Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

ROMEO De elhibáznád: mert neki hiába
Cupido2 nyila, szűz, akár Diána3.
A tisztesség a vértje, és ha víjja,
Rajt széttör a szerelem csitri íja.
Szerelmes csók kis ostromát kacagja,
Szemek tüzét, s nem nyitja ki ölét
A szent nőt is megszédítő arany.
Szépsége gazdag – árva diadal –
Mert hogyha hal, szépsége véle hal.
BENVOLIO Megesküdött, hogy szűz marad, azér?
ROMEO Igen kucorgó, így tehát pazér.
A szépség, mit koplaltat a szigor,
Sok szép reményt, utódot eltipor.
Szép és nagyon jó, állja a delejt,
Ő égbe jut s engem pokolba ejt.
Szeretni nem akar e szűzi lélek
S az esküje halálom: holtan élek.
BENVOLIO Akkor felejts el emlékezni rá.
ROMEO De hogy felejtsek emlékezni, kérlek?
BENVOLIO Úgy, hogy tekints a többi nő felé,
Hisz annyi szép van még.
ROMEO De akkor én
Még szebbnek érzem őt, tökéletesbnek.
Fekete álca hölgyek homlokán
Arról beszél, milyen fehérek ők.
Ki megvakul, az nem feledheti
Szemevilága régi, drága kincsét.
Egy nőt mutass, kinél nincs szebb a földön,
S arcáról én azt olvasom ki majd,
Hogy nála is különb, százszorta szebb.
Eh, nem tanítsz feledni engemet.
BENVOLIO De megtanítlak majd, nem engedek.
Elmennek
2 Cupido – a szerelem istene; más néven Ámor.
3 Diána – a Hold és a vadászat szűz istennője.

2. SZÍN

Utca.
Capulet, Páris, szolga jönnek
CAPULET De Montague épp annyi büntetést kap,
Akárcsak én, nem lesz talán nehéz
Ily két aggcsontnak békében megélni.
PÁRIS Mindkettőtöket megbecsül a Város.
Kár, hogy sokáig torzsalkodtatok.
De most, uram, mit szólasz az ügyemhez?
CAPULET Csak azt, amit már mondottam tenéked,
Lányom alig forog a társaságban,
Tizennégy év se múlt fölötte el,
Előbb fonnyadjon el két nyár virága,
Akkor megérik nászra majd a drága.
PÁRIS Volt már anya sok lány az ő korában.
CAPULET Korai virág elhervad korábban.
Minden reményem a föld nyelte el,
Csak ez a lányka a földem reménye:
De udvarold és kérd meg, drága Páris,
Ha ő akar, akarom véle máris,
Ő válasszon ki téged szabadon,
S neked szavam, áldásomat adom.
Ma este nálam épp afféle bál van,
Sok-sok barátomat meginvitáltam,
Jöjj el közénk, a házigazda hadd
Örüljön, hogy a háza gazdagabb.
A földi csillagok az égi pompa
Tüzét túlfénylik majd szegény lakomba.
Üdülj tehát, mint ifjú – amikor
A sánta Tél sarkára rátipor
A piperés Tavasz – megannyi ringó

Szép lány között, aki akár a bimbó.
Nézd mindjüket, figyeld, ne légy te rest,
S ki legkülönb köztük, csak azt szeresd.
Ott lesz a lányom is, még kisleány,
A sok között csak egy picinyke szám.
No jöjj velem. (A szolgának írást ad)
Fickó, siess nagyon.
Találd meg őket, kiknek itt vagyon
Nevük fölírva, mind házamba várom,
Mondd, jöjjenek el hozzám mindenáron.
Capulet, Páris el
SZOLGA Írva vagyon. De az is írva vagyon, hogy: varga
maradjon a rőfjénél, szabó a kaptafájánál, halász
az ecsetjénél, képíró a varsájánál. Engem pedig
elküldenek, hogy találjam meg azokat, akiknek neve
itt írva vagyon, de mégse találom meg benne azokat,
akiket meg kellene találnom. Valami írástudó,
deákos embert kell keresni: – no éppen itt jön.
Benvolio és Romeo jön
BENVOLIO Eh, csak tűz oltja a tüzek parázsát,
A kínok írja egy új fájdalom.
És jaj gyógyítja gyötrelmek marását.
Szédülsz? kerengj a másik oldalon.
Fertőzd be szemedet egy új ragállyal,
S e régi méreg eltűnik ezáltal.
ROMEO Az útilapu is ajánlatos.
BENVOLIO Mire, barátom?
ROMEO A tört lábra, pajtás.
BENVOLIO Mit, megbolondultál te, Romeo?
ROMEO Nem én, de megkötöztek, mint bolondot.
Tömlöcbe dobtak, koplaltatnak, ütnek,
Folyton gyötörnek s – jó estét, barátom.
SZOLGA Jó estét. Tud-e olvasni az úr?

ROMEO Tudok: az átkomat a nyomoromból.
SZOLGA Azt nyilván könyv nélkül is tetszik már tudni:
de én azt kérdezem, tud-e olvasni az úr olyasmit is,
amit lát?
ROMEO Ha ismerem a nyelvet és betűket.
SZOLGA Jól adja. Isten tartsa meg a jókedvét.
ROMEO Várj, fiú, tudok olvasni.
(Elveszi az írást és olvassa)
Signor Martino feleségével és leányaival;
Anselmo gróf, szépséges húgaival;
Özvegy Vitruvióné úrasszony;
Signor Placentio, kedves unokahúgaival;
Mercutio és öccse, Bálint;
Tulajdon nagybátyám, Capulet, feleségével
és leányaival;
Szép unokahúgom Róza s Livia;
Signor Valentino s unokaöccse, Tybalt;
Lucio és a vidor Ilona.
(Visszaadja az írást)
Szép társaság: és hova menjenek?
SZOLGA Föl.
ROMEO Hova?
SZOLGA Vacsorára, a mi házunkba.
ROMEO Kinek a házába?
SZOLGA A gazdáméba.
ROMEO Lásd, ezt előbb kellett volna kérdeznem.
SZOLGA Elmondom én néked, ha nem is kérdezel: az én
gazdám az a híres-nevezetes, dúsgazdag Capulet,
s ha kigyelmetek nem a Montague házból valók,
kérem, jöjjenek el szintén, hajtsanak föl nálunk egy
kupa bort. No, Isten tartsa. (El)

BENVOLIO Capuletéknek ősi ünnepén
Szép Róza is ott lesz, akit szeretsz,
S megannyi tündérlányka Veronából.
Jöjj fel, bíráló szemmel mérd az arcát
Az ő arcukhoz, s gondod elzavarjuk,
A hattyúban meglátod majd a varjut.
ROMEO Ha a hívő szemem vallása csalfa,
Legyen a könnyem tűz, mert mást szerethet
S ha nem fulladt meg eddig, vízbe halva,
Hát tűzben égjen el, mint az eretnek,
Őnála nincsen szebb, a napvilágnál
Nem járt különb, mióta a világ áll.
BENVOLIO Igen, mivel csak őt láttad szünetlen,
A képe lengett mind a két szemedben.
De hogyha e kristálymérlegre tennéd:
Az egyik serpenyőbe a szerelmét,
S másikba a sok lányt, már nem adózna
Úgy néki szíved, s könnyű volna Róza.
ROMEO No elmegyek, de nem ront meg az álom,
Csak őt imádom, ott is őt csodálom.
Elmennek

3. SZÍN
Szoba Capuleték házában.
Capuletné és Dajka bejön
CAPULETNÉ Hol a leányom, dajka? Hívd be őt.
DAJKA Már hívtam, oly igaz, amint igaz, hogy
Szűz voltam tizenkét éves koromban.
Hé, báránykám! Madárkám! Ejnye, hol van?
Hé, Júlia!
Júlia jön

JÚLIA Ki hív?
DAJKA Anyád.
JÚLIA Anyám?
Nos, itt vagyok, mi tetszik?
CAPULETNÉ Hát azt akarnám – dajka, hagyj magunkra,
Négyszemközött; de nem, jöjj vissza, dajka.
Inkább te is halld, mit beszélgetünk –
Tudod, hogy a kislányom már nagyocska –
DAJKA Órára is megmondhatom korát.
CAPULETNÉ Még nincs tizennégy.
DAJKA Tizennégy fogamra –
Miből alig lehet ma (azt hiszem) négy –,
Még nincs tizennégy. Mondjátok, mikor lesz
Mostan Vasas Szent Péter napja?
CAPULETNÉ Két hét
És pár nap múlva.
DAJKA Mindegy, bármikor,
Azon az éjszakán lesz épp tizennégy.
Zsuzsim meg ő – Isten nyugtassa őt –
Egyívású. Zsuzsim elvette Isten,
Nem érdemeltem: – szó mi szó, aszondom –
Vasas Szent Péter éjén lesz tizennégy,
Akkor bizony, emlékezem reá.
A földrengésnek már tizenegy éve
S én éppen aznap választottam el,
Mivel hogy ürmöt kentem a csöcsömre,
Künn a galambdúcnál sütött a nap –
Az úrral akkor Mantovába jártak –
Van még eszem csak – szó mi szó, aszondom –
Mikor a mellem bimbaján az ürmöt
Lenyalta ez a kis csacsi, s fanyar volt,
Dühösködött, így rázta a csöcsöm.
Most reccs galambdúc, ész nélkül futottam,
Zargatni sem kellett nagyon.

Hát ennek épp tizenegy éve van.
Már állni is tudott, a szent keresztre,
Futkározott, boklászott erre-arra.
Előző nap beverte homlokát,
És az uram – nyugtassa őt az Isten –
Tréfás egy ember volt, fölkapta nyomban:
„No”, mondta, „kislány, az arcodra estél?
Ha több eszed lesz, majd hanyatt esel te,
Ugye, Julis?” Aztán a kis komiszka
Máris csitult s azt mondta rá: „Aha.”
No lám, a tréfaság valóra válik!
Ha ezer évig élek, sem felejtem:
„Ugye, Julis?” mondotta az uram,
S a kis komiszka rávágott: „Aha.”
CAPULETNÉ Elég legyen már, kérlek, végre hallgass.
DAJKA No hallgatok. De hát muszáj nevetnem,
Hogy elcsitult, s azt mondta rá: „Aha”,
Pedig biz’ isten oly nagyocska púp volt
A homlokán, mint egy kokas monya,
Rútul beverte, rítt keservesen.
„No”, mondta az uram, „arcodra estél?
Ha több eszed lesz, majd hanyatt esel te,
Ugye, Julis?” S csitulva szólt: „Aha.”
CAPULETNÉ Csitulj te is, ha mondom, csitt, dadus, csitt.
DAJKA Csitt, szót se hát. Isten tartson sokáig.
Sosem szoptattam ily remek babuskát.
Csak azt kívánnám még megérni, hogy majd
Férjhez mehess.
CAPULETNÉ Férjhezmenésről: én is éppen erről
Szólnék veled. – Mondd, Júlia, leányom,
Hajlandó volnál férjhezmenni te?
JÚLIA Nincs a világon ennél szebb dolog.
DAJKA Nincs szebb dolog! Ha nem volnék dadád,
Azt hinném, tejjel szoptál bölcsességet.

CAPULETNÉ Gondolj reá hát, ifjabb nők tenálad,
Itt Veronában – s mind előkelőek –
Most már anyák: ha visszagondolok,
A te korodban én is anya voltam.
Te meg leány. Száz szónak egy a vége:
A délceg Páris kéri a kezed.
DAJKA Az ám a férfi, kislány, párja sincsen,
Széles világon – férfi az, viaszkból.
CAPULETNÉ Ilyen virág nincs Verona nyarában.
DAJKA Virág: jól tetszik mondani: virág!
CAPULETNÉ Mit szólsz? Szeretnéd ezt a nemesúrfit?
Ma este a bálunkra eljön ő is,
Olvasd az ifjú Páris kedves arcát,
E könyvet, mit a Szépség tolla írt,
Figyeld a sorok kedves vonalát,
Egyik a másnak csak tartalmat ád.
S ami a könyvben tán rémlik kavargón,
Azt a szemében megleled: a margón.
Szép, drága könyv, kötetlen és szerelmes,
Csak egy kötés kell és tökéletes lesz.
Aztán, amint tengerben él a hal,
Csinos külső gazdag belsőre vall.
Hiszen a könyv is úgy kívánatos,
Mikor arany-szót zár arany-kapocs.
Zárd el magadba ajándékodat,
S nem lesz ezáltal kisebb, vékonyabb.
DAJKA Sőt vastagabb a jó férjtől a nő.
CAPULETNÉ Egy-kettő, mondd, tudnád szeretni Párist?

JÚLIA Szeretném látni, hogy szeressem-e,
De nem lövellem a tekintetem
Mélyebbre, csak mint meghagytad nekem.
Szolga jön
SZOLGA Jaj, nagyasszony, a vendégek meggyöttek, a vacsorát
föltálalták, a kisasszonyt keresik, a kamrában szidják

a dajkát, mint a bokrot, minden tótágast áll. Én
futok fölszolgálni, kérem, jöjjenek tüstént.
CAPULETNÉ Tüstént.
Szolga el
Leányom, a gróffal beszéljél.
DAJKA Menj, fruska, a szép napra jő a szép éj.
Elmennek

4. SZÍN
Utca. Romeo, Mercutio, Benvolio,
öt-hat álarcos, fáklyavivők és mások jönnek
ROMEO De mentségünkre szólsz azért néhány szót?
Vagy ajtóstul rontunk be hirtelen?
BENVOLIO Efféle móka nem divat manapság:
Ámor se kell itt, bekötött szemekkel,
Aki tatáros, pingált lécnyilával
Madárijesztőként riasztja nőink,
Se bemagolt mondóka, mit dadogva
Nyögünk súgó után, mikor belépünk:
Csak tartsanak annak, minek akarnak,
A táncolókkal tartunk és sipirc.
ROMEO Fáklyát nekem. Én nem tudok bokázni.
Sötét vagyok, inkább világitok.
MERCUTIO Nem, Romeóm, táncolni kell neked.
ROMEO Tirajtatok a könnyű tánccipellő,
Akár az álom, ám a lelkem ólom,
A földre húz le, nem birok mozogni.
MERCUTIO Szerelmes vagy: vedd Ámor röpke szárnyát
S elszállsz a földről, hogyha felkötöd.
ROMEO Ezt kötve hinném: úgy belém kötött,
Úgy megbökött nyilával: lenge tollán

Nem szállhatom túl lomha bánatom,
A szerelemnek terhe földre roskaszt.
MERCUTIO Roskadj te rá, terheld meg te a terhét,
Gyöngécske lény az, enged egy nyomásnak.
ROMEO A szerelem gyöngécske? Áj, de durva,
Vad, hepciás, és szúr, mint a tövis.
MERCUTIO Ha durva véled, légy te véle durvább,
Szúrd, hogyha szúr, és így alád kerül majd.
Adj hát hamar arcomra egy tokot:
(Álarcot ölt)
Maszkot a maszkra! – Bánom is, kutassa
A kandi szem e rút arcátlan arcot,
A képtelen kép majd pirul helyettem.
BENVOLIO Gyertek, kopogjunk és mihelyt beléptünk,
Ki-ki forgassa emberül a lábát.
ROMEO Fáklyát nekem; a léha széltoló
Csiklandja sarkkal a holt, asszu deszkát.
Én azt tartom, mit az öregapáink:
„Csak nézek és majd gyertyát tartok inkább.”
Nagyon unom e gyönyörű világot.
MERCUTIO Világtalan, ki unja a világot,
Vak vagy, a szerelem gödrébe hulltál,
Fülig ganéjba – tisztesség ne essék –,
Én majd kihúzlak. Hagyd azt a világot.
ROMEO Melyik világot?
MERCUTIO Nos, úgy állasz avval,
Lobogsz, sziporkázol, mint lámpa nappal.
Hallgass reám – ha gyönge is a szóvicc –
Amit tanácslok néked, mégse kófic.
ROMEO De az se lenne éppen jó dolog,
Ha most bemennénk.
MERCUTIO Hát mért gondolod?
ROMEO Mert éjszaka erről álmodtam.

MERCUTIO Én is.
ROMEO Mit?
MERCUTIO Azt, hogy aki álmodik, csaló.
ROMEO Csak öncsaló, mert álma, az való.
MERCUTIO No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,

Ha továbbra is szívesen olvasnád a színdarabot, a könyvre rálelhetsz azon bevásárlóközpontban, ahol a kiadó űzletet nyitott.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 234
Tegnapi: 450
Heti: 684
Havi: 9 297
Össz.: 382 305

Látogatottság növelés
Oldal: WILLIAM SHAKESPEARE-ROMEO ÉS JULIA/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »