. Sárga volt és fényes, édes és fanyar. Olyan világos, mint a fáról épp lehullani készülő, érett citromok. Cath elhessegette az emlékfoszlányokat, és visszafordult Vigyorihoz.

– Mire felébredtem, az egyik faág már teljesen kitörte az ágy egyik tartóoszlopát. Persze anya kiszedette a fát a kertészekkel, még mielőtt több kárt okozott volna, de szerencsére sikerült elcsennem pár citromot. – Csodálkoztam is, mi volt az a kalamajka ma délelőtt. – Vigyori farka nekiütődött a vágódeszkának. – Biztonságos megenni ezeket a citromokat? Ha egy álomból származnak, akkor lehet, hogy, tudod, olyan ennivaló. Cath tekintete a zárt szekrényre vándorolt, a rácsos háló mögött ott lapultak a piték. – Attól félsz, hogy a Király alacsonyabbá válik, ha megeszik egyet? Vigyori felhorkantott. – Pont ellenkezőleg! Attól tartok, hogy akkora leszek, mint egy ház, ha véletlenül én megeszek egyet. Mostanában vigyázok a vonalaimra. Cath kuncogva az asztalra hajolt, és megvakarta a macska állát. – Nem számít, mekkorára nősz, tökéletes vagy, Vigyori. Egyébként a citromok biztonságosak, beleharaptam az egyikbe, mielőtt elkezdtem sütni. Cath fancsali képet vágott a savanyú gondolatra. Vigyori dorombolni kezdett, már nem is figyelt rá. Cath a szabad tenyerébe támasztotta az arcát, Vigyori pedig mámorosan megfordult, hogy Cath a hasát simogassa. – Egyébként akkor is hasznodat venném, ha valamilyen furcsa ételt ennél. Mindig is szerettem volna egy macska vontatta hintót. Vigyori kinyitotta az egyik szemét, pupillája csak egy csík volt, és látszott rajta, hogy egyáltalán nem találja viccesnek a gondolatot.

– Gombolyagokat és halcsontokat lógatnék előtted, hogy mozgásban tartsalak – tette hozzá Cath. Vigyori abbahagyta a dorombolást, hogy megszólalhasson. – Egyáltalán nem vicces, Pinkerton kisasszony! Cath megérintette Vigyori orrát, majd elhúzódott. – Akár még el is tűnhetnél félig, és akkor mindenki azt gondolná: Nocsak, nocsak, micsoda gyönyörű, termetes fej húzza azt a hintót az utcán! Vigyori morcosan meredt Cathre. – Büszke macska vagyok, nem pedig haszonállat. Duzzogva eltűnt. – Ne legyél már ilyen sértődős! Csak viccelek. Catherine kioldotta a kötényét, és felakasztotta a fali akasztóra. A ruháján tökéletesen és tisztán kirajzolódott a kötény formája, másutt viszont liszt és rászáradt tészta borította. – Ja, és csak úgy búcsúzásképp mondom – csendült Vigyori hangja –, édesanyád keres. – Mégis miért? Itt voltam lent egész nap. – Igen, most pedig el fogsz késni. Ha nem citromos pitének öltözve akarsz megjelenni, akkor jobb, ha igyekszel. – Elkésni? – Catherine a falon lógó kakukkos órára pillantott. Hiszen még csak kora délután volt, rengeteg idő, hogy… Catherine pulzusa az egekbe szökött, amikor halk szuszogást hallott az órából. – Ó! Kakukk, már megint elszundítottál? – Tenyerével megütögette az óra oldalát, mire az ajtó egy csapásra kinyílt, és megjelent a békésen szendergő piros kismadár. – Kakukk! A madárka szárnyait sebesen mozgatva magához tért.

– Ó, a mindenit, te jóságos ég! – rikoltotta szemét a szárnya végével dörgölve. – Hány óra? – Tőlem kérdezed, te bugyuta állat?! Catherine elkínzott nyögéssel kirohant a konyhából, és egyenesen beleszaladt a lépcsőn álló Mary Annbe. – Cath… Catherine kisasszony! Épp azért jöttem, hogy… A márkiné… – Tudom, tudom, a bál! Nem tudtam, hogy már ennyi az idő. Mary Ann gyorsan tetőtől talpig végigmérte, majd megragadta a csuklóját. – Az lesz a legjobb, ha előbb megmosakszol, és csak utána kerülsz a szeme elé, vagy még a végén mindkettőnknek a fejét véteti!

Oldal: MARISSA MEYER-HEARTLES/SZÍVTELEN/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat